Egy feleség naplója - 4. fejezet

foto: pixabay

 Adrian

Adrian éppen végzett az ügyvéddel, amikor az irodája előtt meghallotta Felix hangját, ahogy a titkárnőjével beszél.

– Egy pillanat, azonnal jövök – állt fel, és kiment hozzájuk.

Felix zsebre dugott kézzel, mindenttudó vigyorral nézett rá.

– Milyen hírt hoztál? – kérdezte Adrian türelmetlenül.

– Megnyugodhatsz. Nem az eseted.

– De mégis milyen? – sürgette Adrian, és kezdte bosszantani, hogy a barátjából úgy kell kihúzni minden szót.

Felix unottan megrántotta a vállát.

– Vörös, szemüveges és kövér. Olyan harmincegynehány lehet. Unalmas. Viszont volt ott egy olyan nő… Barátom, ha láttad volna. Meghívott egy kávéra.

– Akkor gondolom, már megvan az esti programod – forgatta a szemét Adrian.

– Sajna nem, mert ott kellett hagynom, ugyanis megkérdezte milyen meghívót vittem, én meg csak hebegtem-habogtam, mert nem néztem meg, mit adtatok. De azok a hihetetlen szürke szemek. Még sosem láttam ilyet.

– Na, jól van, te álmodozó. Akkor elindítom Wilsont – veregette Adrian hátba a barátját, és visszament az ügyvédhez.

Miután ismét magára maradt, elgondolkozva az ablakhoz sétált. Egyáltalán nem bánta, hogy az újságíró ronda, bár remélte, nem egy kiállhatatlan, hisztis nőszemély, mert akkor nehezen fogja elviselni. Mondjuk, úgyis állandóan dolgozik, szóval túl sokat nem kell foglalkoznia vele. Csak éppen annyit, amennyit feltétlenül muszáj. Azt azért mégsem várhatja majd el, hogy tényleg valódi feleségként kezelje, mert az igazi feleségébe nagy valószínűséggel szerelmes lenne, és az teljesen más helyzet.

Egyszerűen úgy viselkedik majd, ahogy másokkal is tenné. Nem fogja megjátszani magát, mert nincs miért. Nem rossz ember, habár néha talán kissé arrogáns és különc, de semmi elviselhetetlen tulajdonsággal nem rendelkezik.

Wilson kora délután telefonált, hogy a nő aláírta a szerződést, és reggel küldessen érte egy kocsit. Ezután Adrian szólt Evának, a bejárónőjének, hogy másnapra tegye rendbe az egyik szobát, és ezentúl egy fővel többre főzzön.

Adrian otthonról dolgozott, hogy minél kevesebbet kelljen kimozdulnia. Így tudta a legjobban elkerülni a nyilvánosságot. Igaz, sokan jártak hozzá, pontosabban csak azok a fix emberek, akiket a bizalmába fogadott. Ilyen volt Felix, a legjobb barátja és jobbkeze, Wilson, az ügyvédje, Rosa a titkárnője, ezenkívül minden egyes üzletágnak megvolt a maga vezetője. Személyes kapcsolatot szinte kizárólag csak velük tartott. Ők intéznek neki mindent, a tárgyalásokat pedig gyakran online folytatta le.

Ettől függetlenül, rendszertelen időközönként tartott ellenőrzéseket a cégeinél, és talán pont emiatt mindig rendben talált mindent, mert a megbízottjai sosem tudhatták, mikor bukkan fel. Ez a szokás jó módszernek bizonyult arra, hogy naprakészek legyenek az emberei.

Mindenki, aki ismerte őt, már megszokta, hogy ilyen életvitelt folytat, és nem kérdezősködtek. Ám most jön ez a nő, aki bizonyára kérdések hadát zúdítja majd rá. Azonban nem fog válaszokat kapni, mert még a legjobb barátja, Felix sem tud arról, miért zárkózott be ennyire, és miért ezt az utat választotta.

Adrian reggel kissé feszült volt, az elhamarkodott döntése miatt. Ettől a naptól kezdve megváltozik az élete egy időre, de abban bízott, hogy a nő elviselhető lesz, és valahogy kibírja ezt az egy hónapot. Utána megszabadulhat a zaklatóktól, mert már kevésbé lesz érdekes az emberek számára, ha kevesebb titok lengi körül.

Mint minden reggel, Adrian most is edzéssel kezdett, majd futtában bekapott néhány falatot, és reggel nyolckor már az irodájában ült.

Felix nem sokkal utána érkezett, nyomában az öreg Wilsonnal.

– Na, várod már a nejed? – élcelődött azonnal Felix, amint betette a lábát az irodába.

– Nagyon vicces – grimaszolt Adrian, majd az ügyvédhez fordult. – Mi újság, Wilson? Nincs semmi változás?

– Nincs semmi. A sofőr már elindult a hölgyért, és itt van az aláírt szerződés. Csak a tiéd hiányzik róla – tette le az asztalára.

Adrian maga felé fordította a papírt, majd ránézett. Ruby Gates – olvasta el a gyöngybetűkkel írt nevet, majd ő is odafirkantotta mellé a sajátját.

Az írása szép és a neve is, még szerencse, hogy a tulajdonosa nem az.

– Lesz valami mára? – kérdezte az ügyvéd.

– Felix tíz körül ismét felhívja a tulajdonost, aki visszamondta a földeladást, és megpróbálja meggyőzni. Ha a nő rábólint, azonnal írjátok meg a szerződést vele, mielőtt újra meggondolná magát – utasította Adrian.

– Rendben. Majd hívjatok. Visszamegyek az irodámba, mert elég sok papírmunka vár rám. Lehet, fogadnod kellene még egy ügyvédet, kezd túl sok lenni a vén fejemnek – magyarázta Wilson.

Adrian megértően bólintott.

– Vegyél fel valakit, és tanítsd be. Rád bízom. Úgy hallottam, az unokád is ügyvédnek tanul.

Wilson hálásan elmosolyodott.

– Bizonyára szívesen dolgozna neked, köszönöm – hajtotta meg a fejét, majd távozott.

Ezután Adrian munkához látott, Felix pedig átfutotta a reggeli lapokat, amíg nem kellett indulnia.

– Arra gondoltam, hogy kicsit összebarátkozom a feleségeddel, és kifaggatom arról a nőről – szólalt meg egy idő után.

Adrian sóhajtva emelte fel a fejét, és a barátjára nézett.

– Ne hívd így, nem lesz a feleségem. Viszont látom, a másik nő eléggé mély nyomot hagyott benned.

– Nagyon. Sehogy sem megy ki a fejemből… Azok a szemek… Istenem, sosem lesz ilyen csajom – siránkozott Felix.

– Ábrándozás helyett dolgozhatnál is egy kicsit – morogta Adrian, majd kezébe vette a telefonját, hogy felhívja Dont, aki a szállodáit vezette.

– Oké, viszont te ne merülj bele semmibe, mert a nő mindjárt itt lesz – emlékeztette Felix. – Gondolom, nem itt akarod fogadni.

Adrian értetlenül megrázta a fejét.

– Miért? Majd Eva megmutatja neki a házat.

Felix felnevetett.

– Így akarod elérni, hogy jókat írjon rólad?

– Ahhoz miért kellene körbeugrálnom? – tiltakozott Adrian. – Majd vele ebédelek, és akkor bemutatkozok neki – közölte, és megnyomta a hívás gombot.

Amíg beszélt, Felix kiment szintén ügyeket intézni. Adrian lejegyzetelt néhány dolgot, majd kivitte Rosának, a titkárnőjének.

– Ezeket intézze el, kérem, és hívja fel Dont, ha megvannak.

– Te is kérsz kávét? – kiabált Felix a konyha felől. Egyedül neki volt bejárása a privát lakrészébe.

– Kösz nem – kiabált vissza, és akkor a túloldali ablakból meglátta, hogy a Mercedes befordult a ház elé. Megérkezett az újságíró.

Adrian az ablakhoz sétált, és onnan figyelte, ahogy az autó leparkol.

– Úgy látom, ideért. Nem akarsz mégis kimenni elé? – kérdezte Felix mögötte.

– Nem – felelte Adrian, és nézte, ahogy a sofőr kinyitja az ajtót, majd kiszáll belőle egy nő. Egy gyönyörű nő.

– Francba! – nyögte Felix.

Adrian szeme hatalmasra nyílt. A nő magas volt és rendkívül csinos. Világosbarna, hullámos haját az arcába fújta a szél, amit igyekezett a füle mögé igazítani. Tengerkék térdig érő ruhát viselt, mely gyönyörűen kiemelte formás idomait.

– Ezért meg foglak ölni! – fordult Adrian mérgesen Felixhez, és elviharzott az irodája felé.

A barátja egyből rohant utána.

– Figyelj, Adrian, én nem tudtam… Tényleg nem. Nem ez a nő ült ott. Tudod ki ez? Róla beszéltem. Ő hívott meg egy kávéra. Az asztalánál az a vörös ült, esküszöm! – magyarázkodott kapkodva.

– Hogy tehetted ezt velem? Pontosan tudod, hogy… – Adrian szeme szikrákat szórt.

– Hogyne tudnám… És azt is, hogy elfelejthetem ezt a nőt – húzta el Felix a száját.

Adrian az utóbbit meg sem akarta hallani, mert ez a dolog most nem Felixről szólt.

– Ezzel most nagyon nehéz helyzetbe hoztál, ugye tudod? Egy hónapig leszek összezárva egy ilyen… Egy ilyen nővel – sziszegte, nehogy valami kihallatszódjon, mert a nő már bizonyára a házában lehetett.

Még nem is látta közelről, de tudta, hogy bajban lesz. Egyetlen egy vonzó nőhöz sem akart közel kerülni, most pedig együtt fog élni egy nem is akármilyennel...

– Szerintem mégis ki kellene menned hozzá – javasolta Felix óvatosan.

– Ne idegesíts már még jobban! Miért nem mész te? – dühöngött tovább Adrian.

Felix széttárta a karját.

– Azt akarod, hogy egyből lebukjak? Mégis csak a te házad, és te kérted, hogy legyen a feleséged… És az is a te ötleted volt, hogy futárnak adjam ki magam.

– Ha még egyszer kimondod, hogy a feleségem, esküszöm, megütlek – fenyegette meg Adrian.

Felix duzzogva elfordult, és sértődötten az ajtót bámulta.

– Nem véletlenül írta, hogy agresszív vagy. Egyszer jó lenne megtudni, miért félsz ennyire a nőktől.

Adrian frusztráltan fújta ki a levegőt.

– Jól van, kimegyek, te pedig foglalkozz azzal, amivel megbíztalak! – Mérgesen ment el Felix mellett, és szinte feltépte az ajtót, annyira dühös volt.

Az irodájába vezető előtérből egy átjárón át lehetett a privát lakrészébe jutni, pontosabban az étkezőbe, ami mellett a bejárat is húzódott. Adrian ott pillantotta meg a nőt, amint a bejárónőjével vált néhány szót, körülötte pedig a bőröndjei hevertek.

Eva azonnal észrevette őt, és elhallgatott, mire a nő megfordult, Adrian pedig belenézett abba a szempárba, amelyről a barátja ódákat zengett. Azonnal rájött, Felix miről beszélt. Ő sem látott még soha ilyen ragyogó, különleges szürke szemeket.

A nő szája bájos mosolyra húzódott, és kinyújtott kézzel egy lépést tett felé.

– Üdvözlöm, Mr. Butler. Ruby Gates – mutatkozott be barátságosan.

– Jó napot, miss Gates. Isten hozta a birodalmamban. Eva segít önnek berendezkedni, később pedig leülhetünk beszélgetni, mert gondolom, máris sok kérdése lenne. – Adrian fesztelenül csevegett, de belül majd’ szétrobbant.

– Köszönöm, ez így igaz, de nem akarom zavarni a munkájában – felelte Ruby. Látszott, hogy zavarban van, mert az arca is gyönyörű, rózsás színben játszott, amivel máris egészen elbűvölte Adriant.

Nyelt egy nagyot, mielőtt újra válaszolta volna.

– Magamnak osztom be az időmet, úgyhogy nem zavar, és egyébként is én kértem, hogy költözzön hozzám – udvariaskodott, majd a bejárónőhöz fordult. – Menjen, rendezkedjen csak be, aztán körbevezetem.

Ruby még egyszer rámosolygott, majd követte Evát az emeletre.

Adrian megrázta a fejét, és ugyanolyan feszülten ment vissza az irodájába, mint korábban.

– Úgy látom, túlélted – nézett fel rá Felix.

– De te nem fogod, ha így folytatod. – Adrian a bárszekrényhez sétált, és öntött magának egy italt, pedig még délelőtt volt.

– Komolyan nem értelek. Miért baj, hogy csinos? Még mindig jobb, mintha egy bányarém lenne – fakadt ki Felix.

Párszor lefutották már ezeket a köröket, Adriannek semmi kedve nem volt újra és újra elmagyarázni.

– Ismered a szabályaimat – morgott, és kortyolt egyet az erős italból.

Persze, Felix ezúttal sem adta fel.

– Minek ezek a szabályok? Számtalan nővel volt már dolgod, egyszer sem adtál nekik esélyt arra, hogy kicsit közel kerüljenek hozzád. Szerintem te már soha nem is fogsz senki mellett megállapodni, úgyhogy tényleg nincs mitől tartanod.

– Azok a nők nem laktak egy fedél alatt velem.

Felix összezárta a két tenyerét maga előtt, és megrázta.

– Adrian, könyörgöm, harmincegy éves vagy. Tetszik ez a nő? Akkor szerezd meg. Mi baj történhet?

– Ne beszélj már hülyeségeket! – szólta le. – Ez nem ilyen egyszerű. Eszemben sincs ilyesmi, de ha úgy lenne, sem tehetném meg. Azt akarom, hogy jókat írjon rólam. Szerinted, ha megdugnám, milyen véleménye lenne? Arról nem is beszélve, ha egyszer megtenném, nem biztos, hogy megállnék egynél…

– Megint azok a hülye szabályok – nevetett fel Felix gúnyosan.

– Ne sírj! Te hoztad rám a bajt, úgyhogy viselni fogod a következményeit. Ennyit nem bízhattam rád – dünnyögte Adrian, majd leült az asztala mögé.

– Mondtam már neked. Bementem, ott virított az asztala fölött a név: Ruby Gates. Nem ő ült ott, hanem egy vörös. A te kis Rubyd kint kávézgatott. Mégis, honnan kellett volna tudnom?

– Mindegy. A föld miatt telefonáltál már? – tért vissza Adrian inkább a munkához.

– Még nem, de mindjárt elintézem.

– Mire visszajövök, remélem, nyélbe ütöd az üzletet! – Adrian felállt.

– Mert hová mész? – kérdezte Felix.

– Szerinted? – kérdezett vissza Adrian, és becsukta maga mögött az ajtót.

5. fejezet