Életre szóló két éjszaka - 11. fejezet

 foto: pixabay

Anna a világ legboldogabb emberének érezte magát. Jason szerelmes belé, és el fog válni a feleségétől. Nem csupán szeretőnek akarja. Megszűnt a mellkasát szorongató érzés, hogy rosszat tesz magának és másnak. Nem lesz az a bizonyos gyűlölt harmadik, és nem miatta bomlik fel Jason házassága.

Chris hirtelen nagyon távolinak tűnt. Anna nem értette, hogyan volt képes egy könnycseppet is ejteni érte. Chris a nyomába sem érhet Jasonnek, pedig miket kellett átélnie a felesége mellett, és mégis hűségesen kitartott mellette. Chris viszont megcsalta, pedig Anna jó volt hozzá, semmiben sem szenvedhetett hiányt mellette.

Nem bírta megállni, muszáj volt felhívnia Maryt, hogy elmesélje neki a fejleményeket.

– Ez eléggé mesébe illő történet. Nagyon örülök! Látod, megérte kockáztatni. Megcsókoltad a békát, és lám, királyfi lett belőle – kacagott Mary vidáman.

Annából boldog sóhajt szakadt fel.

– Igen, az én királyfim. Most már csak ki kell várnom a végét.

– Így van, de nem lesz könnyű. Jasont meg fogja viselni a válás, és neked támogatnod kell majd.

– Mellette fogok állni, ez nem kérdés.

– Ebben biztos vagyok. Ha tanácsra lenne szükséged, én itt leszek.

Ezután Mary elbúcsúzott tőle, mert megérkezett a tanítványa. Anna rendkívül hálás volt neki, amiért az élettapasztalataival segíti őt a döntésekben. A boldogságát már csak egy valami zavarta: Chris üzenetei. A férfi még mindig nem adta fel, és nemhogy csökkent volna az üzenetek a száma, a férfi egyre többször zaklatta Annát. Ő úgy volt vele, előbb-utóbb úgyis feladja, hisz sem az SMS-ekre, sem az e-mailekre nem válaszolt soha.

Hétvége lévén, Anna tovább aludhatott volna, de reggel hatkor a szokott időben kipattant a szeme. Izgatott volt amiatt, vajon Jason hová akarja vinni őt. Kényelmesen megreggelizett, rendet rakott, vett egy nagy fürdőt, és frissen, illatosan várakozott a szerelmére.

Amikor végre kopogtattak, szinte szaladt az ajtóhoz. Kitárta, és lábujjhegyre állva férfi ajkaira tapadt, hogy egy hosszú csókkal üdvözölje.

– Nincs is jobb, amikor így várják az embert. Jó reggelt! – kuncogott Jason.

– Tényleg vártalak – nevetett Anna, közben beengedte a férfit, és becsukta mögötte az ajtót. – Reggeliztél már? Nem tudom, mennyire sietünk. Esetleg egy kávét?

Jason megfogta a karját, és megállította.

– Egy valamit kihagytál – duruzsolta mély hangon.

Anna szeme felcsillant.

– Valóban?

– Ühüm – bólogatott a férfi, és már vitte is őt a hálóba.

A kellemesre és meglehetősen intenzívre sikerült üdvözlés után Jason felajánlotta, hogy majd ő főz kávét, Anna pedig addig nyugodtan készülődjön.

– Most már elárulod hová viszel? – kérdezte a nő, amikor már a kocsiban ültek.

– Házat venni – felelte Jason. – Illetve most csak megnézzük, és te segítesz kiválasztani. Ha bejelentem Ivynek a válást, akkor valószínűleg el kell költöznöm. Szóval szükségem van egy otthonra. De nem csak magamnak veszem.

– Akkor kinek? – ráncolta Anna a homlokát.

– Neked. Nekünk. Az lesz a közös otthonunk, Anna – mosolygott Jason. – Úgyhogy feltétlenül kellesz hozzá.

Anna szava elakadt. Nem túl gyors ez a tempó?

– Ezt most nem egészen értem – rázta a fejét.

– Pedig egyszerű – felelte Jason türelmesen. – Kell egy ház, de nem akarom, hogy Ivy azt is elvegye tőlem, így neked veszem. A te nevedre fog kerülni, de a válás után a közös otthonunk lesz. Feltéve, ha te is akarod.

Anna döbbenten hallgatta. Jason mindezt úgy adta elő, mintha a világ legtermészetesebb lenne, hogy házat vesz neki.

– Biztos vagy ebben? Még alig ismerjük egymást. Nem vehetsz nekem egy házat – tiltakozott.

– Kettőnknek veszem.

– De én lennék a tulajdonos.

– Ez így van. Megbízok benned, Anna. Ha pedig mégis elhagysz, akkor kaptál egy házat, én pedig egy összetört szívet.

Annát meghatotta ez a feltétlen bizalom.

– Eszemben sincs elhagyni téged.

– Akkor jó. Én is ebben reménykedem. – bólintott Jason. – Segítségre van szükségem, és kitől kérhetnék segítséget, ha nem attól a nőtől, akit szeretek?

Annának be kellett látnia, hogy igaza van. Kockázatos megbízni egy idegenben, és ők már nem azok. Amúgy is tudta, bárhogyan alakul, sosem csapná be Jasont.

– Rendben, de ha vége a válásnak, átírjuk a te nevedre – egyezett bele végül.

– Ha ez téged megnyugtat… – vonta meg Jason a vállát, majd megállt egy sövénnyel benőtt kapu előtt.

Anna most már sokkal izgatottabban szedte a lábait a járdán. Közös otthon. Ez pont olyan hihetetlennek tűnt, mint a találkozásuk. Figyelmesen hallgatták az ingatlanost, miközben végigvezette őket a házon, majd a nő magukra hagyta őket, hogy meg tudják beszélni a látottakat.

– Na, mi a véleményed? Tudnál itt élni? – fordult körbe Jason a jelenleg üres nappaliban.

– Elsősorban a te véleményed számít – hárított Anna.

– Együtt fogunk itt élni, szóval?

Anna elmosolyodott.

– A sok kőborítás miatt túl rideg. Nem érzem otthonosnak.

Jason nyomban bólintott.

– Egyetértek. Akkor mehetünk? Még van kettő, amit megnézhetünk.

A második ház már kívülről is sokkal jobban tetszett Annának, belül pedig tökéletesen olyan volt, mint amiről mindig is álmodott.

– Ehhez mit szólsz? – kérte ki ismét Jason a véleményét.

– Tetszik – bólogatott. – Határozottan tetszik. A konyha nagyon szép, az étkező tágas, a nappali is pont megfelelő méretű. Ebből az alsó szobából lehetne a dolgozószobád, fent pedig a háló mellett még két gyerekszobának és egy vendégszobának is lenne hely.

– Gyerekszobának? – kérdezte csillogó szemmel Jason.

– Túlságosan elragadtattam magam? – grimaszolt Anna zavarában.

– Nem, szó sincs erről. Boldoggá tesz, ha így gondolkodsz. – Jason hangja enyhén megremegett.

Anna meghatódott. Nem szándékosan említette a gyerekszobát, számára ez természetes volt, hogy családban és gyerekekben gondolkozik, és bele sem gondolt, Jasonnek ez mennyire fájó pont. Aztán mégis boldog mosoly kúszott az arcára, ahogy elképzelte, hogy Jason lehetne a gyerekeinek az apja. Álmodni sem merne szebbet.

– És neked, hogy tetszik? – kérdte a férfitól.

– Engem is meggyőzött. Felőlem akár meg is egyezhetünk rá.

– Akkor meg se nézzük a harmadikat?

Jason átkarolta a vállát, és elindultak megkeresni az ingatlanost.

– Ezt döntsd el te. Általában az első megérzések a jók.

– Akkor szerintem ez eldőlt.

Amíg Jason megállapodott az ingatlanossal, addig Anna még egyet sétált a kertben. Máris lelki szemei előtt látta az életüket, és olyan boldognak érezte magát, mint még talán soha.

– Hétfőn mehetünk aláírni a papírokat – ment oda hozzá Jason, és elindultak vissza, a kocsihoz.

– Akkor ez egész gyors lesz.

Jason kinyitotta Anna előtt az ajtót, majd miután ő is beült, felé fordult.

– Kedden el fogom mondani Ivynek, hogy el akarok válni.

A férfi gondterhelt arcát látva, Anna átnyúlt hozzá, és megfogta a kezét.

– Félsz az egész hercehurcától, igaz?

Jason sóhajtott egy nagyot.

– Nem is annyira félek, inkább csak rossz érzés, amiért kudarcot vallottam, és a mai napig bosszant, amiért nem tudtam megoldani. Viszont most már itt vagy te nekem, Anna.  Ez pedig mérhetetlenül boldoggá tesz.

Próbálták nem kínos csendben megtenni az utat Anna lakásáig, mindketten érezték Jason döntésének súlyát. Az elkövetkező időszak mindkettőjük számára gyötrelmes lesz.

– Már nem mehetek fel hozzád. Azt mondtam otthon, hogy kora délután hazaérek – szabadkozott Jason, miután leparkolt a tömbház előtt.

– Semmi baj, megértem – rázta Anna a fejét.

– Holnap felhívlak valamikor, és hétfőn találkozunk. Hiányozni fogsz – hajolt át hozzá a férfi egy csókra.

– Te is hiányozni fogsz nekem, és kitartás! Szeretlek! – búcsúzott Anna, majd felment a lakásába.

Különös hangulat lett rajta úrrá. Rossz érzés volt, hogy a férfi, akit szeret, egy másik nőhöz megy haza, egy másik nő mellé fekszik be az ágyba, vele beszélget, az ő szuszogását hallgatja éjszaka. Igaza volt Marynek. Rettenetesen nehéz lesz.

Anna a vasárnapot teljes magányban töltötte. Egyedül Jason hívása vitt egy kis színt a napjába, amikor majd’ egy órát beszélgettek, és szerelmes szavakat búgtak egymás fülébe. Ennek ellenére alig várta a hétfőt, mert a férfi ismét nála kezdi majd a napot.

Jason már korán reggel kopogtatott az ajtaján, és úgy kapta a karjaiba Annát, mintha már hetek óta nem látták volna egymást. Szenvedélyes szeretkezéssel indult a napjuk, majd együtt leültek reggelizni.

– Fél kettőre kell mennünk aláírni a papírokat. Javaslom, told el az ebédidőt, és ott találkozzunk, így senkinek sem lesz gyanús – mondta Jason a kávéját kortyolgatva.

– Oké, csak ne felejtsd el átdobni a címet – bólogatott Anna.

Jason letette a bögrét, és ujjaival dobolni kezdett az asztalon.

– Még ma este el fogom mondani Ivynek. Semmi értelme holnapig várni – bökte ki feszülten.

Anna gyomra görcsbe ugrott. Tudta, ez mit jelent Jason számára. Kellemetlen beszélgetést, esetleg veszekedést, könyörgést, sírást, dühöt, szemrehányást és rengeteg bűntudatot. Nem szeretett volna a helyében lenni. De Ivyt sem irigyelte, fájdalmas lesz neki a szakítás.

– Nem tudom, mit mondhatnék – sóhajtotta. – Gondolni fogok rád, és szurkolok, hogy minden simán menjen.

– Bízzunk benne – eresztett meg felé Jason egy keserű mosolyt, majd felállt. – Bent találkozunk!

Anna később követte, és mivel most semmilyen sürgős feladat nem várt rá, ezért nekilátott rendet rakni az asztalán és a szekrényben, ahol a félretett vázlatokat tárolták. Rita késett, mert vizsgálatra kellett mennie, így Anna egyedül szorgoskodott a részlegükön. A polcok alján talált egy megsárgult dossziét, benne kézzel rajzolt terveket, melyek nagyon réginek tűntek. Mindegyiket megcsodálta, majd felhívta Petert.

– Nem lenne baj, ha kiugranék félórára valahová?

– Nem, menj csak. Most úgyis lazulás van, viszont a kiállítási mappát majd kérem vissza, mert ebéd után le kell adnom.

– Jaj, tényleg! Amint visszaértem felviszem. Kiegészítettem két új tervvel. Majd nézd meg, és ha nem tetszik, dobd csak ki nyugodtan. Kösz, Peter! Sietek vissza – hadarta Anna.

Elugrott egy boltba képkereteket vásárolni. Visszafelé a telefonja rezgett. Megint Christől kapott üzenetet, de Anna olvasás nélkül törölte. Amikor visszaért, a régi rajzokat belehelyezte a keretekbe, majd a kiállítási mappával együtt feltornyozta a kezébe, és először felment a másodikra.

– Elveszed? – nyújtotta Peter felé a dossziét, közben a másik kezében egyensúlyozta a képeket.

– Az meg mi? – kíváncsiskodott a férfi, miközben a vörös szakállát simogatta

– Dekorációk. Felviszem Jasonnek, mert szerintem jól mutatnának az irodájában.

– Szóval le akarod kenyerezni a főnököt? – kacsintott Peter.

– Azt hittem, az már rég megtörtént – kuncogott Anna, majd fellavírozott a harmadikra.

A titkárnő nyitotta ki előtte az ajtót. Jason éppen telefonált, de mosolyogva intett, hogy menjen be.

– Jó látni téged. Mit hoztál? – kérdezte, amint befejezte a beszélgetést.

– Csak pár régi rajzot dekorációnak. – Anna lepakolta őket az asztalra, Jason pedig kézbe vette az elsőt.

– Már meg is feledkeztem róluk. Még az egyetemről hoztam el ezeket. Ki akarták dobni őket.

– Hát, akkor most duplán meg lettek mentve – felelte Anna, és közben már a helyét kereste az elsőnek.

Később, a megbeszéltek szerint, az ügyvédnél találkoztak. Miután aláírták a papírokat, Anna megkapta a ház kulcsait.

– Tedd el, mert lehet, hogy már ma este szükséged lesz rá – nyújtotta Jason felé a kulcscsomót, amikor kijöttek az irodából.

– Nem hiszem, de nincs ágy a házban, úgyhogy ha mennem kell, akkor valószínűleg hozzád kérezkednék be éjszakára.

– Akkor ezt a problémát sürgősen orvosolnunk kell, mert olyan nem lehet, hogy nincs ágy a házunkban – tréfálkozott Anna. – Venni fogok egyet, addig pedig szívesen megosztom veled a jelenlegi ágyamat. – Benyúlt a táskájába, majd elővette a saját kulcscsomóját, és leakasztott róla egyet, és átnyújtotta a férfinak.

– Mondtam már, hogy szeretlek? – vonta magához Jason egy rövid csókra.

– Még nem elégszer – suttogta Anna az ajkaira.

12. fejezet