Életre szóló két éjszaka - 12. fejezet

 

foto: pixabay

Jason idegesen vezetett haza. Hosszú ideig halogatta, de ma túl fog esni a beszélgetésen Ivyvel. Fogalma sem volt, mire számíthat, de mivel a feleségét elég higgadt embernek ismerte, abban bízott, normálisan meg tudják beszélni a dolgot.

Szokásához híven beállt a garázsba, de nehezére esett kiszállnia a kocsiból. Még azt sem találta ki, egyáltalán hogyan fogjon hozzá.

Bement a házba, ahol elsőre senkit sem látott, majd kisvártatva Ivy jelent meg a lépcsőn, edzőruhában.

– Már vártalak – adott egy puszit a férje arcára.

Jason letette a táskáját az egyik székre, majd elkezdte kilazítani a nyakkendőjét.

– Miért?

– Futni megyek, de előtte szeretném megbeszélni veled, milyen színűre cseréljük a függönyöket. Kissé divatjamúltak, régen megértek a cserére – csacsogta Ivy.

Jasont ez a téma érdekelte most a legkevésbé.

– Átöltözök, és megbeszéljük később – tért ki a válasz elől.

Kedvetlenül ment fel az emeletre. Ha épp nem válni készülne, akkor se nagyon érdekelné, Ivy milyenre akarja kicserélni a függönyöket. Nem szeretett hazajárni. Ez a ház a kudarcára emlékeztette, és arra a rengeteg szívfájdalomra, amit a feleségétől kapott.

Ivy az asztalnál ülve várta, tányér nem volt előtte, mert inkább futni megy, semmint vele vacsorázzon, ahogy az normális pároknál szokás. Az idegességtől neki sem volt étvágya, de leült.

– Arra gondoltam, hogy lehetne bézs és olajzöld, vagy a rózsaszín árnyalatai. De a hófehér is eszembe jutott, csak azt túl gyakran kellene mosni – töprengett a felesége hangosan.

Jason ingerülten kapta fel a fejét.

– Ivy, hagyd abba, légy szíves! – szólt rá.

A nő meglepetten nézett rá, majd sóhajtott egy nagyot.

– Nem érdekel, ugye? – kérdezte sértődöttséggel a hangjában.

– Nem, mert… el akarok válni – közölte Jason egyszerűen.

Ivy szeme elkerekedett, és arcából kifutott az összes szín.

– Válni akarsz? – ismételte dermedten.

– Igen, és pontosan tudod, miért – morogta Jason.

Egymással szemben ültek. Ivy enyhén kifelé fordulva, indulásra készen. Még mindig meredten nézett rá, majd nyelt egy nagyot, és az állát a magasba emelte.

– Azt hittem, elfogadtad, és már rég túl vagyunk ezen – mondta magabiztosságot színlelve, de a hangja megremegett.

Jason szörnyülködve nézett rá.

– Hogy lehetne ilyesmin túl lenni, Ivy? Épp elég időt adtam arra, hogy észhez térj, de semmi sem történt. Úgy csinálsz, mintha minden rendben lenne, pedig tudod nagyon jól, hogy semmi sincs rendben.

– Nem sejtettem, hogy neked ez ennyire fontos. Az utóbbi időben nem is kérted, hogy… – Ivy elhallgatott.

A felesége szavai hallatán Jasonban forrni kezdtek az indulatok, de nem akart veszekedni, így visszafogta magát.

– Fontos, de már nem számít, mert döntöttem. Nem tudok így élni tovább, sajnálom. Holnap beadom a válópert. Szeretném, ha harag nélkül válnának szét az útjaink.

A felesége talán még csak most fogta fel izgazán a hallottakat, mert az arca eltorzult, és hirtelen felpattant.

– Kérek, Jason! Ne tedd ezt velem. Szeretlek téged! – kezdett el könyörögni.

– Szeretsz? Ne már, Ivy… – rázta Jason a fejét hitetlenkedve.

A felesége egyik lábáról a másikra állt, valószínűleg nem tudta eldönteni, hogyan viselkedjen. A büszkesége kevésbé engedte, hogy megalázkodjon, de úgy tűnt, amikor a saját érdekei diktálták, még azt is képes félretenni.

– Igenis szeretlek, és bármit megteszek, csak ne hagyj el! – hadarta hisztérikusan. – Fogadjunk örökbe gyereket, ha ennyire vágysz rá, vagy tarts szeretőt, én azt is elnézem neked, de maradj velem, kérek!

Jason megrökönyödve nézett rá. Nem volt benne biztos, hogy Ivy tudja is, mit beszél.

– Nem fogadok örökbe gyereket, mikor lehetne sajátom is. Ezt a szerető dolgot pedig inkább meg sem hallottam. Kérlek, ne nehezítsd meg a dolgunkat! – dörrent rá a feleségére.

Ivyből kitört a sírás, és fel-alá járkált a nappali és az étkező között.

– Miért pont most? Miért így? Hazajössz, és csak úgy minden előzmény nélkül közlöd ezt velem?

Jason sem bírt már ülve maradni, ráadásul rendkívül idegesítette, amiért a felesége kiabál vele. Felállt, és a kezét csípőre téve nézett a nejére.

– Ne tegyél úgy, mint aki nem tudta, hogy ez lesz!

Ivy megtorpant.

– Van valakid, igaz?

Jason legszívesebben bevallotta volna Annát, ám a viszonyuknak semmi köze a válásához, és amúgy is csak rontana vele a helyzeten.

– Nincs, de ha lenne, sem szólhatnál egy szót sem. Főleg azok után, amit az előbb mondtál.

– Akkor miért épp most?

Jason sajnálta Ivyt a kétségbeesett vergődése miatt. Nem igazán számított ilyesmire. Vett egy mély levegőt, és próbált türelmesen válaszolni neki.

– Szerintem teljesen mindegy, hogy ma, holnap vagy holnapután. Mi már soha nem leszünk úgy, mint régen. Megváltoztál, Ivy. Én nem ezt a nőt vettem feleségül, akivé váltál.

Ivy szája megremegett, majd széttárta a karját.

– Arra nem is gondolsz, mit szólnak majd mások? A szüleink, a barátaink, a szomszédok…

– Kit érdekelnek mások? – vágott közbe Jason ingerülten. – A saját életünkről van szó.

Az italos szekrényhez lépett, és öntött magának egy konyakot. Utálta, amiért Ivy könyörög neki, mert ettől sokkal vacakabbul érezte magát.

– Ha neked ennyire fontos – szólalt meg Ivy újra –, akkor hajlandó vagyok lefeküdni veled. Ígérem, hogy megpróbálok olyan feleséged lenni, mint aki voltam, csak kérlek, gondold át. Biztosan szeretsz még egy kicsit…

Jason szíve összeszorult. Ivy arcán könnyek csorogtak, megtörtnek látszott. Ám a könyörgő szavai semmit sem értek. Csak üres ígéretek, semmi több. Ha mindez napokkal ezelőtt történik, talán még hatással lett volna rá, de ő már Annát szerette.

– Ezzel már elkéstél, Ivy. Próbálj megnyugodni, és ha sikerült, akkor folytatjuk ezt a beszélgetést – zárta le ideiglenesen a vitájukat.

Jason felment az emeletre, és bezárkózott a fürdőbe, ahol beállt a zuhany alá. Annára vágyott. A kedves, nyugtató szavaira, a vidámságára, a törődésére. Fájdalmasan érintette Ivy értelmetlen ragaszkodása, hisz nem volt semmi értelme. Eddig nem küzdött...

Amikor bement a szobába, Ivy már az ágyon szipogott. Szeme megdagadt és kipirosodott. Vádlón nézett fel rá.

– És most mit akarsz? Osztozkodni? – kérdezte ridegen.

Jason sóhajtott egy nagyot.

– Azon is túl kell esnünk, igen – felelte csendesen, és magára húzott egy pólót.

– Szeretnék itt maradni – közölte Ivy.

– Rendben. – Jason leült az ággyal szemközti fotelbe.

Ivy pár pillanatig csak szótlanul bámulta.

– Te hová fogsz menni? – kérdezte végül.

– Majd kiveszek valamit ideiglenesen.

– Benjamin fog képviselni mindkettőnket?

– Ha nem akarsz külön ügyvédet fogadni, akkor igen – bólintott Jason. – Holnap akár be is jöhetnél velem, hogy megbeszéljük a dolgokat.

– Rendben. Most pedig szeretnék egyedül lenni. Aludj a vendégszobában – utasította Ivy ridegen.

Jason ezt egyáltalán nem bánta, hiszen örült, ha nem kell a közelében lennie. Lement, és ivott még egy pohár italt. Annára gondolt, aki valószínűleg most nagyon aggódik, hogy vajon mi lehet vele. Nem hívhatta fel, és üzenetet küldeni sem mert. Most nem kockáztathatott. Ennyit mindketten kibírnak, holnap úgyis beszélhet vele.

Reggel már csak Ivyre várt, hogy indulhassanak végre a céghez, és addig, felhívta Bent, hogy számítson az érkezésükre. Jason türelmetlenül nézte az óráját, mert már ilyenkor rég bent szokott lenni. Ivy lassú léptekkel ereszkedett lefelé a lépcsőn, arcán még mindig a harag nyomai látszottak.

– Jó reggelt! – üdvözölte Jason.

– Nem kellett volna megvárnod. A saját kocsimmal megyek – válaszolta a nő köszönés nélkül.

Jasont ezt a legkevésbé sem zavarta. Beült a kocsijába, és elhajtott a céghez. A parkolóban bevárta a feleségét, majd együtt sétáltak be az épületbe. Titkon rögtön Anna asztala felé pillantott. Szerelme ijedt szemekkel nézett vissza rá. Jason elfojtott egy sóhajt. Bárcsak mondhatná neki, hogy ne idegeskedjen, minden rendben, de nem tehette. Úgy kellett viselkednie vele, mint a többi alkalmazottjával. Épp csak feléjük biccentett, miközben Ivyvel a lifthez sétáltak.

Benjamin nyitott ajtóval várt rájuk, és érkezésükre felemelkedett a székéből.

– Á, jó reggelt Ivy, régen találkoztunk. Jason – biccentett felé is, majd hellyel kínálta őket.

Ivy megköszörülte a torkát.

– Sajnálom, hogy ilyen körülmények között kell újra találkoznunk.

Az öreg kimérten meghajtotta a fejét.

– Valóban elég kellemetlen ez mindannyiunknak, de javaslom, legyünk túl rajta gyorsan. Sikerült megbeszélni mindent? – nézett rájuk felvont szemöldökkel.

– Még nem – felelte Jason. – Egyelőre csak abban egyeztünk meg, hogy Ivy marad a házban.

Ben egy üres papírt rakott maga elé, és a kezébe vett egy tollat.

– Akkor Ivyé a ház, és gondolom, az összes ingóságra is igényt tartasz, igaz? – kérdezte Ivytől, aki bólintott. – Rendben. Van még a nyaralótok…

– Azt nem kérem – vágta rá Ivy.

Mindketten meglepődtek. Ben egy nyugtalan pillantást vetett Jasonre, majd újra Ivyre nézett.

– Khm, rendben. A nyaraló marad Jasoné. Gondolom, a saját kocsitokat mindketten megtartjátok.

– Igen – válaszolták egyszerre.

– Az értékpapírok és a készpénz mehet felesben? – szegezte nekik a következő kérdést az ügyvéd, miután mindent feljegyzett a papírlapra.

Jason megvárta, hogy a felesége válaszoljon, de Ivy ebbe is beleegyezett.

– Rendben. Akkor már csak a cég maradt, de mivel tiéd lesz a ház, akkor, ha jól sejtem, azt meghagyod Jasonnek – mondta Ben fel sem nézve a papírjaiból.

– Szeretném, ha azt is feles tulajdonban kezelnénk – jelentette ki Ivy.

Jasonnek egy pillanatra be kellett hunynia a szemét, és magában elszámolt háromig, hogy ne ugorjon fel azonnal a székből, és kezdjen el kiabálni a feleségével.

– A cégemet szeretném megtartani. Bármi mást elvihetsz, de ehhez az egyhez ragaszkodok – mondta a lehető leghiggadtabb hangon.

Ivy már-már gúnyos megvetéssel nézett rá.

– Tudom, hogy fontos neked. Te is az vagy nekem, de téged ez nem érdekel, így nekem sem kell tekintettel lennem rád. Igényt tartok a cég felére – közölte, és visszafordult az ügyvéd felé.

Ben a fejét ingatta.

– Biztos, hogy ezt akarod, Ivy? Így nem tudtok végleg elszakadni egymástól, és azt hiszem, ez egyikőtöknek sem túl előnyös.

– A döntésem végleges – szegte fel Ivy az állát dacosan.

Jason felállt.

– Felejtsd el! Nem adom neked a cégem felét – tiltakozott hevesen.

– Akkor majd a bíróság eldönti, kinek mi jár – vágta rá a felesége, és ő is felpattant. – Viszlát, Ben! – biccentett az ügyvéd felé, és kiviharzott az irodából.

Jason megrökönyödve nézett utána.

– Ne aggódj, Jason, készültem erre – hallotta maga mögött az öreg megnyugtató hangját. – Már felértékeltettem a céget, és egyébként is csak a feléről van szó. Ivy nem nyerhet. Maximum le kell mondanod még némi készpénzről vagy értékpapírról. Viszont emiatt el fog húzódni az egész procedúra.

Jason idegesen simított végig a haján.

– Remek. Épp ez az, amit el akartam kerülni. Nem szeretnék hosszú hónapokig tartó pereskedést.

– Beszélj vele újra, és próbáld meggyőzni.

– Most úgyis hiába. Hallottad volna tegnap este... Szinte térden állva könyörgött, hogy ne váljunk el. Haragszik rám, mintha én tehetnék erről az egészről… – panaszkodott Jason keserűen.

Ben nem tudta a valódi okokat, Jason csak egy részét mondta el neki, történetesen azt, hogy Ivy nem akar gyereket, és teljesen elhidegültek egymástól.

– Ha nem csinálsz semmi hülyeséget, akkor kicsit hosszabb idő alatt, de rendben le fog menni ez az egész – nyugtatta az öreg.

– Milyen hülyeséget csinálnék? – horkantott fel Jason.

– Igazából semmi olyat, amiről már ne beszéltünk volna – legyintett az öreg.

Jason pontosan tudta, mire céloz, és ez hatalmas gondot jelentett számára, mert ő már Annával akart lenni. De nem, hogy nem lehetnek együtt, fel sem vállalhatja. Viszont most már beszélhet Peternek is a válásáról, de először Annát kell megnyugtatnia, úgyhogy valamilyen indokkal rögtön felhívatta az irodájába.

13. fejezet