Életre szóló két éjszaka - 13. fejezet

foto: pixabay
 

Anna alig tudta leplezni, mennyire ideges, amikor meglátta Jasont a feleségével. A nő elképesztően gyönyörű volt, Anna hirtelen szürke kisegérnek érezte magát mellette. Igaza volt Ritának, mert Ivy tényleg olyan, mint egy modell. Tűsarkújában épp olyan magasnak tűnt, mint Jason, és a szűk ruhája szépen kihangsúlyozta hibátlan alakját. Egy ilyen nővel kell versenyeznie, és titokban örült, hogy ennek a tökéletesnek tűnő nőnek olyan hibái vannak, amiket Jasontől hallott.

– Jó régen volt már bent nálunk – súgta Rita. – Igaz, milyen szép?

– Igen, valóban az – ismerte be Anna kelletlenül.

– Úgy néznek ki együtt, mint az igazi hollywoodi pár. Újságok címlapján szerepelhetnének.

Anna nem válaszolt, inkább úgy tett, mint aki dolgozik, de közben állandóan arra gondolt, vajon mit csinálhatnak, és miért jött ide Ivy. Mert biztosan belehalna, ha csalódnia kellene Jasonben, és kiderülne, hogy csak hülyíti. Rövid idő alatt annyi mindent kapott ettől a férfitől, amiről már nem akart lemondani. Halálosan szerelmes volt belé, olyan szerelemmel szerette, ahogy soha, senkit.

Nem telt el hosszú idő, mire újra megjelent Jason felesége, és láthatóan feldúltan távozott. Pár percre rá megszólalt Anna telefonja.

– Gyere fel, kérlek. Szükségem van rád – szólt Jason a készülékbe.

– Rendben, viszem – mondta Anna jó hangosan, hogy Rita is hallja, majd megfogott egy mappát, és már szedte is a lábait a lépcsőfokokon.

Jason az ajtóban várta, és ahogy becsukódott mögöttük, rögtön magához szorította őt.

– Mi a baj? – kérdezte Anna.

– Nem mennek simán a dolgok, de nincs időnk, hogy mindent elmeséljek, most csak látni akartalak.

– Röviden azért elmondhatnád, hogy ne aggódjak túlságosan – kérlelte Anna.

Jason fáradtan sóhajtott egyet.

– Mégsem lesz olyan egyszerű, ahogy gondoltam. Tegnap este elmondtam neki, hogy válni akarok, és most azért jött, hogy az ügyvédünkkel megbeszéljük a részleteket. Sajnos Ivy a cégem felét is akarja, amit eszem ágában sincs neki adni.

Anna sejtette, hogy ez komoly vita lehet kettejük között, ami sok-sok idegeskedéssel jár.

– Mit fogsz csinálni?

– Sajnos pereskednünk kell, ami elhúzódhat. – Jason az asztalának támaszkodva beszélt tovább. – Mindenem ebben a cégben van. Nagyon sokat dolgoztam, hogy idáig eljussak, és nem akarom, hogy elvegye tőlem. Ráadásul akkor ugyanúgy össze lennénk kötve, azt pedig nem szeretném, ha a válás után még bármi közöm lenne hozzá.

– Ez érthető – bólintott Anna, és a szíve megtelt szomorúsággal. – Miattam ne aggódj, bármilyen hosszú is lesz, megvárlak.

Jason hálásan nézett rá.

– Köszönöm.

Anna odalépett hozzá, a férfi pedig újra magához ölelte.

– Szeretlek. Együtt átvészeljük – bátorította a férfit.

Jason még szorosabban ölelte, majd egy puszit adott az arcára.

– Menned kell. Munka után benézek hozzád kis időre, rendben?

– Várni foglak – mosolygott Anna, és visszament dolgozni.

Úgy látszott, ezentúl mindig várni fog valamire. Most épp arra, hogy véget érjen a munkaidő, és nyugodt körülmények között beszélhessen Jasonnal.

Zavarta, hogy megint füllentenie kellett Ritának arról, a főnök miért hívatta fel. Aztán arra gondolt, Jasonnek ez most duplán rossz lehet, hiszen egy hatalmas projekt előtt állnak, és nagyon nem tenne jót a cégnek, ha szétcincálnák pont most.

Délután négykor Anna már a kocsijában ült, és sietett haza, hogy össze tudjon dobni egy könnyű vacsorát Jasonnek, mert mostmár biztosan nem várják étellel otthon. Közben megkapta az értesítést a csomagszállítótól, hogy holnap viszik ki az ágyat, amit rendelt az új házba.

Még teljesen el sem készült, amikor nyílt az ajtó. Jason a saját kulcsát használta, és úgy lépett be hozzá, mintha hazaérkezett volna. Hosszan megölelték egymást, majd leültek a konyhában lévő kis asztalhoz vacsorázni.

– Milyen figyelmes vagy – mosolygott Jason.

Anna visszamosolygott rá.

– Hogy érzed magad? – kérdezte aggódva.

– Mit is mondhatnék? Eléggé vacakul. Ivy nem jól fogadta, de ez várható is volt, viszont ez a céges ügy sokkal jobban bosszant. Ma még megpróbálom győzködni kicsit, ha egyáltalán lesz rá lehetőségem.

– Szegénykém – nyúlt át Anna az asztal fölött, és megfogta a kezét.

– Megoldom. Ben szerint így is, úgy is nyert ügyem van, de miattad nehéz lesz kivárnom.

– Mondtam, hogy miattam nem kell aggódnod.

– Tudom, de ezentúl még ettől is óvatosabbnak kell lennünk. Nem hibázhatok, mert most már túl nagy a tétje. Az irodában kénytelenek leszünk tényleg csak a munkára leszorítani az érintkezéseinket, bár egyelőre még fogalmam sincs, hogy fogom bírni.

– Megoldjuk – biccentett Anna eltökélten. –  Viszont van egy apró jó hírem is. Holnap érkezik az ágy, úgyhogy már lesz min aludnod.

– Azt hittem csak vicceltél a vásárlással, de köszönöm. Remélem jó nagy – kacsintott Jason játékosan.

– A legnagyobbat rendeltem – kuncogott Anna.

– Mikor hozzák?

– Tíz és dél között. Miért?

– Mert gondoltam, felavathatnánk – somolygott Jason.

Anna tettetett meglepettséget varázsolt az arcára.

– Ó, akkor el kell kérezkednem a főnökömtől.

Jason hümmögött egyet.

– Szerintem van olyan jó fej, hogy elengedjen.

– Igazad van. Imádni való egy pasas –  helyeselt Anna, majd átült Jason ölébe, és megcsókolta.

– Te vagy imádni való, Anna. Most viszont már mennem kell. Légy jó, és készülj a holnapra, mert már nagyon ki vagyok éhezve rád – harapta meg Jason játékosan a fülcimpáját.

Anna lekísérte őt a kocsijához, és mivel még elég korán volt, úgy döntött, sétál egyet a közeli parkban. A futásra még nem szokott vissza, de mozgásnak a séta is megteszi, és amúgy is szeretett lefekvés előtt a parkokban bóklászni. Nem jutott túl messzire, amikor a mellénye zsebében csörögni kezdett a mobilja. Jason volt az. Anna idegesen fogadta a hívást.

– Ugye befogadsz éjszakára? – kérdezte a férfi.

– Ez nem kérdés. Ezek szerint kidobott – sóhajtotta Anna.

– Ahogy hazaértem, Ivy közölte, hogy nem szeretne többé egy levegőt szívni velem, és már ott vártak a cuccaim összecsomagolva.

– És most hol vagy?

– Még itthon. Összeszedem a maradék holmimat és elviszem a házhoz, csak utána megyek hozzád. Persze, ha nem gond, hogy nálad akarok aludni.

– Ne viccelj már! – ingatta Anna a fejét rosszallóan, bár ezt Jason nem láthatta.

– Oké, akkor egy bő óra múlva ott leszek – köszönt el tőle a férfi.

Anna boldog volt ettől a változástól. Most már egészen biztos, hogy Jason is komolyan gondolta, bár erről a házvétel is tanúskodott. Viszont így, hogy nem fog tovább egy fedél alatt lakni a nejével, mégis csak egyszerűbb lelkileg mindkettőjüknek.

Jason kocsija még nem állt a ház előtt, amikor visszaért. Felment, és megágyazott két személyre. Hihetetlen, hogy rövid idő alatt mekkora változás állt be az életébe. De Anna remélte, hogy ezek a változások örökre pozitív irányba terelik az életét.

– Isten hozott, érezd magad otthon. – Anna egy szájra adott puszival üdvözölte az érkező Jasont.

– Már két otthonunk is van. Hová tehetem ezeket? – emelte meg Jason a két bőröndöt a kezében.

– Kiürítettem számodra egy szekrényt.

Jason bevitte a táskákat, majd visszament hozzá, és átkarolta a derekát.

– Elég hihetetlen, nem? – kérdezte.

– De, az – bólintott Anna egyetértően. – Ahogy az egész történetünk is. Bár, szerintem, ha nem megyek el arra az útra, akkor is ugyanígy végződik, hiszen már előtte beadtam a jelentkezésem hozzád.

– Gondolod, hogy akkor is beléd szeretek, ha nem tudom, milyen csodás vagy az ágyban? – viccelődött Jason.

– Szóval csak azért volt az egész? Na, szépen vagyunk! – nyomott Anna egy csókot a szájára, és akkor megszólalt a csengő.

Döbbenten néztek egymásra, hiszen egyikük sem tudta, ki lehet az ilyenkor.

14. fejezet