Csókolj szabadon - 5. fejezet

 

Az ajtó előtt álltunk. Megigazították a ruháinkat, és mindenki távolabb lépett. Úgy meredtünk egymásra Rafellel, mintha legalább háborúba készültünk volna. A szívem zakatolt, és minél tovább kellett így állnunk, annál idegesebb lettem. A kamerák a túloldalon vártak ránk, és oda már egymásba gabalyodva kellett bejutnunk. Richard megengedte, hogy rögtönözzünk, ha úgy adódik, de jelenleg még az alap szituációt is elfelejtettem. Csak az az egy járt a fejemben, hogy hamarosan megcsókoljuk egymást.

A mellkasom sűrűn emelkedett fel-le, és már majdnem ott tartottam, hogy rájuk szólok, mi a faszra várunk, mikor elhangzott a „csapó". Én mozdultam először. Rafaelnek kellett nyitni az ajtót. Elé léptem, kezem a csípőjére csúsztattam, és egy másodpercig tétováztam. Egyik kezét a tarkómra csúsztatta, másikat a kilincsen pihentette, és magához húzta a fejem.

Máris tudtam, hogy elbasztam. Magamtól kellett volna megcsókolnom, de Rafael nyomban kiszúrta a bizonytalanságomat. Az ajkaink összeértek, és az ajtó kinyílt. Már nem volt visszaút, játszani kellett a szerepet. Pontosabban játszanom kellett volna, de azon kívül, hogy idétlenül Rafael szájára szorítottam a sajátomat, és esetlenül beljebb toltam a lakásban, semmi egyébre nem voltam képes. Éreztem a kamerákat, és a figyelő szemeket, és ez most rohadtul zavart.

– Több szenvedélyt! – állított le azonnal Richard bennünket. – Ettől még a tüzelő kutyám se indulna be.

Összetörten sóhajtottam fel, és lehajtott fejjel léptem ki a lakásból. Újra ruhaigazítás következett.

– Bocs – kértem elnézést Rafaeltől.

– Nyugi, én sem voltam az igazi. Menni fog – biztatott, és bátorítólag megszorította a kezem.

Nem is tudom, mire lett volna most szükségem, hogy ki tudjak zárni mindent, ami jelen pillanatban a fejemben pörgött. Talán fél liter töményre. Vagy még inkább egy agymosásra.

– Csapó, indul!

Ezúttal én kezdeményeztem. Megcsókoltam Rafaelt. Nem igazából, csak imitálva. A testem hozzá préseltem, ő pedig nyitotta az ajtót. Kellemesen férfias illata az orromba kúszott. Jó hatással volt rám. Már épp befordultunk, mikor nyelve minden előzmény nélkül betört az ajkaim közé, és ez annyira váratlanul ért, hogy megdermedtem.

– Ne már fiúk! Ez mi volt? – sopánkodott Richard.

Egy feszült másodpercig egymásra meredtünk Rafaellel.

– Kaphatunk tíz percet? – kérdezte a rendezőtől.

– Úgyis szükségem van egy kávéra – bólintott Richard.

Idegesen pördültem meg, és az öltöző felé siettem, nyomomban Rafaellel. Ő pontosan tudta, miért hibáztam, és legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben, amiért ennyire amatőrként viselkedtem. Kellett ez a szünet, de azt nem tudtam, ő mi a fenének jött utánam. Dühösen nyitottam be az öltözőbe, és szembefordultam vele.

– Jobb szeretnék most egyedül lenni – morogtam.

Rafael becsukta az ajtót, és lágyan nézett rám. Ez a tekintet kissé összezavart. Arra számítottam kioktat majd, de nem szólt, csak közelebb lépett hozzám.

– Én is nagyon szeretnék valamit – közölte végül egészen halkan.

Nyitottam a szám, hogy megkérdezzem, mi lenne az, de nem volt lehetőségem megszólalni, mert Rafael csókja belém forrasztotta a szót. Nem úgy csókolt, mint az előbb. Sokkal finomabban, már-már becézően érintett az ajkaival. A széknek tántorodtam, annyira meglepett vele. Első gondolatom az volt, csak próbának szánja, de amint a derekam átölelve közelebb húzott magához, és megszólalt, rájöttem, hogy ez rohadtul másról szól.

– Erre vágyom, mióta megláttalak az első fotón – suttogta az ajkaimra.

– Mit… Mit csinálsz? – dadogtam, de még véletlenül se távolodtam volna el tőle. Egyszerűen nem akartam, hogy abbahagyja.

– Végre megízlellek, szépfiú – markolt rá a fenekemre, és az ágyékához húzva újra megcsókolt.

Az összes sejtem lángra lobbant. A levegő elfogyott körülöttem. Egy pillanat alatt megsemmisültem a karjaiban. Ösztönösen öleltem át, és viszonoztam a csókját. Rafael nyelve érzékien cirógatta az enyémet, és olyan érzéseket szabadított fel bennem, amelyek már nagyon régen elfeledtem. Keze az ingem alá siklott, erős tenyere szinte égette a bőrömet. Legszívesebben letéptem volna róla a pólóját, hogy még közelebb érezhessem magamhoz.

– Vissza kell mennünk – húzódott el tőlem váratlanul.

Zihálva néztem rá. A kezem után nyúlt, és bármennyire is maradni szerettem volna, kénytelen voltam vele menni. A vérem még mindig pezsgett, és elmondhatatlanul sóvárogtam utána. Nem értettem, ő hogyan volt képes leállni, és ilyen hirtelen váltani, hiszen éreztem és láttam, hogy ő épp olyan állapotba került, mint én.

Csak akkor engedett el, amikor kiléptünk az ajtón. Visszarendezték a ruházatunkat, de én csak egy valamire tudtam figyelni, és ezek Rafael csillogó szemei voltak. Amikor meghallottuk a vezényszót, úgy estünk egymásnak, mintha ez lenne a folytatása annak, amit az előbb az öltözőben elkezdtünk. Faltam az ajkait. Az sem tűnt fel, hogy már bent vagyunk. Rafael az ingem gombolta, a hátam a falnak ütközött. Egy pillanatra a nyakamra vetődött rá, majd ismét csókolgatni kezdett, nyelve vad táncba hívott. Annyira kívántam, hogy arra nincsenek szavak. A másik falhoz tántorogtunk. Sietősen dobtam le magamról az ingemet. Rafael ismét a nyakamon lévő érzékeny bőrt vette célba, amivel már szinte az őrületbe kergetett. Habár, már rég annak a határán voltam.

Taszított egyet a mellkasomon, amitől a kanapéra hanyatlottam. Egy szempillantás alatt kapta le magáról a pólóját, és újra megcsodálhattam a kidolgozott felsőtestét. Fölém magasodva ismét birtokba vette az ajkaimat. A legjobb érzés volt a világon érezni a meleg bőrét az enyémen. Átöleltem, és akkor Rafael lefordult velem a kanapéról.

Csak arra eszméltem, hogy tapsolnak körülöttünk. Rafael a szemembe nézve mosolygott. Olyan volt az egész, mintha ébresztés gyanánt valaki nyakon öntött volna egy vödör jéghideg vízzel.

– Ez remek volt, fiúk! – dicsért meg bennünket Richard.

Rafael leszállt rólam, és mindketten a stábnak háttal állva rendezgettük magunkat. Jól tudtam, hogy ő is ugyanazt takargatta, amit én. Olyan merev voltam, mint a forgatás kezdetén, de ezúttal csak a testem egy bizonyos pontján.

– Rohadt jó – morogtam, és mozdultam volna az ingemért, de a rendező rám szólt.

– Azt hagyd ott, az asztalnál kezdesz öltözködni. Rafael, te vedd le a nadrágodat, és feküdj a kanapéra.

Kétségbeesetten néztünk egymásra, majd kínunkban elnevettük magunkat. Rafael vett egy mély levegőt, és piszok lassan elkezdte lehúzni magáról a farmerét, azzal is időt nyerve nekünk. Éreztem, hogy kezdek lehiggadni, de megvártam, amíg végez. Nem bírtam megállni, hogy ne lessem meg, ő milyen állapotban van. Úgy tűnt, neki is sikerült lenyugodnia. Ezután már csak percek kérdése volt, hogy lezavarjuk a jelenet végét. Imádtam, amikor Rafael a szövege szerint közölte, milyen jó voltam, mire én csak annyit feleltem, ő sem volt túl rossz. Egy kicsit olyan érzésem lett tőle, mintha én lennék fölényben, pedig az csak szerep volt.

– Zseniálisak voltatok – veregette meg a vállam Julian.

– Ja, annyira beindítottatok, hogy majdnem lekaptam ezt a kis hülyét – lökte meg Natacha Juliant.

– Szólj Richardnak, hátha a kedvetekért nektek is beleírnak egy ilyen jelenetet – nevettem, közben fél szemmel figyeltem, ahogy Rafael elindul az öltöző felé. – Nektek van még valami mára?

– Semmi, csak titeket akartunk megnézni – felelte Julian.

– Akkor a szállodában találkozunk. Igyunk meg majd valamit – intettem nekik, és máris igyekeztem Rafael után.

Nem tudtam, miért rohantam utána, és egyáltalán mit vártam ettől az egésztől. Egyértelműen nem lehetett folytatás, de a beteljesületlen vágy még mindig ott tombolt bennem, és ez úgy vonzott Rafaelhez, mint a legerősebb mágnes.

Amikor beléptem, már a saját ruhája volt rajta. Az asztalnak támaszkodva, karba tett kézzel állt. Azt hittem, azonnal mondani fog valamit, de hallgatott. Zavartan vettem magamra a saját ruháimat, ő pedig csak nézett.

– Ezen is túl vagyunk – szólaltam meg végül én, és kinyitottam az ajtót.

– Igen – érkezett a szűkszavú válasza.

Most aztán tényleg nem tudtam, mi a fene van már megint. Ugyanolyan szótlanul ültünk be a kocsiba, és csak egy utcát haladtunk, mikor nem bírtam tovább.

– Most tényleg úgy fogunk tenni, mintha semmi sem történt volna? – kaptam felé a tekintetem.

– Miért, mi történt? Eljátszottuk a szerepünket. Oszkár díjas alakítás volt – felelte mereven az utat bámulva.

Ez felért egy jókora gyomrossal. Értetlenül ráztam meg a fejem.

– Csak emiatt csináltad? Azt akartad, hogy jó legyen az alakításunk?

– Jó lett, nem? – nézett végre rám, de most nem jelent meg az arcán az a gúnyos mosoly, amit megszoktam tőle.

Szóval, csak erre ment ki az egész. Az öltözőben is színészkedett. Hihetetlenül ostobának éreztem magam.

– De, valóban az lett – biccentettem, és ezzel véget is ért a beszélgetésünk.

Rettenetes gyomoridegem lett. Rafael már ismerte a titkomat. Meg sem kellett erőltetnie magát, hogy kiszedje belőlem. Bosszantott, hogy pont egy olyan ember kezébe kerültem, akiben ezek után egy percig sem tudtam volna megbízni. Hogy tehette ezt velem? Ha rákérdeznék, biztosan megint azt felelné, ő csak segíteni akart. Nos, tényleg segített. Az alakítás remek lett, csak éppenséggel kegyetlenül összetört és megalázott vele.

Így utólag végiggondolva, rá kellett volna jönnöm, hogy a legelejétől kezdve csak színészkedett. Rafael tudta követni a forgatókönyvben lévő utasításokat. Ő nem veszítette el a fejét úgy, mint én. Nevetséges, de képes lettem volna szeretkezni vele ott, mindenki előtt.

Jesszusom!

Szinte mindenki a párpultnál ücsörgött, még Rob és Liv is ott volt. Amikor beléptünk, újra megtapsoltak. Ez a jelenet sarkalatos pontja volt a sorozatnak. A fogadtatástól függ majd, hogy a későbbi évadokban mennyi közös jelenetet kapunk. Ezek az emberek még csak nem is sejtették, hogy ez számomra sokkal inkább volt szégyen, mint dicsőség. Nem volt mire büszkének lennem, ráadásul megint ott bujkált bennem a kétség, hogy mi van, ha már ők is tudják. Mi van, ha azonnal rájöttek, hogy ez nem szerep volt, és én tényleg vonzódok Rafaelhez? Valószínűleg jobb, hogy nem tudtam, mit gondolnak most rólam.

– Remek voltál, fiam – tette a vállamra Rob a kezét.

– Kösz, apa! – forgattam a szemem, amiért ugyanúgy a fiának szólított, mint a sorozatban.

– Én is gratulálok. Nagyszerűek voltatok – dicsért meg Liv is.

Sorban érkeztek az elismerő szavak, és már az is zavart, hogy főleg csak engem dicsértek, mert Rafaeltől teljesen természetesnek vették a dolgot. Ő meleg. Persze, hogy meg tudott csókolni egy másik férfit. Pedig a dicséret csak őt illette volna, mert végig ő irányított. Nélküle nem lettem volna képes rá.

Pezsgővel koccintottunk. Megjelent Greg, és a szófosó Tim is csatlakozott hozzánk. Greg természetesen rögtön Rafaelhez csapódott, Tim pedig Natachát pécézte ki magának, és most a lányt fárasztotta az állandó szövegelésével. Én Robbal váltottam néhány szót a holnapi jelenetünkről. Már egészen barátinak volt mondható a kapcsolatunk. Mindig kedves volt velem, és jó tanácsokkal látott el, mit hogyan csináljak. Majdnem úgy kezelt, mintha tényleg a fia lennék.

Elég gyorsan elkezdtek felfelé szállingózni az emberek, mert reggel ismét korán fogunk kezdeni. Én még maradtam, mert szükségem volt néhány pohár italra, hogy el tudjak majd aludni. Ugyanúgy a bárpultnál ültem, és miután Julian is elköszönt tőlem, máris rendeltem az első kör töményet. A mögöttem lévő hangokból ítélve, Rafael még mindig a helyiségben tartózkodott. Nem fordultam meg, nem akartam látni. Legurítottam az italomat, majd rögtön egy másikat, és a pultos harmadjára is teletöltötte a poharamat.

Az égvilágon minden bántott. A lelepleződésem Rafael és talán mindenki más előtt, a sértett hiúságom, de legfőképpen a lelkiismeret Jess miatt. Mindenért egyedül Rafaelt hibáztattam, holott önként rohantam a vesztembe. Észnél kellett volna lennem, és profi módon hozni a szerepet, de nem voltam képes rá. Most pedig az alkoholba fektettem minden bizalmamat, hogy az majd segít feledtetni velem ezt az egész szarságot.

– Hagyd ezt holnapra – vette el előlem a poharat Rafael.

Hátranéztem. Nem láttam sehol Greget.

– Ne akard mindig megmondani, mit csináljak! – csúsztam le a bárszékről, és elindultam a lift irányába.

Nem akartam vele beszélgetni, látni sem bírtam. Megnyomtam a hívógombot, és az ajtó azonnal kitárult. Mielőtt becsukódott volna, Rafael belépett mellém. Nagyot fújtatva fordítottam neki hátat.

– Megbeszélhetjük – ajánlotta.

– Mégis mit? – pördültem meg. – Hogy csak szórakoztál velem?

Az ajtó máris kinyílt, és kirontottam rajta.

– Ronen! – nyúlt a karom után Rafael, hogy lelassítson.

– Hagyj békén! – rántottam ki magam a szorításából, és ügyetlenül próbáltam előkotorni a zsebemből a szobám nyitókártyáját.

Félig részeg voltam, de mégis jól tudtam, hogy nem lett volna szabad így viselkednem, mert ezzel még jobban elárultam magam. Mindenben a kezére játszottam, és ő ezt szépen ki is használta.

Nagy nehezen sikerült kinyitnom az ajtót, és Rafael szó szerint betuszkolt rajta, és becsukta maga mögött.

– Mégis, mi a fenét akarsz? – tártam szét a karom.

Rafael válasz helyett megragadta a pólóm, magához rántott, és megcsókolt.

6. fejezet