Szabadnak lenni - 12. fejezet

Vincent

Nevetségesen egyszerű volt bejutnom. A két szerencsétlen biztonsági őr semmit sem vett észre. Az akció is már-már gyanúsan könnyűnek bizonyult. Csapdát sejtettem, de végül rájöttem, csupán gyengén őrzik a helyet.

Miután végeztem, egyenesen a házhoz hajtottam, és alig vártam, hogy láthassam a rémületet az arcukon, amikor felfedezik, mi történt. Ez legalább annyira izgi, mint Sallyre várni.

Elég sokáig kellett várnom, már majdnem elaludtam, de végül megjelent a benga néger, és rátalált a munkásságomra.

Jól szórakoztam, ahogy ide-oda rohangálnak, aztán megjelent Nesbitt. Élvezettel néztem a tehetetlen dühöt a szemében, miközben osztogatta az utasításait.

Nem fogsz találni semmit! – Kárörvendő mosolyra húzódott a szám. – Ideje felkötnöd a gatyát!

Mégis úgy éreztem, hogy nem zaklattam fel eléggé. Vagy csak kibaszott nagy az önuralma.

Na, majd gondoskodom róla, hogy elmúljon.

Meg kell terveznem a következő lépést. Most valami ütősebbet kell kitalálnom, hogy tényleg komolyan vegyen és úgy beszarjon, hogy egy lépést se tegyen a testőrei nélkül.

 

Ayden

A tervem jobban alakult, mint ahogy vártam. Egy idétlen félreértés miatt váltak szét az útjaink Siennával, de szerencsére mindent tisztáztunk. Helyére kerültek a dolgok. De még mennyire a helyére!

Megigazítottam magam a nadrágomban, mert már csak az emlékre is éledezni kezdett a farkam, és leültem az íróasztalom mögé. Jókedvűen láttam neki a munkának, mert Sienna velem ebédel ma. Végre rendesen randizhatunk.

– Elnézést, uram – rontott be Silas kopoktatás nélkül. – Velem kell jönnie.

A rémült képét látva azonnal felpattantam.

– Hová?

Sietve követtem Silast, mert már kifordult az irodából, és csak a lift előtt értem be.

– A garázsba. Valaki helybenhagyta a Mercedest.

Értetlenül néztem rá. A liftajtó kinyílt, és mi beszálltunk.

– Lefújták és összekarcolták – magyarázta Silas. – Úgy vélem, hogy a gyújtogatónk lesz az.

– Na, ne! – ingattam a fejem. – Hogy jutott be ide?

A garázsunk privát, kizárólag a cég dolgozói használhatják.

– Még nem tudjuk – felelte nyugtalanul.

– A felvételek?

– Most nézik.

Az ajtó kinyílt, nagy léptekkel igyekeztünk a parkolóhely felé, ahol mindig állni szoktam.

– Az éjszaka történt? – faggatóztam tovább.

– Valószínűleg.

A Mercedeshez értünk. Ablakai festékkel körbe voltak fújva, a karosszéria összekarcolva, a gumik kiszúrva. „Ez sem a tiéd, Nesbitt”, ez volt a motorháztetőbe vésve.

– Mi a fene ez? – néztem Silasra, de ő csak tehetetlenül széttárta a karját.

Ezt a kocsit, csak hivatalos utakra használtam, mert kényelmes, de a városban furikázni jobb szerettem a kisebb, sportosabb Porsche-t. Aki ezt csinálta, pontosan tudta, hol keresse.

Silas intett, és átmentünk a biztonságiakhoz.

– Van valami? – szegeztem a tekintetem a két zavarban lévő őrre, pedig bizonyára nem ők teljesítettek szolgálatot az éjszaka.

– Sajnálom, uram, de semmi sem látszik. Letörölték az éjszakai felvételeket.

Idegesen fordultam meg, és az ablakon keresztül kifelé bámultam a parkoló autókra. Tehát ide is bejutott. Ki lehet ő? Ez már egyáltalán nem játék. A fickó ügyes, hisz a tűzesetekről sem tudtunk kideríteni semmit. Pedig el kell kapnunk, mielőtt komolyabb bajt csinál. A hatóságokat nem vonhatom be, nem hiányzik a balhé. De tudni akartam, hogy ki az, aki ennyire gyűlöl.

 

Sienna

– Hogy mi a francot csináltál? Miért feküdtél le vele? – szidott le Cora. A nappaliban járkált fel-alá. – Az ég szerelmére, Sienna! Azt hiszi majd, hogy ennyire könnyen kapható vagy!

– Ez nem úgy van. Nem érted… – dadogtam.

Elképzelésem sem volt, hogyan magyarázhatnám el neki mindazt, amit érzek és ami köztünk van Aydennel. Nem lehet szavakba önteni azt az erős vonzalmat és szenvedélyt, ami egymás közelében lángol. Cora valószínűleg azért nem értené meg, mert korábban soha nem csináltam ilyet. Vagy maximum becsípve kötöttem ki valaki ágyában, de az is nagyritkán fordult elő.

– Ráadásul megvette a boltot! – háborgott tovább. – Ez biztosan valami trükk.

Ezen a feltételezésen már nevetnem kellett.

– Miféle trükk, Cora? A boltot nekem vette meg!

– Azzal akar megvásárolni. Biztos lesz a szerződésben valami apró betűs rész.

– Jesszusom! Rémeket látsz – forgattam a szemem, de mintha a falnak beszéltem volna.

 – Azonnal elfogadtad, igaz?

– Nem. Hallottad egyáltalán, amit mondtam, amikor elmeséltem az egészet? – csattantam fel most már én is. – Még nem fogadtam el. Nem tetszik, hogy folyamatosan ítélkezel!

Végre eljutottak Cora tudatáig a szavaim, mert hirtelen megtorpant, és ellágyult tekintettel nézett rám.

– Jaj, ne haragudj! Csak féltelek. Láttam min mentél keresztül az elmúlt hetekben. – Odajött hozzám, és megölelt. – Szeretném, ha boldog lennél. De most már végképp járj utána a dolognak. Tudnod kell, mi köze volt az elrablásodhoz.

– Mindenképpen – biccentettem.

Cora munkába indult. A bejárati ajtóból fordult vissza hozzám.

– Oké, túl jó pasi ahhoz, hogy csak úgy kidobd, de tényleg ne hagyd, hogy kihasználjon! – emelte felém a mutatóujját, majd becsukta maga után az ajtót.

Talán igaza van. Nem lenne szabad elfogadnom egy ekkora ajándékot. Viszont, ha nem teszem, akkor a bolt valaki máshoz kerül. Azt pedig végképp nem akartam. Ha apámtól kérnék kölcsön, talán megvásárolhatnám én a Kincstárat. Feltéve, ha Ayden eladná nekem. Viszont semmi kedvem nem volt megint a szüleimtől függeni. Apa így is felhatalmazva érzi magát arra, hogy beleszóljon az életembe. A kölcsönnel csak adnám alá a lovat.

Én is kocsiba ültem, és elhajtottam a munkahelyemre. Theodore papírkötegeket rendezgetett dobozokba.

– Jó, hogy jössz! – nézett fel rám, miután beléptem. – Segíthetnél összeszedni a holmimat.

– Milyen holmikat? – Letettem a táskám az asztalra.

– Ez a bolt már a tiéd, semmi keresnivalójuk nincs itt ezeknek a kacatoknak – fogott meg egy halom jegyzetet, és szintén dobozba rakta őket.

Nehezen tudtam elképzelni ezt a helyet Theodore nélkül. Minden egyes porszem hozzá kötődött.

– Szeretném, ha maradna, és továbbra is együtt dolgoznánk – próbálkoztam maradásra bírni.

– Fáradt vagyok már, Sienna. Reggelente az ágyból kikelni is nehézséget okoz, nemhogy mindennap bejárni ide. – Megfogta a kezem. – Nyugodt szívvel hagyom rád, Sienna. És az a fiatalember is igen szimpatikusnak tűnik.

Zavartan sütöttem le a szemem. Theodore halkan kuncogott.

– Nem kell szégyenkezned. Nem az első szerelmet látják ezek a falak – paskolta meg a kézfejemet – Bármilyen hihetetlen, egyszer én is voltam fiatal.

Erre már muszáj volt magamhoz ölelni őt. Úgy szerettem ezt a kedves öregurat, mintha a nagypapám lenne.

 

Ayden

A nem várt események kissé felborították a napirendemet. Az órámra néztem. Rohannom kellett Siennáért. Legalább ennyi jó lesz ebben a napban.

Futtában megbeszéltem Silassal a további teendőket, majd bepattantam a Porsche-ba, és a Kincstár felé vettem az irányt. Nem tudtam teljes egészében feloldódni, mert egyfolytában a rejtélyes rosszakaróm járt a fejemben. Egyszerűen nem értettem, ki akar nekem ártani és miért. Több lehetséges szálon is elindult a nyomozás, de eddig zsákutcába futottunk. Senkit sem találtunk, akinek nyomós oka lett volna ilyen kárt okozni nekem.

Sienna épp a boltot zárta, amikor leparkoltam az út szélén. Varázslatosan festett a világoszöld nadrágkosztümében. Jól állt a gyönyörű, vörös tincseihez. Fehér magas sarkú szandált viselt, ami még karcsúbbá tette az amúgy is vékony alkatát. Vállán fehér táska csüngött, nyakában pedig azt a kagylós láncot viselte, amit én vettem neki a piacon. Melegség öntötte el a szívemet.

– Késtél – jegyezte meg pimaszul, miután kitártam neki az ajtót.

– Elnézést, hölgyem, feltartottak.

Beültem mellé.

– Sok a munkád? – fordult felém érdeklődve.

– Nem igazán, csak volt egy kis probléma. – Kihajtottam a forgalomba.

– Miért nem szóltál? Halaszthattuk volna.

– Nem gond, megoldottam. Illetve folyamatban van. – Átnyúltam, és megfogtam a kezét. – Semmi sem fontosabb nálad.

Egy barátságos vendéglőbe vittem őt. A kerthelyiségben ültünk le. Szerettem ide járni, de elsősorban nem ezért választottam ezt a helyet, hanem, mert közel volt valamihez, ahová később el akarom vinni Siennát.

Leadtuk a rendelést, és ő máris várakozóan nézett rám.

– Oké, oké, világos – emeltem fel a kezem megadóan. – Meséljek, vagy inkább kérdezni szeretnél?

– Mesélj, kérlek. Ha valamit nem értek, kérdezni fogok.

Biccentettem, és beszélni kezdtem. A korábbi életemmel kezdtem, és azzal, hogyan kötöttem ki a törzsnél.

– Akik elraboltak, mind ugyanannak a törzsnek tagjai, akik sok évvel ezelőtt megmentettek engem – árultam el. – Ahogy Silas is.

Sienna megköszönte a pincérnek a vizet, amit letettek elé, majd ismét felém fordult.

– Silas a testőröd?

– Inkább amolyan mindenesem, de legfőképpen a barátom.

– Furcsán viselkedett, amikor bemutattál neki a piacon.

– Gondolom, nem volt boldog, hogy együtt lát minket. Fel is jelenthettél volna – mosolyogtam.

– Megfordult a fejemben – somolygott Sienna is.

– De örülök, hogy nem tetted. Eléggé megbonyolította volna a dolgokat – vallottam be. – Mindennek megvan az oka, és remélem, megérted.

– Igyekszem. – Ivott egy kortyot, majd intett. – Folytasd, kérlek.

– Ahogy említettem, a törzs tagjai elég nehéz körülmények között élnek. Viszonylag rendszeresen meglátogatom őket, és segítek, amiben csak tudok. Élelmiszerrel, ruhákkal, amire éppen szükségük van. De áldoztam nagyobb projektekre is, mint például az ivóvíz vagy az áramellátás kiépítése. Akkor azért voltam ott, hogy hosszútávú megoldást találjak a problémájukra. Egy üzletkötésre készültem, és akkor tudtam meg, hogy elraboltak téged.

Közben kihozták az ebédet, így már evés közben kellett folytatnom a történetem.

– Azt nem tudom pontosan, mikor kezdtek emberrablással foglalkozni, de korábban is csináltak ilyet. Kihasználták, hogy a közbiztonság és az igazságszolgáltatás igen-igen gyenge lábakon áll a szigeten. Minden esetben kis váltságdíjat kértek, amit egészen biztosan kifizetnek, így a rendőrségtől sem kellett tartaniuk. Ugyanis, ha valaki feljelentést tett, egyszerűen nem foglalkoztak vele, gyakran el sem hitték, olyan nevetségesen kevés volt a váltságdíj összege. De a legtöbben örültek, hogy kiszabadultak, és egyből repülőre ültek.

Sienna a fejét ingatta.

– De miért pont ötvenezer? – kérdezte, miközben egy falat grillezett sajtot szúrt a villájára.

– Ennyi a tandíj egy kisebb amerikai egyetemen – feleltem.

Sienna keze megállt mozdulat közben, és nagy szemekkel nézett rám.

– Valaki tanítására adják a pénzt?

– Igen, de most befejezem az ebédet, ha nem haragszol, mielőtt teljesen kihűl – nevettem, mert beszéd közben alig ettem két falatot.

Sienna emésztette a hallottakat. Csendben folytatta az étkezést, és miután befejezte, türelmesen megvárt engem is.

– Oké, akkor folytatom – töröltem meg a számat. – A szállodában láttalak először.

– Ott voltál a szállodában? – vágott közbe.

– Akkor próbáltam leszervezni a találkozót az üzletfelemmel. Felfigyeltem rád, de mire végeztem, te már eltűntél, és legközebb a bungalóban láttak meg. Aludtál… Nem lett volna szabad találkoznom veled, de mindenképpen meg akartalak ismerni.

– Sikerült – suttogta halkan, és édesen elpirult.

– Szép emlék – merengtem. – A többit már tudod, és most már azt is, miért nem mondhattam el az igazat. Nem sejthettem előre, hogy teszel-e feljelentést. Ez lett volna az első emberrablási ügy, amibe a felelőtlenségem miatt belekeveredek, úgyhogy ki kellett várnom a végét.

– De ők is az álnevedet ismerik.

– Az nem álnév. Amikor annak idején visszatért az emlékezetem, anyám neve volt az első, ami eszembe jutott, a Nesbitt. Így ők ezen a néven ismertek meg, később pedig már nem változtattam rajta. De itt, New Yorkban is sokan Nesbittként ismernek.

Sienna bólintott, majd széttárta a karját.

– Hihetetlen, hogy mindenre ilyen egyszerű a magyarázat. – Közelebb hajolt hozzám. – Miért feküdtél le velem másodjára is?

Kezembe vettem a poharamat, és fölötte néztem a gyönyörű, kék szemébe.

– Ezt komolyan kérdezed?

Megint elpirult. Imádtam ezt a kettőségét, mert az ágyban egyáltalán nem az a pirulós fajta, amikor magával ragadja a szenvedély.

– De még nincs vége – csaptam a székem karfájára. – Szeretném bebizonyítani, hogy minden szó igaz abból, amit mondtam. Elviszlek valahová.

Intettem a pincérnek, aki rövid időn belül hozta a számlát.

– Hová megyünk? – forgatta Sienna a fejét, mivel nem a kocsim irányába fordultam.

– Mindjárt meglátod, nincs messze.

Megfogtam a kezét, és átsiettünk az út túloldalára. A sarkon egy parkos részre értünk, és a fák mögött felbukkantak az épületek.

– Az egyetem – mondta, miután felismerte a helyet.

– Igen. Üljünk le ott – mutattam egy padra. – Picit várnunk kell.

Sienna követett. Izgatottan pillantott a főépület irányába.

– Megőrjítesz ezzel az örökös titkolózással – kuncogta, de akkor már megjelentek az első diákok az ajtóban. Köztük egy számára is ismerős alakkal.

Sienna megdermedt, majd hirtelen felpattant.

– Abel! – kiáltotta.

Abel felemelte a fejét, és meglátott bennünket. Ijedten ide-oda kapkodta a tekintetét először Siennára, majd rám.

– Gyere ide, Abel – intettem neki.

A fiú szeme felcsillant, és hangos üdvözléssel felénk szaladt.

– Sienna hölgy! Örülni, hogy látni! – Majd rám nézett, és biccentett. – Mr. Nesbitt.

– Hogy kerülsz te ide? – kérdezte Sienna, de abban a pillanatban megvilágosodott. – Na, ne! Te mindenről tudtál!

Abel a mellkasára fektette mindkét kezét.

– Én lenni ártatlan. Zulog mondta, kell nekem menni egyetem. De pénz nincs. Sienna hölgy jött. Így lenni pénz is.

– Ki az a Zulog? – fordult hozzám Sienna.

– Aki az ételt vitte be neked minden nap – feleltem.

Sienna a fejét csóválva elnevette magát.

– Istenem, mind becsaptatok. Hogy tehettél ilyet? – tréfásan belebokszolt a fiú vállába. – Pedig te voltál az egyetlen azon a fránya szigeten, akiben megbíztam.

– Bocsánat, Sienna úrhölgy – vigyorgott Abel.

Sienna újra rám nézett.

– Szóval apám fizeti Abel taníttatását?

– Pontosan – bólintottam.

– Elképesztő. Mindannyian benne voltatok.

– Én nem. Csak belecsöppentem – védekeztem. – De most menjünk, mert Abelnek még előadása van.

Elköszöntünk a fiútól, aki még legalább kétszer bocsánatot kért Siennától, aztán visszasétáltunk a kocsihoz.

– Végül, hogy oldottad meg a törzs problémáját? – érdeklődött.

– Déligyümölccsel fognak kereskedni. Azon a délelőtt kötöttem a kereskedővel szerződést, amikor hazautaztál, és jelenleg az ültetvények betelepítése folyik.

Sienna halványan elmosolyodott, és megsimogatta a sebváltón pihentetett kezem.

– Remek ember vagy, Ayden.

Nem válaszoltam, de rendkívül legyezgette a hiúságomat a dicséret.

Visszavittem őt a kereskedésbe. Udvariasan kinyitottam előtte az ajtót. Ő megköszönte az ebédet, és elővette a kulcsát, hogy kinyissa a Kincstárat.

– Holnap vacsora? – kiáltottam utána.

– Szerintem tudod a számom. Hívj fel! – kacsintott, és belépett az ajtón.

Persze, hogy tudtam. Nem sok olyan dolog volt, amit ne tudtam volna róla. Arcomon széles vigyorral indultam vissza az irodámba. Sienna megint meglepett. Azt hittem, sokkal többet fog akadékoskodni, de megértőnek bizonyult. Talán a szigeten is elárulhattam volna neki mindezt, ám nem ismertem őt, ezért nem kockáztathattam.

Silas a titkárnőmmel beszélgetett, láthatóan rám várt.

– Úgy látom, hogy jól alakult az ebéd – jegyezte meg, amint kettesben maradtunk az irodámban.

– Ideje volt már. Ülj le! – mutattam az egyik fotelre. – Tudom, még nincs vége a napnak, de igyál velem egyet.

– Milyen apropóból?

A bárszekrényhez mentem, és töltöttem mindkettőnknek.

– Hálás vagyok neked. Köszönöm. – A kezébe adtam a poharat.

– Nem csináltam semmit, uram.

– Ó, dehogynem! – nevettem. – Mindig tudod, mire van szükségem. – Az asztalomhoz léptem, kihúztam a fiókot, és kivettem a mappát, amelyben Sienna képei rejtőztek. Felé mutattam. – Életet mentettél.

Silas ritkán mosolygott, de most határozottan vidámnak látszott.

– Akkor sikerült tisztázniuk.

Bólintottam.

– Úgy tűnik, minden rendben van.

Elmeséltem neki, hogy megvásároltam a Kincstárat, és azt is, hogy elvittem Siennát Abelhez.

– Őszintén örülök – felelte, majd elkomorult. – Akkor most már csak ezt a másik ügyet kellene megoldanunk.

Egyből lelohadt a lelkesedésem.

– Mit tudtatok meg eddig?

– Kijátszotta az éjszaka szolgálatot teljesítő őröket. Az egyikük kiment a mosdóba, mire az illető rázárta az ajtót. Az őr azt hitte, hogy beragadt, és kiabált a társának. Az a segítségére sietett, és amíg az ajtóval bajlódtak, emberünk gond nélkül kitörölte a felvételeket.

– Ezt nem hiszem el – csaptam le a poharamat. – Remélem, mindkettőt kirúgtad.

Silas megrántotta a vállát.

– Természetesen, de úgy gondolom, ez részben a mi hibánk. A tűzesetek után figyelmeztetnünk kellett volna őket a fokozott biztonságra.

– Talán igazad van, viszont azt is észre kellett volna venniük, hogy a garázsba bejutott. Mindenképpen hibáztak. – Tehetetlenül járkáltam fel-alá.

– Megkapták a büntetésüket. – Silas elhallgatott, majd újra megszólalt. – És még valami. Az egyik kamerát átirányította a sajátjára. Úgy tűnik, az illető végignézte, ahogy megtaláltuk a Mercedest.

Sóhajtottam. Ez a fickó jól szórakozik rajtunk. El kell kapnunk, mielőtt híre megy. A cégnek nem tenne jót a balhé.

– Mink van? – Reménykedtem, hogy mégis van valami a kezünkben.

Silas is felállt, és ő maga töltötte újra a poharainkat.

– Nem sok. Bekértem az utcai felvételeket, de mivel ez egy forgalmas útszakasz, éjszaka is nagy a mozgás. Próbálunk beazonosítani mindenkit, aki gyanús lehet.

– Rendben. Szólj, ha már többet tudtok. – Az ablakhoz léptem, és kifelé bámultam a városra.

13. fejezet