Szabadnak lenni - 15. fejezet

 

Ayden

Azt akartam, hogy anyának meglepetés legyen Sienna érkezése, ezért nem vele utaztam le a birtokra. Anya egyébként is megszokta, hogy mindig együtt megyünk, úgyhogy ezúttal is minden a megszokott módon zajlott. Egyet kivéve. Nem Silas volt a sofőr, ugyanis őt küldtem el a lányokért.

– Hogyhogy nem Silas vezet? – tette szóvá anya azonnal.

– Van egy kis dolga, de később utánunk jön.

– Rendben, fiam – bólintott, és egyből témát váltott. – Már mindent előkészítettem. Közel kétszáz vendégre számítunk. Alfredo szerint minden környékbeli szoba foglalt a szállodákban. Ez jó hír, mert azt jelenti, egyre népszerűbb az alapítványod.

– Ez tényleg remek hír. Remélem, jó sok pénzt hagynak nálunk.

Anya megpaskolta a combomat.

– Biztos lehetsz benne. Pazar vendéglátásban lesz részük, és kinyitják majd a pénztárcájukat.

Szerettem a nevetőráncait. Anyám még mindig szép nő volt, nem kellett volna egyedül maradnia apám halála után. Sokan udvaroltak neki, de ő mindenkit visszautasított. Szerencsére így sem volt magányos, hiszen jobban pörgött, mint valaha.

– Még mindig gyönyörű ez a birtok – legeltette végig a tekintetét az ódon épületen, és a hozzá tartozó üdezöld kerten.

Igaza volt. A birtok valóban pompásan festett. Tudtam, hogy Sienna is el lesz ragadtatva, főleg a benne őrzött műkincsek láttán. Az órámra néztem. Körülbelül három órám maradt az érkezésükig. Addig mindent elő kellett készítenem a fogadásukra úgy, hogy anyám ne vegye észre.

Ő egyből lefoglalta magát, így lopva én is megbeszéltem a személyzettel, hogy készítsenek elő egy plusz vendégszobát, az enyémbe pedig két főre ágyazzanak, és persze mindezt kezeljék diszkréten anyám előtt. Utána végigjártam a birtokot, hogy anyához csatlakozva, mindent ellenőrizzek a rendezvénnyel kapcsolatosan. Később Alfredoval, a birtok intézőjével egyeztettem a további teendőket.

Miután mindennel végeztem, ismét az órámra néztem. A gyomromba enyhe jóleső izgatottság költözött.

– Anya, szeretném, ha kijönnél velem – szóltam neki. Egy többoldalas listát nézett át éppen.

– Miért? Csak nincs valami baj? – nézett fel a szemüvege fölött.

Már hallottam az érkező Mercedes hangját a behajtón.

– Nincs semmi baj, csak szeretnék bemutatni neked valakit – közöltem, és élvezettel néztem anyám meglepődött arcát.

Nem szólt semmit, csak belém karolt, és lesétált velem a lépcsőn, egészen az előkertig, ahol már ott állt Sienna, Cora és Silas. Mindhárman felénk fordultak. Sienna arcán boldog, zavart mosoly jelent meg.

– Anya – fordultam felé. –  Szeretném bemutatni a barátnőmet.

Anya lefagyott egy pillanatra, aztán valahogy mégis magához tért, mert elindult, és zavartan simított végig a ruháján, mintha bármi kifogást lehetne találni rajta. Ismét odaléptem mellé, és Sienna kezéért nyúltam.

– Ő itt Sienna Emma Brannan – mondtam, majd anyára mutattam. – Sienna. Ő pedig itt az édesanyám, Isabella Wright.

– Örvendek Mrs. Wright. Örülök, hogy megismerhetem Ayden édesanyját – mondta Sienna, és kézfogás helyett egyszerűen megölelte anyámat, aki egyik döbbenetből a másikba esett.

– Én is nagyon örülök – dadogta zavartan. – A fiam most nagyon meglepett engem, így nézze el zavarodottságomat.

– Ugyan, semmi baj – nevetett Sienna. – Az első találkozás mindig kínos kicsit, és máris túl vagyunk rajta.

Ezután Sienna bemutatta Corát is, aki rögtön szimpatikus volt az oldott viselkedése miatt. Ő is váltott néhány udvarias szót anyámmal, aztán Alfredo megmutatta neki a szobáját. Silas kivette Sienna táskáját is a kocsiból.

– Kedves lánynak tűnik – súgta anyám. – Menj, kísérd fel a szobátokba.

Néha még mindig úgy oktatott, mintha nem tudnám az illemet. Egyébként is alig vártam, hogy magamhoz ölelgessem Siennát, még szép, hogy felmentem vele.

 – Édesanyád nagyon szép nő – mondta Sienna, amikor már az emeleten jártunk. – Tartottam tőle, de nagyon kedves asszonynak tűnik.

– Jól ki fogtok jönni egymással. – Kitártam előtte a szobám ajtaját.

– Hú, ez igazán ízléses – fordult körbe. – Illik hozzád.

Elé léptem, átkaroltam a derekát, és hosszan megcsókoltam.

– Szerintem meg te illessz hozzám – mordultam a fülébe, és illetlen módon belemarkoltam a formás hátsójába.

– Ayden – nyögte a nevem, és fejét hátravetve kínálta fel nekem a kecses nyakát.

– Van pár percünk, használjuk ki.

– Épp erre gondoltam én is – kuncogta, és szemérmetlenül térdre vetette magát előttem.

 

Sienna

A gyors szeretkezés után mindketten rendbeszedtük a ruházatunkat, és Aydennel kéz a kézben mentünk le a földszintre. Silas sokadmondó mosollyal biccentett felénk, és az egyik helyiség felé intett, ahonnan Cora és Ayden édesanyja, Isabella hangja szűrődött ki.

Mielőtt beléptünk volna, cinkosan Silasra mosolyogtam.

Az ideúton rengeteget beszélgettünk. Igaz, nehezen nyílt meg, de Cora megfenyegette, hogy ha továbbra is ilyen merev marad, akkor egész úton operát hallgattat vele. Erre a melák férfi elnevette magát, és már nem csupán tőmondatokban válaszolt a kérdéseinkre.

Megtudtuk, amellett, hogy Aydent furikázza ide-oda, intézi az ügyes-bajos dolgait, valóban szoros barátságot ápolnak egymással. Silas minden szavából sütött a tisztelet Ayden iránt. De, amin a legjobban meglepődtem, az az, hogy Silasnak felesége és gyerekei vannak. Valahogy nem néztem ki belőle. De nemcsak benne csalódtam abszolút pozitívan, Isabellában is. Azt hittem sokkal távolságtartóbb lesz, de még azt is felajánlotta, hogy tegeződjünk.

– Silas nem vacsorázik velünk? – tettem szóvá, miután mindenki elfoglalta a helyét az asztalnál.

– Soha nem tudtam még rávenni – ingatta Ayden a fejét.

– Ugyan, a tisztelet nem ezen múlik. Azonnal jövök. – Felálltam, és visszamentem arra, ahol legutóbb láttam a férfit.

Silas épp egy alacsony, kövérkés alkalmazottal tárgyalt valamit, de amint meglátott, befejezte a társalgást, és felém fordult. Jó öt percbe telt, mire meg tudtam győzni, hogy most az egyszer tegyen kivételt, és üljön asztalhoz velünk.

– Úgy látom, hogy Siennára jobban hallgatsz, mint rám – tréfálkozott Ayden a barátjával.

– Végre – helyeselt Isabella is. – Éppen ideje volt, hogy megtisztelj bennünket a jelenléteddel.

– Köszönöm, asszonyom – felelte udvariasan Silas, és leült Cora mellé, Aydennel szemben.

Isabella megköszörülte a torkát, és rám nézett.

– Mivel Ayden eddig egyetlen barátnőjét sem mutatta be, ezért nincs tapasztalatom abban, hogy mit illik ilyenkor kérdezni, és mit nem.

– Semmi baj, kérdezz csak bátran, nincsenek titkaink – biccentettem felé.

– Azért annyira ne bátorítsd, mert képes olyat kérdezni, hogy mindannyian elpirulunk – kacsintott Ayden anyja felé.

Mindannyian nevettünk. Cora megjegyezte, hogy ő élvezné, ha Isabellának sikerülne minket zavarba hoznia.

Közben feltálalták az ételt, ami annyira guszta volt, hogy nyeltem egy nagyot.

– Mióta vagytok együtt? – szegezte nekem Isabelle hirtelen az első kérdését.

Már a erre az egyszerű kérdésre sem tudtam válaszolni. Mióta is? Mi számít? Amikor lefeküdtem a fiával, vagy amikor kibékültem? Ayden felelt helyettem:

– Majdnem két hónapja.

Isabella elégedetten bólintott.

– Akkor miért nem hoztad el őt a vacsorára? – Ezzel tényleg sikerült a saját fiát zavarba hoznia.

Sejtettem, hogy arra az eseményre gondol, ahol Aydent lefotózták azzal a nővel.

– Mert még akkor nagyon friss volt a kapcsolatunk. – Ayden a combomra fektette a kezét az asztal alatt.

– Igazából még mindig csak ismerkedünk – erősítettem meg.

– Imádják egymást. Ezt a vak is láthatja – kuncogott Cora.

Silas felemelte mindkét kezét.

– Rám ne nézzen, asszonyom!

Megint elnevettük magunkat. A vacsora ilyen hangulatban telt. A fiúk tréfálkoztak, de Cora legtöbbször sikeresen visszavágott nekik, mi pedig Isabellával jókat derültünk rajtuk. Jó érzés volt ezekkel az emberekkel lenni. Cora és Ayden jól kijöttek egymással, Silas is egészen ellazult.

– Ez remek este volt, Ayden – nyújtóztam elégedetten, miután felértünk a szobába.

– Elfáradtál. Gyere, bújj ide mellém – rogyott le az ágyra ruhástól. – Anyám kedvel.

– Mondta? – A mellkasára fektettem a fejem.

– Még nem, de láttam rajta. Általában… Hogy is mondjam? Nem sokba nézte eddig a nőismerőseimet.

– Ha ez tényleg így van, akkor megtisztelve érzem magam. – Elfojtottam egy ásítást. – De most le kellene tusolnom.

Ayden elkapta a csuklómat.

– Nélkülem sehová!

 

Ayden

Sienna úgy aludt mellettem, mint a bunda. Kifáraszthatta az utazás, a vacsora és amit a zuhanyzóban műveltünk. Erről a guineai éjszakánk jutott eszembe. Akkor is ilyen békésen aludt, majd eltűnt.

Most nem kellett rohannom sehová, addig nézhettem őt, amíg kedvem tartotta, és ha akarna sem tudna megszökni, mert nem engedném sehová. Már le sem tagadhattam volna, hogy beleszerettem.

Különös, hisz könnyen léptem túl minden nőn, testi vágyon kívül nem igazán éreztem irántuk semmit. Sosem hittem, hogy egyszer én is érezhetek így valaki iránt. Azt gondoltam, a szüleim példaértékű szerelme ritka, mint a fehér holló. Erre tessék, itt voltam csordultig telve érzelmekkel, és meg voltam győződve róla, hogy Sienna is hasonlóképpen érez. Minden mozdulatából éreztem a szerelmét.

– Jó reggelt! – adtam egy puszit az ébredező szépség homlokára.

– Neked is. Mennyi az idő? – nyújtózkodott hunyorítva, mert a szemébe sütött a nap az elhúzott függönyön keresztül.

– Tíz óra.

Sienna rögtön ülőhelyzetbe pattant.

– Tíz óra? Miért nem ébresztettél fel?

– Sehová nem kell rohannod. – Benyúltam a takaró alá, és megsimogattam a combját. – Látod, én sem öltöztem fel. Megvártalak.

– De a többiek már biztosan reggeliztek. – Kikelt az ágyból, és a fürdő felé vette az irányt.

– Nem kötelező hozzájuk alkalmazkodni – morogtam, mert kívántam őt, ugyanakkor megértettem, hogy izgatott. – Egyébként pedig anyámat ismerve, már rég befogta Corát a szervezésbe, vagy végigvezeti a birtokon.

– Azt még én sem láttam – kiabált ki Sienna a fürdőből.

– Ez volt a terv. Utána. – Az utolsó szót már csak halkan motyogtam. – Délig van időnk, aztán viszont készülődni kell, mert általában három körül kezdenek szállingózni a vendégek.

Míg Sienna készülődött felkaptam egy rövidnadrágot és egy pólót, majd lementem szólni, hogy készítsenek nekünk valami harapnivalót.

– Ayden – szólt utánam anya. Épp akkor jött be a kertből. – Azt hittem, hogy már fel sem keltek ma. Hol van Sienna?

– Mindjárt jön, készülődik. Fárasztó volt a tegnapi nap, mindketten kidőltünk.

– Sejtem – nézett rám sokatmondóan, és megsimogatta a karomat. – Boldog vagyok, hogy végre komolyan veszel valakit. És így már világos, aznap este miért távoztál egyedül.

Csak a szemem forgattam anya kuncogására. Főleg, hogy a feltételezése hibás. Bár a fene tudja. Lehetséges, hogy Sienna emléke miatt nem kerestem senkit aznap éjszakára.

– Mielőtt elrabolnád őt, szólok, hogy körbe akarom vezetni a birtokon, csak utána adom át neked.

– Na szép!  Máris kisajátítod – ingatta anya a fejét.

Épp abban a pillanatban jelent meg Sienna a lépcső tetején. Haja lófarokba kötötte, egy halványlila, ujjatlan overall volt rajta, derekán világosbarna övvel. Mindig rendkívül ízlésesen öltözködött.

– Jó reggelt! Épp rólad beszéltünk – előzött meg anya, és belekarolt Siennába. – Ayden nem hagyja, hogy megismerjelek. Teljesen ki akar sajátítani.

– Szerintem ez nem így van – somolygott Sienna –, különben el sem hozott volna ide.

– Jó, ez is igaz – hagyta rá anyám. – Most hagylak benneteket, de később szeretném, ha eljönnél velem a városba. Ellenőrizni akarom a tortákat, hogy elkészültek-e.

– Örömmel elkísérlek – felelte Sienna.

Anyám távozott, mi pedig megreggeliztünk, aztán végigvezettem Siennát a birtokon.

A kertben kezdtünk, ahol már fel voltak állítva a büfésátrak. Mindenfelé elegáns, fehér asztalok pihentek, hozzájuk passzoló székekkel, rajtuk csodás virágkompozícióval. A ház mögött folytattuk az utunkat, ahol egy nagy tó terült el, körben több százéves fákkal, hatalmas füzekkel és rejtett pihenőhelyekkel. A tó előtt állították fel a színpadot, ahol majd a beszédek zajlanak, és később a zenekar fog játszani.

– Úristen, Ayden! – ámult el Sienna a park láttán. – Ez a hely meseszép. Nem is láttam ebből semmit, amikor megérkeztünk.

– Persze, mert a ház előtt parkoltatok. Gyere, mutatok még valamit – húztam magammal a télikert felé. – Ez a kedvenc helyem. Alfred saját kezűleg gondozza.

Kinyitottam az ajtót, és Sienna belépett. Tátott szájjal vonult végig a színes kavicsokkal kirakott, keskeny ösvényen, és megcsodálta a dúsan beültetett kertet.

Színek és illatok kavalkádja vett körül bennünket. Egzotikus virágok, pálmák, orchideák, azáleák, citrom és narancsfák illatoztak mindenfelé. Az ösvény végén egy kis tér fogadott minket, kényelmes padokkal és egy hintával.

– Ez olyan... – kezdte Sienna.

– Mint egy tündérkert. Egy tündérnek – fejeztem be helyette, és megcsókoltam.

16. fejezet