Szabadnak lenni - 18. fejezet

 

Ayden

– Ayden Wright, tessék! – szóltam a készülékbe.

– Holly Miller vagyok, a Blue Garden virágküldő szolgálattól. Van egy kis probléma – mondta a barátságos női hang a telefonban.

– Hallgatom.

– Az ön által küldött csokrot nem vették át.

A homlokom ráncoltam.

– Hogyhogy? Rossz címre vitték?

– A megadott címre kézbesítettük, de a címzett visszautasította a küldeményt, és kérte, hogy adjunk át egy üzenetet.

A nő nehezen ejtette ki ezeket a szavakat. Ebből tudtam, hogy a legkevésbé sem fogok örülni annak, amit most hallani fogok.

– Egész pontosan azt üzente – folyattatta –, hogy az úr bizonyára szórakozott volt ma reggel, és egy bizonyos Sylvia Storm nevű hölgynek szerette volna küldeni a virágokat.

Döbbenten szorítottam a fülemhez a készüléket. Mi ez már megint?

– Értem. Köszönöm – feleltem szárazon.

– Mi legyen a csokorral?

– Tartsa meg – vágtam rá, és kinyomtam a hívást, helyette azonnal Siennát tárcsáztam.

Nem ért váratlanul, hogy nem vette fel. Otthagytam mindent, és elhajtottam a bolthoz, de csak Beth-t találtam ott. A szemén láttam, hogy tud valamit, de makacsul játszotta az értetlent, úgyhogy inkább Sienna lakása felé vettem az irányt, mert Beth szerint hazament.

Egyfolytában az pörgött a fejemben, hogy mi történhetett. Valamit megtudhatott Sylviáról, máskülönben nem üzent volna ilyet. De mégis honnan? Máris átkoztam magam, amiért nem voltam őszinte vele. Ha akkor tisztázok mindent, akkor most nem lenne min aggódnom.

Idegesen nyomtam meg a csengőt. Elsőre nem reagált senki, így megnyomtam újra, de hosszabban. Cora nyitott ajtót.

– Seggfej – mondta, és ezzel bevágta az ajtót az orrom előtt.

– Cora, légy szíves, engedj be – kopogtam.

Nem jött válasz, ezért megint kopogtattam.

– Sienna! – kiabáltam. – Beszélnünk kell.

A szomszéd ajtó nyílt ki, és kilesett rajta egy idős nő.

– Valami baj van? – kérdezte.

– Baj? – tártam szét a karom. – A barátnőm nem nyit ajtót nekem.

– Szerelmi civakodás... – csóválta a fejét, és visszahúzódott a lakásába.

Megnyomtam a csengőt, és nem szálltam le róla. Ez hatásos volt, mert Cora kitárta előttem az ajtót, és szó nélkül visszament az egyik helyiség irányába. Bementem, és követtem őt.

Sienna kisírt szemmel a kanapén ült.

– Én most elmegyek – jelentette ki Cora. – Te pedig tudod mi vár rád – nézett fenyegetően a farkam irányába, majd becsapta maga mögött az ajtót.

– Rendesen rám hozza a frászt ez a nő – morogtam, majd leültem Sienna mellé. – Elmondod, mi történt?

Vett egy reszketeg sóhajt, majd megszólalt:

– Hazudtál nekem. Bejött hozzám Sylvia. Elmondta, hogy lefeküdtél vele, és már a kapcsolatunk elején megcsaltál.

Sejtettem, hogy valami ilyesmi állhat a háttérben, bár arra nem számítottam, hogy ez a kígyó Syliva ilyesmire képes.

– Ez nem igaz. Sosem csaltalak meg.

Sienna arcán legördült egy kövér könnycsepp.

– Nem tudom, kinek higgyek.

Leguggoltam elé, és megfogtam a kezét.

– Mióta együtt vagyunk, más nőre rá sem tudtam nézni. Hazudott neked.

– Miért tenne ilyet?

– Féltékenységből. Egyszer régen, még a tévés karrierje kezdetén ismerkedtem meg vele egy rendezvényen. Abban az időben folyamatosan cserélgettem a barátnőimet, így amikor felkínálta magát, kihasználtam az alkalmat. Utána többé nem találkoztam vele. Haragudott, és egy ideig zaklatott, majd leszállt rólam. Néhányszor összefutottam vele, olyankor kerültem a társaságát, mert éreztem, hogy neheztel rám. – A számhoz emeltem Sienna kezét, és megpusziltam. – Legközelebb napokkal később találkoztam vele, miután te eltűntél a szállodában. Elcsalt egy riportra, én meg bedőltem neki, és elkövettem azt a hibát, hogy… – Elhallgattam, mert kimondani sem szerettem.

– Lefeküdtél vele – mondta ki helyettem Sienna.

Legszívesebben kijavítottam volna, hogy az csak egy semmitmondó dugás volt, de nem akartam jobban belemerülni a témába.

– Szóval gyakorlatilag sosem csaltalak meg – néztem a szemébe.

– Akkor miért mondta, hogy már együtt voltunk? És te miért hazudtál nekem a birtokon?

Visszaültem mellé, és ezen eltöprengtem.

– Fogalmam sincs, miért mondta. Azaz talán sejtem. Anyám úgy tudta, hogy két hónapja járunk, és valószínűleg Sylvilához is ez az információ jutott el, így azt gondolhatta mi már együtt voltunk akkor.

– Lehet, de jobb lett volna, ha ezt elmondod. – Sienna tekintete még mindig túl rideg volt.

– Igazad van, csak adott pillanatban úgy éreztem, jobb, ha nem ott beszéljük meg. Eszemben sem volt becsapni téged.

Ezután már tényleg nem akartam elhallgatni előle semmit, úgyhogy bevallottam azt is, hogy ott Sylvia szándékosan provokált. Azt reméltem, hogy Sienna megérti majd, semmi oka féltékenynek lenni, és sosem csapnám be őt. Ám, amikor a mondandóm végére értem, arculcsapásként értek Sienna szavai.

– Kérlek, menj el, Ayden.

Meglepetten néztem rá, és tiltakozni akartam, de ő határozottan közbeszólt:

– Szeretném, ha most magamra hagynál.

Kénytelen voltam felállni. Pár pillanatig még hezitáltam, vitába szálljak-e vele, de végül úgy döntöttem, adok időt neki. Én hibáztam, nem voltam teljesen őszinte vele. Hát, most itt az ideje a vezekelésnek.

 

Sienna

Kimondhatatlanul fájt a szívem, mert rájöttem, hogy bármennyire is szeretem Aydent, nekem ez nem fog menni. Még alig ismertük egymást, és máris hazudott, vagy legalábbis nem volt őszinte. Mindegy milyen indoka volt rá. Ráadásul nem szeretnék állandóan attól tartani, milyen csontvázak hullnak ki a szekrényből, vagy mikor veszítem el őt, hisz folyamatosan nők rajongják körül. A legésszerűbb döntés az, ha kiszállok ebből a sehová sem tartó kapcsolatból. Ayden világa idegen számomra, nem éreztem magam komfortosan benne.

Kivettem egy nap szabit, Beth-re bíztam az üzletet. Magányra volt szükségem ahhoz, hogy átgondolhassam ezt az egészet. A nappaliban kortyolgattam a teámat, közben a hírek mentek a tévében, de nem hallgattam, csak magam elé meredve bámultam a képernyőt.

Rápillantottam a telefonomra. Titokban vártam, hogy Ayden üzenetet küld, de üres volt a képernyő. Émelyegni kezdtem, és az amúgy is fájóan kellemetlen érzés felerősödött a nyomromban. Hirtelen pattantam fel, és kirohantam a fürdőbe hányni.

Miután kiadtam magamból a gyomrom tartalmát, megmosdottam, és kitártam az ablakot, hogy egy kis frisslevegőt szívjak. Aztán gondoltam egyet, és átöltöztem futáshoz. Nem hagyhattam, hogy maga alá gyűrjön a bánat.

Kinyitottam az ajtót, és majdnem orra estem, ugyanis egy hatalmas csokor virág pihent az ajtó előtt, benne egy kártyával. Bocsáss meg – állt rajta. Összeszorult a szívem. Szerettem Aydent, és az ilyen gesztusok még jobban megnehezítik majd a dolgomat. A csokrot vázába helyeztem, és csak utána mentem le kocogni.

Farkaséhesen értem haza. Mivel az én főzőtudományom nem volt olyan híres, mint Coráé, ezért zuhany után leugrottam az alattunk lévő kifőzdébe, és vettem mindenféle kaját otthonra. Még a lépcsőn jártam, amikor Cora hívott.

– Csak tudni akartam, hogy jól vagy-e? – mondta.

– Megvagyok, köszi.

– Jó, mert úgy döntöttem, csupán a mai napra engedélyezem az önsajnálatot – közölte szigorú hangon. – Holnap menned kell dolgozni, különben tönkreteszed magad. És nem mellesleg az én csajomat is – tette hozzá kuncogva.

Elmosolyodtam, miközben a szatyrokkal a kezemben, sután kinyitottam az ajtót.

– Na szép! Nem is miattam aggódsz!

– De igenis érted aggódom, éppen ezért kell lefoglalnod magad. Most pedig bőgj, toporozékolj, de holnaptól újra vidám arcot szeretnék látni!

– Ha ez ilyen egyszerű lenne! – forgattam meg a szemem. – Majd igyekszem. Ne készülj vacsival, mert vettem. Várlak itthon.

Az asztalra dobtam a telefont, és kapkodva csomagoltam ki az ételt. Az egyik adagot pillanatok alatt eltüntettem.

 

Vicent

Néhány napig nem mozdultam ki. Tartottam attól, hogy elkapnak, de senki sem jött értem. Igaz, Sally lakótömbjében több prosti is lakik, és nagyobb a forgalom, mint a plázában, de mindig igyekeztem észrevétlen maradni. Viszont most nyomot hagytam magam után. Méghozzá Sally élettelen testében. Habár a magom bizonyára keveredett az előttem lévő pasaséval, de attól még nyugtalanított a dolog. Abban bíztam, Sally túl jelentéktelen ahhoz, hogy komolyabb nyomozást folytassanak a halála miatt.

Egyébként is rosszkedvű voltam, mert még mindig nem tudtam, hogy mi legyen a következő lépésem. Ráadásul a kiszemelt új lányhoz sem mertem menni. Jobbnak láttam, ha kis ideig meghúzom magam, viszont muszáj volt kimozdulnom, mert kezdett agyamra menni a bezártság.

Szokás szerint a kikötő felé lézengtem, de semmi kedvem nem volt dolgozni, bár egyáltalán nem volt biztos, hogy valaki adna munkát ilyen későn. Ahhoz sokkal korábban kell érkezni. Leültem egy padra, és a távoli hajókat bambultam.

Erős szél fújt, össze kellett húznom a cipzárat a felsőmön, az eső is cseperegni kezdett. Épp álltam volna fel, amikor a szél a lábamnak sodort egy újságot. Le akartam rúgni, de minő véletlen, az újság címoldaláról Nesbitt képe vigyorgott rám.

Felvettem, hogy elolvassam, de a szél hirtelen viharossá fokozódott, így inkább csak összegyűrtem, és elszaladtam a legközelebb metró lejáróig.

Miután leértem, első dolgom volt kisimítani az újságot, és megnéztem, mit írnak róla. A képen egy feltűnően csinos, vörös hajú, zöld ruhás nővel sétált kézen fogva, valami puccparádén. A cikk a „Lehet, hogy elkelt a milliárdos agglegény?” címet viselte.

– Szóval ez a csajod, Nesbitt! – mondtam félhangosan, és zsebembe gyűrtem az újságot. – Azt hiszem, nekem is meg kell ismerkednem vele.

Vigyorral az arcomon szálltam fel a metróra.

 

Ayden

Nem hittem, hogy újra át kell élnem azt az érzést, amikor Sienna először elhagyott. Nem tudtam, mit tegyek, hiszen mindent őszintén bevallottam. Ő mégsem bocsátott meg, vagy már magam sem értettem, miért küldött el. Talán az én hibám. Nem kellett volna hazudnom neki. Főleg Sylviáról nem, mert így én magam nagyítottam fel a jelentőségét, holott sosem számított.

– Idő kell neki – mondta Silas, aki már hosszú ideje engem bámult.

Az asztalomnál ültem, ő félig mögöttem állt, és az előbb még az utca forgalmát figyelte.

– Nem értek ezekhez a dolgokhoz. Lehet, nem bocsát meg – dobtam félre unottan a szerződést, amit olvastam.

Silas a vállamra tette a kezét.

– Meg fog. Egyszer már megtette.

– Remélem, igazad lesz. Mi van mára? – tértem át inkább a munkára.

Silas megkerülte az asztalt, és közben a telefonjára nézett.

– Lett volna egy tárgyalás, de Helen lemondta. Viszont a délutáni kártyapartin részt kellene vennie, mert ott lesz a két lehetséges befektetőnk.

– Igen, tudom, nem felejtettem el – legyintettem, aztán az asztalon kezdem el kutakodni. – Hová tettem azt a névjegyet?

– Melyiket?

– A virágboltét.

– Itt van – tolta elém Silas mosolyogva a kis lapocskát, amit az egyik köteg irat alól húzott elő.

Ettől nap naptól fogva rendszeresen küldtem virágot Siennának, ám egyszer sem érkezett semmilyen válasz. Vártam, hogy hívjon, de nem tette. Mivel ő küldött el, a büszkeségem nem engedte, hogy visszakönyörögjem magam hozzá. Továbbra sem értettem, mi tart ennyi ideig, vagy miért nem zárjuk le végleg. A bizonytalanság kezdett megőrjíteni. Silas hiába igyekezett elterelni a figyelmemet mindenfélével, nem járt sikerrel. Lassan kezdtem azt hinni, megint egy félreértés áldozata lettem.

19. fejezet