Szabadnak lenni - 20. fejezet

 

Amikor mutattam részletet ebből a fejezetből az írótársamnak, diszkréten csak annyit jegyzett meg, hogy hát, meglátszik, hogy azóta sokat fejlődtél :D Maradjunk annyiban, nem volt egyszerű dolgom, ami a javítást illeti, de maradt az eredeti szöveg, csak kissé átdolgoztam:))

Ayden

Amikor felhívtak a virágüzletből, hogy válasz érkezett a kártyámra, a gyomrom görcsbe rándult az izgatottságtól. Közel három hét után megtört a jég. Sienna végre üzent. Csak egy szó állt a kártyán, de az a felhőkig repített: beszéljünk! Aztán alig öt perc múlva megrezdült a telefonom, és érkezett a következő üzenet, hogy hatra vár.

Silas épp akkor lépett be az irodámba.

– Beszélni akar – mondtam őszinte vigyorral a képemen.

Nem kellett magyaráznom, hogy kiről van szó, ő azonnal tudta, mert elmosolyodott és bólintott.

– Mondtam.

– Szólnál Helennek, hogy mondja le az öt órai tárgyalást? – Máris kapkodni kezdtem, pedig bőven volt időm hatig.

– Persze, de szedd össze magad, mielőtt leversz valamit – kacagott Silas.

A középső ujjam mutattam felé, és lehuppantam a helyemre. De innentől kezdve madarat lehetett volna fogatni velem, pedig még nem tudtam, mi vár rám ezen a találkozón.

Sienna lakása ajtaja előtt toporogtam. Egy díszes tasakot szorongattam a kezemben, benne a legdrágább bonbonnal, amit hirtelen az utamba eső boltban találtam. A csengő helyett háromszor kopogtam, és az ajtó rövid időn belül kitárult, az én lélegzetem pedig elakadt egy pillanatra. Sienna egyszerű trikót és melegítőalsót viselt, a haja magas lófarokba kötve. Teljesen hétköznapi volt, de talán soha nem láttam még szebbnek, mint most.

– Szia – köszöntem sután.

– Szia – felelte, és kis mosoly bújt meg a szája sarkában, miközben félreállt az útból.

Szerettem volna rögtön a karomba zárni és megcsókolni, de türelmesnek kellett lennem. Átadtam neki a bonbont, majd a nappaliban foglaltunk helyet. Ő udvariasan megkérdezte, iszok-e valamit, de a türelmetlen pillantásomat látva, inkább lehuppant velem szemben.

Pár másodpercig a kezét tördelte, majd végül megszólalt:

– Sokat gondolkodtam kettőnkön, és azon, ami történt. – A szemembe nézett, majd le, az ölében pihentetett kezére. – Értékelem, hogy végül őszintén elmondtál mindent, és csupán emiatt hezitáltam, mert megijedtem, de már nem félek. – Újra rám nézett. Szeme könnyektől csillogott.  – Csak azt kérem, soha többé ne hazudj nekem, Ayden!

Az elmúlt napok során rámtelepedett sötét terhek egy szempillantás alatt váltak semmivé. A mellkasom nem szorított többé, végre fellélegezhettem.

Felálltam, megkerültem a kis asztalt, és letérdeltem elé. A tenyerem közé zártam a kézfejét.

– Mindig őszinte leszek hozzád, ígérem. Szeretlek téged, Sienna!

Sokkal könnyebb volt kimondani, mint hittem. Ám arra nem számítottam, hogy ilyen hatása lesz, mert Sienna zokogva borult a vállamra.

– Én is szeretlek, Ayden. Mindennél jobban! – szipogta a karjaim között.

Csupán szavak, mégis elképesztő erejük van.

– Költözz hozzám – súgtam a fülébe, miközben a haját simogattam. – Minden éjjel érezni akarom az illatod, és minden reggel szeretnék melletted ébredni, kicsim.

Sianna zaklatottan felkuncogott, és felemelte a fejét.

– Nagyon szeretnék veled élni, Ayden Wright. Szeretnék gondoskodni rólad. Finom vacsorával várni, összebújva tévézni, és reggelente együtt kávézni.

Basszus, majdnem elbőgtem magam, és egy cseppet sem találtam nyálasnak a vallomásainkat. Csak öleltem magamhoz ezt kis törékeny nőt, és tényleg azt kívántam, váljon valóra mindaz, amit most kimondtunk.

 

Sienna

Sokkal könnyebb megbocsátani, mint hittem, eljutni a megbocsátásig nehezebb volt. Habár nem elsősorban az gátolt abban, hogy Aydennel folytassam az életemet. Most viszont ez a férfi pokol mélyéről egy pillanat alatt a mennyekbe repített.

Már csak egy kérdés foglalkoztatott. Mi van, ha igaznak bizonyul Isabella sejtése, és valóban babát várok? Még nem mertem tesztet venni, pedig nem halogathatom. Számomra a világ legnagyobb boldogságát jelentené a terhességem, de mit fog szólni hozzá Ayden? Akarni fogja? Nem hiszi majd azt, hogy csak emiatt mentem vissza hozzá? Valójában emiatt sem akartam még tudni, habár a döntésemben nem befolyásolt volna. Fogalmam sem volt Ayden hogyan vélekedik ezekről a kérdésekről, hiszen fel sem vetődött köztünk.

– Tényleg itt hagysz? – kérdezte Cora.

– Még szép – nevettem, és egy újabb adag ruhát vettem ki a szekrényből.

– Hiányozni fogsz, de megértelek. Örülök, hogy kibékültetek.

– Legalább lesz lehetőséged Beth-szel összecuccolni. Úgyis minden este nála alszol.

Cora sejtelmesen hümmögött egyet.

– Talán még korai lenne, de megfontolandó.

Segített elpakolni az ágyon lévő ruhákat, majd lezártuk a táskákat.

– Azt hiszem, egyelőre ennyi elég lesz. A többit majd később elviszem. De ígérem, a hét végére minden holmim eltűnik innen.

Boldog voltam, ugyanakkor feszült is. Egyre csak az járt a fejemben, mi lesz, ha állapotos vagyok. Van értelme így hozzá költözni? Isabella győzött meg, hogy nem lesz semmi baj, Ayden örülni fog, és nincs mitől tartanom.

A biztonság kedvéért inkább időpontot kértem az orvostól, és holnap már mehetek is.

Személyesen Ayden jött értem, sütit hozott Corának, aztán közölte, hogy majd ő lehordja a táskákat.

– Biztos félti a golyóit – kuncogott Cora, és előkapott egy villát a sütihez.

– Vagy csak kedves akart lenni – forgattam a szemem.

– Attól még továbbra is rajta tartom a szemem.

– Jó, tedd azt, én viszont elköszönök. Legyetek jók, és elvárom, hogy ott is gyakran meglátogassatok!

Adtam egy puszit Cora arcára, aztán megfogtam az utolsó táskát. Ayden épp akkor ért vissza, és egyből kivette a kezemből. Kímélt. És ha tudná, hogy…? Még nem is biztos – ráztam meg a fejem.

– Izgulsz? – kérdezte Ayden a kocsiban.

– Kicsit – vallottam be. – De boldog vagyok.

A kezem után nyúlt.

– Én is, nagyon.

A ház előtt parkolt.

– Hagyd a csomagokat, ráér!

Kézen fogott, majd miután felértünk, az ajtó előtt felkapott az ölébe, úgy vitt be a lakásba, egészen a teraszig, ahol egy gyönyörűen megterített asztal várt.

– Készültél – néztem szét mosolyogva, majd egy puszit nyomtam az arcára. – Ez igazán kedves.

– Ezt a napot muszáj méltón megünnepelni – felelte, és kihúzta a széket. – Ülj le!

Helyet foglaltam, Ayden pedig beszaladt a házba, és egy roskadásig megrakott tállal a kezében jött vissza.

– Úristen, Ayden, ez iszonyat sok étel – kaptam a szám elé a kezem.

– Azt gondolom, sok energiát kell majd pótolnunk – kacsintott rám, majd kibontott egy üveg bort, és mindkettőnknek töltött.

Az étel pazar volt, de ezúttal az izgatottságtól nem bírtam sokat enni. Csak csipegettem.

– Nem is említetted, hogy édesanyád milyen tehetséges festő – jegyeztem meg.

Ayden megvonta a vállát.

– Sosem láttam a képeit. Egyszer sem mutatta meg nekem, de ezek szerint veled kivételt tett. Elnyerted a bizalmát.

– Tényleg nagyon jó képek. Szeretném, ha az üzlet új szárnyában kiállíthatnám őket. Szerintem gyorsan elkapkodnák őket.

– Jól hangzik. Ő mit szól hozzá? – Újra bort töltött mindkettőnknek.

– Azt ígérte átgondolja. De úgy érzem, örült az ajánlatomnak. Azt gondolja magáról, hogy egyszerű hobbifestő, pedig jóval több annál.

– Örülök, hogy te többet látsz benne – eresztette meg felém Ayden a szívdöglesztő mosolyát.

A nap lassan leereszkedett a házak mögé, kellemes volt kint a levegő, és a bor is segített ellazulni.

Ayden vicces sztorikat mesélt, amelyek vele és Silassal történtek meg, még huszonéves korukban. Jókat nevettem a történetein, és próbáltam elképzelni a két fiatal srácot az erdő mélyén nyomolvasás közben verembe esni egy disznó társaságában.

– Van kedved fürödni? – kérdezte hirtelen Ayden.

– Nincs nálam fürdőruha, még lent van a kocsiban.

– Arra nincs szükség, gyere! – Felállt, a ruháit ledobta az egyik napágyra.

Szemem azonnal megakadt az izmos fenekén, és élvezettel néztem, ahogy elmerül a csillogó, kék vízben.

– Gyere már! – integetett vidáman.

– Jól van, de fordulj el! – kértem, és vetkőzni kezdtem.

– Forduljak el? Eszemben sincs. Ez a legélvezetesebb része – nevetett és lefröcskölt.

– Ezért meglakolsz! – kacagtam, és félig levetkőzve, bugyiban, meg pólóban beugrottam be a vízbe.

– Ez csalás. Nem vettél le mindent. – Elkapott, lehúzta rólam a pólót, és kidobta a medence szélére.

Megcsókolt, közben kikapcsolta a melltartómat, és az is röpült a póló után. Két tenyerét a mellemre helyezte, és finoman megmarkolta őket.

– Imádom őket, tudod? – morogta az ajkamra, majd lehajolt, és a szájával kezdte el kényeztetni az érzékeny halmokat.

Élveztem, amit csinál velem, de még tartoztam neki az előbbi miatt, így hirtelen eltoltam magamtól, és telibe locsoltam az arcát.

– Na megállj! – prüszkölte, és el akart kapni, de én elúsztam előle.

Ayden utánam vetette magát. Meglátszott, hogy gyakorlott úszó, mert néhány karcsapás után utolért, megfogta a derekam, és a medence falához taszított. Szemében őrült vágy csillogott. Lenyúlt, letolta a bugyim, és a fenekemnél fogva megemelt. Mindenféle előjáték nélkül hatolt belém. Hatalmasra duzzadt farka enyhe fájdalmat okozott, de eltörpült a kéj mellett, ami végigszáguldott rajtam. Lábam átkulcsoltam a derekán, és a nyakába kapaszkodtam. Ayden gyors, határozott lökésekkel tett magáévá, miközben végig egymás szemébe néztünk. Csak akkor hunytam be a szemem, amikor a gyönyör végigszáguldott a testemen. Elképesztően hiányzott már ez az érzés, jólesően nyögtem fel párszor, és Ayden is hangos sóhajokkal élvezett el.

– Megvolt az előjáték – kuncogta a fülembe. – Maradj, hozok törölközőt.

Pillanatok alatt kipattant a vízből, aztán egy pihepuha törölközővel tért vissza. Bebugyolált, majd amíg én letusoltam, ő felhozott pár táskámat.

A melegvíz alatt állva fogalmazódott meg bennem az ötlet, hogy valami különlegeset kellene adnom neki. Hasonlót, mint annak idején a szállodában.

Törölközőbe csavarva léptem ki a fürdőből. Ayden épp az egyik bőröndöt tette le a fotel mellé.

– Ez nagyon emlékeztet valamire – mondta, majd játékosan a fenekemre csapott, aztán magához húzott.

Megcsókolt, és az ágyra akart dönteni, de ellenálltam.

– Mire emlékeztet?

– Amikor simogattad magad – suttogta felajzva, miközben a hajamba túrt, és a fülem alatti részt puszilgatta.

– Szeretnéd újra?

– Ez nem kérdés.

– Akkor maradj így, és nem ellenkezhetsz! – parancsoltam rá.

Ayden mozdulatlan maradt. Megcsókoltam, kezem becsúsztattam a rövidnadrágja alá, és kezembe vettem a merevedését. Csókolózás közben lassan izgattam, mígnem Ayden már levegő után kapkodott. Ekkor térdre vetettem magam előtte, egy határozott mozdulattal lerántottam róla a nadrágot, és a számba vettem a farkát.

– Istenem, Sienna! – nyögött fel hangosan.

– Ne fogd vissza magad! Dugd meg a számat! – utasítottam.

– Úristen! Komolyan? – kérdezett vissza, de akkor már megmarkolta a hajamat.

Még éppen tudtam bólintani, de onnantól kezdve Ayden vette át az irányítást. A saját ritmusában mozgott a számban, figyelve arra, hogy levegőhöz is jussak, ám időnként egészen mélyre nyomult, aztán hirtelen kihúzódott.

A golyóit masszíroztam, erre egyre gyorsabban mozgott.

– Élvezz a számba! – motyogtam, és ő azonnal megtette. Belerobbant a számba, és én minden cseppjét lenyalogattam róla.

Ekkor már tudtam, mi lesz a másik ajándékom, csak adnom kellett neki egy kis időt a regenerálódásra.

Ayden

Sienna egy sálat kapott elő a szekrényből is bekötötte a szemem.

– Ne less! – parancsolt rám.

Imádtam a játékosságát, izgatottam vártam, mi vár még rám, habár eddig sem panaszkodhattam, hiszen kétszer olyat élveztem, mint már régen.

Hallottam, ahogy tesz vesz a szobában, de nem csaltam, türelmesen kivártam, amíg előkészül.

– Ha megszólal a zene, leveheted – közölte pár perc után.

Most már végképp izgatott lettem. Az első lassú taktusoknál lekaptam a szememről a kendőt, és a szám tátva maradt. Sienna az ággyal szemben, a fotel előtt állt tűsarkúban, kontyba tűzött hajjal. Mindössze egy apró piros tangát és az én levetett ingemet viselte, azt is teljesen kigombolva. A szobára félhomály borult, csupán egy falikar égett, a telefonból pedig egy tangó fülledt dallama szólt.

A farkam türelmetlenül rándult egyet a takaró alatt, mintha nem is az előbb kapott volna egy jó szopást.

Sienna komoly arccal nézett, és lassan, a zene ritmusára ringatni kezdte a csípőjét. A kezét érzékien végighúzta a derekán, egészen fel, majd tenyerét a mellére helyezte és hátravetett fejjel ringatózott tovább. Irtó szexi látványt nyújtott.

A mellét simogatta, körkörös mozdulatokkal ingerelte a mellbimbóit, majd egyik kezét lassan lejjebb lecsúsztatta, és eltűnt a bugyijában. Kéjesen felnyögött, ahogy megérintette magát, és majdnem vele együtt nyögtem én is, annyira izgató volt, amit csinált. Le sem tudtam venni a szemét a bugyijáról. Tisztán láttam, ahogy mozgatja az ujjait, és ingerli saját magát. Aztán hirtelen kihúzta a kezét, és a szájába vette két ujját. Végem volt. A takarón keresztül rámarkoltam a lüktető farkamra.

– Simogasd magad, Ayden – kérte, miközben lassú mozdulatokkal körbenyalta az ujját.

Nem kellett kétszer mondania. A kezem eltűnt a takaró alatt, és miközben magam izgattam, teljes transzban figyeltem, mit csinál.

Megfordult, kiengedte a haját, ami vörös lávafolyamként terült el a fehér ingen. Csípője ide-oda ringott, egy ritmusban a vérpezsdítő tangóval, és ráérősen leengedte az inget a vállán, amíg az a földre nem hullott. Már csupán az őrjítően vörös csipketanga volt rajta, ami semmit sem takart a formás fenekéből.

Önkéntelenül gyorsabban kezdtem el verni a farkam, de még időben észbekaptam, és visszavettem a tempót.

Sienna összezárta lábait, ringatózó mozdulatokkal letolta magáról a bugyit, majd félrerúgta. Megtámaszkodott a fotel karfáján, szélesebb terpeszbe állt, és hirtelen előrehajolt. Kívánatos hátsója teljesen kitárulkozott előttem, de nem csak az, hanem a gyönyörűséges punciját is felfedte előttem. Óriási önuralom kellett ahhoz, hogy ne ugorjak ki az ágyból, és tegyem magamévá ebben a kitárulkozott pózban.

Sienna egészen előrehajolt, egyik kezével benyúlt a lába közé, és halk nyögések kíséretében simogatta nedves punciját. Ujjai néha el-eltűntek a csillogó résben.

– Jesszusom, bébi, ne hagyd abba! – lihegtem, és a kezem újra tempósabban mozgott a kőkeményre duzzadt szerszámomon.

Hátranézett rám, aztán kacér mosollyal az arcán megfordult, leült a fotelbe, és most a lába került a karfára.

Eddig bírtam.

Kipattantam az ágyból, elé térdeltem, és a csípőjénél megragadva magamra húztam. Talán soha ilyen vadul nem tettem még magamévá senkit. Egy szempillantás alatt a csúcsra értünk, és az kielégülésünk épp olyan szemérmetlenre sikerült, mint amit előtte műveltünk. Ez lehet a tökéletes gyönyör.

Az, hogy egész nap szárnyaltam, az enyhe kifejezés. Életemben nem voltam még ilyen boldog. A nő, akit szerettem hozzám költözött, és éjszaka olyan élményben részesített, amire minden férfi csak álmodhat. Nem csoda, hogy ebéd közben feltűnt Silasnak, milyen boldog vagyok.

– Jó látni így, uram – mondta őszinte mosollyal az arcán.

Nagyot sóhajtva dőltem hátra.

– Nem hittem, hogy valaha is szerelmes leszek, azt pedig végképp nem, hogy ilyen boldoggá fog tenni egy nő.

– A sors kiszámíthatatlan.

– Sors vagy sem, megkaptam őt. És végre anyám is elégedett lehet. Ha hallottad volna, hogy mennyit áradozott Siennáról. Azt hiszem, jó barátnők lettek.

– Tény, hogy a lányok elég megnyerőek tudnak lenni – emelte fel a poharát mosolyogva, és kissé elkalandozott a tekintete.

– Pedig az nagy szó, ha már valaki téged is le tud venni a lábadról – nevetettem. – Kivétel ez alól Nancy.

– A nejem rendkívüli asszony, akárcsak az ön édesanyja – biccentett Silas.

Rendeztük a számlát, és Silas visszavitt az irodába. Még útközben megcsörgettem Siennát, de nem vette fel. Az irodában újra próbálkoztam, ám ismét nem volt válasz.

Fél öt volt, mire végeztem egy tárgyalással, és egyből a telefonomat néztem. Sienna nem hívott vissza. Megint tárcsáztam, de már egyáltalán nem volt kapcsolható. Kikerestem Cora számát.

– Helló Mr. Szépfiú. Miben segíthetek? – tréfálkozott.

– Siennát keresem, nem elérhető. Esetleg nincs veled?

– Nem beszéltem vele, mióta tegnap elvitted tőlem. Csak nem máris elveszítetted?

– Bocsánat, amiért nem raktam rá nyomkövetőt – forgattam a szemem. – Azért kösz, és szólj, ha esetleg felbukkanna.

– Még dolgozom, de mindenképpen hívlak, ha látom.

Cora letette, én pedig intettem Silasnak.

– Ebéd óta nem érem el Siennát. Eljössz velem az üzlethez, vagy mennél inkább haza?

Silas előhúzta a Mercedes kulcsát a zsebéből.

– Majd én elviszem.

Egész úton a könyöklőn doboltam az ujjammal.

– Nem lesz semmi gond – nyugtatott Silas.

– Fura érzésem van – fészkelődtem idegesen.

Amikor odaértünk Beth épp a boltot zárta. Kiugrottam a kocsiból, hogy érdeklődjek Sienna holléte felől, de ő is csak délelőtt beszélt vele.

– Azt mondta, elugrik egy helyre, utána hazamegy, mármint Corához, mert még maradt ott holmija – tájékoztatott Beth.

– Miféle helyre? – ráncoltam a homlokomat.

– Azt nem mondta – vonta meg Beth a vállát. – De szerintem azóta már otthon van.

– Köszönöm!

Visszaültem a kocsiba, és megkértem Silast, hogy vigyen haza. Közben ismét próbáltam Siennát hívni, de semmi sem változott, és már a portán mondták, hogy még nem ért haza.

Tanácstalanul néztem Silasra.

– Menjünk el a korábbi lakására – javasolta.

Újra kocsiba pattantunk. Megint felhívtam Corát, és szóltam, hogy úton vagyunk hozzá, de már ő is hazafelé tartott.

Majdnem egyidőben értünk a háztömbhöz. Sienna kocsiját sehol sem láttuk.

– Itt járt – mutatott Cora az előszobai szekrényre. – Eltűntek a cipői.

– Hová mehetett innen, ha nem hozzám? – töprengtem.

– Fogalmam sincs. Megpróbálom felhívni. – Tárcsázta, majd kinyomta. – Nem kapcsolható. Csak nem csináltál megint valamit? – nézett rám gyanakodva.

– Ugyan már! Most kaptam vissza, és amúgy sem! – háborogtam.

– Hol szokott parkolni? – kérdezett közbe Silas.

– A ház előtt, vagy a hátsó udvarban – felelte Cora. – Talán a csomagok miatt most inkább az udvarban parkolt.

Mindannyian lementünk a belső udvarra. Autóval egy boltíves átjárón lehetett bejutni oda, és csak néhány parkolóhelyet alakítottak ki. Az ittlakók próbálták otthonossá tenni, több fát, bokrot és virágokat is ültettek. Azonnal kiszúrtam Sienna autóját.

Odarohantam. Az ajtót résnyira nyitva találtam, de ő maga nem volt sehol.

– Uram – szólt Silas, és a földre mutatott.

Néhány szétszórt női holmi hevert a földön.

Megfordult velem a világ. Ez nem lehet! Siennát elrabolták.

21. fejezet