Szollár Bence - Mentőautó

 

Szollár Bence:

MENTŐAUTÓ

– Központ, itt a 131-es. – Eric gyors, de gyakorlatias hangon beszélt a CB-rádióba. Egyik kezével a kormányt markolta, másikkal az adó-vevőt. Az általa vezetett mentőautó kék-piros megkülönböztető jelzése és szirénázása belehasított a New York-i forgalom zajába. – Utcai lövöldözés, a sérült válságos állapotban van. Tíz perc múlva megérkezünk a kórházba. Készítsék elő a műtőt!

Eric lerakta az adó-vevőt, majd belenézett a visszapillantó tükörbe.

– Mi a helyzet hátul?

Társa, Adam gumikesztyűs keze villámgyorsan dolgozott; oxigénmaszkot tett a sérültre, infúzióra kötötte, majd szorítókötéssel látta el. Adam felnézett a monitorra, melyen betegük életjeleit követhette nyomon.

– Két lövés a mellkasba – közölte Adam. – Rengeteg vért vesztett, a vérnyomása zuhan. Húzz bele, Eric!

– Azon vagyok, haver!

A hordágyon egy afro-amerikai, húszas évei elején járó férfi feküdt, csukott szemmel, véráztatta inge kettészakadva.

A forgalom engedelmesen utat engedett a mentőnek, de Eric még így is kénytelen volt pár autót kikerülni.

– Húzzatok már odébb! – kiabált a szélvédőn keresztül.

A CB-rádióból egy női hang szólt ki:

– 131-es, itt a Központ.

Eric felkapta az adó-vevőt.

– Hallgatom!

– Tudunk valamit az áldozatról? – érdeklődött a diszpécser. – Utána szeretnénk nézni a nyilvántartásban.

– Egy pillanat. – Eric hátra pillantott. – Vannak nála iratok?

Adam véres kesztyűjével tapogatni kezdte a srác nadrágzsebeit. Néhány pillanat múlva rábukkant egy pénztárcára. Kinyitotta, és előhalászta a sérült személyi igazolványát.

– A neve Isaac Baker – mondta Adam, Eric pedig elismételte a nevet a diszpécsernek. – Brooklynban lakik, huszonkét éves.

– Rendben 131-es – nyugtázta a hölgy.

Miközben átszelték a várost, egy éjfekete SUV szegődött a nyomukba, és óvatosan megközelítette a mentőautót.

Adam félrerakta a tárcát, majd egy fecskendőt szedett elő egy fiókból. Ekkor telefoncsörgés hallatszott az áldozat egyik ki nem ürített zsebéből.

– Felvegyem? – kérdezte Adam bizonytalanul.

– Naná, haver! Lehet, hogy az egyik rokona, vagy barátja. Muszáj megtudniuk, mi történt szegénnyel.

Adam benyúlt a zsebbe, tapogatózó ujjai rábukkantak a mobilra – és még valamire.

– Mi a fasz?

A telefonnal együtt egy forgótáras, rövid csövű revolver is előkerült. Adam döbbent arccal meredt egyik kezében a pisztolyra, a másikban a kitartóan csengő mobilra.

– Nem tetszik ez nekem, Eric.

A sofőr hátrafordult.

– Baszki, haver, az egy stukker?

– Ki lehet a srác? Valami bűnöző?

– Nem mindegy? – vonta meg Eric a vállát. – Nekünk csak be kell őt vinnünk a kórházba, és ennyi. Felvennéd végre?

Adam a telefon kijelzőjére nézett.

– Ismeretlen szám.

– Ha nem veszed fel, soha nem derül ki, hogy ki az.

– Nem tudom, mi legyen.

A csengőhang megszűnt, majd egy másodperccel később ismét felharsant.

– Bárki is keresi, rohadt fontos neki a kölyök – állapította meg Eric.

Adam szeme ide-oda forgott. A halántékán kidagadt egy ér.

– Itt bűzlik valami, Eric.

Végül fogadta a hívást. A mobilt a füléhez szorította.

– Igen?

Kisvártatva egy mély, érdes hang szólalt meg a vonal túlsó végén:

– Életben van?

– Kivel beszélek?

– Életben van? – ismételte türelmetlenül a hívó.

– Ön a hozzátartozója?

– Válaszolj, vagy meghalsz, baszd meg!

Eric kíváncsian hátrafordult.

– Ki az, Adam?

Adam légzése felgyorsult. Szíve vad ütemben kalapált.

– I-igen, még él.

Ekkor megszakadt a vonal. Adam lassan leeresztette a mobilt. Eric majd’ megőrült a kíváncsiságtól.

– Áruld már el, hogy ki kereste, haver!

A fekete SUV a mentőautó mellé sorolt. Eric oldalra nézett. Látta, hogy leereszkedik a terepjáró anyósülés felőli ablaka, és egy öltönyös, körszakállas férfi hajol ki a járműből – egy AK-47-es gépkarabélyt szorongatva.

– Bassza meg!

Az öltönyös tüzelt. A lövedékek szétszaggatták a mentő oldalát. Odabent fémes csattanások és szikrák záporoztak. Adam a hordágy mellé guggolt, kezével az arcát védte.

A golyózápor csak akkor szűnt meg, amikor a körszakállas tárat cserélt.

– Taposs bele! – kiáltott Adam.

A mentőautó meglódult, szlalomozva az úton haladó autók között. Eric kétségbeesetten forgatta jobbra-balra a kormányt. A terepjáró kitartóan követte őket.

– Mi a picsa történik?

Eric az adó-vevő után kapott.

– Központ, itt a 131-es! Tüzet nyitottak ránk! – üvöltötte a rádióba. – Segítséget kérünk!

– Itt a Központ – érkezett a válasz. – Értesítem a legközelebbi járőröket.

A SUV-ból kihajoló férfi célba vette a mentőt, és az egész tárat a jármű hátuljába eresztette. A két hátsó ajtó darabokra szakadt, a lövedékek keresztülsüvítettek a mentőautón, és a szélvédőbe fúródtak.

Eric behúzta a nyakát. A szélvédő apró szilánkokra robbant.

– Félre! Félre! – kiáltotta az előtte döcögő kocsinak.

Eric félrerántotta a kormányt. A mentő lökhárítójának bal sarka nekicsapódott az autónak. Az ütközéstől Eric elvesztette uralmát a jármű felett, és összeütközött a mellette lévő kocsival.

Adamre orvosi eszközök potyogtak. Az infúzió leesett az állványról, és kizuhant az útra. Isaac teste tehetetlenül ingadozott a hullámvasút-szerű menekülés közben.

– 131-es, itt a Központ – szűrődött ki a rádióból a női diszpécser hangja. – Attól tartok, komoly bajban vannak.

– Nahát, nem mondja! – Eric pont akkor húzta le a fejét a záporozó golyók elől.

– Utánajártunk Isaac Bakernek – közölte a hölgy tárgyilagosan. – A fiatalember koronatanú egy közismert maffiafőnök elleni büntetőeljárásban.

– Hogy mi van? Ezek szerint, gengszterek üldöznek minket?

– Nyugalom, már a közelben jár egy egység.

Ekkor feltűnt két szirénázó rendőrautó a szemközti sávban. A lövöldöző visszahajolt a SUV-ba, majd kisvártatva ismét felbukkant, ezúttal egy aknavetővel a kezében. Célba vette az egyik járőrkocsit, és lőtt. Az akna talált, a rendőrségi jármű felrobbant, tűzbe borítva a közelben lévő autókat.

Eric eltakarta a szemét. Lángcsóvák csaptak a magasba, füst és forróság terítette be az utcát.

– Mint egy kibaszott háborús övezet!

– Tűnjünk innen! – kiabált a padlón gubbasztó Adam.

Eric belelépett a gázpedálba, a mentő motorja felpörgött, és kilőtt a bedugult forgalomból. Kacsázva kerülgette az úton szanaszét álldogáló kocsikat.

A fekete terepjáró szorosan a nyomukban maradt.

– Még mindig üldöznek! – rémüldözött Adam.

– A kórház két saroknyira van! Nemsokára odaérünk, tarts ki!

A SUV meglódult, és taszított egyet a mentőn. A bent lévők előre zuhantak a lendülettől. Újabb csattanás, ahogy a terepjáró ismét beléjük ütközött, majd felharsant a Kalasnyikov.

– Vissza kell lőnöd rájuk, Adam!

– Mi? – Adam a kezében szorongatott revolverre nézett riadtan. – Én még soha nem lőttem!

– Hát, most itt az ideje, haver!

Adam szitkozódva a SUV-ra fogta a pisztolyt. Bizonytalanul ingadozó kezében elsült a fegyver, a lövedék messze elkerülte a terepjárót. Adam hanyatt vágódott a visszaütéstől.

– Tartsd erősebben azt a rohadt pisztolyt! – üvöltött hátra Eric. – Két kézzel!

– Vigyázz! – kiáltott Adam.

Eric elszörnyedve látta, hogy egy kereszteződéshez értek, és egy kamion tart feléjük. Elkapta a kormányt, a mentő megpördült a kereszteződésben, a kamion pedig dudálva, csikorgó gumikkal, nekik ütközött.

Métereken át maga előtt tolta a mentőautót. Amikor végre megállt, Eric gázt adott, és elhajtott.

Adam megrázta a fejét, hogy magához térjen, majd kinézett az útra. Megkönnyebbült sóhajjal nyugtázta, hogy a SUV a kamion mögött rekedt.

– Azt hiszem – mondta reszketeg hangon –, azt hiszem, sikerült lerázni őket.

Eric fejéből vér szivárgott. A sebre szorította a tenyerét, közben fájdalmasan felszisszent.

– Ez rohadtul durva volt, haver!

Bekanyarodtak egy szűk utcába, áthajtottak rajta, mire szemük elé tárult a kórház parkolója.

– Itt vagyunk, Adam! Sikerült!

– Hála az égnek!

Eric örömében a kormánykereket csapkodta.

– Túléltük! Túléltük!

Akna csapódott az úttestbe, közvetlenül mellettük. Aszfaltdarabok és lángcsóvák záporoztak mindenfelé. A mentő felborult, többször megpördült a levegőben, majd csörömpölve földet ért, a jobb oldalán landolva. Alkatrészek szóródtak szanaszét, porfelhő kavargott a robbanást követően.

A fekete SUV lassan lefékezett a füstölgő roncs közelében. Kiszállt belőle az öltönyös férfi, és az AK-47-essel a kezében, elindult a mentőautó felé.

– Isaac, Isaac – ingatta a fejét a gengszter. – Rossz fiúcska voltál, ugye?

A roncs mellé érve megtorpant. Benézett a mentőbe, és elvigyorodott.

Isaac és Adam összegubancolódva feküdt a rohamkocsi oldalához préselve. Testüket elborították a műszerek, papírok és orvosi felszerelések.

– Így túl könnyű. – A gengszter kibiztosította a gépkarabélyt. – Két legyet egy csapásra.

A Kalasnyikov csöve az öntudatlanul heverő testekre célzott.

A férfi ujja ráfeszült a ravaszra.

Adam gyors mozdulattal felült, két kézzel tartva a revolvert, és lőtt.

A gengszter meglepetten felhördült, ahogy a lövedék a mellkasába fúródott. Szétvetett végtagokkal elterült az úton. A gépfegyver kifordult a kezéből.

Ezt látva a SUV sofőrje csikorgó kerekekkel elhajtott.

Adam eldobta a pisztolyt, és ellenőrizte Isaac pulzusát; a fiatal férfi még életben volt. Tenyerével rácsapott a vezetőfülkét a hátsó tértől elválasztó falra.

– Eric! Egyben vagy?

Társának erőtlen, ám biztató nyöszörgése jobb kedvre derítette Adamet. Négykézláb mászva kikászálódott a mentőautóból. Amikor kijutott, elgyötört arcot vágva kinyújtóztatta testét. Homloka vérzett, jobb karja is megsérült, de kutya baja.

A kórház irányából szirénázás ütötte meg a fülét. Odanézett. Három mentőautó közeledett szélsebesen feléjük. Integetett nekik.

A segítség már közel járt.