Kéretlen kerítők - 10. fejezet

 

foto: pixabay

10. fejezet: Visszalépés 

Fabian

Amikor megláttam őt, úgy éreztem magam, mint akit jó alaposan fejbe vágtak. Először kellemes érzés kerített hatalmába, aztán pedig rohadtul bosszantott. Miért pont itt dolgozik? Miért nem két emelettel feljebb? Alisha… A neve is gyönyörű. Még meg sem ismerhettem rendesen, máris elfelejthetem. Nem jöhet szóba egy újabb munkahelyi kapcsolat.

Jó néhány káromkodást elfojtottam magamban, amíg a bemutatkozásom végére értem. Annyira nagyon akartam őt, erre tessék… Ilyen az én szerencsém.

Fogalmam sem volt, hogy a történtek után, mit mondhatnék neki. Letámadtam a taxiban, most pedig visszakoznom kell. Ott lépkedett előttem a lépcsőn, és a kék ruhába bújtatott formás fenekét bámultam. Alig pár napja még a tenyeremben tartottam ezeket a gyönyörű félgömböket, most pedig hozzá sem érhetek. Valószínűleg nem is engedné, pedig még a gondolatára is éledezni kezdett a farkam a nadrágomban. Picsába!

Kinyitottam előtte a tárgyaló ajtaját, és amint beléptünk, karba tett kézzel fordult felém.

– Remélem, boldog vagy. Most már tudod a nevem – gúnyolódott.

Először láttam világosban az arcát. Pisze orrát apró szeplők borították, és legszívesebben egyesével puszilgattam volna végig őket. Imádni való volt, ahogy a haragtól csillogó sötét szemei is.

– Jobban örültem volna, ha nem ilyen körülmények között tudom meg. –Szigorúan néztem le rá, pedig jól tudtam, hogy ez a helyzet számára is ugyanilyen váratlan, és ő sincs kevésbé összezavarodva, mint én.

Alisha sóhajtott egy nagyot.

– Oké, akkor most mi legyen?

Roppant jó kérdést tett fel.

– Semmi. Dolgozunk, ugyanis te leszel a jobbkezem. A többit pedig elfelejtjük – feleltem, és rögtön az ablakhoz sétáltam, hogy ne kelljen a szemébe néznem.

Éreztem a tekintetét a hátamon. Valószínűleg nem kell megmagyaráznom neki a visszalépésem okát. Tudnia kell, hogy egy ilyen viszony nem lenne egészséges, csakhogy eddig én erőltettem a dolgot, és emiatt rettenetesen kínosan éreztem magam.

Alisha néhány pillanatig nem felelt, valószínűleg magában mérlegelhette a dolgot.

– Miért engem választottál? – kérdezte végül, így kénytelen voltam úja visszafordulni felé.

– Mert tetszettek a terveid. Remélem, nem hiszed, hogy tudtam, ki vagy…

Csak megrázta a fejét, és többnyire ő is kerülte a tekintetem.

– Nem, csak meglepett – felelte halkan, és a padlót kezdte el bámulni.

Megsajnáltam, amiért ilyen helyzetbe hoztam.

– A munkáid alapján jó szakember vagy, Alisha. Szeretném, ha zökkenőmentesen tudnánk együtt dolgozni. Nem foglak zaklatni többé, ha esetleg ilyesmire gondolsz. Lépjünk túl a történteken.

Már kimondani is olyan nehezemre esett, elképzelni sem tudtam, hogyan bírom majd ki, hogy ne érjek hozzá, mikor ebben a pillanatban is a csókjára vágytam. Alisha felemelte a fejét, és mintha egy kis csalódottságot láttam volna a szemében.

– Rendben. Akkor mondd el, mi a dolgom – váltott témát, amiért rendkívül hálás voltam neki.

Ezt gyorsan lerendeztük, habár volt egy olyan érzésem, hogy nem utoljára beszéltünk erről, mert ezt nem lehet csak úgy lezárni. Nyeltem egy nagyot, és kényszerítettem magam, hogy most már a feladatokra koncentráljak.

– Ez a tárgyaló lesz az irodánk. Kicsit át kell alakítani, ezért szervezd meg, kérlek. Ebbe a végébe – mutattam jobbra – kanapék és fotelek kerüljenek. Az előttünk lévő részen alakítsunk ki mobilirodát a belsőépítésznek és az informatikusnak. Apropó – fordultam hozzá. – Mi a helyzet Brunóval?

Alisha elpirult. Nem szándékoztam zavarba hozni, de muszáj volt megkérdeznem, és egy kicsit szerettem is volna visszavágni a taxiban történtek miatt.

– Semmi. Nem járunk, ha erre vagy kíváncsi. Csak azért csókoltam meg, hogy ne gyere oda.

– Mindjárt gondoltam – mosolyodtam el, és máris folytattam, amibe az előbb belekezdtem. – Szóval, csak egy külön fülkét kérek nekik, innen pedig vigyenek ki néhány asztalt, mert kettőnknek nem kell ekkora. Ha lemész, küldd fel az informatikusunkat, és a többit majd megbeszéljük, ha végeztél – daráltam le a kéréseimet.

– És hol akarod fogadni az ügyfeleket?

– Akár itt, de van másik helyiség is, amiből kialakíthatunk egy kisebb tárgyalót.

– Rendben, intézem – bólintott, és már szedte is a formás lábait, én pedig lerogytam az egyik székre.

Kegyetlen időszaknak néztem elébe. Mióta megláttam és megízlelhettem, minden gondolatom ő töltötte ki. Most pedig itt van, mégsem örülhettem neki. Lisa után pláne nem gondolkozhattam munkahelyi kapcsolatban. Ráadásul ez most már a saját cégem, még nagyobb felelősséggel.

A fenébe!

– Akarsz beszélni róla? – jött be hozzám Maxim.

– Most nincs időm. Máris berendezkedtél? – álltam fel újra.

– Nem, csak gondoltam, átjövök, mert láttam mennyire kiakadtál, amikor megláttad.

Jó lett volna megdumálni, csak tényleg nem volt alkalmas az időpont.

– Majd este megbeszéljük, most millió dolgom van – néztem el mellette, ugyanis az ajtóban megjelent az informatikusom.

A fickó röhejesen festett a lila Garfield-os pólójában, melyből kikandikált a szőrös hasa, hozzá pedig zöld inget húzott.

– Oké, akkor, majd később beszélünk – rántotta meg a vállát Max, és magunkra hagyott bennünket.

– Jöjjön – intettem a szakállas fickónak.

– Rudy vagyok, és nyugodtan tegezhetsz – mondta.

Harold említette, hogy a pasas kicsit fura, de talán túlságosan óvatosan fogalmazott.

– Azt hittem, ezt nekem kellene felajánlanom, de oké, tegeződjünk. Szóval, Rudy, ha kivitték innen az asztalokat, akkor telepítsd át ide a gépeket, mert Alishával itt fogunk dolgozni.

– Csak dolgozni? – nézett rám komoly arccal.

Nem értettem a kérdését.

– Mi mást? – vontam fel a szemöldököm.

– Én tudjam? – kérdezett vissza, és mintha egy kis számonkérés lett volna a hangjában. Talán tud róla? Kizárt.

Rudy azonnal nekilátott a munkának, és Alisha is újra megjelent, néhány másik ember társaságában, akik kivittek két asztalt, így máris tágasabb lett a hely.

– Bőr kanapét szeretnél? – állt meg velem szemben Alisha, miközben egy mappát szorított magához.

Istenem, milyen szép! Mármint nem a mappa, hanem ő.

– Nem, valami puha anyagú legyen, ami nem bántja a bőröd, miután meztelenül rádöntelek, és magamévá teszlek. – Persze, a mondat utolsó részét nem mondtam ki, de ő úgy nézett rám, mintha a fejembe látna.

– Mindjárt áthozom a laptopomat, és kiválaszthatjuk együtt. – Szinte suttogva mondta ezeket a szavakat.

– Az jó lesz, köszönöm – feleltem, és ismét nyeltem egy nagyot.

Alisha eltűnt a szemem elől, és én még mindig ugyanott álltam. Ez a filigrán kis nő teljesen elvette az eszem. Tényleg nehéz napoknak nézek elébe. Megráztam magam, és munkához láttam. Rudy már a projektort rakta össze, a többiek pedig elkezdték kimérni a két új iroda helyét. Szerettem volna, ha két nap alatt elkészülünk mindennel, és szerdától már csak a munkára koncentrálhatnánk. Hatalmas nyüzsgés lett az emeleten. Brenda pultját egykettőre átköltöztették, míg mások már a paneleket hordták fel a mobilirodák összeállításához. Bruno is megjelent, majd odaadott egy rajzot Brendának, és csak arra lettem figyelmes, hogy valakit nagyon bámul. Persze, hogy Maxim volt az, aki egy csábos mosolyt eresztett meg Bruno felé.

Szépen vagyunk! Máris kiszúrták egymást.

A fejem ingatva mentem vissza a tárgyalóba. Alisha az asztal végén ült, és a laptopján böngészett. Nem bírtam megállni, hogy ne menjek oda hozzá.

– Sikerült választani? – álltam meg mellette.

– Igen. A négy közül te döntsd el, melyik legyen – fordította felém a képernyőt.

Egyik kezemmel megtámaszkodtam a székén, enyhén lehajoltam, és azonnal megéreztem a friss, gyümölcsös illatát, ami ugyanolyan hatással volt rám, mint a múltkor. A pulzusom az egekbe szökött, a vérem máris pezsegni kezdett. Ez a nő meg fog őrjíteni engem.

– Legyen az a sötétszürke, és a foteleket is rendeld meg hozzá – emelkedtem fel sietősen.

– Nem kérek kiszállítást. Gyorsabb, ha az embereink mennek érte – mondta, és már pötyögött is a gépén.

Muszáj volt otthagynom, mert úgy éreztem, mindenki látja rajtam, mennyire csorgatom a nyálam utána. Inkább kimentem újra, hogy a két iroda összeállítását felügyeljem. Maxim már Brunóval beszélgetett, és ez valamiért egyáltalán nem lepett meg. Meg akartam ismerni a fiút, mivel Alisha közeli barátja lehet.

– Helló! – léptem oda hozzájuk, és ők rajtakapottan rebbentek szét. Maxim csak rám vigyorgott, Bruno pedig érdeklődve fordult felém.

– Üdv, főnök!

– Láttam az összes munkád. Igazán tehetséges vagy – dicsértem meg a fiút, mert valóban így gondoltam. Ez a srác nagyon tudott.

– Köszönöm – biccentett szerényen.

– Szeretném, ha végig felügyelnéd a munkálatokat. Szabad kezet adok, úgy rendezed be az irodádat, ahogy neked tetszik – ajánlottam fel gálánsan.

– Oké, csak ne nyíljon össze a Rudy irodájával, mert állandóan tele szellenti a sajátját – húzódott vigyorra Bruno szája.

Rendben. Azt hiszem, van néhány fura alak a csapatomban.

– Khm, értem – mosolyodtam el én is.

– Épp azt beszéltük Brunóval, hogy talán a hétvégére összehozhatnánk egy csapatépítő bulit – szólalt meg Maxim.

– Mármint? – ráncoltam a homlokom.

– Csak egy kis összejövetel, ahol lazíthatnánk, és jobban megismerkedhetnénk egymással.

– Tudok egy jó helyet, amit kibérelhetnénk – ajánlotta Bruno. – Elintézhetem, ha akarjátok.

Jónak tartottam az ötletet. Ott legalább én is jobban megismerhetném az embereimet. Ráadásul Alishával szórakozhatnék. Istenem! Már megint ezek a gondolatok. Így sosem fogom tudni kiverni a fejemből.

– Oké, legyen. Akkor ezt rátok bízom. Most viszont, szükségem van még egy kávéra – hagytam ott őket mégis, mert a pillanat nem volt alkalmas arra, hogy Brunóval mélyebb beszélgetésbe kezdjek. Láthatóan jobban érdekelte Maxim, ami az ő esetükben teljesen érthető.

A lépcső melletti helyiségben volt a konyhaféleség kialakítva. Ezt már ismertem, mert korábban is használatba vettem néhányszor. Mivel Brendának bőven akadt elfoglaltsága, nem fárasztottam még azzal is, hogy kávét főzessek magamnak. Bent egy magas, szemüveges, göndör hajú nő állt papagájnak öltözve.

– Üdv, mi még nem beszéltünk egymással – léptem be a pult mögé, és nekiláttam a kávé elkészítésének.

– Penny vagyok, a pénzügyről – mosolygott rám a nő.

Nekem nem volt szükségem a bemutatkozásra, hisz úgyis tudta ki vagyok.

– Ó, igen, itt mellettünk – intettem a fejemmel a szomszédos helyiség irányába.

A nő nekidőlt a pultnak, és egy ciklámen bögréből kortyolgatta a kávéját, miközben engem vizslatott. Rendesen zavart, ahogyan rám nézett.

– És hogy érzi magát nálunk? – kérdezte.

– Még ismerkedek mindennel, de úgy hiszem, nem lesz gond – tettem le a két csészét a tálcára.

– Mennem kell, mert rengeteg dolgom van – jelentette ki Penny hirtelen. Elsétált mögöttem, majd visszafordult. – Alisha habbal és fahéjjal issza. Azt mondja, beindul tőle – közölte sejtelmesen mosolyogva, aztán sarkon fordult, és otthagyott.

Döbbenten néztem utána. Ezt most miért mondta? Ő is tud róla? Egyáltalán miből gondolta, hogy neki viszem a másik kávét? Nem érdekel, Alisha hogy szereti! Megemeltem a tálcát, és elindultam.

A francba!

Visszafordultam, telenyomtam az egyik kávét habbal, és jó adag fahéjat szórtam rá.

11. fejezet