Szerelem négy fal között - 3. fejezet

3. fejezet

2. nap

 

Másnap délelőtt Brian egyáltalán nem futott össze az új szomszédjával, habár ő maga is keveset volt a kertben, ugyanis főzött. Judyt várta ebédre. Szerette lenyűgözni a barátnőjét a főzőtudományával, a lány pedig sosem fukarkodott a dicséretekkel.

Amikor Judy megérkezett, Brian maga is meglepődött azon, hogy egyből felcsábította a hálóba, és úgy szeretkezett vele, mintha hetek óta nélkülözött volna. A barátnője nevetve meg is jegyezte, milyen mohó. Valóban az volt.

Egy gyors közös zuhany után együtt mentek le a konyhába. Judy az asztalt terítette, Brian pedig tálalt. Egy pillanatra megfordult Brian fejében, hogy teljesen úgy működnek, mintha férj-feleség lennének, csakhogy a legfontosabb dolog hiányzott a kapcsolatukból. Szerelem nélkül nincs értelme elkötelezni magát.

– Tegnap beköltözött az új szomszéd – árulta el Judynak, amint hozzákezdtek az étkezéshez.

A barátnője érdeklődve emelte fel a fejét.

– Na, és ki az?

– Egy fiatal nő.

– Egyedül? – kérdezte Judy meglepetten.

– Igen.

– Az nem is olyan vészes. Még mindig jobb, mintha egy több gyerekes család lenne –nyugtázta a hírt.

Judy és az örök pozitivitása. Brian elmosolyodott.

– Attól valóban jobb, de sajnos van egy macskája is.

– Nem értem, miért nem szereted a cicákat, pedig olyan aranyosak.

Dehogy azok. A macskák sunyik.

– Venni fogok egy kutyát – jelentette ki Brian egy hirtelen ötlettől vezérelve.

– Egy kutyát? – meresztette rá Judy a szemét.

Brian zseniálisnak tartotta az ötletét.

– Már régóta tervezgettem, és most eljött az ideje. Nem akarom, hogy egy macska mászkáljon a kertemben. A kutyát meg tudom tanítani, hogy ne menjen át a szomszédba, de a macskát nem lehet. Majd a kutya távol tartja a kertemtől.

Judy letette az evőeszközt, és a fejét ingatta.

– Túl sokáig laktál az öregek mellett. Lassan te is olyan vagy, mint egy állandóan zsörtölődő vénember.

Ez nem esett jól Briannek. Még, hogy zsörtölődő! Egyszerűen csak nem akarja, hogy a macska átjárjon hozzá, és odapiszkítson a kertjébe.

– Ez nem igaz. Csupán nem bírom a macskákat. Ennyi az egész – felelte morcosan.

Judy csak somolygott, majd témát váltott.

– És milyen a nő?

– Fiatal, csinos és gazdag. Azt hiszem. – Brian nem állíthatott mást, hisz Judy úgyis találkozni fog vele.

– Menyire fiatal?

– Olyan huszonhárom-huszonöt közé tenném, nem tudom. Tegnap átjött bemutatkozni, és hozott egy üveg konyakot.

– Tényleg? – csillant fel Judy tekintete, és folytatta az étkezést. – Jól eltalálta az ízlésedet. Ezek szerint kedves lehet. Remélem te is az voltál vele.

– Bemutatkoztunk egymásnak, és váltottunk néhány szót. – Meg sem fordult Brian fejében, hogy megemlítse a vitájukat.

– Kíváncsi vagyok rá. Örülnék, ha ismét lenne egy jó szomszédod, akivel tudnál beszélgetni. Túlságosan sokat vagy egyedül, szívem.

Brian sóhajtott egyet Judy atyáskodó szavaira. Sokszor beszéltek már erről.

– Szeretek egyedül lenni, és nem vágyok egy szinte tinédzser lány társaságára. Majd biztos idehozza a barátnőit is, nekem meg semmi kedvem a vihogásukat hallgatni.

– Mondom én, hogy egyfolytában csak zsörtölődsz. – nevetett fel Judy.

– Tudod jól, hogy ez nem erről szól – morgott Brian. – Meg akarom venni a házat. Még nem tettem le róla. – Megtörölte a száját a szalvétával, mérgesen tolta ki maga alól a széket, és felállt.

Judy odament hozzá, átkarolta a nyakát, és megpuszilta.

– Nem akartalak megsérteni, szívem. Ne haragudj!

Brian nem megsértve érezte magát, csak bosszantotta, amiért Judy képtelen együttérezni vele.

A teraszra ültek ki kávézni. Judy élménybeszámolót tartott a csajos estélyéről, majd hirtelen felkiáltott:

– Ott a cica!

Mire Brian reagálhatott volna, a barátnője már fel is pattant, és megindult az állat felé. Naná, hogy Amelia is rögtön megjelent. Judy mosolyogva közelített feléjük. Brian egyből a szemét forgatta, mert tudta, hogy Judy kedves lesz Ameliával. Ő mindenkivel az.

Érdeklődve figyelte őket, de mivel távolabb voltak, nem hallotta, miről beszélgetnek, és Brian remélte, hogy Amelia nem számol be Judynak a tegnapi vitájukról. Nem úgy tűnt, hogy Amelia beárulta volna, mert kedvesen mosolyogtak egymásra, Judy közben a macskát simogatta leguggolva.

Brian önkéntelenül is Ameliát szemlélte. A nő ezúttal fehér rövidnadrágot viselt, bő világoskék pólóval, lábán pedig tornacipő, a haja pedig lófarokba kötve. Szemtelenül fiatal volt és még szemtelenebbül csinos.

Aztán arra lett figyelmes, hogy Judy feláll, felé mutat, és Amelia is odafordította a fejét. Megtalálták egymás tekintetét. Brian köszönésképpen bólintott egyet, mire Amelia dacosan összeszorította a száját, és elfordult. Haragszik. Briant ez egy cseppet sem érdekelte. Úgysem barátkozni akar vele, hanem épp ellenkezőleg.

– Nem tudom, miért nem jöttél oda. Annyira édes az a cica, és Amelia is kedves – csacsogta Judy, miután visszament hozzá és leült vele szemben.

– Inkább mosd meg a kezed – szólt rá Brian.

– Utálatos vagy – grimaszolt Judy, de azért szót fogadott, és a kerti csapnál megmosta a kezét, majd ugyanott folytatta, ahol abbahagyta. – Szerintem barátkozhatnál vele. Nagyon aranyos lány.

– Szerinted mindenki az – morogta Brian az orra alatt.

– Felajánlottam, hogy segítek neki a berendezkedésben, de nem fogadta el.

Brian a fejét ingatta. Judynak önkénteskednie kellene valami jótékonysági szervezetnél.

– Már miért kellene segítened neki? Nem is ismered.

– Ha olyan lennék, mint te, soha nem is ismerném meg. Legalább egyszer megpróbálhatnál kedves lenni valakivel – szidta le a barátnője.

Beszélgetés közben Brian a macskát figyelte. A szőrgombóc óvatosan járkált a kertben, és egyelőre még nem merészkedett át hozzá, de ne is próbálkozzon, mert tutira el fogja kergetni. Rögtön eldöntötte, hogy másnap elmegy egy menhelyre, és ki fog hozni egy kutyát.

Judy késő délután köszönt el tőle. Brian kikísérte, de nyomban visszament a teraszra, hogy szemmel tarthassa az állatot. Tényleg zsörtölődős lennék? – ötlött fel benne a kérdés, de megrázta a fejét. Nem az, csupán szereti a nyugalmat.

Olvasott, és közben fel-fel nézett, hogy mit csinál a macska. Nem kellett sokat várnia. Az állat szép komótosan átsétált a kertjébe, és szaglászva fedezte fel az ő birtokát is. Brian becsukta a könyvét, és lement a lépcsőn. Nem kellett rászólnia az állatra, mert amikor az meglátta, megijedt és eliszkolt.

– Most komolyan ijesztgetni fogja a macskámat? – Amelia állt a medence végénél csípőre tett kézzel.

– Nem ijesztgetem, de ne jöjjön át a kertembe – dünnyögte Brian.

– Mégis, hogy akarja ezt megakadályozni? A macskák ilyenek. Nem ismerik a telekhatárokat. Ami itt nincs is – mutatott a nő ingerülten a kert irányába.

– Akkor tartsa a házban – vágta rá Brian.

Amelia felszegte az állát.

– Bodza nem szobamacska. Csak akkor jön be, ha hideg van. Azért vettem kertes házat, hogy kint lehessen. Ha ez nem tetszik magának, nagyon sajnálom.

Brian bosszantotta, amiért Amelia ilyen szemtelenül felesel vele.

– Csak ne nagyon érezze magát ennyire itthon. Még egy napja költözött ide, és máris maga akar dirigálni?

– Nem dirigálok, de magának is alkalmazkodnia kell. Tisztában volt vele, hogy előbb-utóbb ideköltözik valaki, akivel valamilyen szinten együtt kell élnie, úgyhogy örülnék, ha ezt békében megtehetnénk egymás mellett.

Brian meglepődött ezen. Csak nem máris békülni akar?

– Sajnálom, de én nem fogok macskát tűrni a kertemben. Találjon ki rá valami megoldást.

A nő idegesen két lépést tett felé, és megállt előtte.

– Maga is tudja, hogy erre nincs megoldás.

– De van.

– Mégis mi lenne az? – biccentette Amelia oldalra a fejét.

Brian is tett egy fél lépést, és a nő arcába hajolt.

– Mondjuk, hogy elköltözik!

Ezzel egy pillanatra Ameliába fojtotta a szót, mert megint csak tátogott párat, mielőtt újra meg tudott szólalni.

– Azt várhatja! Maga tényleg egy igazi seggfej! – sziszegte dühösen, és még a lábával is toppantott egyet.

– Már másodjára sérteget, és én vagyok a seggfej? – nevetett fel Brian.

– Attól még, hogy maga lakott is hamarabb nincsenek kiváltságai, Mr. Green. Ugyanannyi jogom van mindenhez, mint magának.

Briant rendkívül szórakoztatta a helyzet.

– Egy szóval sem mondtam, hogy nincs joga hozzá, csak a macskájának nincs.

– Nem fogok parttalan vitát folytatni valakivel, aki ennyire… ennyire… – Amelia kereste a szavakat.

– Ennyire mi? – provokálta tovább Brian, aztán csak azt vette észre, hogy folyamatosan a nő száját bámulja. Szerette volna megkóstolni azokat a formás ajkakat.

– Semmi, hagyjuk! Úgy látom, magával nem lehet szót érteni – legyintett Amelia, és mire Brian eszmélt, máris sarkon fordult, majd eltűnt a házában.

Brian csak állt ott döbbenten. Miért akarta megcsókolni? Egyáltalán, hogyan juthatott ilyen az eszébe?

4. fejezet