Szerelem négy fal között - 5. fejezet

                                        
 foto: pixabay

5. fejezet

4. nap

Brian első ébredése valamivel éjfél után volt. Hunter nyüszített. Kómásan ment le hozzá, hogy megnézze, mi baja, Kiderült, hogy a kutya csak ki akart kérezkedni pisilni. Briant meglepte a dolog, de örült neki, hogy ez is megoldódott. A második ébredés ettől sokkal kellemetlenebb volt, ugyanis ütemes dübörgés hallatszott valahonnan. Kinyitotta a szemét, felült és hallgatózott. A hang a szomszédból jött. Amelia korán reggel zenét hallgatott, pontosabban ordíttatta.

Brian mérgesen dobta félre a takarót, magára húzta a melegítőalsóját és egy pólót, majd lerobogott a lépcsőn. Hunter már az ajtó előtt toporgott, amint meglátta őt, a farkát csóválta. Brian megsimogatta, aztán kinyitotta az ajtót. A kutya kislisszolt rajta, ő pedig egyenesen Amelia háza felé vette az irányt.

Háromszor is kopogott az ajtaján, de persze Amelia nem hallotta a hangos zenétől. Brian már épp elfordult, mikor megszűnt a zene, ezért újra próbálkozott.

A reggeli fény okozta visszatükröződés miatt nem látott be az üvegen, de egyszer csak kinyílt az ajtó, és Amelia ott állt egy testhezálló nadrágban, valamint egy melltartószerű, szűk sportfelsőben, kezében törölközővel. Briant annyira magával ragadta a látvány, hogy majdnem elfelejtette, miért jött.

– Jó reggelt! Valami baj van? – kérdezte Amelia, mivel Brian nem szólalt meg.

Brian gyorsan összekapta magát.

– Azt hittem, tegnap megegyeztünk valamiben – dörrent a nőre.

– Mire gondol? – játszotta Amelia a hülyét. – Nem jön beljebb? Elég hűvös van, nem szeretnék megfázni.

Amelia eltűnt a házban, így Brian kénytelen volt belépni. Hunter is követni akarta, de kitessékelte, és becsukta az ajtót.

Amelia egy palack vízzel a kezében érkezett vissza a konyha felől.

– Szóval, mi a gond?

– A zene. Nyugalmat kértem, erre dübörgő zenére kellett ébrednem – háborgott Brian.

– Tornáztam, zenére szeretem csinálni.

Briant zavarta a nő lenge öltözéke. Így nehéz volt arra koncentrálni, amiért jött.

– Akkor csinálja halkabban vagy fülhallgatóval, nekem mindegy, de engem ne zavarjon vele.

– Tényleg zavarja? – kérdezte Amelia bűnbánó hangon.

– Mi másért jöttem volna ide? – tárta szét a karját Brian.

Amelia elmosolyodott.

– Akkor legközelebb nagyobb hangerőt adok rá – közölte, majd az ajtó felé mutatott. – És most, ha megbocsát, szeretnék lezuhanyozni.

Brian azt hitte, rosszul hall. Közelebb lépett Ameliához, és az arcához hajolt.

– Ne kezdjen olyan játékba, amit elbukhat, Amelia.

A nő rezzenéstelen arccal állta a tekintetét.

– Ha nem tetszik, elköltözhet – vágta a képébe pimaszul.

Brian dühösen húzódott vissza. Mégis mit képzel ez a nő?

– Oké, ha nem kell a békejobbom, akkor legyen. Majd meglátjuk ki fog költözködni – fenyegetőzött.

Amelia elsétált mellette, és kinyitotta az ajtót.

– Ha segítség kell, csak szóljon. Csomagolásban jó vagyok.

Brianben ekkor ment fel végképp a pumpa.

– Ne gondolja, hogy nem tudok elbánni egy huszonéves csitrivel.

– Huszonhét vagyok, nem csitri. Viszlát, Brian!

Ahogy Brian kilépett, Amelia becsapta utána az ajtót. Hunter nyomban odaszaladt a gazdájához, és követte őt, ahogy dübörgő léptekkel visszament a saját házába. Rettenetesen dühös volt. Úgy érezte, ezt a meccset elbukta, ezt pedig nem engedheti. Mérgesen csapkodott mindent a konyhájában, még a reggeli készítéstől is elment a kedve. Ellátta Huntert, aztán felment zuhanyozni, hogy lehűtse magát. Később már szokás szerint a kertben tett-vett, és mindenfélén gondolkozott.

Amelia huszonhét éves? Annyi idős, mint Judy. Sokkal fiatalabbnak gondolta. Nem mintha lényeges lett volna, de Brian mégis érzett belül egy kis fura bizsergést. Próbált nem törődni vele, ahogy magával Ameliával sem. Egész nap kerülgették egymást. Amikor a nő kiment, Brian bevonult a házba, és Huntert is vitte magával, nehogy bármi ok adódjon arra, hogy nekik beszélniük kelljen egymással.

Délután kocsiba ültek, és elmentek Judy parfümériájához. Brian az üzlet előtt parkolt le. Kiszállt, és beszólt Judynak, hogy megérkeztek, nem akarta Hunert magára hagyni a kocsiban.

– Azonnal megyek, csak összeszedem a cuccomat – kiabált vissza Judy, és pár perc múlva már zárta is az ajtót.

Brian nem igazán szeretett ide jönni a túl erős illatok miatt, melyek Judy ruháját is átjárták. Ezúttal is bántotta az orrát, de azért megölelte a barátnőjét, aztán kinyitotta a hátsó ajtót.

– Szóval ő lenne Hunter? Szia, Judy vagyok – mutatkozott be a kutyának a barátnője.

Hunter engedte a simogatást, de aztán arrébb húzódott. Valószínűleg őt is zavarták az illatok.

– Mi jót csináltál ma? – érdeklődött Judy útközben.

– Huntert tanítottam erre-arra. Már szobatiszta. Az éjszaka kikérezkedett – mesélte Brian.

Természetesen eszében sem volt beszámolni a reggeli veszekedésükről Ameliával.

– Ilyen gyorsan? Lehet, korábban is az volt már, nem? – nézett rá a barátnője.

– Nem tudom, de tényleg gyorsan tanul, okos kutya – felelte Brian büszkén.

Miután hazaértek, Brian nekilátott előkészülni a vacsorához, Judy pedig Hunterrel ismerkedett. Nem kerített túl nagy feneket a főzésnek. Sütött két szép szelet húst, mellé egy kis zöldségpürét és salátát csinált. Nem volt túl jó hangulata, mert még mindig bosszankodott a reggel történtek miatt. Ráadásul most, hogy itt volt Judy, lelkiismeret-furdalása is lett, hisz majdnem megcsókolta Ameliát.

A teraszon étkeztek, Hunter nem tágított mellőlük, bizonyára érezte a finom illatokat. Ott ült Brian lábánál, és le sem vette róla a szemét, időnként megnyalta a szája szélét.

– Nem foglak megszánni. Neked is hoztam ki, edd a sajátodat! – szólt rá Brian.

Judy levágott egy kis darab húst, és Hunter felé tartotta.

– Gyere, majd én adok neked.

– Én tanítani próbálom, Judy. Ne etesd, mert akkor mindig itt fog kunyerálni! – feddte meg Brian.

– Bocsánat, csak olyan nehéz, amikor ilyen szépen néz – szabadkozott Judy, majd témát váltott. – Mi újság a szomszéddal? Ma is beszéltél vele?

Brian ivott egy korty vizet, mielőtt válaszolt volna.

– Csak pár szót. Tegnap Hunter megijesztette a macskáját, és megkarmolta Ameliát. Úgyhogy áthívtam, és lefertőtlenítettem a sebét.

– Ez rendes volt tőled – mosolyodott el Judy. – Akkor gondolom, Hunter nem lesz a kedvence.

– Hunter még nem tudja, hogy csak a saját részünkön mászkálhat, de majd megtanulja.

Vacsora után Brian vállalta magára, hogy elpakol, Judy pedig kint maradt Hunterrel. Miután végzett, és újra kiment, már meg sem lepődött, hogy Judyt ismét Amelia társaságában találja. Kimérten feléjük biccentett, és le akart ülni, de Judy  hevesen integetni kezdett.

– Gyere, szívem! Amelia áthívott egy pohár borra. Jól fog esni így, vacsora után.

Még csak ez hiányzott. Brian nem akart ezzel a nővel iszogatni, és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Lebukni sem akart Judy előtt, úgyhogy némi fenntartással ugyan, de elfogadta az invitálást.

Amelia egy megjátszott kedves mosollyal fogadta Briant, majd nyitotta előttük az ajtót. Judy egyből körbejárta a házat, és nem győzte agyondicsérni a berendezést, Brian pedig a kanapéról gyanakodva figyelte a két nő barátságos csevegését.

– Vörös vagy fehér? – fordult hozzá Amelia, két üveggel a kezében.

– Száraz fehér, ha már lehet választani – mosolyodott el Brian.

Kezdte élvezni a helyzetet. Amelia a saját csapdájába esett, kénytelen kedves lenni vele. Mosolygott, de a szemei azt mutatták, hogy rohadjon meg. Aztán sarkon fordult, és eltűnt a konyhában.

Judy is leült végre, és ölébe vette a macskát.

– Nem lehetne, hogy arrébb viszed? – kérte Brian suttogva.

– Nézz már rá! Mit nem lehet szeretni rajta? Édes kis szőrmók. – Judy felé tartotta az állatot.

Brian felpattant, és inkább átült a fotelbe. Nem tudta, mi ez a macskafóbia nála, de tényleg nem bírta őket.

Amelia poharakkal a kezében tért vissza, letette az asztalra, és Brianhez fordult.

– Segítene kibontani a bort, Brian? Sajnos nem boldogulok vele.

Brian kelletlenül bólintott, majd követe a nőt a konyhába. Amelia a kezébe nyomta a nyitót, és karba font kézzel nézett fel rá.

– A barátnőjét sosem szokta beavatni a dolgaiba?

– Mire gondol? – játszotta Brian a hülyét.

– Kettőnkre.

Brian kezébe vette az üveget, és elkezdte kivarázsolni belőle a dugót.

– Nekünk vannak dolgaink? – kérdezett vissza.

– Hát, jó. Akkor maradjon köztünk, és győzzön a jobbik – hagyta rá Amelia.

– A maga helyében máris feladnám – intett Brian, hogy indulhatnak.

Judy még mindig a macskát simogatta, jól elvolt az állatokkal.

– Gyönyörű ez a lakás, Amelia – dicsérte meg újra berendezést, amikor visszamentek hozzá. – Nem félsz egyedül ebben a nagy házban?

– Dehogyis. Egy erős férfi a szomszédom, miért kellene félnem? – nevetett fel Amelia, és közben kitöltötte a bort.

Brian kiérezte a gúnyt a hangjából, de nem zavartatta magát miatta. Halál nyugodtan kezdte el kortyolgatni a bort.

– Brian amúgy is felébred minden neszre. Nagyon éber alvó – bólogatott Judy.

– Mióta vagytok együtt? – érdeklődött most Amelia.

Judy rámosolygott Brianre.

– Lassan hét hónapja. Brian bejött hozzám vásárolni, és elhívott randira. Azóta is tart a szerelem.

Ez már kevésbe tetszett Briannek. Egyrészt azért, mert nem volt szerelmes Judyba, másrészt jelenleg sokkal jobban piszkálta a fantáziáját a szemtelen szomszédja, mint a saját barátnője. Ezt pedig meglehetősen kínosnak érezte.

– Igazán kedves barátnője van, Brian. Becsülje meg – szúrt oda neki Amelia.

– Ti magázódtok? – csodálkozott el Judy. – Itt az ideje, hogy megigyátok a pertut. Én pedig felkeresném a mosdót, ha nem gond.

Brian díjazta, hogy Judy végre letette az öléből azt a nyüves macskát.

– Persze, menj csak. Azt hiszem, tudod, merre van – mosolygott Amelia.

Mindketten megvárták, amíg Judy távozik, aztán egymásra néztek.

– Nos, akkor megisszuk a pertut? Háborúzni tegeződve is lehet – kérdezte Amelia kihívóan.

Brian gyanakodva nézett rá, de végül biccentett, és felállt. Nincs abban semmi, ha kicsit közvetlenebbek lesznek egymással. Amelia újratöltötte a poharát, és a szemében nézve összekoccintotta a poharaikat.

– Szia, Brian.

– Szia, Amelia – emelte meg Brian is a poharát, de nem ivott, helyette elveszett Amelia sötét szemeiben. Túl közel állt hozzá. Még az illatát is érezni vélte. Tekintete újra a csábító ajkakra siklott. Ugyanazt a rémisztő vágyat érezte, mint minden alkalommal. Az összes porcikája vágyott arra, hogy megízlelhesse ezt a pimasz nőt.

– Nekem lassan indulnom kellene, szívem. – Judy érkezése ugrasztotta szét őket.

Amelia zavartan lehajtotta a fejét, és hátrébb lépett, Brian pedig kiürítette a poharát.

– Köszönjük az estét! – biccentett Amelia felé.

Judy is elköszönt, majd kéz a kézben hazasétáltak. Hunter örömében körbeugrálta őket, mintha isten tudja, mióta távol lettek volna.

Brian fejben még mindig a szomszédban járt, Judy pedig rásegített azzal, hogy megint ódákat zengett Amelia kedvességéről. Brian kezdte úgy érezni, Judy direkt tetteti vaknak magát, mert nem igaz, hogy nem látta, hogyan néztek egymásra. Persze, ez Briannek kifejezetten jól jött, de egy cseppet sem érezte magát jobban tőle.

Végül taxit hívtak, és érzékeny búcsút vett Judytól.

Miután Brian magára maradt, egy itallal a kezében kiült a teraszra. Pontosabban csak ült volna, mert Hunter azonnal futásnak eredt, és ő már tudta, hogy mi az oka. Amelia ismét kiengedte a macskáját.

Brian a kutyája után ment, de mivel besötétedett, sehol sem látta.

– Hunter! – kiáltotta a nevét, aztán fülelt, ám sem ugatást, sem nyávogást nem hallott.

– Ugye nem megint Bodzát kergeti? – szólalt meg mögötte Amelia.

Brian megfordult. Nem tetszett neki a hangsúly, ahogy Amelia hozzászólt. Nehogy már őt vonja felelősségre.

– Az előbb még a házban volt a macskád.

Amelia mérgesen felhorkanottt.

– Lassan már semmikor nem engedhetem ki úgy, hogy ne kelljen őriznem közben?

– Te akartál háborút – rántotta meg Brian a vállát.

– Ezek az állataink, és nem mi.

– A te macskád, neked kell rá vigyáznod.

Ekkor egy hangos nyávogás hallatszott a távolból. Mindketten odafordultak.

– Ha baja esik, esküszöm, nem állok jót magamért – indult el mérgesen Amelia a hang irányába.

Brian követte, de semmi értelmét nem látta. Túl sötét volt már.

– Amelia, állj meg! Nem fogsz látni semmit. – A nő karja után nyúlt, de az szokás szerint lerázta, és határozott léptekkel tört előre a sötétben.

– Hagyj békén, Brian! A kutyád bántotta a macskámat, te is hallottad.

– Nem tudjuk, mi volt, de szerintem Hunter nem bántaná. Fiatal még, inkább csak játszani akar vele – nyugtatta.

Amelia megtorpant.

– Ahogy te is velem?

– Én békét ajánlottam, te szegted meg ma reggel, vagy már elfelejtetted? – emlékeztette Brian.

– Mert egy seggfej vagy! Amúgy se tartottad volna a szavad!

– Mondtam, hogy ne nevezz így még egyszer! – emelte fel Brian fenyegetően a mutatóujját.

– Mert, akkor mi lesz? Veszel még egy kutyát?

Brian meghökkent. Szóval Amelia egész végig átlátott rajta. Tudja, hogy csak most szerezte Huntert. Ez a nő túl okos és túl szép. Még így haragosan is. A sötétben is jól kivehető volt, mennyire dühösen csillognak a szemei, az ajkai pedig kívánatosan elnyíltak… Brian nem gondolkozott. Magához húzta, és megcsókolta.

Amelia az első pillanatban meglepődött ugyan, de nem tiltakozott. Brian végre megérezhette az enyhén borízű, édes csókját. Testük egymáshoz simult, ajkaik úgy mozogtak, mintha pontosan jól ismernék a másikat. Brian felnyögött a jóleső érzéstől, ám ekkor Amelia váratlanul a mellkasára támasztotta a kezét, és ellökte magától.

– Elment az eszed, Brian! Mit művelsz? – zihálta.

Brian értetlenül pislogott rá, hiszen visszacsókolt. De persze igaza volt. Tényleg elment az esze.

– Még egy ok arra, hogy elköltözz! – dörrent rá a nőre, és faképnél hagyta.

Brian nem tudta, kire haragudjon jobban. Magára vagy Ameliára. Ez a nő hülyét csinál belőle, de úgy látszik, a kutyája is, ugyanis Hunter a teraszon várta vidám farokcsóválás közepette.

6. fejezet