Kéretlen kerítők - 14. fejezet

foto: pixabay

14. fejezet: Baleset

Fabian

Rudy a hátam veregette, így a kávém fele az ingemen landolt, de ez a legkevésbé sem érdekelt. A monitoromon egy göndör hajú csaj kacsintott felém, miközben nyelvével egy méretes dákót kényeztetett. Kellett néhány másodperc, mire magamhoz tértem a kábulatból. Behunytam a szemem, hátha eltűnik, de amikor kinyitottam, ugyanazt láttam. Mégis, a legrosszabb a tudat volt, hogy ezek ketten ott álltak mögöttem, és ugyanazt a fotót bámulják, mint én.

– Pont úgy néz ki, mint Alisha – jegyezte meg Rudy, miután abbahagyta a hátam ütögetését.

Szentséges ég! Vajon mit gondolnak most rólam?

– Hogy került ez ide? – Felugrottam a székről. – Tüntesd el! – utasítottam Rudyt.

Alisha visszasétált a helyére. Kínomban azt sem tudtam, hová nézzek.

A kurva életbe! Ez, hogy történhetett meg?

– Csak biztonságos oldalakon szabad pornót nézni, különben mindenféle szarság települ a gépünkre – magyarázta Rudy, miközben buzgón kattintgatott.

– Nem néztem pornót – nyögtem, de éreztem, hogy az arcom olyan vörös lehet, mintha kint aludtam volna a tűző napon.

– Ugyan már, mindenki néz pornót – motyogta Rudy.

– Az istenit! Mondom, hogy nem néztem, és nem tudom, hogyan került ez ide – csattantam fel.

Csak egy pillanatra néztem Alishára. Hát persze, hogy kuncogott. Nem akartam elhinni, hogy ilyen létezik. Én tényleg nem néztem pornót. Na, jó. Otthon. De az a saját gépemen volt. Ráadásul ez a fotó beleégett a retinámba. Tényleg pont úgy nézett ki, mint Alisha, és amit csinált… Megborzongtam.

Ezt, hogy magyarázom ki?

– Azt hiszem, sikerült eltüntetnem, bár én megtartottam volna – mondta Rudy.

Valójában lehet én is megtartottam volna…

– Át kell öltöznöm – dünnyögtem, és kivettem a szekrényből egy váltóinget.

Még jó, hogy hoztam be magammal az első nap, mivel a helyszíneken néha összekoszoljuk magunkat. Égő arccal vonultam el a mosdóba. Sehogy sem értettem ezt az egészet. Hogy került oda ez a kép? Lehet, hogy szórakoznak velem? De Rudy is akkor érkezett, mint én, ő nem lehetett. Alisha? Kizártnak tartottam, hogy ilyet csinált volna. Csak nem rakja fel a saját hasonmását, miközben egy méretes farkat nyalogat. Kínomban felnevettem. Sohasem történt még velem ilyesmi.

Idegesen gomboltam az ingemet, miközben a saját tükörképemet bámultam. Hogy lehet ebből jól kijönni? Sehogy. Nem elég, hogy állandóan róla fantáziálok, most még a valóságban is elém tárult a kép. Valahogy meg kellene magyaráznom, de ötletem sem volt, mit mondhatnék.

– Rudy egész jó fotókat töltött fel a projektekről. – Alisha kedves mosollyal fogadott. – Rendkívül látványos lett.

Örültem, hogy nem hozta szóba az előbbi kínos incidenst, mert még nem voltam felkészülve rá, hogyan magyarázzam ki magam.

– Mindjárt megnézem én is – feleltem, mert megszólalt a telefonom.

A hívást fogadva az ablakhoz sétáltam, és a várost szemléltem. Amikor elindultam ide, nem gondoltam volna, hogy ennyire… Nem is tudom. Eseménydús? Izgalmas? Kínos? Mindegy. Szóval, hogy ennyire fura élet vár rám.

– Valami Brooklyn Bloom hívott – fordultam Alisha felé, miután befejeztem a beszélgetést. – A szállodáját akarja felújítani. Reggel beugrik egy megbeszélésre. – Visszaültem a helyemre.

– Máris érkeznek a megrendelések. Ez jó – bólintott vidáman.

– Reméltem, hogy nem fog megállni az élet – értettem egyet vele.

– Izgultál? – Alisha hátradőlt, és várakozóan nézett rám.

Szerettem, amikor így csillognak a szemei. Ha rám kacsintana, tuti lefordulnék a székről. Ki kell verni a fejemből azt a fotót!

– Már, hogy a fenébe ne izgultam volna – nevettem fel halkan. – Számomra itt minden új. Nem ismernek, nincsenek kapcsolataim, és a jó hírem sem előzött meg.

– A neten sok jót találni rólad. Aki akar, utánad tud nézni – felelte.

– Ezek szerint te is lecsekkoltál – fixíroztam kitartóan, de nem jött zavarba.

– Még szép! Tudni akartam, ki lesz az új főnökünk.

Ekkor belém nyilallt valami. Nem. Biztos, hogy nem.

– Tudtad ki vagyok? – kérdeztem félve.

– A neved és a munkáid, de képet nem találtam rólad – nyugtatott meg Alisha.

Csalódtam volna, ha kiderül, csak azért feküdt le velem, mert tudta, hogy én leszek a főnöke.

– Nem szeretem, ha fotóznak, de egyébként is apám cégénél dolgoztam, úgyhogy minden sikert magának sepert be. – Meglepett, hogy így kitárulkoztam. Ez volt az első komoly beszélgetésünk egymással.

Alisha hosszan méregetett, majd újra elmosolyodott.

– Nem akartál az apád árnyékában élni. Világos – bólintott, majd felállt. – Most lemegyek, összeszedem, hogy kik szabadulnak fel a következő projekthez, mert úgy érzem, igen gyorsan beindulnak itt a dolgok.

Jólesett ez a kis eszmecsere, és az is, hogy Alisha mennyire odafigyel mindenre. Holnaptól már tényleg jóval pörgősebb napok elé nézünk, úgyhogy nem sok időnk lesz a hasonló csevegésekre. Gondoltam, én is átmegyek Maxhez megnézni, hogy áll a berendezkedéssel. A barátom az asztala mögött ült, és serényen gépelt.

– Zavarok? – kérdeztem.

– Nem, dehogy. Csak átírom a bérleti szerződéseket, mert hiányosnak találtam őket.

Max mindig alapos munkát végzett, ezért egy percig sem aggódtam, hogy esetleg elszúrna valamit. Leültem a kanapéra, és megszemléltem az irodáját. Mindenhol katonás rendben sorakoztak az akták. Nem is vártam tőle mást.

– Mi újság Brunóval? – tértem egyből a lényegre.

Maxim elvigyorodott.

– Úgy érzem, jól alakulnak a dolgok. Kurvára bírom a stílusát.

– Még mindig nem volt semmi?

– Mondtam, hogy nem akarjuk elkapkodni. Ismerkedünk, habár, bevallom, kicsit nehéz visszafognom magam, amikor itt van velem. Hihetetlenül szexi a srác – merengett Max.

– Miért nem hívod el randizni? – javasoltam, habár nem voltam valami nagy szakértő a dologban, de náluk sem működhetett ez másképpen.

– Gondoltam rá, de hétvégén úgyis lesz az a buli. Ki akarom várni, hogyan viselkedik majd velem. Egy olyan helyen mégis csak más, mint itt – vonta meg a vállát.

Nem értettem a logikáját. Mitől másabb egy buliban ismerkedni, mint a munkahelyen? Vagy arra kíváncsi, hogy Bruno flörtöl-e másokkal is? Nagyon meglehet, mindenesetre nem feszegettem tovább a témát. A saját beégésemet nem meséltem el neki, mert nem akartam, hogy ő is rajtam röhögjön. Talán még ő sem hitte volna el, hogy tényleg semmi közöm ahhoz a képhez.

Amikor otthagytam, Brenda asztalánál ott kuncogott Penny, Rudy és Alisha is. Egészen biztos voltam benne, hogy rólam beszélnek, mert sebesen szétrebbentek. Éppen ezt akartam volna elkerülni, mikor úgy döntöttem, hogy nem megyek bele ilyesfajta kapcsolatokba, és erre tessék. Máris szóbeszéd tárgya lettem.

Felbosszantottam magam ezen. Tudtam, hogy beszélnem kellene Alishával a történtekről, ezért amikor ebédidőben elindult lefelé, gyorsan utána siettem. A mélygarázsban csíptem el.

– Alisha! – szóltam utána.

A nő megfordult, és a gyönyörű, sötét szemeivel kérdőn nézett rám. Ekkor egy citromsárga Beetle állt meg mögötte, a sofőr lehúzta az ablakot, és Rudy integetett ki belőle.

– Beszélni szeretnék veled – mondtam halkan, hogy Rudy ne hallja.

– Épp vásárolni indultunk Rudyval – nézett a kocsira, majd újra rám.

Nem tudtam, mit tegyek. Mindenképpen tisztázni akartam magam.

– Hová? – kérdeztem.

– Kell egy gatya – kiabált ki Rudy.

– Egy nadrág – javította ki rögvest Alisha, mielőtt másra gondoltam volna. – Rudy venni akar egy nadrágot, én pedig segítek neki választani – magyarázta.

– Akkor veletek megyek – vágtam rá hirtelen, habár lehet, át kellett volna gondolnom ezt a dolgot.

Alisha meglepődve nézett rám, majd megvonta a vállát. Kinyitotta az ajtót, az ülést felhajtotta, és felém fordult.

– Én üljek hátra? – ráncoltam a homlokom, hiszen lehet, be sem férek.

– Azt mondtad, jönni akarsz – vigyorgott rám gonoszan.

Ez a nő büntetni akart a reggeli ügy miatt.

Magam sem tudom, hogyan, de bekászálódtam hátra. Mindkét térdem egy-egy női mell közé került, amelyek a hátsó ülést díszítették. Még így, oldalról is elcsíptem, ahogy Alisha próbálja leküzdeni a nevetését. Kétségtelen, hogy nem volt jó ötlet velük útnak indulni.

– Te is venni akarsz valamit? – kérdezte Rudy, miután elindult.

Nyilván nem hallotta, amit Alishával beszéltem.

– Ööö, igen. Talán… – feleltem bizonytalanul.

– Neked sincs mit felvenni a bulira? – stírölt a visszapillantóban.

Ez tényleg ennyire hülye?

– Kell pár ing bentre – morogtam.

Fogadni mertem volna, hogy Alisha direkt nem szólal meg, helyette úgy bámult kifelé az ablakon, mintha először járna a városban.

– Még mindig a reggeli kép miatt parázol? – folytatta Rudy. – Szerintem állati menő volt, kár, hogy a kukában végezte.

Ha nem hátul kucorgok behúzott nyakkal, mert még a fejem is a plafont verdeste, akkor lehet, most kiugrok menet közben. Alisha válla rázkódott. Rajtam nevetett. Rohadt jó!

– Nem felejthetnénk el? – kérdeztem, és inkább megpróbáltam hátradőlni, de akkor meg a mellek figyeltek rám, amelyek talán még jobban zavartak.

– Nekem mindegy – vonta meg a vállát Rudy.

Alig vártam, hogy odaérjünk. Megfogadtam, hogy visszafelé taxival jövök. Rudy egy plázánál állt meg. Még a derekamba is belereccsent, miközben kikászálódtam hátulról.

– Úgy mozogsz, mint egy öregember – kuncogott Alisha, amikor a lift felé tartottunk.

– Nem igazán szoktam ilyen kis helyre becsomagolni magam – morgolódtam.

A liftben egy szót sem szóltunk egymáshoz. Rudy a tükörben igazgatta a szakállát, nem, mintha bármit is elért volna vele, mert az ugyanúgy összevissza göndörödött az állán.

– Segítsünk neki, és amíg próbál, beszélhetünk – súgta Alisha, miután kiléptünk.

Nem épp így képzeltem, de kénytelen voltam elkísérni őket. Unottan várakoztam, amíg nagy nehezen kiválasztottak néhány nadrágot, és Rudy elvonult velük a fülkékhez. Alisha intett, hogy menjek oda én is.

– Nos, hallgatlak – fordult felém karba tett kézzel.

A haját most is kiengedve viselte, és egy tincs a szemébe lógott. Olyan szívesen kisöpörtem volna onnan, hogy aztán végigsimítsak az arcán. Iszonyatosan vágytam rá, hogy megérinthessem.

– Arról a képről akartam beszélni – suttogtam zavartan. Alisha felvonta a szemöldökét, ezért folytattam. – Tényleg nem tudom, hogyan került oda, és nem szeretném, ha azt gondolnád, hogy én… Szóval… – dadogtam. Sejtettem, hogy nem fogom tudni értelmesen végigmondani. – Szóval, nem nézegetek olyan nőkről képeket, akik rád hasonlítanak – nyögtem ki végre.

Alisha elvigyorodott.

– Tudom – felelte.

Ennyi? Tudja? Mégis honnan?

– Néha előfordul az ilyesmi. Én is találtam már a gépemen olyasmiket, amiknek nagyon nem kellett volna ott lenniük – közölte egyszerűen.

A válasza egyáltalán nem győzött meg. Úgy tűnt, csak engem akar nyugtatni. Azonban nem folytathattam a magyarázkodást, mert egy hatalmas káromkodást hallottam a fülke felől, és abban a pillanatban Rudy zuhant elénk majdnem teljesen meztelenül.

– Basszus, mit csinálsz? – Alisha a szája elé kapta a kezét.

– Csak beakadt a lábam – emelte fel a fejét Rudy. – Azt hiszem, kicsit bevertem az orromat – motyogta, és akkor már láttam, hogy tényleg folyik a vér az orrából.

Mindenki bennünket bámult. Lehajoltam, felrántottam a földről azt a barmot, visszatuszkoltam a fülkébe, és leültettem a székre. A fél lábán még mindig ott lógott a nadrág, amit fel akart venni. Alisha egy adag papírzsebkendőt nyomott a kezébe.

– De miért nincs rajtad a pólód? – kérdezte, mintha ez lett volna a legfontosabb most.

Rudy nem válaszolt, csak égnek emelte a fejét, és próbálta elállítani a vérzést. Behúztam a függönyt, hogy ne minket nézzen már mindenki, és közben magamban szitkozódtam.

– Azt hiszeb az a dadrág jó lesz – mutatott Rudy a fogason lógó egyik ruhadarabra. A bedugult orra miatt elég hülyén beszélt.

– Oké, akkor ezeket visszaviszem, addig dugaszold be az orrod – kapkodta össze a holmikat Alisha, majd rám nézett. – Segíts neki felöltözni! – adta parancsba.

– Hogy én segítsek neki? – kérdeztem vissza értetlenül, de választ nem kaptam, mert Alisha kiviharzott a fülkéből.

Rudy ártatlan szemekkel nézett rám.

– Vérzik bég? – kérdezte.

– Már nem, de eléggé bedagadt – húztam el a számat, igaz, ő maga is láthatta a tükörben, hogy fest.

Valójában ott kellett volna hagynom a fenébe, de annyira szerencsétlennek tűnt, hogy mégsem tettem. Megfogtam a pólóját.

– Emeld fel a kezed! – dörmögtem bosszúsan.

Rudy úgy kapta magasba a kezét, mintha legalább fegyvert fogtam volna rá. Egy szempillantás alatt ráhúztam a Barbie-s felsőjét, majd az inget is elé tartottam, amíg beledugta a karját.

– A nadrágot egyedül vedd fel! – Odaadtam neki, de akkor már Alisha is visszatért.

– Miért nem segítesz neki? – nézett rám rosszallóan. – Láthatod mennyire megütötte magát.

Nehogy már engem szidjon le!

– Fel tud öltözni egyedül is – vágtam rá, és kimentem a fülkéből.

Ezek vajon mindig így élnek? Hogy bírja ezt Alisha? Én tuti megőrülnék, ha ilyen alakokkal lennék összezárva. Mondjuk, némileg össze is leszek, hiszen nekem dolgoznak.

– Haza kell vinnünk! – Alisha kitámogatta Rudyt. – Vigyáznál rá, amíg kifizetem? – emelte meg a kezében szorongatott nadrágot.

Megint nem hagyott időt a válaszra, mert egyszerűen lelépett. Rudyra néztem. Az arca vértől volt maszatos.

– Menj el a mosdóba, mert szörnyen festesz! – javasoltam neki.

– Elkísérsz? – nézett rám megint kiskutya szemekkel.

– Felnőtt férfi vagy! – dörrentem rá.

– És mi van, ha elájulok? – kérdezte.

Behunytam a szemem, hogy ne kezdjek el kiabálni vele. Megragadtam a karját, és kivonszoltam magammal az üzletből. Alisha kikerekedett szemmel bámult utánunk, miközben a pénztárnál várakozott. A mosdóban megvártam, amíg Rudy rendbe szedi magát, és közben elviseltem, az emberek érdeklődő tekintetét. A végén még papírtörlőt is adtam neki, hogy ki tudja cserélni az orrába dugdosott zsebkendőket.

– Te vezetsz! – Alisha a kezembe nyomta a kulcsot, amint kiléptünk a mosdóból.

Nem szálltam vitába vele. Egyrészt ezek után nem akartam otthagyni őket, másrészt örültem, hogy nem kell hátul kucorognom, harmadrészt pedig, így legalább megnézhettem hol laknak.

15. fejezet