6. fejezet
5. nap
Brian úgy ébredt, mint akit fejbe vágtak.
Természetesen dübörgött a zene a szomszédban, sokkal hangosabban, mint tegnap.
Kómásan sétált le a lépcsőn. Egy pillanatra behunyta a szemét, és próbált
uralkodni magán. Nem fog átmenni veszekedni, mert akkor megint Amelia nyer. Ki
kell találnia valamit.
Kiengedte Huntert, csinált egy kávét, majd ő is kiment. A nap már melegen sütött, jólesett neki a csend, ott alig
volt hallható a zene. A csészével a kezében lesétált a lépcsőn, és ismételten felment benne a pumpa.
Amelia a terasza mellé pakolta le az összes
szemetét, ami a költözés során keletkezett. Dobozok és zsákok garmada állt
felhalmozva az út mellett, ami már az ő telkére esett. Vajon mikor csinálta?
Még az éjszaka, vagy ilyen korán kelt? Brian semmit sem hallott belőle.
Letette a csészét a terasz korlátjára, és
odasétált a kupachoz. A zene még mindig szólt, ami azt jelentette Amelia
tornázik. Ezt kihasználva, Brian az összes szemetet áthordta az ajtaja elé úgy,
hogy ki se tudjon jönni.
Miután végzett, elégedetten sétált vissza, és
megitta a már kihűlt kávéja maradékát. Ha Amelia tényleg harcolni akar ellene,
akkor itt az ideje, hogy ő is komolyabban vegye ezt az egészet.
Bement reggelit készíteni, az ajtót pedig
nyitva hagyta. Egyrészt várta, mikor jelenik meg Amelia, másrészt így Hunter is
szabadon közlekedhetett. Nem kellett sokat várnia. Még el sem készült a
reggelivel, mikor Amelia rontott be hozzá.
– Szóval itt vagy! Megmondanád, miért hordtad
a szemetet az ajtómba?
Brian végigmérte. Ugyanolyan szett volt
rajta, mint tegnap reggel, de ezúttal piros-fehér összeállításban, és talán még
jobban állt rajta, mint a fekete.
– Jó reggelt! Mindig ilyen felpaprikázva
ébredsz? Mert akkor inkább a korai órákban elkerüllek – üdvözölte egy pimasz
mosoly kíséretében.
– Inkább a kérdésemre válaszolj! –
türelmetlenkedett Amelia.
Brian zavartalanul folytatta a munkáját a
konyhában.
– Reggeliztél már? Most lettem kész. Elfelezhetjük,
ha éhes vagy.
– Még a végén megmérgeznél! – forgatta meg a
szemét Amelia.
Haragos volt, mint általában mindig, amikor
egymással beszéltek.
– Most tényleg ezért jöttél át? Kezdem azt
hinni, bejövök neked – húzta tovább Brian szándékosan.
Amalia eltátotta a száját, és elpirult.
– Arról ne is álmodj! –
rázta meg a fejét. – A szemetet délután elviszem, csak ideiglenesen tettem oda,
de úgy látom, téged tényleg minden idegesít.
Brian csípőjével megtámasztotta a pultot, és
összefonta a karját maga előtt.
– Drága Amelia! Bömbölteted a zenét, a telkemre hordod a szemetedet, és még te jössz át számonkérni engem? Valld be,
hogy csak látni akartál, és ígérem, nem haragszom meg érte.
Amelia levegő után kapkodva tárta szét a
karját, és a feje már egészen vöröslött.
– Azt hiszed, hogy levettél a lábamról azzal
az ügyetlen csókkal? Na ne nevettess!
– Tényleg? Pedig szerintem egész éjszaka forgolódtál azt kívánva, bárcsak ott lennék az ágyadban, és úgy megdöngetnélek, mint még soha senki. – Brian könnyedén ejtette a szavakat, de legbelül érezte, hogy sokkal inkább a saját vágyairól beszél.
– Jézusom, Brian! Hogy te mekkora egy öntelt
hólyag vagy! Akkor sem kellenél, ha te lennél az utolsó ember a földön! –
kiabálta felháborodottan. – Jobb lesz, ha ezentúl a közelembe sem jössz! – emelte
fel az ujját figyelmeztetően, és kiviharzott a házból.
Brian mosolyogva nézett utána. Győzött. Ezt a
csatát ő nyerte meg, és ezentúl mindig így lesz.
Jókedvűen ült ki reggelizni, aztán
lebonyolított néhány telefont, és nekilátott a kert gondozásának, mert ott
mindig akadt tennivaló. Ameliánál is kezdett már nőni a fű, de esze ágában sem
volt lenyírni neki. Majd ő megcsinálja, vagy vesz fel valakit rá. Neki édes
mindegy, hogyan oldja meg.
Hunter rendkívül élvezte, hogy egész idő
alatt együtt voltak, Brian tanítgatta ülni, feküdni, de legfőképpen türelemre, mert a kutyája örök nyughatatlannak bizonyult. Mindenhová követte őt, délben pedig lefeküdt a teraszra, és
aludt, amíg Brian az ebédet készítette.
Amelia délután kezdte el kihordani a szemetet a ház elé. Brian az ablakból figyelte a jelenetet. Egy
középkorú férfi segítségével pakolták fel egy kis furgonra a zsákokat és a
dobozokat. Talán valami ismerőse lehetett, vagy csak kerített valakit. Lényeg,
hogy a szemét eltűnt a kertjéből.
Ahogy a furgon elment, Amelia is beült a
sportkocsijába, és elhajtott. Brian azon gondolkozott, hogy neki is be kellene
vásárolnia, viszont oda Huntert nem viheti magával.
Kiment a kertbe és szétnézett. Sehol sem
látta Amelia macskáját, ezért megkockáztatta, hogy a kutyáját egyedül kint
hagyja. Végül is baja nem eshet.
Ha már úgyis kimozdult, elugrott néhány
ingatlanához is, hogy ellenőrizze az állapotukat. Ipari, kereskedelmi és
lakóingatlanokkal is rendelkezett, mindegyiket kiadta bérbe, a bevételt pedig
gyűjtögette, és mindig lecsapott a jó ajánlatokra.
Judyhoz is benézett, de csak pár percre, mert
Hunter miatt igyekezett haza. Amikor megállt a háza előtt, Amelia is épp akkor parkolt
le mögötte. Kiszállt, és úgy tett, mintha nem ismernék egymást. Elfordította a
fejét, és szó nélkül besétált a házába. Brian elmosolyodott. Úgy tűnt, jó úton
halad a bosszantásával.
Amint bepakolt, első dolga volt Huntert
megnézni. Nem kellett nagyon keresnie, mert a kutya az ajtó előtt aludt a
teraszon, és úgy tűnt, nem csinált semmi rosszat.
– Helló, hát ennyire hiányoztam? – simogatta
meg Brian. – Meleg van, igaz? Hozok neked friss vizet.
Tényleg nagyon meleg volt, ezért inkább bent
maradt a házban. Megszerelte a fürdőben a csöpögő csapot, elindított egy
mosást, majd olvasott. Később, amikor újra kiment, látta, hogy Amelia a terasza
vezető út mellé virágokat ültet. Ez kimondottan tetszett Briannek. Nem is
gondolta róla, hogy ilyesmire is fordít majd időt. Még csak most költözött ide,
és máris tovább szépíti a környezetét. Egy pillanatra megfordult a fejében,
hogy talán mégsem kellene elüldöznie innen, de gyorsan el is hessegette a
gondolatot.
Megvárta, hogy Amelia végezzen, utána kiment
úszni. Már hiányzott neki a mozgás, de Huntert nem akarta hosszabb időre
egyedül hagyni. Talán rászoktatja majd a pórázra, és akkor együtt eljárhatnak
futni.
Brian beugrott a vízbe, és arra lett
figyelmes, hogy Hunter nyüszít. A kutya a medence partján rohangált oda-vissza.
Talán azt hitte, hogy valami baja van a gazdájának. Brian mosolyogva úszott
ki a medence szélére.
– Hé, gyere ide! Nincs semmi bajom, látod?
Hunter odaszaladt hozzá, és nyalogatni kezdte
a kezét. Brian újra ellökte magát, hogy ússzon néhány kört, de az bolond kutya beugrott
utána.
– Ezt nem hiszem el! Mit csinálsz, Hunter? –
ölelte magához.
Hihetetlen volt, hogy Hunter máris mennyire
ragaszkodott hozzá. Még a vízbe is képes volt utána menni. Nem volt mit tenni, keresett egy labdát, és úszás helyett a kutyájával játszott a medencében
mindaddig, amíg Hunter el nem fáradt, és kint nem maradt a parton. Utána Brian
is úszhatott néhány kört.
Egy telefonhívás miatt ő is kénytelen volt
kiszállni a vízből. Az egyik bérlője hívta, kisebb felújításhoz kérte az
engedélyét. Abban maradtak, hogy Brian másnap elmegy megnézni, pontosan mit
akarnak, és majd ott megbeszélik.
Ledobta a konyhapultra a telefonját,
kinyitotta a hűtőt, hogy vizet vegyen elő, de valaki hangosan püfölni kezdte a
teraszajtót. Nem volt kérdés, ki lesz az. Brian nagyot sóhajtva sétált oda,
mert sejtette, hogy megint valami gond lehet. Alig nyomta le a kilincset,
Amelira rögtön dühösen kiabálni kezdett.
– A kutyája kiásta a… – És ekkor Brian
meztelen felsőtestét meglátva elakadt a szava. Még Briant is meglepte, hogy
Amelia milyen leplezetlenül mérte végig, és amikor találkozott a tekintetük, el
sem akarta hinni, amit lát. Amelia szemében vágy csillogott. A felismeréstől
kellemes bizsergés futott végig rajta.
Egyszerre mozdultak. Brian a derekánál
megragadva húzta beljebb Ameliát, a nő pedig a nyakába kapaszkodott. Szájuk
azonnal összeforrt. A visszafojtott vágy vadul tört utat belőlük.
Vakon sodródtak a falig, közben valami felborult, valami más pedig hangos
csattanással ért földet. Brain a falhoz préselte Ameliát, a ruhája alá nyúlva
megmarkolta feszes fenekét, majd az ölébe emelte. Vadul csókolták egymást, fél
kézzel ügyetlenül igyekezett kiszabadítani magát, és mikor végre sikerült,
túlfűtött vágytól vezérelve hatolt belé. Hevesen birtokolta Amelia testét,
mintha csak büntetni akarná mindazért, amit vele tett. Amelia a szemét behunyva,
minden egyes erőteljes mozdulatnál hangosan felnyögött, majd újra Brian szájára
tapadt, mohón követelve a csókját. Mámoros, vad együttlétük nem tartott sokáig.
Amelia teste megfeszült, körmei Brian vállába vájtak, elfojtott sikollyal
jutott el a csúcsra. Addigra már Brian sem bírta tovább, egy utolsó erőteljes
lökés után teste megremegett az élvezet hatására. Jóformán azt sem tudta, hol
van, kellett pár pillanat, mire észhez tért a kábulatból.
Szorosan egymáshoz simulva ziháltak. Lassan, óvatosan engedte le Ameliát az öléből, és közben egyik kezével
a derekát átkarolva tartotta, míg a másikkal még mindig a falnak támaszkodott.
– Rendben vagy? – kérdezte halkan a nőtől.
Amelia bólintott, megigazította a ruháját, és
kibújt a karja alatt. Az ajtó felé tartott.
– Ne menj el így! – szólt utána Brian.
Amelia a kilincset fogva, szomorúan nézett
vissza rá.
– Ezt nem kellett volna, Brian.
– Tudom, de akkor se menj. Beszéljük meg
inkább – lépett oda hozzá, és megfogta a kezét.
Amelia elhúzódott.
– Ezen nincs mit megbeszélni. – Kinyitotta az
ajtót, és távozott.
Brian nem értett egyet vele. Ez nem egy olyan
szex volt, ami után az ember azt mondja, hogy oké, viszlát. Részéről biztosan
nem. Ez folytatást követelt, és éppen ezért kellett volna beszélniük róla. Mellesleg nem
szerette volna, hogy Amelia azt higgye csak meg akarta kapni, és utána nem
törődik vele. Ő nem ilyen. Már rég elmúltak azok az idők, amikor a
legkisebb bűntudat nélkül gázolt át nők érzésein. Vagy talán mégsem, hisz épp
az előbb csalta meg Judyt…
Egy ideig hezitált, Amelia után menjen-e, de
úgy döntött, hogy majd másnap beszél vele. Felvett egy pólót, és megkereste
Huntert.
– Hol akarsz aludni? – kérdezte tőle, mintha
a tényleg választ várt volna.
Hunter leült az ajtó előtt, és csak nézte.
– Tudod mit? Kihozom ide a fekhelyed. Előbb-utóbb
úgyis itt aludnál – mondta neki.
Amint lerakta, Hunter bele is mászott a
kényelmesnek tűnő, puha párnába.
– Jó éjszakát, barátom. – simogatta meg, majd
ő is eltette magát holnapra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése