Kéretlen kerítők - 16. fejezet

foto: pixabay

16. fejezet: Bilincs 

Fabian

– Ez meg mi a fészkes fene volt? – Max leült hozzám.

– Nem tudom. Amikor visszafelé jöttünk még nem volt semmi baja – dünnyögtem. – Nem értem, mi ütött Alishába, mitől borult ki ennyire.

– Azt hiszem, úgy érzi, hiányzik belőled az empátia – felelte óvatosan.

– Empátia? Ugyan már! Végig segítettem, pedig rettentő kínos volt az egész. Az a fickó nem komplett – háborogtam.

– Csodálkoztam is, hogy nem hagytad ott őket – nevette el magát. – Röhejes lehetett a szitu.

– Fel nem tudom fogni, Alisha hogyan élhet ilyen emberrel, mint ez a Rudy. A kocsijában az ülések női mellekkel vannak kidekorálva, és egy nadrágpróbához majdnem meztelenre vetkőzött – idéztem fel az elképesztő jeleneteket.

– Azt hiszem, nem csak Rudy különleges a csapatból. Penny is elég fura, Brenda pedig mindig olyannak tűnik, mint aki vagy elszalad, vagy elsírja magát.

– Szerintem Brunót se hagyd ki a sorból – csúszott ki a számon.

– Miért? Mi a baj vele? – kérdezte gyanakodva Max.

– Semmi – próbáltam visszakozni.

– Most már mondd, ha belekezdtél! – vált komollyá a barátom arca.

– Nem, tényleg hagyjuk, csak az én ostobaságom – Felálltam. – Inkább menjünk, mert elegem van ebből a napból.

Max megfogta a karomat.

– Fabian! A barátom vagy. Legyél őszinte velem!

Egy nagyot sóhajtottam.

– Tényleg semmi, csak szivinek, meg szexinek nevezi Alishát, és fogdossa, abban a bárban pedig… – Lehet, ezt mégsem kellett volna mondanom.

– Mi volt a bárban? – ráncolta Max a homlokát.

– Csókolóztak. Nem komolyan, csak Alisha hülyesége volt az egész. Nem akarta, hogy odamenjek hozzájuk, és azt próbálta elhitetni velem, hogy Bruno a barátja, de ez akkor sem normális… Vagyis az lenne, de ugye Bruno meleg – hadartam.

– Féltékeny vagy rá? – kérdezte emelt hangon Max.

– Mondtam, hogy hagyjuk! – Kirántottam a karom, és elindultam lefelé.

Max nagy léptekkel követett.

– Ha Bruno fura, akkor a barátnőd még furább – duzzogott.

– Oké. Mindannyian azok, és nem a barátnőm – próbáltam lezárni a dolgot.

– Azért nem gondoltam volna, hogy pont egy meleg srácra leszel féltékeny – folytatta Max.

A lift kinyílt, kiléptem, és indulatosan fordultam szembe vele.

– Nem vagyok féltékeny, csak úgy érzem, ebben a három napban mindenki meghülyült körülöttem. Ma reggel egy pornókép fogadott a gépemen, ahol egy Alishához megszólalásig hasonlító nő egy farkat nyalogatott. Szerinted nem kellene kiborulnom?

Nem vettem észre, hogy kiabálok, csak miután elhallgattam, akkor tűnt fel, milyen nagy a csend.

Maximből kitört a nevetés.

– Szentséges ég, Fabian! – hahotázott a hasát fogva.

Én sem bírtam tovább, és vele együtt nevettem.

– Ezek ki fognak csinálni, Max – nyögtem.

– Lehet, mégsem kellett volna megdugnod azt a nőt – Megveregette a vállam.

– Inkább ne emlegesd! – Magam elé emeltem a kezem. A kocsimhoz sétáltam, hogy hazahajtsak, és végre kipihenjen ezt az őrült napot.

Alig aludtam az éjszaka. Bántott, hogy Alishával összezördültünk, de nem éreztem magam hibásnak. Az pedig külön bosszantott, hogy elvégre a főnöke lennék, azonban ő fittyet hányt erre a tényre. Úgy leteremtett a többiek előtt, hogy köpni-nyelni nem tudtam.

Azzal az elhatározással mentem be dolgozni, hogy helyre rakom, mert ezt mégsem hagyhattam. A nagy elhatározásom már akkor megingott, mikor megláttam a világoszöld kiskosztümben, ami elképesztően jól állt a sötét bőréhez. Még mindig elég volt csak ránéznem, hogy rögtön elgyengüljek.

Hűvösen üdvözölt, és én sem mosolyogtam rá, mint máskor. A kávét nem velem itta meg, hanem inkább kiment Brendához, utána pedig leült a gépéhez, és dolgozott.

– Elfogadták a terveimet. Reggel kimegy a csapat, és elkezdik az átalakítást – szólalt meg nagyjából egy órányi csend után.

– Mennyi ideig fog tartani? – kérdeztem.

– Pár nap alatt befejezik. – Berakott valami papírt az egyik aktába.

Kopogtattak, Brenda dugta be a fejét.

– Elnézést! Megérkezett Miss Bloom.

El is felejtettem, hogy jönni fog, annyira lekötöttek a tegnapi események.

– Kísérd be! – Felálltam, és Alisha is közelebb sétált hozzám.

Egy dekoratív, szőke nő lépett be szélesen mosolyogva.

– Jó napot, Mr. Hardy! – Felém nyújtotta a kezét. – Brooklyn Bloom.

– Üdvözlöm Miss Bloom, ő itt a kolléganőm, Alisha Linch – mutattam be a két nőt egymásnak.

Alisha kedvesen mosolygott, majd visszaült a helyére, én pedig a kanapéhoz kísértem a nőt. Udvariasan megkérdeztem iszik-e valamit, de ő hárított.

– Nos, ha jól emlékszem, akkor a szállodáját szeretné átalakítani – kezdtem.

– Igen, így van. Egy egészen más arculatot álmodtam meg neki, de ahhoz komoly átépítésekre lesz szükség – bólintott a nő, majd keresztbe vetette a lábait.

Rövid szoknyája feljebb csúszott, és majdnem egészen a fenekéig beláttam. Csinos volt, de az én ízlésemhez túlságosan műnek hatott, ezért elég gyorsan tovább siklottam rajta. Ráadásul Lisára emlékeztetett.

– Csak belső átalakításokra gondol? – Előre dőltem, és a térdemre támaszkodva, összefontam az ujjaimat.

– Elsősorban igen, viszont szeretnék egy nagy, fedett teraszt, amolyan télikertszerűséget –  magyarázta. – Olyan sok jót olvastam magáról. Nem volt kérdés, hogy kihez kell fordulnom ez ügyben – rebegtette a pilláit.

Alisha felállt, hogy levegyen egy újabb aktát, közben megeresztett felém egy jeges pillantást.

– Ez kedves – erőltettem magamra egy mosolyt. – Ahhoz, hogy megértsem, pontosan mire gondol, ki kellene mennünk a helyszínre – mondtam, mert így látatlanban feleslegesnek tartottam a továbbiakról beszélni.

– Ó, igen, megértem! – A nő megcserélte a lábait, és esküszöm, hogy a bugyiját is láttam. – Akkor hadd hívjam meg holnap este vacsorára a szálloda éttermébe, és ott megbeszélhetjük a részleteket.

Egy nagy csattanást hallottam. Alisha elejtette az egyik mappát.

– Elnézést – suttogta, és majd megölt a tekintetével, miközben guggolva összeszedte a kiszóródott papírokat.

Alisha féltékeny? Ó, nahát!

– Rendben. Akkor holnap, este hétre ott leszek – vágtam rá. – Köszönöm a meghívást, Miss Bloom!

– Csak Booklyn. – A nő felállt, majd újra felém nyújtotta a kezét. – Várni fogom, és ígérem, minden apró részletbe beavatom majd.

Istenem, milyen átlátszó!

– Alig várom – vigyorogtam rá, aztán kikísértem.

Direkt nem szóltam Alishához egy szót sem, csak visszaültem a helyemre, mint aki jól végezte dolgát. Éreztem a tekintetét, de visszafogta magát, pedig egészen biztos voltam benne, hogy nagyon mondani akar valamit. Élveztem a helyzetet, na, nem mintha kedvem lett volna azzal a nővel vacsorázni, de Alisha megleckéztetése megért ennyit. Én vagyok a főnök. Jó, ha ezt észben tartja.

Alisha telefonjának csörgése törte meg az iroda csendjét.

– Mi az Rudy? Rosszul vagy? – kérdezte, miután felvette, majd csend. – Miért akarsz bejönni? Pihenned kellene – folytatta, aztán ismét csend. – Akkor érted megyek, nem akarom, hogy kocsiba ülj! – mondta, és kinyomta.

Nem volt nehéz összeadni, hogy Rudy be akar jönni, dolgozni. Ez újabb ötletet adott.

– Majd én érte megyek, – Felálltam. – Úgyis ki kell mennem helyszínre, legfeljebb elviszem magammal.

Alisha rám meresztette a gyönyörű szemeit.

– Azt hittem, együtt megyünk.

– Jobb, ha itt maradsz. El tudom intézni Rudyval is – feleltem, és ott is hagytam.

Lehet hülyeséget csináltam, mert tartottam Rudytól, de úgy voltam vele, amíg elintézem a dolgaimat, addig megül a kocsimban. Alisha döbbent arckifejezése bőven kárpótolt azért, hogy kis ideig el kell viselnem azt a balféket. Most legalább Alisha némileg mellőzve érezhette magát, és reméltem, legközelebb jobban megadja nekem a tiszteletet.

Indulás előtt megkértem Brendát, hogy csörgesse meg Rudyt, így az már a ház előtt várt, mire odaértem.
Beült mellém.

– Helló, főnök!

Rudy orra bekékült. Úgy nézett ki, mint akinek bevertek egyet, de legalább már nem volt feldagadva.

– Jól vagy? – érdeklődtem.

– Eddig sem volt semmi bajom – vonta meg a vállát. – Csak szarul nézek ki.

Annyi mindent tudtam volna neki mondani. Például, hogy akkor mi a fenének kellett érte jönnöm, és miért játszotta el a nagyhalált az üzletben, de egy sóhajjal elfojtottam az indulataimat. Tuti, hogy élvezi, ha a nők körül ugrálják. Alisha lelkiismeretes, valószínűleg este Penny is ápolgatta, ez a szemét pedig kihasználta őket. Végül is, valahol meg tudtam érteni. Ennyi jut neki. Nekem pedig az utóbbi időben még ennyi sem. Azt az egy alkalmat leszámítva, ami legalább tízzel felért.

– Kimegyünk az egyik építkezésre, utána beviszlek az irodába – közöltem, amikor már úton voltunk.

– Szexeltél már ilyennel? – Rudy válasz helyett egy bilincset húzott elő a zsebéből.

Talán most meg kellett volna lepődnöm, de valahogy úgy éreztem, ez a fickó már semmi olyat nem tud mutatni, ami meghökkentene.

– Te ilyeneket hordasz magadnál? – kérdeztem felé pillantgatva.

– Általában nem, de kíváncsi vagyok Penny reakciójára – forgatta a kezében.

– Mondjuk, ezt otthon is megfigyelhetted volna, nem kell ahhoz behoznod a céghez – motyogtam az orrom alatt.

– A nők szeretik, ha uralkodnak felettük – hagyta megint figyelmen kívül a megjegyzésemet. – Nem tudom, mi élvezetes abban, ha tehetetlen az ember – mélázott, és felkattintotta magára a bilincset.

Nem válaszoltam, mert amit mondani tudtam volna, azzal biztosan megsértem, így jobbnak láttam, ha hallgatok. Rudy felemelte mindkét kezét, és megrángatta a bilincset. A láncok mindannyiszor csörögve megfeszültek.

– Legalább megy az ingedhez – céloztam ezzel a babarózsaszín ruhadarabra, amit magára húzott.

– Ja, tényleg! – Felderült az arca, és magához húzta a karját, hogy összehasonítsa a színárnyalatot.

Már nem volt kérdés számomra, hogy Rudy komplett idióta. Lehet, hogy kibaszottul vágja az informatikát, de az élet egyéb területein igazi kretén.

– Mindjárt odaérünk, úgyhogy inkább vedd le – javasoltam.

Rudy előre csúszott, és enyhén kitekeredve próbálta a zsebéből előhalászni a kulcsot. Türelmetlenül doboltam a kormányon az ujjammal, mert majdnem ott voltunk, és Rudy még mindig nem vette le magáról azt az átkozott bilincset.

– Mi van már? – kérdeztem ingerülten, mert csak sután matatott maga körül.

– Nem találom a kulcsot. Ha megállsz, megnéznéd a zsebeimben? Így nem érem el rendesen – nyögdécselt, ahogy még mindig próbálta elővarázsolni azt a rohadt kulcsot.

– Nem foglak taperolni. Kerítsd elő, méghozzá sürgősen! – mordultam rá, és lehúzódtam az út mellett.

A szomszédos területre kellett mennünk, de jobbnak láttam előtte megállni, amíg ez a barom kiszabadítja magát. Miért is nem Alishát hoztam inkább? Gondolhattam volna, hogy Rudyval nem lesz sima utam.

– Nem találom, talán kiesett – tűnődött, és újra feltolta magát egyenesbe.

– Ugye csak hülyéskedsz? – meredtem rá, és ebben a pillanatban úgy éreztem, meg tudnám fojtani.

– Esetleg nem néznéd meg mégis a zsebeimben? – fordult felém a lehető legártatlanabb arccal.

Biztos, hogy a pokolba jutok, annyi szitkot mormoltam el magamban abban a néhány másodpercben, amíg próbáltam lenyugodni. Dühösen pattantam ki, megkerültem a kocsit, és feltéptem az ajtót az ő oldalán. Rudy kedvesen mosolygott, én pedig legszívesebben bemostam volna neki egyet.

– Szállj ki! – parancsoltam rá.

Rudy oldalra fordult, idétlenül kicsatolta az övet, aztán kitolta mindkét lábát, és próbált felegyenesedni.

– Hupsz! – nyögte, és majdnem lement hídba, ugyanis az öv nem engedte tovább.

Az összebilincselt kezeivel együtt a biztonsági övet is magára zárta. Elfordultam, két ujjam közé csippentettem az orrnyergemet, és elszámoltam háromig. Nem szabad megütnöm! Mire újra ránéztem, már normálisan állt a kocsi előtt, kezein a rózsaszín, bolyhos bilinccsel, közte pedig az övvel.

Félig meggyilkolhattam a tekintetemmel, mert Rudy elsápadt egy pillanatra, és szótlanul hagyta, hogy belenyúljak mindkét zsebébe. Persze, a kulcs nem volt ott.

– A farzsebed – szűrtem ki a fogaim közül, mert nem akartam hozzá érni, főleg a seggéhez nem, még ruhán keresztül sem.

Rudy oldalra fordult, én pedig, mint a villám, megnéztem a hátsó zsebeit. Miért is ne, sehol nem volt a kulcs. Azt hiszem, itt szakadt el a cérna nálam.

– Ülj be! – kiáltottam rá.

Rudy összerezzent a hangomra.

– Lehet, csak leesett ide – mutatott az ülés alá.

– Ülj vissza, vagy én váglak be! – ordítottam. – Nekem már rég ott kellene lennem – mutattam a szomszédos telek irányába –, de az idióta faszságod miatt elkéstem!

Rudy visszakecmergett a kocsiba, és rábasztam az ajtót. Meg sem mert mukkanni, amikor elgurultam odáig. Imádkoztam magamban, hogy a tulaj ne jöjjön oda a kocsihoz, mert tuti valami perverz állatnak fog gondolni, ha meglátja ezt a kéklő orrú, megbilincselt, szőrös faszkalapot mellettem, a rózsaszín ingében.

– El ne mozdulj! – parancsoltam rá tök feleslegesen, mert úgysem tudott volna sehová menni.

Feltéptem az ajtót, és bementem az építkezésre, ami tulajdonképpen még csak egy üres telek volt, a talajmunkák folytak éppen. Amíg odaértem a konténerhez, ahol több ember is várakozott, igyekeztem lenyugtatni magam. A tulaj egy kisebb sportkomplexumot álmodott ide. Miközben hallgattam fickó elképzeléseit, néha a kocsim felé sandítottam. Eszembe jutott, hogy talán kérnem kellene tőlük egy erővágót, de aztán letettem róla, mert nem akartam még nagyobb hülyét csinálni magamból.

Jó fél óráig tartott a megbeszélés, és megegyeztünk, hogy e-mailben elküldik a pontos adatokat, ami alapján elvégezzük az előzetes kalkulációkat. A pasas ki akart kísérni a kocsihoz, de udvariasan leráztam, hogy ne fáradjon, kitalálok.

– Szomjas vagyok – nyafogott Rudy, miután beültem.

– Kurvára nem érdekel – morogtam, és elindultam vissza, az irodába.

– Most haragszol? – nézett rám.

– Jobb lenne, ha inkább befognád! – dörrentem rá, majd a telefonom után nyúltam, és Maxet tárcsáztam.

Rudy még a nyakát is behúzta, és belesimult az ülésbe.

– Keríts valamit, amivel ki tudunk nyitni egy bilincset! – utasítottam Maxet, amint felvette a telefont.

Pár másodpercnyi csönd a túloldalon

– Letartóztattak? – érkezett Max ostoba kérdése.

– Már miért tartóztattak volna le? – kiabáltam idegesen. – Ez a barom Rudy megbilincselte magát a kocsimban, és nincs nála kulcs.

Megint csend, majd elfojtott nevetést hallottam, és egy férfihangot, aki kérdezi, hogy mi van. Talán Bruno lehetett.

– Ööö, jól van – felelte Maxim elfúló hangon. Tudtam, hogy alig bírja visszatartani a röhögését, de számomra ez egy cseppet sem volt vicces. – Megpróbálok keríteni valamit. Mikor értek ide?

– Tíz perc. – Dühösen nyomtam ki a telefont.

17. fejezet