Kéretlen kerítők - 21. fejezet

foto: pixabay

21. fejezet: A buli napja 

Alisha

Az ajtónak támaszkodtam, és próbáltam szabályozni a légzésemet. A szívem majd kiugrott a helyéből. Nem sok kellett hozzá, hogy újra feltépjem, és berontsak Fabianhez. Annyira vágytam rá, hogy az már szinte fizikai fájdalmat okozott, de nem így akartam vele lenni. Nem szerettem volna, ha csak hirtelen felindulásból fekszünk le egymással, és főleg nem úgy, hogy mindenki a házban tartózkodik. Ha szeretne tőlem valamit, akkor ne ezzel indítson. Hívjon el randizni, udvaroljon, és utána lehet szó minden másról. Nem a szeretője akartam lenni, hanem a szerelme.

– Mennyi idő, amíg lejár a program? – kérdezte, miután kijött a mosókonyhából.

Alig tudtam róla levenni a szemem, ugyanis egy szál törölközőben állt előttem. Már kint is megcsodálhattam gyönyörű felsőtestét, és most újra megtettem. Szerettem volna megérinteni a széles vállát, a szépen lebarnult mellkasát, csókjaimmal kényeztetni a mellbimbóit, kezemmel végigsimítani az izgató szőrszálakon. Bűn ilyen jól kinézni.

– Egy óra – ziháltam.

Igen, kapkodtam a levegőt, és ezt ő is látta, mert az arcán elégedett vigyor terült el.

– Oké, így is, úgy is kénytelen vagyok megvárni. – Ellépett előlem, hogy be tudjak menni.

– Bedobnád az enyémet is? – szólalt meg mögöttem Max, a csöpögő ruháit maga előtt tartva.

Rajta is csak egy törölköző volt. El tudtam képzelni, hogy Bruno hasonló kínokat élhetett át, mint én.

– Persze. – Elvettem tőle.

Miután visszamentünk, a többiek már a nappaliban ültek. Szinte vacogtam, mert még mindig a vizes ruhámat viseltem.

– Rendeltem pizzát, mindjárt hozzák – tájékoztatott Brenda.

A két pasi csatlakozott hozzájuk, én pedig eltűntem a szobámban. Átöltöztem, félig megszárítottam a hajamat, és a nyár ellenére, a lábamra vastag zoknit húztam, annyira reszkettem, de lehetséges, hogy nem is a hideg miatt. Vajon bele lehet betegedni a vágyakozásba?

Fabian a fotelben ült, ahol én szoktam, Max természetesen Bruno mellett, Penny a kétszemélyes kanapén, Brenda pedig a szőnyegen, párnákkal körbevéve. Kellemesen cseverésztek egymással, és úgy tűnt, rajtam kívül senkit sem zavar, hogy a két vendégünket mindössze egy törölköző takarja. Lehuppantam Brenda mellé, így a másik oldalamra Fabian került.

– Hogy jött ez az összeköltözési ötlet? – faggatott Max bennünket.

– Igazából véletlenül – felelte Penny. – Rudy keresett albérletet, és a segítségünket kérte. Akkor én még anyukámmal laktam, Alisha te hol is? – nézett rám.

– Egy másik bérelt lakásban – motyogtam, mert nem akartam az expasimról beszélni.

– Ja, igen, Lionelnél – folytatta Penny.

Remek!

– Ki az a Lionel? – szólt közbe Fabian.

– Alisha volt pasija – válaszolta Brenda.

– Szóval, Rudy keresett albérletet – folytatta Penny –, közben Brendát is kirakták otthonról, mert összebalhézott a szüleivel.

Éreztem, hogy valami a hajam birizgálja. Megborzongtam, és ahogy oldalra pillantottam, Fabian mosolygott le rám. Nyeltem egy nagyot, és visszafordultam a többiek felé.

– Már kettőjüknek kellett lakást keresni, és így vetődött fel az összeköltözés – mesélte Penny. – Aztán megláttuk ezt a csodát. Közben Alisha is szakított a pasijával, Bruno pedig inkább kiadta a saját lakását, csak hogy velünk tarthasson – fejezte be a történtet.

Fabian már nyíltan fogdosta a hajam. Beletúrt, és a tarkómra csúsztatta a kezét. Még a levegőt is visszatartottam, nehogy a többiek észrevegyék. A térdem felhúztam, és átkaroltam a lábamat, hogy elrejtsem az árulóvá vált, meredező mellbimbóimat. A pasi a hüvelykujjával cirógatta a nyakamat. Az előbbi hidegrázást felváltotta a forróság, annyira izgatóan hatott rám az érintése. Ha nem hagyja abba, mindenki szemtanúja lesz az orgazmusomnak.

A csengő éles hangja hasított a levegőbe, és úgy pattantam fel, mint aki rajzszögbe ült.

– Megyek, átveszem.

– Segítek – szökkent utánam Bruno.

Ismert már annyira, hogy tudja, bajom van.

– Mi az? – kérdezte suttogva.

– Fogdos. – A táskám után nyúltam, hogy kivegyem a pénztárcámat.

Bruno kinyitotta az ajtót, majd átvettük a hét pizzát.

– Láttam. Totál be van indulva rád – kuncogott Bruno a dobozok mögül.

– De nem akarom, hogy ezt csinálja. Vagyis ne így… – morgolódtam.

– Majd este megdumáljuk – súgta, és visszamentünk a többiekhez.

Most inkább Penny mellé ültem le. A társaság vidám falatozásba kezdett, és közben jókat nevettek. Furcsa volt, hogy Fabian is itt van velünk. Ő a főnökünk, és eddig mindig kiakadt a barátaim hülyeségein, most pedig vígan nevetgélt velük. Többször is összeakadt a tekintetünk, de nem tudtam megfejteni, tulajdonképpen mit is akar tőlem. Valamikor beszélnünk kellene egymással. Talán az éjszaka lesz rá lehetőség.

Mire kivégeztük a pizzákat, addigra a szárító is lejárt. Max és Fabian végre felöltöztek, majd Brunóval egyetemben elindultak a klubba. Kimerülten dőltem végig az ágyamon. Már ahhoz sem volt energiám, hogy ezen a kiismerhetetlen pasin rágódjak. Szinte azonnal lecsukódott a szemem, és nyugtalan álomba merültem.

Kopogtatásra ébredtem, Bruno dugta be az orrát az félig nyitott ajtón.

– Nem akarsz készülődni? Az egész délutánt átaludtad.

– Mi? Mennyi az idő? – Ülő helyzetbe pattantam.

– Mindjárt nyolc óra. Kilencre ott kellene lennünk.

– Ó, bakker! – Visszaestem az ágyra. – Oké, sietni fogok.

A zuhany alatt magamhoz tértem, és mire felöltöztem, már egészen fel voltam spannolva, ami nem meglepő majd hat óra alvás után.

– Hűha, te aztán nem bízod a véletlenre! – nézett végig rajtam Bruno. – Irtó dögös vagy, édes.

A legszexisebb fekete ruhámat vettem fel. Valakinek nagyon tetszeni akartam.

– Mindig úgy dicsérsz, mintha a pasim lennél. – Mosolyogva meglöktem. – Te is jól nézel ki. Max odáig lesz érted.

Bruno lábszárközépig érő, szűk, fekete nadrágot viselt. Hozzá világoskék pólót választott és fehér zakót, aminek felhajtotta az ujját. Haja a feje tetején felkontyolva, lábán fehér tornacipő. Laza volt és szörnyen menő.

– Remélem is – kacsintott. – Igyekezzünk. Már hívtam taxit.

– A többiek? – kérdeztem, mert szokatlanul nagy volt a csend.

– Már elindultak.

– Rendes tőled, hogy megvártál. – Egy puszit nyomtam Bruno arcára, mielőtt kiléptünk a házból.

Annyira izgultam, mintha életem első bulijára indultam volna. Valamit vártam ettől az estétől, de magam sem tudtam volna megmondani, hogy mit. Talán a csodát. Azt, hogy Fabian a fülembe súgja azokat a szavakat, amelyekre azóta vártam, mióta megpillantottam őt, abban a sötét, poros helyiségben.

– Jó, akkor most már elmondhatod mi bánt. – Bruno felém fordult. A taxiban ültünk.

– Minden – sóhajtottam. – Nem tudom, mit akar tőlem. Félek, hogy újra csak az ágyába szeretne csalni, ami önmagában nem is lenne olyan nagy baj, csakhogy…

– Csakhogy beleszerettél – fejezte be helyettem a mondatot.

– Sajnos meglehet – értettem egyet vele.

– Beszélnetek kell egymással. Szerintem Fabian rendes pasi, pont emiatt nem akarja, hogy bármi legyen köztetek, és most össze lehet zavarodva.

– Bele fogok pusztulni, ha csak egy újabb éjszakára kellek neki. – Bruno vállára hajtottam a fejemet.

– Először derüljön ki, mit akar, utána majd ráérsz ezen agyalni. – A karomat simogatta. – Csak azért nem mondok mást, mert nem akarom, hogy hiú ábrándokat kergess. Max szerint, Fabian állandóan rólad beszél, ami azért jelent valamit.

– Bárcsak igazad lenne. – Felemelkedtem, mert időközben megállt a taxi.

Amikor kiszálltunk, Bruno kézen fogva vezetett be. Bent iszonyatos hangzavar fogadott bennünket, talán mi érkeztünk utoljára. Hirtelen azt sem tudtam, hová kapjam a fejem. A zene hangosan dübörgött, a fények összevissza cikáztak. A pult előtti teret szabadon hagyták a táncolóknak, néhányan már ott lötyögtek. Mögöttük elszórtan asztalok, a fal mellett pedig boxok sorakoztak. A bejárat mögött állították fel a svédasztalt, ahol többen is válogattak a finomságok között.

– Hová ülünk? – kiabáltam Bruno fülébe.

– Ott vannak a többiek. – Fejével az egyik szemközti box felé bökött, és valóban, már láttam Penny csápolását, hogy menjünk oda.

Fabiant kerestem a tekintetemmel, de nem találtam. Átverekedtük magukat az emberek között. A klub nem igazán volt nagy, az alkalmazottak, valamint a párjaik be is töltötték a teret. A zsivajból ítélve, máris mindenki rendkívül jól érezte magát.

– Végre már, hogy ideértetek! – méltatlankodott Rudy.

– Ez rátok vár – mutatott a tele poharakra Brenda.

Arrébb húzódtak, Bruno leült, én pedig csak megálltam az asztal előtt. Kezembe nyomták az italt, és mindenki megfogta a sajátját.

– Ránk és a jó bulira – emelte meg Penny a poharát.

– A bulira – ismételtük, és egyszerre legurítottuk az alkoholt.

Összerázkódtam.

– Brr, ez jó erős volt.

– Tessék, öblítsd le ezzel. – Penny egy koktélt tolt elém.

– Nem akarom keverni.

– Alkoholmentes – biztatott Brenda.

Ők már öntötték is a következő kört maguknak. Belekortyoltam a narancssárga, gusztusos koktélba, amikor egy kéz csúszott a hasamra, majd forró leheletet éreztem a fülem mellett.

– Ha le akartál nyűgözni, jelzem, hogy sikerült. Elképesztően jól nézel ki, Alisha – súgta Fabian, majd rögtön el is engedett.

Köhögtem párat, mert félrenyeltem az italt, és hozzá még le is zsibbadtam.

Ez a pasi lesz a végzetem.

– Igyál velünk, főnök! – Rudy egy poharat nyújtott Fabiannek, majd Maxnek is, aki a másik oldalamon állt.

– Csak egyet. Hosszú még az este – fogadta el az invitálást Fabian.

Amíg ittak, addig lopva végigmértem. Fekete inget viselt, a felső három gomb kigombolva, ujja az alkarja közepéig felhajtva, hozzá pedig világosszürke vászonnadrágot vett fel, derekán fekete övvel. Imádtam. Egyszerű volt és rendkívül férfias.

– Be vagy feszülve – súgta ismét a fülembe.

– Ez nem igaz. – Megráztam a fejem, majd kortyoltam még egyet.

– Ígérem, ma este sokszor a tiéd leszek, de muszáj szórakoztatnom a többieket is. – Végigsimított a csupasz hátamon, és otthagyott.

Már ennyitől is fájdalmasan összerándult az alhasam. Sosem gondoltam volna, hogy lehetséges valaki iránt ennyire erős vágyat érezni. Az enyém lesz? Milyen formában? Szó nélkül vettem fel egy poharat az asztalról, és ledöntöttem az alkoholt.

– Szorítanátok nekem is helyet? – Le akartam ülni, mert így mindenki háttal volt nekem.

Brenda arrébb húzódott, én pedig becsúsztam mellé. Rudy és Penny ült legbelül, velem szemben pedig Bruno és Max. A két fiú aranyosan mosolygott egymásra. Szépek voltak együtt.

– Na, mi az? Egész este itt akarunk ücsörögni? – Rudy újabb kört öntött.

– Talán táncolni akarsz? – Penny megigazította a szemüvegét az orrán.

– Veled? – sandított rá Rudy.

– Nem vagyok elég jó neked?

Rudy a kezébe adta a poharat.

– Akkor kérj fel!

– Én? Miért nem kérsz fel te engem? – kontrázott Penny.

– Lehet, szégyenlős vagyok.

Ittunk, és vigyorogva néztük az évődésüket.

– Szégyenlős? Tegnap majdnem pucérra vetkőztél előttünk – horkantott fel Penny.

– Az más. A tánc sokkal intimebb dolog – vonta meg a vállát Rudy.

– Ajj, tűnjetek már innen! – kacagott Brenda, majd meglökött, hogy engedjük ki őket.

Miután felszabadult a hely, már sokkal szellősebben ültünk. A táncoló párost figyeltük. Mókásan festettek együtt a színes gönceikben. Rudy nagyjából Penny válláig ért fel, de ez sem akadályozta meg abban, hogy szorosan magához húzza őt, és a dübörgő ritmusok ellenére is csak andalogtak.

– Bírom őket, szerintem összeillenek – jelentette ki Max.

– Két nap után kinyírnák egymást – nevetett Brenda, mi pedig egyetértően bólogattunk.

Tekintetemmel Fabiant kerestem. A pultnál leltem rá, ahol egy kisebb társasággal beszélgetett. Mindenkitől magasabb volt. A leghelyesebb férfi, akivel valaha találkoztam. Fejét hátrahajtotta, ahogy felnevetett, a szeme is mosolygott. Imádtam a kis gödröket az arcán, ahogy a szép ívű szemöldökét is, vagy azokat az igéző kék szemeket, melyek olyan huncutul tudtak csillogni.

– Jössz, Alisha? – kérdezte Bruno.

Felé kaptam a fejem.

– Ööö, hová?

– Elkalandoztál – mosolygott. – Hozunk valami kaját.

– Ja, persze.

Jó ötletnek találtam, hogy együnk valamit, mert az ital máris a fejembe szállt. Úgy döntöttünk, hogy egy nagy tálcára szedünk mindenféle finomságot, és odavisszük az asztalunkhoz.

Roger, az egyik építésvezető lépett oda hozzám.

– Helló, Alisha! Elrabolhatlak egy táncra?

– Hogyne! – Zavartan megtöröltem a kezem egy szalvétába, miután a tálcára helyeztem a rákfalatkákat, amitől már a nyálam is csorgott, annyira gusztusos volt.

Roger bekísért a táncoló emberek közé, és a kezem fogva tartva rázni kezdte magát előttem. Kellett pár perc, mire felengedtem, mégis alig vártam, hogy vége legyen a számnak, és leülhessek a barátaimhoz. Ez a tervem elég hamar dugába dőlt, ugyanis Rogert rögtön váltotta egy fiatal mérnök srác, akit jóformán alig ismertem, mert még csak két hónapja dolgozott nálunk.

– Eszméletlenül csinos vagy ma is – kiabálta a fülembe a nevétsemtudom srác. – Már régóta szerettelek volna megismerni.

– Nos, erre van ez a buli – mosolyogtam.

– Igen, csak kicsit túl hangos – óbégatott.

Arrébb kellett húzódnom, olyat ordított a fülembe.

– Azért annyira nem – vágtam egy grimaszt.

– Nem megyünk ki inkább? – kiabált megint.

Ez a fickó azt hiszi, nagyot hallok?

– Igazából szeretnék leülni, mert bevallom, rettenetesen éhes vagyok – próbálkoztam lerázni.

– Mehetek veled?

Jesszusom! Nem!

– Persze – vigyorogtam rá bárgyún.

– Bocs, Peter, de a hölgyet most elrabolom. – Fabian karolta át a derekamat.

Mögöttem bukkant fel. Ő még a nevét is tudja?

– Oké, semmi gond – felelte csalódottan a srác, és kelletlenül lelépett.

– Táncolni akarsz, vagy inkább menjünk ki? – Fabian maga felé fordított.

– Miért kérdezed, mikor már táncolsz? – nevettem, mert máris ringatózni kezdett velem.

– Gondoltam, adok választási lehetőséget.

A mellkasára helyeztem a kezem, mert a vállát alig értem volna fel. Magasabb sarkú cipőt kellett volna felvennem. Olyan szépen nézett le rám, hogy majd elolvadtam a karjaiban.

– Igazából enni akartam, csak feltartottak – vallottam be neki.

– Tényleg? Akkor gyere! – Megragadta a kezem. – Táncolni tudunk később is.

Mivel nem maradt elég hely, ezért Fabian odahúzott két széket az asztal elé, és nekiláttunk enni, na meg inni. Nem kellett sok idő hozzá, hogy hangosan nevetve boruljunk egymás nyakába. A társaság módfelett elemében volt, és szegény Fabian lett az állandó célpontja a poénjaiknak, de jól bírta a strapát. Örömmel láttam, hogy Bruno és Max már nyíltan ölelgette egymást, és igazán boldognak tűntek.

– Akkor most fiúk, lányok, megkérek mindenkit, hogy fáradjon a táncparkettre – szólalt meg a DJ.

– Mi lesz? – fordultam meg kíváncsian.

– A meglepi. – Max felpattant fel. – Gyertek!

Fabian rám vigyorgott.

– Te tudod, mi lesz? – kérdeztem tőle.

– Fogalmam sincs, de menjünk. – Ő is felállt, és a kezemet fogva maga után húzott.

Már mindenki ott tobzódott, és izgatottan vártuk, mi következik.

– Itt az idő megmutatni, hogyan tudtok bulizni – kiabálta a DJ.

Abban a pillanatban felcsendültek Cherry Coke első ütemei, és a semmiből mindenfelől hab kezdett el zúdulni ránk. A tekintetünk felragyogott, hisz ki ne ismerte volna ezt a számot, és onnantól kezdve elszabadult a pokol. Táncoltunk, visítoztunk, lökdösődtünk. Úgy ugrándoztunk, mint a gyerekek. A ruhánk, az arcunk, a hajunk csupa hab lett, de mi csak eszeveszetten tomboltunk.

A kezeinket a magasba tartva roptuk az örökzöld, igazi bulizós zenére. Imádtam ennek az egésznek a hangulatát. Rudy szakálla fehérré változott, Penny kénytelen volt a feje tetejére tolni a szemüvegét, mert már semmit sem látott, Bruno Max-szel bolondozott, habot kentek egymás arcába, Fabian pedig a derekamat elkapva felemelt magához.

– Lassan eltűnsz a habban, pici lány – nevette.

– Félsz, hogy nem találnál meg? – kacagtam, és lesöpörtem a feje tetejéről egy nagy kupac habot.

– Nem akarlak szem elől téveszteni – vált lágyabbá a hangja, és szép lassan leengedett maga elé, de a kezét továbbra is a derekamon pihentette.

Tekintetünk elveszett egymásban. Fabian lassan megnedvesítette az ajkait, és tenyerét az arcomra csúsztatta. Behunytam a szemem, belesimultam a meleg ölelése.

– Istenem, Alisha! – nyögte a nyakamba hajolva. – Olyan gyönyörű vagy.

Ez volt az a pont, amikor már semmi sem érdekelt. Kellett nekem ez a férfi. Ha egy éjszakára, akkor annyira. Az övé akartam lenni, különben belepusztulok, ha nem kaphatom meg.

22. fejezet