Szerelem négy fal között - 10. fejezet

10. fejezet

9. nap

Másnap Brian már türelmetlenül várta, hogy Judy végre felébredjen, amire majdnem délben került sor. Többször is kiment a kertbe, de sem Randyt, sem Ameliát nem látta. Olyan tizenegy körül nézett ki újra az ablakon, és akkorra Randy autója már eltűnt a ház elől.

Fél óra múlva Judy is lebattyogott az emeletről, és bűnbánóan nézett rá.

– Ne haragudj a tegnap este miatt. Kicsit sokat ittam.

– Ülj le, és egyél – mutatott Brian az asztal felé, ahol már rég megterített.

Judy engedelmesen leült, ő pedig bement a konyhába, hogy kávét készítsen neki.

– Haragszol rám? – kérdezte Judy óvatosan.

– Kellemetlen helyzetbe hoztatok minket. Tudom, hogy mindenkivel közvetlen vagy, de szerinted Amelia mit érezhetett, amikor egész este a pasijával flörtöltél?

– Nem flörtöltem vele! Csak beszélgettünk.

– Szó nélkül eltűntetek! – morgolódott tovább Brian, és letette Judy elé a kávét.

– A munkámról beszélgettünk, és megemlítette a parfümöket, amit hozott.

Brian sóhajtott egy nagyot.

– Nem kell magyarázkodnod, csak ne csinálj ilyet még egyszer!

– Bocsánat! – sütötte le Judy a szemét.

Brian nem akart több szót vesztegetni erre, mert ő maga is hibázott, de legalább nem Judy előtt csinálta. Mellesleg akkor még azt sem tudta, hogy Randy egyáltalán létezik.

Már biztos volt abban, hogy szakítani fog Judyval. Nemcsak azért, mert megcsalta, hanem mert rájött, hogy semmi értelme tovább húzniuk ezt az egész, sehová sem vezető kapcsolatot. Judy nem az a lány, akire neki szüksége van, és meg kell adnia neki az esélyt arra, hogy keressen valakit, aki viszontszereti őt úgy, ahogy megérdemli.

Brian kivételesen nem maradt bent Judyval, amíg evett, hanem kiment a teraszra, és rágyújtott, pedig csak nagyon ritkán dohányzott. Hunter türelmetlenül körbeszaladt rajta párszor, azt hihette, hogy tanulni fognak, mint eddig minden nap.

– Nemsokára, barátom. Ha Judy elment, csak veled foglalkozok, ígérem. – Megsimogatta az okos kis fejét.

Bodza is megjelent, és Brian lábához dörgölőzött.

– Téged nem foglak megsimogatni, hiába is kéred. – Brian a fejét ingatta, de a macska tovább folytatta a hízelgést.

– Jól van, menj innen. Majd a gazdád megsimogat. – A lábával óvatosan arrébb tessékelte az állatot.

– Miért félsz ennyire a macskáktól? – szólalt meg mögötte Amelia.

Brian meglepetten fordult hátra.

– Nem félek tőlük, csak valami miatt nem szeretem őket.

– Simogasd csak meg. Meglátod hálás lesz érte – biztatta Amelia egy kis mosollyal.

– Nem akarom, hogy hálás legyen.

Amelia halkan kuncogott rajta.

– Mert félsz.

– Mondom, hogy nem félek – morgolódott Brian.

– Dehogy nem. Különben már rég megsimogattad volna.

– Ezzel nem tudsz rávenni. Jobbat kell kitalálnod. – Brian elmosolyodott. Átlátott Amelián.

Játékos fény csillant Amelia szemében.

– Én is hálás leszek érte.

Brian nyelt egy nagyot. Már ennyi is elég volt ahhoz, hogy izgalomba jöjjön. Ha biztos lenne benne, hogy Amelia úgy mutatja ki a háláját, ahogy ő szeretné, akkor még az ölébe is venné azt a fránya macskát.

– Visszatérünk rá, de most jön Judy – felelte halkan, mire Amelia is megfordult.

Judy bűnbánó arccal közeledett feléjük.

– Szia, Amelia! Jó, hogy itt vagy – sóhajtotta. – Tőled is szeretnék bocsánatot kérni a tegnap este miatt. Ne haragudj, ha kellemetlen helyzetbe hoztalak. Nem állt szándékomban.

Brian megsajnálta. Átkarolta a vállát, magához húzta, és adott a halántékára egy puszit. Nem zavarta, hogy Ameli látja, ez most csak Judynak szólt.

– Semmi baj, nincs miért bocsánatot kérned – mosolygott Amelia Judyra. – Nem maradt bennem semmilyen rossz érzés a tegnap este miatt.

– Akkor jó. Örülök, ha így érzed – biccentett Judy.

– Indulsz? – kérdezte tőle Brian.

– Igen. Összeszedem a holmimat. Bent megvárlak. – Judy elköszönt Ameliától, és bement a házba.

Brian egy pillanatra elgondolkozott, majd Ameliára nézett.

– Ma meghívhatsz ebédre.

Amelia szeme hatalmasra nyílt.

– Nem főztem semmit, és már dél van.

– Akkor csinálj rántottát. Nekem az is megteszi – vonta meg Brian a vállát. – Tíz perc és jövök.

Fellépett a lépcsőn, de Amelia utána szólt.

– Ez most komoly?

– A lehető legkomolyabb – kacsintott rá, és bement.

Judy már az ajtónál várta.

– Még mindig haragszol? – kérdezte, amint kiértek az autójához.

– Egy kicsit, de nem számít. Túl vagyunk rajta – felelte Brian, és megölelte a barátnőjét.

Judy jól érzékelhetően sóhajtott egy nagyot, aztán beszállt a kocsiba, és elhajtott. Brian nem akarta őt bántani, hisz hamarosan úgyis vége. Szeretné, ha jó viszonyban válnának majd el egymástól.

Megvárta, amíg teljesen eltűnik az autó, és csak azután ment vissza a házba. Bezárta az ajtót, és határozott léptekkel Amelia háza felé tartott.

Tudta mit akar. Őt. És meg is fogja kapni. Ha nem, akkor nincs semmi esélye.

Az ajtó nyitva volt, Amelia már várta. A konyhából jó illatok szűrődtek ki. A nő egy kis kötényben állt a tűzhelynél, hogy neki gyors ebédet készítsen.

– Az illat nagyon jó – lépett be hozzá Brian.

– Remélem, az íze is az lesz. Omlettet csinálok neked.

– Segíthetek valamiben?

– Összevághatnád a paradicsomot. – Amelia egy zöldségekkel megrakott tálat tolt elé.

– Örömmel, de akkor adj egy kést is.

– Csak akkor, ha nem vagy veszélyes – tréfálkozott.

– Rád vagy önmagamra?

– Természetesen rám. Az nem érdekel, magaddal mit művelsz – pimaszkodott Amelia.

Egymásra mosolyogtak.

– Odaég az omletted, ha engem bámulsz – vágott vissza Brian.

– Csak nem zavar? – Amelia visszafordult a tűzhelyhez, és tányérra borította a lepényt.

– Már miért zavarna? Nem könnyű engem zavarba hozni. – Brian vidáman szelte a paradicsomokat.

– Provokálsz – jegyezte meg Amelia.

Brian letette kezéből a kést, és szembefordult vele.

– Meg sem próbálkozol vele?

– Hogy zavarba hozzalak?  – Amelia megrázta a fejét. – Azt hiszem, nem tudnék olyasmit csinálni.

– Ó, dehogy nem! A tegnapi ruhád is zavarba hozott, vagy az, ahogyan rám nézel. Mint most is. – Brian közelebb lépett hozzá.

Amelia rémülten nézett rá.

– Ne csináld ezt! – könyörgött.

Briant ez csak még jobban feltüzelte. Rekedt hangon szólalt meg:

– Nem tudok mást tenni. Kellesz nekem, és én is neked. Látom a szemeidben. – Egyik kezével a derekát ölelte, a másikkal pedig finoman megcirógatta az arcát.

– Megbeszéltük, hogy nem…

– Számít? Ugyanarra vágysz, amire én.

Amelia szája megremegett. Brian lenézett rá, de nem mozdult. Megvárta, hogy Amelia kezdeményezzen.

– Istenem, Brian! – nyögött fel a nő fájdalmasan, és Brian ajkaira tapadt.

Ismét sürgető vággyal estek egymásnak. Brian kapkodva akasztotta ki Amelia nyakából a kötényt, majd az ölébe kapta, és meg sem állt vele a nappaliig. A kanapéra fektette, ledobta magáról a pólót, aztán szép lassan Ameliát is kihámozta a ruhájából. Egész testét forró csókokkal halmozta el, mígnem Amelia már szó szerint könyörgött azért, hogy tegye magáévá.

Ezúttal sokkal hosszabban szeretkeztek, Brian figyelt Amelia minden apró rezdülésére. Gyönyörűnek látta őt, ahogy haja csapzottan az arcába hullik és hangosan sóhajtozik, miközben mellkasa szaporán fel-alá jár. Azt akarta, hogy nagyon sokszor láthassa ezt, mert nem lehet, hogy csak ennyi jutott nekik.

Kimerülten pihegtek egymás karjában. Brian rendkívül békésnek érezte ezt a pillanatot, nem szerette volna, hogy vége legyen.

– Reméltem, hogy nem utasítasz vissza, de mégis megleptél – árulta el, miközben a csupasz vállát cirógatta.

– Sokat gondolkoztam tegnap este – felelte halkan Amelia.

Brian szíve nagyot dobbant.

– És mire jutottál?

– Nem tudom, mennyi időm van, amíg Randy megkéri a kezem, de itt már csak két hetem maradt. Ki szeretném használni.

Brian keze megállt félúton. Amelia szavai jeges zuhanyként hatottak rá. Ki akarja használni? Csak ennyit ér neki? Pár kellemes éjszakát? Először rendkívül bosszús lett, majd arra gondolt, akkor ő is kihasználja ezt a rövid időt arra, hogy felnyissa Amelia szemét.

– Ha neked nem gond, nekem se – erőltetett könnyedséget magára.

Amelia megrázta a fejét.

– Nem állítom, hogy nincs bűntudatom. Mindig hűséges voltam, de ezt most kivételes alkalomnak érzem, és élni akarok vele. Ha elkötelezem magam, utána már soha többé nem lehet részem hasonlóban. – A ruhája után nyúlt, és öltözködni kezdett.

Brian csalódott volt. Más esetben most jól helyrerakná Ameliát, de most nem akarta megtenni, mert fontos, hogy maga mellett tartsa.

– Gyönyörű vagy. Nem hiszem, hogy sok férfi nemet tudna mondani egy ilyen ajánlatra – felelte, és valójában ezzel nem is hazudott.

Amelia furán nézett rá, és az arca elkomorult.

– Kihűlt az ebéded. Megmelegítem. – Kiment a konyhába, Brian pedig értetlenül nézett utána, nem tudta hová tenni ezt a hangulatváltozást.

Ő is magára kapkodta a ruháit, és bement Ameliához. Mindketten leültek enni. Brian első pillanatban nem is nagyon tudott mit mondani. Furcsának találta a helyzetet. Eddig folyamatosan harcoltak egymással vagy épp egymásért, és most gyakorlatilag bármikor megkaphatja Ameliát.

– Ez még így újramelegítve is jólesik most – jegyezte meg.

– Nem pont olyan, mint a te főztöd – grimaszolt Amelia aranyosan.

– Nincs ezzel semmi baj. Mit fogsz csinálni délután? – váltott témát.

– Randy azt mondta, hat körül még benéz. Miért?

Brian nem éppen erre a válaszra számított.

– Azt hittem, te is egyedül leszel, és gondoltam, elüthetnénk az időt valamivel. Mára nem terveztem semmit.

Amelia meglepetten nézett rá.

– Pontosan mit szerettél volna csinálni?

– Semmi különöset – vonta meg a vállát. – Elmehettünk volna sétálni Hunterrel, rendelhettünk volna kaját, megnézhettünk volna egy filmet, ilyesmik.

– Ez kicsit randi jellegű programnak hangzik – mosolyodott el végre Amelia.

– Szerintem mi azt a szakaszt átugrottuk, és a jelenlegi helyzetünk nem is engedheti meg, hogy randevúra hívjalak.

Amelia hátradőlt, és biccentett.

– A sétában benne vagyok.

Brian már ennyinek is örült. Minden együtt töltött perc esély neki.

– Akkor ez esetben köszönöm az ebédet. Felőlem akár indulhatunk is.

– Oké, csak átöltözök – biccentett Amelia. – Nálad találkozunk.

Brian hazament, vett egy villám zuhanyt, majd tiszta ruhát húzott magára. Amelia rövidnadrágban és pólóban jelent meg nála, lábán sportcipő, haját pedig összekötötte. Brian büszkén nézett végig rajta.

– Jól nézel ki. – Nem bírta ki, hogy ne dicsérje meg, majd füttyentett egyet Hunternek, aki a kert végéből rohant felé.

Brian felcsatolta a pórázát, és elindultak egy távolabbi park felé. Hunter megint kezdte a szokásos rohangálást, de hamar rájött, hogy nem fog menni neki, így lecsillapodott.

– Akkor most őszintén. Mióta van veled Hunter? – kérdezte Amelia.

– Ma egy hete hoztam ki a menhelyről – vallotta be Brian vigyorogva.

Amelia megforgatta a szemét.

– Szándékosan csináltad, igaz?

– Régóta szerettem volna már egy kutyát, és amikor megláttam a macskádat, gondoltam, eljött a megfelelő pillanat.

– Hogy te milyen szemét tudsz lenni, Brian. – Amelia nevetve lökte meg.

– Oké, de a terv nem vált be, mert az árulók barátok lettek.

– Ez a te nagy szerencséd.

– Én mást neveznék szerencsének – jegyezte meg Brian.

Amelia megköszörülte a torkát.

– Mesélsz arról az időszakodról, amit Judy említett?

Elengedek egy csapat gördeszkázó kamaszt, majd folytatták az útjukat.

– Pontosan mi érdekel? – kérdezte Brian.

– Leginkább az, hogyan lett egy csajozógépből ilyen visszavonultan élő, komoly üzletember.

Brian a fejét ingatta.

– Nem vagyok komoly üzletember.

– De láthatóan jól csinálod, amit csinálsz. Szóval? – türelmetlenkedett Amelia.

– Jól van. Menjünk át oda – mutatott Brian a park irányába.

Átsétáltak az úton, majd egészen bementek a park közepére, ahol Brian szabadon engedhette Huntert, és leültek egy padra.

– Hol kezdjem?

– Természetesen az elején. – Amelia kinyújtóztatta formás lábait, és hátradőlt.

– Az egyetemen kezdődött. Másodéves voltam, amikor váratlanul meghaltak a szüleim egy autóbalesetben.

– Nagyon sajnálom – szólt közbe Amelia halkan.

Brian megrázta a fejét.

– Semmi baj. Rég volt már. Szóval hirtelen egyedül maradtam. A nagymamám még élt, de kollégiumban laktam, így csak ritkán találkoztunk. A családi házunk üresen maradt, meg amúgy is nagy volt nekem, úgyhogy eladtam. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, az árából vettem három kisebb lakást, amiket kiadtam bérbe, hogy legyen valami jövedelmem.

– Bölcs döntés volt ilyen fiatalon – bólogatott Amelia.

– Igen, de azért nem voltam ám ilyen megfontolt jófiú. Talán a magány miatt, vagy a fene tudja, mi volt az oka, de egyre többet buliztam, amit az egyetemen egyébként sem nehéz – mosolyodott el Brian. – Eleinte csak hétvékenként, aztán később hétköznap is eljártam esténként, és egyik csajt szedtem fel a másik után. A mai napig nem tudom, hogyan sikerült mindemellett lediplomázni is – nevetett fel, majd folytatta. – Utolsó éves voltam, mikor a nagymamám meghalt, és a távolabbi rokonokon kívül már tényleg nem maradt senkim. Az ő házát is én örököltem, ráadásul óriási szerencsém volt, mert akkor lett felkapott a környék, így nagyon jó pénzért sikerült eladnom a házát. Vettem magamnak egy akkora lakást, amit én is rendben tudok tartani, hiszen a koliból már lassan ki kellett költöznöm, a maradékot pedig újra befektettem. Két üzlethelyiséget vettem meg, amiket szintén kiadtam. – Brian egy pillanatra elmerengett az emléken, aztán újra beszélni kezdett. – Alig töltöttem be a huszonötöt, és úgy éreztem, enyém a világ. Nagyon jó bevételeim voltak, dolgoznom sem kellett, csak szórakoztam. Azt hiszem, mindent kipróbáltam, amit csak egy férfi kipróbálhat az élete során. A lakásomon egymás után adták a kilincset egymásnak a lányok. Kicsit kigyúrtam magam és tetoválásokat csináltattam, hogy minél jobban tetszek a nőknek. Menő klubokba jártam, és a csajozás mellett elég sokat ittam. Élveztem az életet, de viszonylag hamar felismertem, hogy ez igen költséges szórakozás, ezért visszavettem a tempóból, mert újabb tervek születtek a fejemben. Lepukkantabb ingatlanokat vettem, amiket saját kezemmel újítottam fel. Persze, a csajozással csak fokozatosan álltam le. Négy év telt el, mire megvettem ezt a házat, és próbáltam hosszabb kapcsolatokat kialakítani. Szóval szép fokozatosan jutottam el oda, ahol most tartok, és talán igaza van Judynak abban, hogy túlságosan is visszavonultan élek, de jól érzem magam így.

Brian befejezte a történetét, és Ameliára nézett, aki csillogó szemmel nézett vissza rá.

– Szerintem jól csináltad. Éltél, amikor élned kellett, és mindemellett okosan gazdálkodtál a pénzeddel. Sok fiatal irigyelhetne ezért.

– Nem tudom. Azért én nem mindig gondolok vissza rá jó szívvel. Ha tudnád miket műveltem…

Amelia megfogta a kezét.

– Nem számít. A lényeg, hogy most hol tartasz. Bárcsak én járhattam volna végig ilyen utat – sóhajtotta.

– Akkor most mesélj te – kérte Brian, és közben Huntert figyelte, mert egy kisfiú simogatta.

– Azt már tudod, hogy milyen családban nőttem fel – kezdett bele Amelia. – Az egyetemi éveim jóval visszafogottabbak voltak, de persze én is szórakoztam, és volt néhány srác, akikkel jártam. Amikor ügyvédként kezdtem dolgozni apám cégénél, akkor már komolyabb férfiakkal randevúztam, de valahogy soha nem találtam a helyemet. Nem tudtam eldönteni, hogy velem van a baj vagy nem jó helyen keresem a boldogságot. – vonta meg a vállát. – Azt hiszem, Randy a legjobbkor bukkant fel az életemben. Hasonló családból származott és ugyanolyan problémákkal küzdött, mint én, ezért hamar megtaláltuk a közös hangot. Mindamellett, hogy jóképű, vicces is, és újra visszahozta az életkedvemet. Mellette ismét fiatalnak érezhettem magam, és ki tudtam lépni a szürke hétköznapokból. Megtanította, hogy nem kell mindenáron megfelelni a család elvárásainak. Habár ezt nem tudatosan tette, én mégis nagyon hálás voltam neki. Az érzések is kialakultak szép lassan, és most itt tartunk – zárta le röviden az egészet.

Brian elgondolkozott ezen. Amelia azt hiszi, hogy Randy mentette meg egy olyan élettől, amit nem akart. Talán épp emiatt ragaszkodik ennyire hozzá.

– Nem kizárt, hogy Randy mellett tényleg megtalálod önmagad. Majd vezetheted az egyik klubját.

– Ne gúnyolódj! – Amelia rosszallóan a fejét ingatta.

– Nem gúnyolódok. Komolyan mondtam. Ki tudja? Lehet, erre vágysz.

Persze, hogy gúnyolódott, hisz fel akarta nyitni a szemét.

– Kétlem, hogy egy klub vezetése lenne az álmom, de szerintem induljunk vissza. Nagyon eltelt az idő. – Amelia felállt, Brian pedig magához hívta Huntert.

Csendesen sétáltak hazafelé, mindketten elmerültek a gondolataikban. Elég sok mindent megtudtak egymásról.

– Iszol még velem egy kávét? – kérdezte Brian, miután kinyitotta az ajtót.

– Sok dolgom nincs, mert Randy hozza a vacsorát.

– Milyen figyelmes.  – Brian önkéntelenül megint gúnyolódott.

– Ne utáld már ennyire – nevetett Amelia. – Erre a kis időre igazán elfogadhatnád, főleg, hogy… – Elhallgatott.

Brian felvonta a szemöldökét.

– Hogy dugom a csaját? Ezt akartad mondani?

Amelia elpirult, és szexin a fokai közé vette az alsó ajkát. Brian megindult felé, Amelia pedig egészen a falig hátrált.

– Nekem csak téged kell, szeresselek – suttogta Brian, a fülébe.

Amelia már ennyitől is zihálni kezdett.

– Most nem lehet – nyögte erőtlenül, miután Brian belecsókolt a nyakába.

– Dehogy nem. Még nincs itt. – Brian egyszerűen felkapta őt, és az ölében felvitte a hálószobába.

– Önző vagy! – korholta Amelia.

– Mindketten azok vagyunk – javította ki Brian, és egy elégedett mosoly kíséretében lefektette őt az ágyába.

Így már biztos, hogy Randynek nem sok minden jut.

11. fejezet