Szerelem négy fal között - 2. fejezet

 

2. fejezet

1. nap.

Szombat reggel Brian nekikészült, hogy az előkertben lenyírja a füvet. Gondolta, akkor már megcsinálja az üres ház előtt is, hiszen nem nagy munka.

Már éppen végzett, amikor megállt a ház előtt egy piros sportkocsi, és kiszállt belőle egy fiatal nő. Sötétbarna hullámos hajába belekapott a egy hirtelen jött szellő, igyekezett kiseperni az arcából. Feltűnő, piros bőrdzsekit, fekete farmert és fehér pólót viselt. Elképesztően jó alakja volt, és Brian hiába nem akarta bámulni, mégis csak jól megnézte magának.

A nő felnyitotta a csomagtartót, majd csípőre tett kézzel nagyot sóhajtott. Aztán megfordult, észrevette Briant, és egyenesen megindult felé. Menet közben levette napszemüvegét, pirosra rúzsozott ajkain széles mosoly jelent meg.

– Jó napot! Maga biztosan a kertész. Én vettem meg ezt a házat – mutatott Brian mögé. – Segítene kivenni a kocsiból a bőröndömet? Nagyon hálás lennék érte.

Brian pislogott párat, majd miután magához tért a meglepetésből, bólintott. Mivel a nő nem mutatkozott be, így ő sem tette. Ha kertésznek gondolja, az sem baj, maximum nagyot néz majd, mikor kiderül, hogy tévedett.

Nem gondolta volna, hogy épp egy ilyen szomszédja lesz, de lényegében örült neki. Az ilyen cicababa kinézetű nőket bármivel könnyű kiborítani, és valószínűleg nem lesz nehéz elüldöznie innen. Oké, ez a nő inkább vagány, mint cicababa, de akkor sem fog kihívást jelenteni számára. Odament a kocsihoz, és könnyedén kiemelte a nagy táskát.

– Máris nyitom az ajtót, csak először még meg kell találni a kulcsomat. – A nő a táskájában kotorászott, miközben tűsarkújában a bejárat felé lépkedett.

Brian azon aggódott, hogy még azelőtt kitöri a bokáját, mielőtt beköltözne, de végül a nő elővarázsolta a kulcsot, ő pedig úgy állt ott mögötte, mint egy hordár, de kimondottan szórakoztatta a dolog.

– Tegye csak le, ahová akarja, és nagyon köszönöm! – intett a nő, miután beléptek az ajtón.

Brian letette a bőröndöt az egykori nappaliban. Most látta először üresen a házat, és a szíve kicsit bele is fájdult. Nyoma sem volt az öregek barátságos otthonának.

– Igazán nincs mit – felelte.

A nő már a konyhából válaszolt neki.

– Esetleg, ha van ideje és kedve, akkor maradhatna segíteni. Hamarosan itt vannak a költöztetők. Minden erős kézre szükségünk van. – Azzal tetőtől talpig végigmérte a férfit.

 Brian először tiltakozni akart, mert miért segítsen ennek a nőnek, hiszen úgyis el akarja üldözni, de végül meggondolta magát. Csak előnyére válhat, ha felméri a terepet, mielőtt harcba szállna.

– Rendben. Maradhatok, ha gondolja – vonta meg a vállát.

A nő elmosolyodott.

– Hálás vagyok érte. Kifizetem a napját.

Majdnem kicsúszott Brian száján, hogy nem szükséges, de egy kertész nem mondana ilyet, úgyhogy visszanyelte a választ. Továbbra is a nappali közepén ácsorgott, míg a nő tett-vett körülötte. Elhúzta a függönyöket, és az ablakokat nyitogatta.

– Úgy tudom, közös a kert a szomszéddal. Gondolom, mindkét részt maga gondozza – csacsogta közben.

Briannek feltűnt, hogy az új szomszédja nemcsak csinos, de a szemei is gyönyörűek. Még huszonötnek sem saccolta, és máris megfordult a fejben, ennyire fiatalon honnan van pénze egy ilyen házra. Megköszörülte a torkát, hogy válaszoljon a kérdésre.

– Én gondoztam, de ha jól sejtem, ezután megoldják maguk.

– Az a maguk csak én vagyok, úgyhogy örülnék, ha továbbra is vállalná. Nem erősségem fűnyírás – mosolygott ismét a nő barátságosan. – Elnézést, milyen udvariatlan voltam! Kér egy pohár vizet? Sajnos mással nem tudom megkínálni.

– Nem, köszönöm – hárított Brian. – Szóval egyedül fog itt lakni?

– Igen, de úgy hallom, megérkeztek a költöztetők. Később visszatérünk a kertre. Kinyitná mindkét szárnyát az ajtónak, addig én átveszek egy kényelmesebb lábbelit – hadarta sietősen, és közben ledobta a bőrkabátját.

Brian tette, amit kért, bár jó is, hogy volt mit csinálnia, mert tekintete nyomban elkalandozott a kerek idomokon a feszes póló alatt. Ezután beindult a munka. A költöztetők elkezdték leszedni a nagyobb bútordarabokat, Brian pedig behordta a kisebb csomagokat. A nő végig mutogatta, mit, hová tegyenek, és néha eltűnt egy adag holmival az emeleten.

Brian megállapította, hogy minden bútor drága darab, tehát a nőnek van pénze. Vagy a szülei, vagy valami pasas pénzelheti. Még mindig nem fordult meg a fejében, hogy ő maga keresne ennyit. Ahhoz túl fiatal.

– Szerintem most már biztosan szomjas – lepte meg a nő, és egy pohár vizet nyújtott felé.

– Valóban, köszönöm. – Brian elvette, és a szemébe nézett.

Szép és kedves. Nem lesz egyszerű bunkónak lennie vele. Talán mégis jobban járt volna valami ellenszenves alakkal.

– Úristen! – kiáltott fel hirtelen a nő, és a homlokára csapott. – Bodzát a kocsiban hagytam! – Már rohant is ki az utcára.

Ki az a Bodza? – kérdezte Brian magától, de elég gyorsan megkapta a választ.

Bodza egy hosszúszőrű, szürke macska. A nő az ölében hozta be, és miközben simogatta, beszélt hozzá.

– Ne haragudj, hogy megfeledkeztem rólad. Mindjárt adok enni.

Egy macska. Brian nem szerette a macskákat. Még egy ok, amiért nem maradhatnak itt.

A nő enni és inni adott az állatnak, majd visszament Brianhez, aki addigra egy újabb adag holmit rakott le a kezéből.

– Hogy állnak a fiúk? – kérdezte a nő tőle, mintha neki kellett volna felügyelnie őket.

Briannek fogalma sem volt, hogyan állnak, de nem is érdekelte.

– Nem tudom, viszont behoztam az összes apróságot, úgyhogy végeztem. – Kezét megtörölte a farmerjében.

– Oké, semmi gond. – Úgy tűnt, a nő a pénztárcáját keresi, de a felfordulásban nem tudhatta, hová tette, mert végül feladta, és újra Brianre nézett. – De ugye itt lesz még a közelben?

– A kertben leszek.

– Akkor majd később megkeresem. Köszönöm a segítséget! – biccentett a férfi felé, és rohant is tovább.

Brian túl sokat nem tudott meg róla, de azért valamit mégis. Egyedül költözött, van egy macskája és nem szűkölködik az anyagiakban.

A hátsó teraszon ment ki. Elsétált a medence mellett, amely szintén közös, majd a saját teraszán keresztül bement a házába. Megmosta a kezét, és nekilátott összeütni valami ebédféleséget, hiszen már bőven elmúlt dél is.

A főzés volt a másik dolog, amit Brian a kertészkedésen kívül szeretett csinálni. Korábban soha nem próbálta, de rájött, hogy van érzéke hozzá. Persze, ez nem jelentette azt, hogy minden nap főzött volna. Gyakran rendelt vagy eljárt étterembe, főleg, ha Judy is nála vendégeskedett. Nem sok helyre jártak el, de az étterem, mozi, kisebb kiruccanások bőven belefértek.

Amikor elkészült, Brian kiült a teraszra. Szinte mindig itt evett, kivéve, ha rossz volt az idő. Azon gondolkozott, mivel is kezdhetné az új szomszéd bosszantását. Túl nagy gyakorlata nem volt ilyesmiben, ezért kissé tanácstalanul falatozgatott. Végül arra gondolt, úgyis bőven lesz ideje kitalálni.

Bevitte a tányérját, aztán újra kiment, és töprengve állt meg a lépcső előtt.

Ha esetleg mégsem sikerülne a terve, akkor egészen biztos, hogy harag lesz közöttük. Viszont, ha akarná, sem lehetne különválasztani a kertet. A medence párhuzamosan futott a terasszal, egyik fele az ő, másik fele immáron a nő telkén. A kerti utak szintén átvezettek, és ha leválasztaná, akkor egyszerűen csak a semmibe vinnének. A terasz is tulajdonképpen egyben, hosszan húzódott a ház mellett, mindössze egy korlát, és egy növényfal választotta ketté. Ez így volt egy egység, éppen ezért kell megszereznie a másik házrészt is.

Lement, hogy megmetssze az út melletti sövényt, de természetesen csak a saját részét. Végigsétált a keskeny úton, és nagyjából a telekhatár mentél kezdett el visszafelé haladni. Még a felénél sem járt, amikor meglátta az új szomszédját közeledni felé. A nő most is mosolygott, ami miatt Brian nem tudott eléggé ellenségesen tekinteni rá, és ez máris zavarta.

– Azt hittem, már megszökött – lépett oda hozzá a nő.

– Segítségre van szüksége? – kérdezte Brian tétován.

– Nem, köszönöm. A többit már megoldom. Nem tudja, itthon van szomszédom? – bökött fejével Brian terasza felé.

A helyzet kezdett érdekessé válni.

– Itthon – felelte Brian összeráncolt homlokkal.

– Esetleg arról is van információja, milyen italt szeret? Később szeretnék bemutatkozni neki.

Brian alig tudta elrejteni a mosolyát.

– A jófajta konyakot szereti.

A nő szélesen elmosolyodott, majd egy bankjegyet nyújtott Brian felé.

– Nagyszerű, köszönöm a segítségét. Akkor megegyeztünk, és továbbra is rendben tartja az én kertemet is?

Brian szó nélkül zsebre dugta a pénzt.

– Nézze, Miss… – Elhallgatott, és a nő egyből kapcsolt.

– Jaj, be sem mutatkoztam! Brooks. Amelia Brooks. – nyújtotta felé a kezét.

– Brian Green – fogadta a kellemes kézfogást, majd rögtön folytatta. – Szóval, Miss Brooks, sajnálom, de nem fog menni.

A kedves mosoly gyorsan leolvadt a nő arcáról.

– Elárulja az okát?

– Elég nekem ezt a részt rendben tartani, vegyen fel mást – közölte Brian barátságtalanul.

A nő gyanakodva nézett rá, és széttárta a karját.

– De eddig is maga csinálta, nem?

– Akkor még más volt a tulajdonos – rántotta meg Brian a vállát.

A nő vett egy mély levegőt, és karját összefonta a maga előtt, eltakarva Brian elől a formás kebleit.

– Nem szeretném félreérteni, de ezzel most azt akarja mondani, hogy nekem nem akar dolgozni?

Brian somolyogva megrázta a fejét.

– Nem mondtam ilyet.

Látszott Amelián, hogy vitatkozna ezen, de visszafogta magát.

– Hát jó! Ha nem akarja csinálni, akkor majd keresek valaki mást. Viszlát, Mr. Green! – Sértődötten sarkon fordult, és visszament a házába.

Brian egészen addig követte a tekintetével, amíg el nem tűnt előle. Rég látott ennyire tökéletes formákat. Pont ott gömbölyödött, ahol kell, és ettől máris piszkos gondolatai támadtak. Megrázta a fejét, és visszatért a munkához.

Egész késő délutánig kint maradt. Vacsora előtt felment, lezuhanyozott, majd beállt a tükör elé. Talán azért, mert felbukkant a közelében egy csinos nő, kicsit hosszabban nézegette magát. Beletúrt hosszabbra hagyott dús, sötét hajába, és elégedetten állapította meg, hogy még egy ősz hajszála sincs. Talán a borosta picit öregít rajta, de most nem volt kedve megborotválkozni. Teste izmos és feszes, akár egy huszonévesé, a rajta lévő tetoválások pedig még inkább férfiassá teszik. Hiába harminchárom éves, bármikor képes lenne még egy ilyen fiatal nőt is elcsábítani. Persze, eszében sem volt ilyesmi. Ez inkább csak hiúsági kérdés volt nála.

Általában egyszerű pólóban szokott otthon lenni, de most egy világoskék inget húzott magára, mert ha Amelia tényleg átmegy hozzá, akkor más képet akart mutatni, mint ahogyan kertészkedés közben látta. Ezután lement, mert lassan a rendelt vacsorája is megérkezik. Szombat este volt, ilyenkor nem szokott egyedül lenni, de Judyval csak holnap találkoznak, mert ma csajos estét tartottak a barátnőivel.

Alig, hogy leért, Brian kopogtatást hallott, és hirtelen nem tudta eldönteni, melyik irányból jött a hang. A nappaliba sétált, ahol már hallotta az újabb kopogtatást a teraszajtó felől.

Az üvegajtón keresztül látta, hogy Amelia áll ott egy halványlila, nyári ruhában, kezében az emlegetett konyakkal.

Brian kinyitotta az ajtót, és élvezettel szemlélte a nő meglepett ábrázatát. Amelia szeme hatalmasra nyílt, és először csak tátogott.

– Maga… Elnézést, de nem értem. Maga, hogy kerül ide? – dadogta.

– Itt lakom. Bejön? – lépett el Brian előle.

Amelia továbbra is csak értetlenül bámulta.

– Akkor bejön, vagy sem? – kérdezte Brian türelmetlenül, mert közben az első ajtónál csengettek.

A nő beljebb lépett, Brain pedig becsukta az ajtót mögötte.

– Elnézést, épp meghozták a vacsorámat. Üljön csak le – mutatott a kanapé irányába, majd ott is hagyta a zavarodott nőt.

Mire átvette az ételt, és visszament, Amelia még mindig ugyanott állt, és rettentő mérgesen nézett rá.

– Miért nem mondta, hogy maga nem is a kertész? – kérte számon.

– Nem kérdezte. – Brian elment mellette, és letette a tasakot a konyhapultra.

Amelia követte, szeme szikrákat szórt.

– De szólhatott volna. Ráadásul még a pénzt is elvette…

– Megdolgoztam érte – fordult felé Brian mosolyogva, és fejével a konyak felé bökött. – Azt nekem hozta?

Amelira zavartan nézett az üvegre, majd újra rá.

– Igen, hogy udvariasan bemutatkozzak, de már nincs rá szükség.  – Dühösen Brian kezébe nyomta a konyakot.

– Nos, Amelia, akkor örülök, hogy megismerhettem. Felajánlhatnám, hogy vacsorázzon velem, de csak egy személyre rendeltem. Esetleg egy italt? – kérdezte Brian szemtelenül.

Látszott a nőn, hogy majd felrobban, annyira ideges.

– Nem, köszönöm. Inkább árulja el, miért csinálta ezt? – dobta csípőre a kezét.

Briannek megint el kellett fojtania a mosolyát, úgyhogy álcázásképpen elkezdte kipakolni a vacsoráját.

– Mit csináltam?

– Tudja azt maga nagyon jól.

– Nem csináltam semmit. Megkérdezte segítek-e. Segítettem. Mi ezzel a probléma?

Amelia megint csak tátogott dühében.

– Maga most jól mulat rajtam – állapította meg végül.

– Dehogyis. Mi okom lenne rá?

– Ezt kérdezem én is. Azonnal közölhette volna, hogy maga a szomszédom, akkor nem dolgoztatom, és nem kérem meg, hogy gondozza a kertemet. Ráadásul még azt is megmondta, milyen italt hozzak magának. Szóval, miért csinálta? – követelte most már keményebb hangon.

Brian komoly arccal fordult felé.

– Őszintén? – nézett bele azokba a szép szemekbe.

– Épp ideje lenne – szegte fel a nő dacosan az állát.

Akkor eddig tartott a jószomszédi viszony.

– Nem örülök, hogy ideköltözött – közölte Brian egyszerűen.

Amelia arcára kiült a döbbenet. Biztosan nem erre a válaszra számított.

– Miért nem?

– Mert fiatal, és valószínűleg hangos, ráadásul van egy macskája, én pedig ki nem állhatom a macskákat. A nyugodt életet szeretem, és nem akarom, hogy bármivel is megzavarja a nyugalmamat.

Brian nem lehetett teljesen őszinte, mert ha elmondja az átalakítási terveit, tutira szándékosan nem adja majd el neki a házat. Bár valószínűleg így is harcba száll majd vele, de feleslegesen teszi, mert nem nyerhet.

– Nem is ismer, és máris rosszakat feltételez rólam! – felelte Amelia felháborodva.

– Amiket mondtam az nem feltétlenül rossz. Abban az esetben nem, ha elszeparálva él mindenkitől, de a mi esetünkben nem így lesz. Úgyhogy egy cseppet sem örülök annak, hogy ideköltözött.

A nő hangosan ciccegett egyet.

– Az ember azt gondolná, majd kedvesen fogadják, erre máris közli velem, hogy nem örül nekem, és még pofátlan is. Ne haragudjon, de maga egy igazi seggfej! – vágta Brian képébe, majd sarkon fordult, és dühösen távozott ott, ahol bejött.

Brian elégedetten csapta össze a tenyerét. Ezzel is megvolna. Amelia kissé lobbanékony, de annál élvezetesebb lesz vele a harc.

3. fejezet