A nagy szívrablás - 22. fejezet

 

Louis 

A hétfői nap gyakorlatilag úgy telt el, hogy egymás kezéből vettük ki az alaprajzot, pedig már mindannyian kívülről fújtuk az egészet. A cuccok is össze voltak készítve. Kihasználtam a szabadidőmet, és beszaladtam a városba venni valamit, mert meg akartam lepni Harryt. Zayn tudott a tervemről, és először kifejezetten ellenezte, de aztán meggyőztem, hogy teljesen veszélytelen lesz.

A falhoz már nem mentünk ki, nehogy lesérüljön valamelyikünk, úgyhogy többnyire csak ténferegtünk, és még kajálni se igazán ültünk le, annyira bennünk volt az izgalom. Egyikünkben sem fogalmazódott meg, hogy visszalépjünk. Már nemcsak Zayn gyűrűjének a visszaszerzése hajtott bennünket, hanem a lehetőség a jobb életre. Én sem voltam ez alól kivétel. Ugyanúgy akartam, mint a barátaim. Egy rossz embertől vesszük el a pénzt, aki nem legális úton szerezte, ráadásul Harry szörnyű gyerekkora miatt külön haragudtam Desmond Stylesra. Egy csepp bűntudatom sem volt, ahogy a barátaimnak se.

Este nyolckor már nem bírtam tovább várakozni, elmentem átöltözni. Magamra húztam a fekete melegítő alsót és a testhezálló, hosszú ujjú felsőt. Hozzá felvettem a szintén fekete cipőt, amit a falmászáshoz vásároltunk, és a nadrág zsebébe gyűrtem a sapkát. Kezembe vettem a felirat nélküli hátizsákot, amibe a pénzt rakjuk majd, és kimentem a többiekhez.

– Tisztára úgy nézel ki, mint egy akcióhős – mért végig Brandon. – Kurva jól áll ez a cucc. Vagány banda leszünk.

– Tök mindegy, mert úgysem fog látni senki – vontam meg a vállam, és elterültem a kanapén.

Zayn az emeletről lépkedett le. Ő is átöltözött. A fekete hajával neki aztán tényleg piszok jól állt ez a szerelés. Nála is ugyanolyan hátizsák volt, mint az enyém. Liam és Brandon szintén elmentek készülődni, mi pedig csak csendben várakoztunk. Már nem volt mit átismételni, hiszen ezerszer átbeszéltünk mindent.

– Na jó, gyújtsunk rá, mert én ezt nem bírom – pattant fel Zayn.

– Félóránként ezt csináljuk – nevettem, de követtem.

A percek iszonyat lassan peregtek, de végül eljött a negyed tíz, és szedelőzködni kezdtünk. Felvettük az asztalra kikészített kesztyűket, és beültünk a kocsiba. Zayn volt a söfőr, én mellette, a két fiú pedig hátul foglalt helyet.

– Tabletták? – kérdeztem a hátul ülőktől.

– Itt vannak – érkezett Brandon válasza.

– Üvegvágó?

– Az is.

– Ugye a maszkokat sem hagytátok bent?

– Nem, mindkettőnké itt van – felelte Liam.

– Telefonok némítva?

– Igen.

– Gyufásdoboz? – kérdezte ezt most Zayn tőlem.

– A zsebemben.

– És mielőtt megkérdeznétek, a játékfegyverek is megvannak – mondta Brandon.

– A kulcs pedig nálam – csapott a zsebére Zayn.

– Oké, akkor indulhatunk – bólintottam.

A harmincperces utat szinte némán tettük meg. Direkt kicsivel hamarabb akartunk érkezni, hogy ha bármi gebasz lenne, legyen időnk újratervezni. Elsőre úgy tűnt, nem lesz semmi, mert a helyen, ahová parkolni akartunk, nem állt senki. Most a másik irányból közelítettük meg Harryék házát, hogy ne haladjunk el a kapu előtt. Megálltunk a sötét helyen, és az órámra néztem. Még tizenkét perc volt tíz óráig.

– Mi van, ha már elment? – kérdezte Liam.

– Harry azt mondta, hogy akkor megcsörgeti Brant, más esetben pedig tízig semmiképpen – feleltem.

Onnan, ahol álltunk, semmit sem lehetett látni, hiszen csak a kőkerítés volt előttünk, mellettünk pedig a bokrok. Egyedül a kocsi lámpájának a fényét vennénk észre, mint múltkor is, de egyelőre nyugi volt mindenhol.

– Ha mégis feljelentést tesz a rendőrségen, akkor mi lesz? – érkezett Liam újabb aggodalmaskodó kérdése.

– Most komolyan ilyenekkel akarsz idegesíteni minket? – fordult hátra Zayn.

– Ha úgy lenne, akkor majd szólok – mondta Brandon. – Apám vacsora közben mindig elmesélni a legfontosabb ügyeket.

A homlokom ráncolva fordultam hátra.

– Miért? Apád honnan tudna ilyesmikről?

– Hát, mert ő a rendőrfőnök – rántotta meg a vállát Brandon.

Azt a kurva!

– Hogy mi? – kiáltottuk fojtott hangon szinte egyszerre.

– Basszus, mondtam, hogy semmit sem tudunk róla – csaptam dühösen az ülésre.

– Ugye csak viccelsz? – meredt Zayn is a kölyökre.

Brandon a fejét rázta.

– Te tudtál róla? – kértem számon Liamet.

– Már, hogy a fenébe tudtam volna? Gondoljátok, akkor nem szólok? – háborodott fel ő is.

– Nem értem, miért olyan fontos ez – tárta szét a karját Brandon. – Attól még itt vagyok veletek.

Legszívesebben lecsaptam volna. A rendőrfőnök fiával jöttünk kirabolni egy drogkereskedőt. Ettől abszurdabb már nem is lehetett volna a helyzet. Viszont, el már nem zavarhattuk, mert szükségünk volt rá.

– Egy hete nem vagy otthon. Apuci nem keres? – kérdezte Zayn.

– Nem, mert azt hiszi, a lakásomon vagyok – vágta rá Brandon. – A mostohaanyám hipochonder, és ha csak tüsszögök, elküldenek oda.

– Akkor miért nem ott laksz? – értetlenkedtem.

– Azért, mert az a ribanc rohadt jól főz, és lóvét is szokott adni – vigyorgott Brandon.

– Miért ad pénzt neked? – faggatta ismét Zayn.

– Mert leszopott.

Liam lekevert egy nyaklevest a fiúnak.

– Au! Ezt miért kaptam? – dörzsölte a tarkóját Bran. – Csak egyszer történt meg, és részeg voltam. Szerintem attól fél, hogy elmondom apámnak, és állandóan lóvéval töm.

– De a múltkor anyád macskájáról beszéltél… – említettem meg, mert annyira zavaros volt ez az egész.

– Igen. Akkor váltak el, mert anyám venni akart egy másik dögöt, apám meg nem engedte – magyarázta Brandon. – De az is lehet, anyám rájött, hogy apám nyírta ki a macskát, nem tudom.

– Ez egyre jobb – nevettem fel kínomban. – Mondjuk, azért szólhattál volna arról, hogy ki is az apád.

– Nyugi van! Sosem fordulna meg a fejében, hogy ilyesmit csinálok. Ha pedig mégis képbe kerülnék, elrendezné az ügyet, úgyhogy ti is megúsznátok – közölte Brandon egyszerűen.

Ez egy cseppet sem nyugtatott meg, de nem volt idő többet beszélni erről, mert megjelent a fény a fal mögött.

– Indul – hajolt előre Zayn is, hogy jobban lásson.

– Kiszállok, és megnézem – suttogtam tök feleslegesen, mert úgysem hallhatott senki rajtuk kívül.

Felhúztam a sapkát, csak a szemem látszott ki. Halkan csuktam be a kocsiajtót, és a bokrokhoz osontam. Meg kellett győződnünk arról, hogy valóban Harry apja hagyja el a házat. Egy fekete limuzin gurult ki a kapun. Azonnal a rendszámot néztem, amit Harry adott meg. Az volt. Két testőr ült elől, de hátulra nem lehetett belátni a sötétített üveg miatt. Visszasiettem a többiekhez.

– Elment. Gyerünk! – intettem a fejemmel.

Ők is felvették a sapkát, majd Brandon ideadta az egyik játékpisztolyt, amit hátulra, a nadrágom derekába rejtettem. A vállamra vettem a hátizsákot, és a kocsi hátuljától nekiiramodva, fellendültem a falon. Ezerszer könnyebb volt, mint amin gyakoroltunk. Mielőtt leugrottam volna, szétnéztem, de a fák koronája takarta a házat, viszont fényeket láttam a bejáratnál. Halkan ereszkedtem le a túloldalon, és megvártam a többieket. Ezt még Brandon is meg tudta mászni segítség nélkül.

A fiú tudta, mi a feladata. Leguggolt, és előrébb lopakodott. Én is lehasaltam, hogy láthassam, hol van az őr. A bejáratnál állt, ahol a lámpa is égett. Elég távol volt tőlünk, így biztosan nem fogja hallani Brandon lépteit. A fejemmel intettem a fiúnak, ő pedig elindult a bokrok mellett. A pulzusom máris az egekbe szökött, feszülten figyeltem az őrt, nehogy pont most menjen be a helyiségbe, amikor Brandon is ott van. A pasas továbbra is a korlátnak dőlve ácsorgott, és a telefonját nyomkodta.

Zayn és Liam ott lapított mellettem, és ők is a fickót figyelték. Tudtuk, hogy idegőrlő percek lesznek ezek, főleg, amíg Brandon vissza nem jön. Bíztam benne, hiszen betéve tudta, hová kell mennie, és milyen útvonalon.

Bran biztosan nem volt távol sok ideig, de nekem óráknak tűnt, mire végre megjelent.

– Megvan – suttogta, és elhelyezkedett mellettem a földön.

Most már csak arra kellett várunk, hogy az őr bemenjen. Nagyjából újabb tíz percnyi lélegzet visszafojtott várakozás után a fickó végre elindult abba az irányba, és eltűnt a szemünk elől. Tovább várakoztunk.

– Simán be tudtunk volna menni – mondta halkan Liam.

– Nem, amíg tudjuk biztosra, hogy kidőlt – ráztam a fejem, és nyomban elhallgattam, mert a pasas újra megjelent.

Néma csendben figyeltük, ahogy elsétál előttünk, alig tizenöt lépésnyire, és akkor az őr szellentett egy hatalmasat. Zayn válla rázkódott, ebből tudtam, hogy a nevetését tartja vissza.

– Ebből fosás lesz, öreg – suttogta mellettem Brandon.

– Baszd meg, ne röhögtess már! – szóltam rá, mert én is alig bírtam visszatartani a nevetésem.

Az őr elsétált a bejáratig, majd ott megállt, és a hasára tette a kezét. Úgy tűnt, a hashajtó gyorsabban hatott, mint az altató. A pasas megfordult, és visszasietett arra, amerről jött.

– Dupla adagot tettem bele – árulta el Brandon.

– Szerencsétlen – ráztam a fejem vigyorogva. – Na, nyomás! – emelkedtem fel, és elindultam.

Végig a bokrok árnyékában haladtam, ahogy Harry berajzolta, a fiúk pedig mögöttem. A kocsibehajtónál középtájon kellett átszaladnunk, mert azt a részt egyik kamera sem vette, utána a fák mellett osontunk, és az ablakhoz értünk. Brandon a ház sarkához ment, ahogy megbeszéltük, és ott figyelte, visszajön-e az őr. Zayn meglökte az ablakot. Nyitva volt. Örültem, hogy nem kell az üvegvágót használni. Harry említette, hogy a könyvtárat gyakran szellőztetik, és a bejárónő rendszeresen résnyire nyitva hagyja az ablakot. Szerencsére, ez most is így volt.

Most, hogy itt álltunk az ablak előtt, újra gyomoridegem lett. Nagyon közel voltunk a célhoz. Zayn mászott be először, én pedig mögötte. Liam kint maradt őrködni. Nem bénáztunk, mint a múltkor. Hangtalanul osontunk át a helyiségen, és a sötét ellenére is végig lefelé néztünk, hogy semmi se látszódjon az arcunkból a kamerában. Amikor Zayn az ajtót nyitotta, a pulzusom már csúcsot dönthetett, annyira zakatolt a szívem.

Ahogy kiléptünk, azonnal hátat fordítottunk a kamerának. A riasztóval ne kellett bajlódnunk, mert nem volt beélesítve. Zayn elővette a kulcsot, én pedig takartam. Seperc alatt bejutottunk az irodába, ahol szintén végig háttal maradtunk, ahogy Harry tanácsolta. Én mentem az asztalhoz, és kicsit maszatoltam a fióknál, mintha keresném a kulcsot, Zayn pedig a széfet bámulta. A harmadik fiókban három kulcs is volt, és hirtelen elbizonytalanodtam. A legkisebbet vettem ki, mert csakis az nyithatta a széfet.

Odamentem Zayn mellé, és beillesztettem a kulcsot. Passzolt. Zayn takart engem, amíg lassan elkezdtem forgatni az első zárat. Minden egyes fordítás után hallottam a kattanást. Jó kódot olvastunk le a felvételről. Kezdtem fellélegezni, úgyhogy gyorsan beütöttem a számkódot is, és a széf kinyílt. Mielőtt kitártuk volna, egymásra néztünk Zaynnel, és lekaptuk a hátunkról a zsákot. Ekkor eszembe jutott a gyufa, úgyhogy azt csak úgy leejtettem a földre, és egy kis szekrényke lába előtt landolt. Ez is tökéletes lesz így.

Zayn nyitotta az ajtót, és ledermedtünk. Soha életünkben nem láttunk még ennyi pénzt egyben. Kinyitottam a zsákot, odatartottam, Zayn pedig egyszerűen belesepert mindent, aztán én csináltam ugyanezt az övével. Voltak ott iratok is, de azokat kihagytuk, viszont a két dobozt, amit találtunk, azt eltettük. Tudtam, hogy Harry ékszerei lesznek az egyikben, és ez külön jó érzéssel töltött el. Visszahúztuk a cipzárat a táskákon, és még arra is figyelmet fordítottunk, hogy visszazárjuk a széfet, valamint a kulcsot is visszatettem a helyére. Így jóval később fogják felfedezni, hogy eltűnt a pénz.

Az ajtó előtt Zaynre néztem. Ő sóhajtott egy nagyot, de biccentett. Kiléptünk, és én felrohantam a lépcsőn, egyenesen Harry szobájába. Egyszerűen látni akartam, hol él, és itt szerettem volna elrejteni a meglepetésem, hogy boldog legyen, amikor megtalálja. Az egészben semmi kockázat nem volt, és egy perc alatt kivitelezhető, ezért is bólintott rá Zayn.

Halkan nyitottam be, és máris megcsapott Harry jól ismert illata. Jóleső borzongás futott végig rajtam. Előkaptam a dobozkát a zsebemből, hogy letegyem az ágyára, de akkor megláttam valamit, aminek nem szabadott volna ott lennie. A húgom plüss oroszlánja feküdt Harry párnáján. Még a sötétben is biztos voltam benne, hogy ugyanaz, mert a fél sörénye hiányzott. A húgom fodrászosat játszott, akkor vágta le. Megállt bennem az ütő.

Hogy került ez ide?

Iszonyat rossz érzés kerített hatalmába. Letettem a dobozt Harry párnájára, az oroszlánt pedig becsúsztattam a pulcsim alá, és már rohantam is le. Zayn a könyvtár ablaka előtt várt rám Liammel karöltve, és amint kimásztam, Brandon is csatlakozott hozzánk. Ugyanazon az útvonalon mentünk vissza a mogyoróbokorig. Liam ment fel először a fal tetejére, én pedig feldobtam neki a táskát. Ezután szintén felmásztam, Zayn pedig nekem dobta fel az övét, és végül ők is jöttök utánunk Brandonnal. Bepattantunk a kocsiba, és már ott sem voltunk.

Még nem engedhettem meg magamnak, hogy a talált tárgyon gondolkozzak.

– Nézzétek át, hogy minden megvan-e, amit magunkkal hoztunk – parancsoltam rájuk, közben lehúztam a fejemről a sapkát, és én is ellenőriztem. A játékfegyverem megvolt.

– Gyógyszeres doboz, üvegvágó, a fegyvereink – sorolta Brandon. – A kulcs megvan, Zayn?

– Igen – bólintott a barátom.

– Jó, akkor semmit sem hagytunk ott, és úgy látom, megvan a lóvé is – tapogatta Liam a két tömött zsákot.

– Harry nem hívott? – kérdeztem, mert a telefonokat a kocsiban hagytuk.

Brandon kezébe vette a készüléket.

– Nem.

– Küldj nekik egy üzenetet, de csak annyit, hogy OK – mondtam, pedig semmi sem volt oké.

Harry a lakásomban járt, és nem szólt róla. Számtalan kérdés pörgött a fejemben, és nem tudtam rájuk a válaszokat. Csak annyit tudtam, hogy Harry hazudott nekem.

23. fejezet

A nagy szívrablás - 21. fejezet

 

Harry

Reggel be kellett mennem a városba, mert egyrészt még nem vettem üvegvágót, amit a fiúknak ígértem, másrészt Louis az éjszaka a fülembe ültette a bogarat ezzel a névjegyes dologgal. Nem a saját kocsimmal mentem, mert apám úgy tudta, nem vagyok a városban, ezért ismét napszemüveg-kalap kombóval álcáztam magam, hogy senki se ismerjen fel. Túl sok embere van apámnak, úgyhogy jobbnak láttam óvatosnak lenni.

Az üvegvágót gyorsan beszereztem, utána a kínai szórakozóhelyhez hajtottam. Leparkoltam a túloldalon, és az ajkaimat rágcsálva gondolkodtam, mit tegyek, ugyanis a hely zárva volt. Ez persze nem lett volna olyan nagy baj, mert ha nyitva van, sem megyek be, nehogy felismerjenek, de kellett valami, ami majd rájuk tereli a gyanút.

Egy fehér furgon hajtott ki a hely melletti nyitott kapun. Beindítottam Zayn kocsiját, és begurultam a hátsó udvarra. Egyetlen egy jármű sem állt sehol, így bátran kiszálltam. Körbenéztem, és tekintetem megállapodott a szemetes konténeren.

Remek! Kukázni fogok.

Felhajtottam a tetejét, és az undorom visszafogva, turkálni kezdtem benne. Mindenféle szarba belenyúltam, és fintorogva törölgettem a kezem a konténer szélébe, de semmit sem találtam. Már a gyomrom is forgott, és fel akartam adni, mikor az egyik félredobott papírhalomból kiesett egy gyufásdoboz. Felkaptam, és a szám elégedett vigyorra húzódott. A helynek a logója virított a dobozon. Tökéletes lesz. Visszamentem a kocsihoz, kihalásztam a vizes palackot, ami eddig idegesítően a hátsó ülés előtt gurult ide-oda. Öntöttem valamennyit a kezemre belőle, és úgy-ahogy megtisztultam, azután már mentem is vissza az erdei faházhoz.

– Sikerült minden? – sietett ki elém Louis, amint megérkeztem.

– Ne érj hozzám! – szóltam rá, mielőtt átölelt volna, és ezzel rendesen meg is leptem, mert olyan ijedt képet vágott, hogy legszívesebben összevissza puszilgattam volna. – Nagyon büdös és koszos vagyok. Egy kukában kellett turkálnom – magyaráztam.

Louis megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, és persze azonnal kinevetett.

– Miért kukáztál, életem?

– Miattad – forgattam a szemeim, és a kezébe nyomtam a gyufát. – Ezt kell ott hagynotok a helyszínen.

– Imádlak, te kis bűzös borz – csapott a fenekemre. – Nyomás fürdeni!

A házban senki sem volt, valószínűleg a falnál edzettek. Miután végre megtisztultam, elkaphattam az én kékszemű szerelmemet egy kis szeretgetésre, utána mi is kimentünk a többiekhez. Büszke voltam rájuk, amiért ilyen kitartóak, Louis-ra pedig különösen, mert az első próbálkozásra sikerült neki feljutni, még a fájós térdével is. Éreztem, hogy nekem is akart bizonyítani, és ettől még inkább beleszerettem. Ő lett a mindenem, és úgy éreztem, nincs semmi és senki, aki elválaszthatna tőle.

– Mi a helyzet? – löktem meg a vállammal Niallt, miután leült mellém a földre.

– Nem sok. Kedvetlen, amiért visszamegyek Angliába – bökött a fejével Zayn felé.

– Ez érthető, hisz szerelmes. – Együtt tudtam érezni Zaynnel. – Vissza akarsz menni? – sandítottam Niallre.

– Tudod, hogy muszáj – sóhajtott, majd leszakított egy fűszálat, és azt kezdte el rágcsálni.

– Szereted? – kérdeztem rá, mert láttam, hogy őt is bántja a dolog.

– Inkább fogalmazzunk úgy, hogy nagyon kedvelem – válaszolta diplomatikusan.

– Tudod jól, ha úgy akarod, itt is kezdhetsz új életet. Anyukádon kívül nem sok minden köt oda – jegyeztem meg.

Az igaz, hogy Niall Londonban nőtt fel, de az egyetemi barátain kívül túl sok mindent nem hagyna maga mögött. Még nincs munkahelye, se saját lakása, semmi, ami ott tartaná. Kivéve persze az édesanyját.

– Ez azért nem olyan egyszerű. Még csak most ismertem meg, és fogalmam sincs, meddig tartana, anyámról nem is beszélve. Kitérne a hitéből, ha megtudná, hogy egy fiú miatt hagyok ott mindent.

Ezzel is egyet kellett értenem. Niall nem volt könnyű helyzetben, és Zaynt is sajnáltam. Főleg, ha belegondoltam, hogy milyen érzés lenne nekem Lou-t elhagynom. A szívem szakadna meg…

– Még két hétig itt leszel. Használd ki, és legyél minél többet vele. De azután is dönthetsz, ha visszamentél. Zayn biztosan megvárna – próbáltam lelket önteni belé.

A szombati nap úgy elrepült, hogy mire észbe kaptam, már vasárnap volt, és aznap este haza kellett mennünk. A fiúkon is érezni lehetett a feszültséget, hiszen másnap komoly feladat várt rájuk. Louis-val a lehető legtöbb időt töltöttük együtt, de ők továbbra sem lazítottak. Ha nem edzettek, akkor a tervet rögzítették a fejükben, és ezerszer átismételték a dolgokat. Mindig azzal viccelődtek, hogy csak akkor lesznek elégedettek, ha már bekötött szemmel is ki tudják rabolni a házunkat.

Ahogy közeledett a délután, egyre idegesebb lettem, mert még most sem tudtam, mikor mondhatnám el Louis-nak a kilakoltatást. A rablás után közvetlenül nem lett volna tanácsos találkoznom velük, de emiatt muszáj lesz megkockáztatnom, mert joga van tudni róla. Előtte semmiképpen sem akartam szólni neki, mert már így is túl feszült volt, és különben is azért vártam vele eddig, hogy higgadtan tudja végig csinálni az egészet. Mivel azt már tudtam, hogy utána idehozzák a pénzt, egész biztosan itt lesznek még legalább egy napot. Valahogy megoldom majd, hogy el tudjak jönni hozzá, és akkor elmesélek neki mindent.

– Ha te aggódsz, én is aggódni fogok – ült az ölembe Louis.

Rögtön kiszúrta, hogy gondterhelt vagyok. A dereka köré fontam a karjaimat.

– Nem aggódom, csak fejben újra átvettem mindent – füllentettem.

Azok a csodálatos kék szemek a tekintetem fürkészték, majd Louis elmosolyodott.

– Nem fogunk hibázni – jelentette ki magabiztosan.

– Tudom, hogy nem – húztam magamhoz, és megpusziltam az arcát –, hisz már-már profik vagytok.

– Mi az, hogy csak már-már? – csattant fal megjátszott felháborodással.

– Brandon nem tudta megmászni a falat – kerestem gyorsan egy kifogást.

– De tőle jobban senki sem tudná megfosatni az őrt – vágott vissza Louis, és egyszerre kezdtünk el nevetni.

– Szeretlek – öleltem át jó szorosan.

– Én is téged – fúrta a fejét a nyakamba. – És gyere vissza hozzám minél hamarabb.

Ezek után főleg nem volt egyszerű az elválás. Már nem mondtunk egymásnak semmit, csak annyit, hogy hamarosan találkozunk. Zayn is zavartan intett nekünk, és rögtön be mentek a házba, mielőtt még elindultunk volna. 

– Oké, Niall! Holnap túl leszünk rajta, de neked ma még van egy fontos dolgod – kezdtem el rögtön az előttünk álló feladatokról beszélni.

– Tudom, a kamera – bólogatott.

– Én lefoglalom az őrt, te megcsinálod, és ha kész vagy, dobsz egy üzit. Rendben? – néztem rá.

– Gyerekjáték – felelte. – Csak ne legyen otthon az apád.

Hát igen. Ez engem is aggasztott, de szerencsére nem állt otthon a kocsija. Meg kellett várnunk, hogy teljesen besötétedjen, mert éjszakai felvételre volt szükségünk. Mindketten tűkön ülve vártunk a megfelelő pillanatra. Az őr nem volt a monitoros szobában, de attól még le kellett kötnöm, nehogy véletlenül meglepje Niallt.

Egy cigit kértem a pasastól, és semmiségekről dumálgattam vele, amíg Niall bent ügyködött. Kínos volt, mert ennek a fazonnak sem tudtam a nevét, és akárhányszor eszembe jutott, hogy holnap mekkora hasmenéssel fog küzdeni, mindig nevethetnékem támadt. Niall tényleg gyors volt, és már csak a kötelet kellett felvinnem az erkélyre a kocsimból, azon kívül mindennel elkészültünk.

Mindketten korán ágyba bújtunk, mert tudtuk, hogy a következő éjszaka nem igazán lesz részünk sok alvásban. Ennek köszönhetően kipihenten ébredtem, de egész nap bennem volt a várakozással teli feszültség, ahogy Niallben szintén. El tudtam képzelni, hogy a fiúk is mennyire izgulhattak már. Este tíz órát beszéltünk meg velük, hogy akkor parkolnak le ott, ahol legelső alkalommal is, mert az a hely tökéletes takarásban volt.

Bevallom, egy kicsit reménykedtem abban, hogy apám hátha tényleg nem lesz otthon, mert gyakran éjfél után járt haza, de ebben most nem volt szerencsém. Amikor kilenc körül járt az idő, és láthatóan sehová sem készült, szóltam Niallnek, hogy indulás.

– Hová megyünk? – kérdezte halkan, mert még őt sem avattam be, mivel fogom elcsalni otthonról apámat.

– Majd meglátod, és te vezetsz – adtam kezébe a kocsikulcsot.

– Oké, akkor legalább azt mondd meg, merre menjek – nézett rám tanácstalanul.

– A belváros felé – feleltem, és kivettem a kesztyűtartóból egy üveg töményet, amit már előre odakészítettem.

– Te inni fogsz? – nyíltak tágra Naill szemei.

– Ez is a terv része. – Lecsavartam a kupakot, és meghúztam az üveget.

Egyáltalán nem esett jól, de újra egy nagyot kortyoltam belőle.

– Harry! Most már igazán elmondhatnád, mire készülsz! – kapkodta a fejét a barátom.

– Csak menj, és majd meglátod – mutattam előre, és szorgalmasan emelgettem a számhoz az italt.

Niall a fejét csóválta, és elsőre úgy tűnhetett neki, hogy céltalanul kocsikázunk, de én tudtam, mit keresek. Az órámra néztem. Háromnegyed tíz volt. Felemeltem a fejem, és éppen akkor láttam meg, ami miatt ennyit keringtünk.

– Itt állj meg! – parancsoltam Niallre, aki ijedtében majdnem satuféket nyomott, ami egy kicsit sem használt a gyomromnak. Így is épp eléggé émelygett már az elfogyasztott alkoholtól.

– Oké, és most? – nézett rám.

Elővettem a telefonom, és a kezébe adtam.

– Ha eljön az idő, hívd apámat – közöltem vele, és kinyitottam az ajtót.

– De honnan fogom tudni? – kiabált utánam Niall.

– Tudni fogod – kacsintottam rá, majd a csomagtartóból kivettem a korábban berakott fél téglát.

Átsétáltam a túloldalra. Mondjuk sétának már kevésbé volt nevezhető, mert egyre jobban kezdett kiütni a pia, és a lábaim kissé önálló életet éltek, de még tisztán tudtam gondolkozni.

Szemrevételeztem a rendőrautót, ami miatt itt álltunk meg. Két zsaru ült benne. Ideje volt munkát adnom nekik. Megvártam, míg az a néhány járókelő eltávolodik, majd fogtam, és a fél téglát izomból behajítottam az egyik üzlet kirakatán. Az üveg hangos csörömpöléssel robbant millió darabra, és abban a pillanatban a riasztó is megszólalt. Ahogy néztem, és ruhaüzletet sikerült telibe találnom.

Egy perc múlva már a földön feküdtem. Az egyik rendőr a hátamon térdelt, és a csuklómon bilincs kattant. Érdekes, mert eddig alig láttam embert az utcán, de most hirtelen egy csomóan gyűltek körénk. Amikor felrángattak, a saját kocsim felé néztem. Niall ijedt arccal bámult, fülén a telefonnal. Helyes.

Betuszkoltak a rendőrautóba, és rám csapták az ajtót. Eddig nem figyeltem, a rendőrök mit beszéltek hozzám, de most hallottam a dünnyögésüket. Nem tettem boldoggá őket azzal, hogy egy részeg randalírozót kell bevinniük az őrsre. Nos, én sem vágytam rá, de ez tűnt a legbiztosabb módszernek arra, hogy elcsaljam apámat otthonról. El fog jönni, mert nem engedhette meg magának a szégyent, hogy a fiát leültessék.

A fejem egyre kábább volt, és behunyt szemmel vártam, hogy odaérjünk. Azóta Louis-ék már ott várakozhattak a házunknál, és amint apám elhagyja, hozzákezdenek. Elmosolyodtam, ahogy magam elé képzeltem őket. Brandon bizonyára a körmét rágta, Louis pedig a száját, mert megfigyeltem már, hogy ha feszült volt, mindig azt csinálta. Zayn a lábát remegtette, Liam pedig ezerszer sóhajtott egy nagyot. Nagyon csíptem mindegyiket.

– Gyerünk – ragadott meg egy erős kar, és kirángattak a kocsiból.

A két rendőr bekísért az épületbe, és leültettek. Átadták a papírjaimat az ügyeletesnek, aki rám nézett, majd a száját elhúzva szorgalmasan pötyögni kezdett a számítógépen. A két rendőr kávét vett az automatából, és ott beszélgettek, amíg sorra nem kerültem. Nem egyedül engem hoztak be aznap éjszaka, úgyhogy biztosan nem lesz gyors a menet.

Ismét behunytam a szemem, és a fejem a falnak döntöttem. Talán még el is szunyókálhattam egy kis időre, mert egyszer csak Niall hangját hallottam, ahogy a nevem mondja. Felkaptam a fejem, és láttam, hogy a bejárat közelében áll. Apám is ott volt vele. Elmosolyodtam volna, ha lehet, de helyette inkább igyekeztem bűnbánó arcot vágni. Akkor viszont már kuncogtam, amikor láttam, hogy a két rendőr nem engedi oda hozzám apámat, amíg fel nem veszik az adataimat, így kénytelenek voltak ők is várakozni. Az öreg fel volt háborodva. Hát igen. Nem ehhez van szokva.

Rettenetesen elégedett voltam magammal. A tervem tökéletesen működött. Most már csak a fiúkon múlt minden, de tudtam, hogy ők sem fognak hibázni. Egy óra múlva milliomosként fognak távozni a Styles birtokról.

Ettől jobb dolog nem is történhetett volna velem. Már megérte visszajönni erre a szar helyre.

22. fejezet

A nagy szívrablás - 20. fejezet

 

Louis

A kávé hatott, mert fél óra múlva már egész éberen figyeltük Harryt, ahogy a kiterített rajz fölött magyarázott.

– Itt a ház alaprajza. Ez csak a földszint, mert az emelet nem lényeges, és ott amúgy sincsenek kamerák – kezdte. – Mindenhol megjelöltem, ahol vannak. Sajnos az iroda ajtajára pont rálát egy, illetve belül is van, szóval, ott láthatóak lesztek – nézett fel ránk egy pillanatra, majd folytatta. – Először vegyük át a külső részt. Itt kell átmásznotok a kerítésen – mutatott egy pontra. – Ez rejtett a kamerák elől, és a fák is sokat takarnak. Pirossal jelöltem be az útvonalat, amelyen haladnotok kell. Ezt rögzítsétek a fejetekben.

– És mi lesz az őrrel? – kérdezte Zayn.

– Azt Brandonnak kell kiiktatnia – felelte Harry.

– Hogy mi? – sikított fel Bran. – Talán egy kibaszott Jason Stathamnek nézek ki?

Mindannyian felröhögtünk.

– Nem leütnöd kell, vagy ilyesmi, hanem belopóznod ide – tette rá az ujját Harry egy fekete x-el jelölt pontra. – Ebben a helyiségben szoktak pihenni, enni és inni. Külső ajtaja van a ház oldalánál, tehát viszonylag rejtett. Altatót kell tenned az italába. Ez a legegyszerűbb, és legveszélytelenebb módja annak, hogy kiiktassátok. Te vagy a legalacsonyabb és fürgén mozogsz, úgyhogy neked kell megcsinálnod.

Kimondottan jólesett, hogy Harry nem engem jelölt meg legalacsonyabbként, pedig nagyjából egyforma magasak voltunk Brandonnal.

– De akkor várnunk kell, amíg hat – szólt közbe Liam.

– Igen. Sajnos azt muszáj lesz megvárni, de erőset fog kapni, úgyhogy gyorsan kiüti majd – nyugtatta Harry.

– Teszek hozzá hashajtót is – lelkesült fel Brandon.

– Minek? Hogy álmában összeszarja magát? – kérdezte Zayn.

– Vagy fordítva. Szarás közben alszik majd el – vonta meg a vállát a fiú. – A kettő együtt tuti hatás.

Nevettünk Brandon ötletén, de valójában nem volt rossz. Duplán bebiztosítanánk magunkat.

– Nekem mindegy, ha hashajtót is raksz az italába, csak észrevétlenül csináld – hagyta annyiban a dolgot Harry. – Tehát, amíg Brandon belopózik, addig nektek itt kell várakoznotok – mutatta. – Ez egy nagy mogyoró bokor, ami jól takar. Az őr elég gyakran be szokott menni a helyiségbe, úgyhogy Brandonnak igyekeznie kell.

– Oké. Szóval, ha az őr nem jön ki, akkor indulhatunk a könyvtár ablakhoz – vettem át a szót. – Ott már ismerjük a terepet. Abban is van kamera?

– Van, de nagyon sötét az a helyiség, viszont ide már elég két embernek bemásznia – felelte Harry. – Egy valakinek őrködnie kell a sarkon, egy másiknak pedig az ablaknál, hogy tudja értesíteni azt a kettőt, aki bent van, ha valami gond lenne.

– Én be akarok menni – jelentettem ki.

– Veled megyek – csatlakozott Zayn. – Végül is, miattam csináljátok.

– Akkor mi őrködünk – bólintott Liam. – De mi van, ha történik valami? Hogyan jutnak ki?

– Mindjárt mondom – mosolygott Harry –, de előtte még Niall elmeséli, mit fog csinálni.

Niall, aki eddig csendben hallgatott minket, büszkén kihúzta magát.

– Nem nagy dolog. A könyvtár ablakára is rálát a kamera, és Harry szerint jobb, ha csak két emberről lesz tudomása az apjának, úgyhogy azt a részt meg kellett oldanunk, hogy ne legyetek láthatóak. – Itt tartott egy kis szünetet, és élvezte a ráirányuló figyelmet. Cuki volt, ahogy Zayn mondaná. – Ezt úgy oldjuk meg, hogy rögzítem az üres képet, és amikor visszanézik, ezt a rögzített felvételt fogják látni. Tehát ti nem lesztek rajta.

– Hm, cicám, büszke vagyok rád – vonta magához Zayn, és megpuszilta Niall arcát, aki természetesen belepirult a műveletbe.

Megmosolyogtuk őket, annyira aranyosak voltak.

– Akkor mondom tovább – vette át a szót ismét Harry. – Abban az esetben, ha valami gond lenne, felmentek az emeletre. Balra a harmadik ajtó lesz az én szobám. Az erkélyen hagyok kötelet, azon le tudtok mászni, de onnan nektek kell megoldanotok a kertből való kijutást.

Őszinte csodálattal néztem Harryre.

– Tényleg mindenre gondoltál.

– Remélem, hogy mindenre – biccentett zavartan.

A többiek is elismerően bólintottak.

– Jó, akkor folytassuk ott, hogy Louis és én bemegyünk a könyvtárba – szólalt meg ismét Zayn. – Azt mondtad, hogy közvetlenül mellette van az iroda.

– Így van – bólintott Harry. – Ahogy kiléptek az ajtón, azonnal forduljatok jobbra, hogy a kamera a hátatokat lássa. A kulccsal kinyitjátok az irodát, de azt is úgy, hogy takarásban legyetek, ne látszódjon, hogy volt kulcsotok hozzá. Bent egyből látni fogjátok hol a széf, egyébként a bal oldali falon lesz. A kamera itt az ajtó mellett, a jobb sarokban van, tehát végig háttal legyetek neki. Az asztal harmadik fiókjából is úgy vegyétek ki a széf kulcsát, hogy a lehető legkevesebbet mutassatok az arcotokból. Az sem baj, ha kicsit kutakodtok, így nem lesz egyértelmű, hogy tudtátok, hol keressétek.

Ezzel saját magát is bebiztosította Harry. Tényleg mindenre gondolt.

– Maszk lesz rajtuk – szólt közben Brandon.

– Igen, de jobb szeretném, ha még a szemük se látszana – válaszolta Harry. – Nos, utána nincs más dolgotok, mint betenni a kulcsot, aztán először a tekerős zárat kinyitni, majd beütni a kódot. Gyorsan bedobáljátok a táskába, amit a széfben találtok, és máris kislisszoltok onnan.

Csendben végiggondoltuk a dolgot. Rettenetesen izgalmasnak hangzott, és valószínűleg az is lesz majd. Így elsőre úgy tűnt, Harry mindent alaposan kitervelt, és elvileg nem lehet semmi gond.

– Gondolom, kimennünk is ugyanazon az útvonalon kell – rágcsálta a szája szélét Brandon, aki máris nagyon izgatottnak tűnt. Az arcára volt írva, mennyire élvezi és várja ezt az egészet.

– Pontosan – dőlt hátra Harry.

– Akkor már csak egy dolgot nem beszéltünk meg – néztem rá. – Mi van, ha apád nem megy el otthonról?

Harry megint mosolygott, és már tudtam, hogy erre is van válasza.

– El fog menni. Erről én magam gondoskodok.

– Elmondod, hogyan? – ráncoltam a homlokom.

– Majd kapni fog egy telefonhívást, ami miatt muszáj lesz kocsiba ülnie. Viszont, ez azzal jár, hogy mégsem tudok a közelben lenni, mint ahogyan azt elterveztük. Tehát teljesen magatokra lesztek utalva.

Nem lettem sokkal okosabb, de mivel Harry mindenben nagyon elővigyázatosnak tűnt, hittem benne, hogy ezt a részét is hasonló alapossággal oldja majd meg.

– Niall is velem lesz – tette hozzá.

A rajzot néztem, és újra végiggondoltam az egész folyamatot. Egyszerűnek tűnt, egyedül csak akkor lehet gond, ha valamilyen oknál fogva meglepnének minket.

– A lépcsőt is veszi valamelyik kamera? – kérdeztem.

Harry maga felé fordította a rajzot, és a szemeit összeszűkítve koncentrált.

– Nem. Ami az irodai részt veszi, az nem lát el odáig. A nappaliban lévőt pedig kitakarja ez a falrész – mutatta.

– Ezek szerint, ha felfelé kellene mennünk, azt sem látnák – gondolkodtam hangosan.

– Nem. Így azt sem tudná meg senki, hogy a szobámon keresztül lógtatok meg.

Ismét pár perc csend következett, majd Liam szólalt meg.

– Szerintem, ez egy piszok jól kidolgozott terv.

– Egyetértek. Sima ügy lesz, és most gyújtsunk rá – csapott az asztalra Zayn, és felállt.

Elindultunk, de menet közben elkaptam Harry derekát.

– Te nem csak szép vagy, de okos is – súgtam a fülébe.

Mióta ismertem, Harry most először elpirult, és annyira édes volt, hogy visszahúztam a házba egy csókra.

– Szeretlek – lehelte az ajkaimra.

– Én is téged – simogattam meg az arcát, aztán boldogan mosolyogva kimentünk a többiekhez.

Tagadhatatlan, hogy mindenki fel volt dobva, és egymás szavába vágva viccelődtünk, tervezgettünk, vagy csak méláztunk az előttünk álló feladaton. Később kimentünk a falhoz gyakorolni. Nekem még mindig fájt a térdem, így csak másodjára sikerült felmennem rá. Zaynnek azonnal ment, és most még Liamnek is, Brandont pedig ugyanúgy felhúzta magához. Harry azonnal kiszúrta a fájdalmamat, és nem engedte, hogy tovább próbálkozzak, így Niall-lel egyetemben, a fűben ülve figyeltük a többieket.

Estére rendesen elfáradtunk, és a házba érve, azonnal tisztálkodni mentünk. Vacsorára is csak hideget ettünk, aztán mindenki elvonult a saját szobájába. Harry csillogó szemekkel nézte, ahogyan dobálom le magamról a ruháimat, és amikor egy alsóban be akartam bújni az ágyba, rám szólt.

– Most tényleg magadon hagyod?

– Rajtad is van – feleseltem, mert ő még le sem vetkőzött.

Azonnal dobálni kezdte le magáról a ruháit, és anyaszült meztelenül megállt előttem.

– Most már nincs, és mindjárt rajtad sem lesz – kapott a derekam után, és megcsókolt.

Nyelvével végigsimította az ajkaimat, majd befurakodott a számba, hogy érzéki táncra hívja az enyémet. Imádtam beletúrni a selymes, hullámos fürtjeibe, közben mélyen beszívtam fűszeres illatát. A legjobb ajzószer volt a világon. Mindkét kezét lecsúsztatta a csípőmre, és egymáshoz szorította az ágyékunkat. Fel voltam izgulva, ahogy ő is.

A kulcscsontom harapdálta, és ahogy haladt lejjebb, kisebb szívásnyomokat hagyott maga után. A köldököm környékét többször is végigcirógatta a nyelvével, majd teljesen térdre ereszkedett előttem. Harry felnézett rám, és lágyan elmosolyodott. Kisimogattam a haját az arcából, izgatottan vártam a folytatásra. Az alsón keresztül finoman harapdálta a merevedésem, épp csak, hogy hozzáért a fogaival. Elképesztően izgatóan csinálta.

Újra felnézett rám, amíg lassan lehúzta rólam a bokszert. A szemembe nézve húzta végig a nyelvét a teljes hosszomon, mire nekem hirtelen az összes levegőm elfogyott. A fejem hátravetve élveztem, ahogyan a szájába vesz, és kínzó lassúsággal kényeztet. Nem bírtam sokáig megküzdeni a bennem tomboló, sürgető vággyal. Felemeltem magamhoz őt, és a szájára tapadva az ágyra dőltem vele.

– Neked van a legjobb ízed a világon – suttogtam az ajkaira. – A csókodnak, a bőrödnek – tértem át a nyakára, és onnan haladtam apró puszikkal egyre lejjebb –, és ennek a gyönyörűségnek – vettem kezembe a lüktető férfiasságát, és mélyen a torkomra engedtem.

Harry teste megfeszült, és hangosan nyögdécselt a munkásságom alatt. A lehető legjobb élvezetet akartam nyújtani számára, ezért máris a síkosító után nyúltam, és gyorsan szétoszlattam egy jó adagot az ujjaimon. Ismét a számba vettem, a pedig kezem becsúsztattam a lábai közé. Harry készségesen tárta szélesebbre őket, és egy rövid masszírozás után az egyik ujjamat elmerítettem benne. Ő még hangosabban adta tudtomra, mennyire jó, amit vele csinálok. Lassan kitapogattam azt a diónyi kis duzzanatot, amivel az őrületbe akartam kergetni. Finoman kezdtem el masszírozni, amitől a farka egy hatalmasat rándult a számban.

– Lou… édes istenem, Lou – nyüszített, és a párnát az arcára szorította, amikor a második ujjam is csatlakoztattam az elsőhöz, hogy ne legyen annyira hangos.

Így akartam gyönyörhöz juttatni, ezért sem a számmal, sem a kezemmel nem álltam le, de ő könyörögni kezdett.

– Kérlek, gyere! – tolta feljebb a csípőjét.

– Élvezz, életem – biztattam, de ő nem hagyta magát.

– Veled akarok. Ne csináld ezt, könyörgöm! – nyögdécselt reszketeg hangon, amikor egy jó erőset szívtam rajta.

A kis piszok egyszerűen kioldalazott alólam, így kénytelen voltam megadni magam. Na, nem mintha nem vágytam volna rá, hogy magam körül érezhessem a szűk forróságát. Villámgyorsan görgettem magamra az óvszert, és teljesen elhelyezkedtem a lábai között. Harry elégedett mosollyal nyugtázta a győzelmét, de ez a mosoly azonnal kéjes grimaszba fordult, amint egy határozott mozdulattal felnyársaltam.

Ezúttal nem lassan szeretgettem, magával ragadott a szenvedély. Minden gondolat kiürült a fejemből, csakis ez a csoda létezett, amit Harryvel éltem át. Az érzések, a hangok, az illatok és a vad mozdulatok vették át az uralmat az érzékeim felett, amelyek egyre csak sodortak valami felé, ami úgy tört ki belőlem, hogy abba az egész testem beleremegett. A szerelmem nevét kiáltottam, ő pedig a mindenhatót emlegette elég sűrűn, míg végül erőtlenül ziháltunk egymás mellett. Minden egyes szeretkezésünk maga volt a mennyország, és én most tényleg azt éreztem, hogy ott vagyok.

– Akkor te és én együtt? – kérdeztem.

Harry elsőre a homlokát ráncolta, de aztán leesett neki, hogy mire gondoltam.

– Együtt, egy új otthonban – bólintott –, és teljesen mindegy, hol lesz az az otthon, csak velem legyél.

Ettől meggyőzőbb választ nem is kaphattam volna.

– A rablás után meddig kell, hogy nélkülözzelek? – tettem fel azt a kérdést, amitől a legjobban féltem. Képtelen lennék kibírni, ha hosszú heteket kellene várnom rá.

Egy nagyot sóhajtott, és a kezem után nyúlt.

– Nem tudom. Ez elsősorban attól függ, apám kire gyanakszik majd. Ha akár Zayn, vagy akár én képbe kerülök, akkor mindaddig nem találkozhatunk, amíg el nem oszlatjuk a kételyeit.

– Akkor keverjük gyanúba azokat, akikkel üzletel – vágtam rá.

Harry édesen felkacagott.

– És hogy csinálsz magatokból kínait? Vagy ott hagytok az asztalán egy narancsos kacsát?

Csak a szemem forgattam a hülye poénjára, de azért én is nevettem.

– Nem, de akár egy elejtett névjegy… vagy mit tudom én.

Harry ülő helyzetbe pattant, és magához rántott. Egy cseppet sem zavarta, hogy ezzel összevissza maszatolt engem is, mert még nem tüntettük el az előbbi szorgoskodásunk nyomait.

– Nekem van a legélesebb eszű fiúm a világon. Imádlak, Louis Tomlinson – nyomorgatott meg.

– Én is imádlak, édes, de szeretném megélni azt, hogy milliomos legyek – nyögtem kacagva.

Azt hiszem, ezt a problémát is orvosoltuk. Harrynek tuti volt már ötlete erre is.

21. fejezet