Harry
– Semmit se
törjetek össze! – kiáltottam az emberekre szinte pánikszerűen.
– Mi a bajod,
kölyök? – nézett rám Ray. – Mire hazajön, úgyis ellopják a felét.
– Akkor sem!
Normálisan pakoljatok el, és ha valamit eltörtök, kitekerem a nyakatokat! –
ordítottam magamból kikelve.
– Most te vagy a
főnök – vonta meg a vállát, és biccentett az embereinek, hogy fogadjanak szót.
Nyeltem egy
hatalmasat, és a tekintetem körbe-körbe járt a lakásban. Louis emlékei, Louis személyes
tárgyai, Louis élete. Ezért volt olyan ismerős az illat. Legszívesebben
mindenkit kihajítottam volna innen, hogy ne érjenek semmihez, de nem tehettem.
A fejemben csak úgy pörögtek a gondolatok, hogy mi a fészkes fenét csináljak.
Aztán hirtelen kirontottam a lakásból, és leszaladtam a ház elé. Niallt
tárcsáztam.
– Végeztél? –
kérdeztem, amint felvette.
– A cuccot már
megvettem, méghozzá egész jót. Miért?
– Küldök egy
címet, és azonnal gyere ide! – parancsoltam rá.
– Baj van?
– Kurvára nagy baj
van, úgyhogy siess! – nyomtam ki, és máris elkezdtem a neten böngészni.
Közben a dobozok
és táskák egyre csak gyűltek az utcán, én pedig újra telefonálgatni kezdtem. A
szemem megakadt egy plüss játékfigurán. A kezembe vettem, és majdnem elsírtam
magam. Ki tudja, milyen szép emlékek kötötték hozzá Louist, és most idegenek
egyszerűen csak kihajították az utcára. Rettenetes érzés volt, hogy én
mindebben segédkezem, és semmit sem teszek ellene.
– Végeztünk.
Mehetünk – jött oda hozzám Ray.
– Niall értem jön,
vele megyek haza. Egy jó óra múlva otthon leszek, ha apám keresne – feleltem.
Ray gyanakodva
méregetett, majd bólintott, és beszállt a kocsiba. Ahogy elmentek, pár percre
rá Niall érkezett, és leparkolt a helyükre.
– Mi van? – húzta
le az ablakot, és várta, hogy beüljek.
– Szállj ki, mert
ezeket be kell pakolnunk – mutattam magam mögé.
Niall a homlokát
ráncolva nyitotta ki az ajtót.
– Miért? Lehet, be
sem férnek. Kurva sok ez a cucc.
Kezembe vettem az
első dobozt, és a csomagtartóhoz vittem.
– Ezek Louis cuccai.
– Hogy mi? –
sikított fel Niall. – Louist lakoltattad ki?
– Ja –
bólintottam. – Éppen ezért kell elvinnünk ezeket, különben ellopják.
– De hát hová? És
ő tud róla? Felhívtad? – záporoztak a kérdései.
– Nem tudom a
számát, de egyébként sem szólok neki.
– Mi van? Fel kell
hívnod, Harry! – kiabált, és olyan mérgesen nézett rám, hogy azt hittem, még be
is fog mosni egyet.
Betettem egy újabb
dobozt, és megálltam Niall előtt.
– Nem szólhatunk
neki, mert akkor lőttek az egésznek. Nem foglalkozhat most lakáskereséssel.
Felhúzná magát, és dühből cselekedne, azt meg nem lehet. Nem hívhatja fel
magára a figyelmet. Szóval jobb, ha nem tud róla.
– Kurvára ki lesz
akadva rád, ha megtudja – csóválta Niall a fejét.
– Így is, úgy is
haragudni fog, amiért nem akadályoztam meg – morogtam. – Most pedig
igyekezzünk, mert várnak ránk.
Sietősen pakoltuk
be a holmikat. Tényleg alig fértek el, pedig nem kicsi a terepjáróm. Beültem a
volán mögé, Niall pedig mellém.
– Hová visszük
őket? – kérdezte, és bekötötte magát.
– Kerestem egy
kiadó garázst. Egyelőre oda. Te is tartani fogod a szád, igaz? – néztem rá
mielőtt elindultam volna.
– Oké, de továbbra
is az a véleményem, hogy tudnia kellene róla – dünnyögött.
– A személyes
cuccai biztonságban lesznek, és ez a lényeg. Ha sikerül a rablás, utána már
úgyis másik lakásba költözne – nyugtattam leginkább saját magam.
– És mi lesz, ha
közben hazaugrik valamiért? Akkor észre fogja venni – vetette fel a barátom.
– Holnap este
elmegyünk hozzájuk, és viszünk mindent, amire szükségük lehet. Így biztosan nem
jön haza – feleltem, de persze ez sem volt rá garancia.
Feszülten vezettem
a garázsig. A fickó már ott várt minket. Kivettem három hónapra, mert minimum
annyi időre adta ki, de leszartam, csak legyen hová pakolni Louis dolgait.
Egykettőre berámoltunk Niall-lel, és a plüss oroszlánt a kezemben szorongatva ültem
vissza a kocsiba. Megszagoltam. Rajta is éreztem Louis illatát, és hirtelen
piszkosul vágyni kezdtem rá. Niall észrevette a jelenetet, és a fejét csóválva
nézett rám.
– Nem félsz, hogy
emiatt elveszíted? Ez nem fair, Harry – morgott ismét, amivel újra csak belém
adta az ideget.
– Meg fogja
érteni. Ő sem tudott volna tenni ellene semmit. – Beindítottam a kocsit, és
hazafelé vettem az irányt.
– Igen, de joga
van tudni róla. Gondolj csak bele, ha a te cuccaidat dobálták volna ki az
utcára, és ő nem szólna neked, te hogyan reagálnál?
– Fogd már be, Niall!
– kiabáltam rá. – Ha elmondom neki, mivel lesz jobb? Dühöngeni fog, és tuti
balhézna, hogy visszaszerezze a többi holmiját.
– Milyen holmiját?
– kérdezte Niall döbbenten.
– A bútorai ott maradtak,
és nem tudom, még mik… – vallottam be.
– A picsába már, Harry!
Neki ez nem olyan, mint nekünk. Gondolom, évekig spórolt mindenre – győzködött
tovább.
– Ha végeztünk,
akkor vehet újakat. Nem akarok erről többet beszélni – zártam le ennyivel a
témát.
Dühös voltam, mert
igazat kellett adnom Niallnek, de az is igaz, hogy Louis sem akadályozhatta
volna meg ezt. Napok mennének el azzal, hogy új lakást találjon, vagy
átcuccoljon máshová. Gyorsan le kell zavarni ezt az egészet, utána elmondom
neki, mire számítson, mielőtt haza akarna menni.
Niall egyből
felment, én pedig bekopogtam apám irodája ajtaján. Most egyedül volt bent, és
éppen telefonált, ezért leültem, hogy megvárjam, amíg befejezi. A kulcs ott
pihent az asztal sarkán. Idegességemben a körmömet piszkáltam. Most el tudnám
emelni, ha apám nem figyelne, de jelen pillanatban is engem nézett, miközben
beszélt. Aztán egyszer csak felállt, és az ablakhoz sétált. A kulcsért nyúltam.
A pulzusom az egekben volt. Rátettem a kezem, és hangtalanul a tenyerembe
zártam. Apám éppen akkor fordult meg. Felpattantam.
– Visszajövök –
tátogtam neki, mire csak bólintott.
Lefőttem mire
megtettem azt a néhány lépést, amíg kiértem onnan. Felszaladtam az emeletre, és
kopogtatás nélkül rontottam be Niallhez.
– Itt a kulcs, add
azt a szart! – Sietősen kikerestem a kulcscsomón a sok közül azt, amelyik nekem
kellett.
– Ez ilyen száradó
cucc, vagy mi – tépte fel a csomagolást Niall, és az éjjeliszekrényre tette a
fehér, téglalap alakú gyurmát.
Jó alaposan
belenyomtam három helyen is a kulcsot, aztán letörölgettem.
– Hozzá ne érj,
amíg meg nem szárad, nehogy eldeformálódjon – figyelmeztettem. – Megyek,
visszaviszem – és már robogtam is le a lépcsőn.
Valahogy vissza
kellett csempésznem. Idegesen nyomtam le a kilincset. Az öreg még mindig
telefonált, de a helyén ült. Úgy tettem, mint aki szemrevételezi az irodáját. A
falon függő képeket bámultam, és amikor az asztala mellett elhaladtam,
meglöktem az irattartó tálcát, ami leesett a földre. Mellé ejtettem a
kulcscsomót is.
– Bocs – mondtam,
és lehajoltam összeszedni a papírokat, és visszatettem a helyére, mellé a
kulcsokat.
Apám a fejét
csóválta, aztán kinyomta a telefont, letette maga elé az asztalra, majd rám
nézett. Gyorsan leültem a fotelbe, pedig legszívesebben elmenekültem volna
innen. Túl kimerítő volt ez a délután, alig vártam, hogy végre vacsorázhassak,
és ágyba kerülhessek.
– Úgy hallottam,
kicsit a szívedre vetted a dolgokat – vágott egyből a közepébe.
Gondoltam, hogy
nem fog tetszeni neki, ami Louis lakásában történt.
– Miért? Mert azt
kértem, hogy ne tegyék tönkre más holmiját? Attól még, hogy kirakjuk őket,
lehetünk emberségesebbek – feleseltem, és nem érdekelt, tetszeni fog-e neki
vagy sem.
Apám mélyen
beszívta a levegőt, majd lassan kiengedte.
– Végül is, a
feladatot elvégeztétek. Hogy érzed? Legközelebb menne egyedül is?
Hát kurvára nem! Még egyszer tutira nem csinálok ilyet.
– Menne, de jobb
szeretném, ha valami másféle melót bíznál rám. Nem vagyok se behajtó, se
kidobó, kilakoltató pedig végképp nem – morogtam.
– Ha tovább akarod
vinni az üzletet, akkor nem lehetsz ilyen válogatós, Harry. Mindenbe bele kell
kóstolnod – felelte, és már megint úgy vizslatott az átható tekintetével, hogy
szerettem volna láthatatlanná válni.
– Jó, akkor mit
akarsz rám bízni? – adtam meg magam, mert már tudtam, hogy próbára akar tenni,
úgyhogy kénytelen leszek az ő szabályai szerint játszani.
– Egyelőre maradsz
ugyanennél a feladatnál. A háztömböt már tudod, hol van. Holnap elmész,
beszeded a bérleti díjakat, és mindenkivel közlöd, hogy egy hónapjuk van
elhagyni a lakást, különben kilakoltatjuk őket. Azt rád bízom, hogyan teszed
meg.
Hogy rohadnál meg!
– Egyedül kell
csinálnom?
– Természetesen
nem. Kapsz magad mellé két embert. Hányra hívjam őket? – fogta kezébe újra a
telefonját.
– Hatra –
válaszoltam röviden. Úgy gondoltam, estefelé nagyobb eséllyel találok otthon
mindenkit.
Ezután apám
lebeszélte az embereivel, hogy holnap hányra jöjjenek értem, és ezzel be is
fejeztük a társalgást. Magamban szitkozódva hagytam el az irodáját. Direkt
csinálta ezt. A legszarabb melókat bízza rám, hátha megtörök, vagy talán ezzel
akar megedzeni. Nagyon téved, ha azt hiszi, belőlem is olyan embert tud
faragni, mint ő. Én sosem leszek Desmond Styles, akármit is gondol.
A medencéséből
természetesen semmi sem lett. Még a késői vacsorához is alig volt étvágyam, de Niall
eltüntette az én adagomat is. Apa szerencsére nem evett velünk. Kaja után
egyből felmentünk, és megnéztük a mintákat. Csak óvatosan tapogattam meg. Már
egész jól kiszáradtak.
– Tegyük be a
fiókba, hogy ne legyen szem előtt – dugtam el. – Holnap elvisszük a
kulcsmásolóhoz, és bevásárolunk a fiúknak, aztán elmegyünk a faházhoz, de én
nem tudok ott maradni – magyaráztam Niallnek.
– Miért?
– Mert hattól van
egy kis dolgom, úgyhogy otthagylak, de utána vissza megyek, ha végeztem.
– Milyen dolgod? –
ráncolt a homlokát.
– Apám rám bízott
egy újabb melót. Az nem olyan vészes – füllentettem, mert igenis az volt,
mármint lelkileg ezt sem lesz könnyű végigcsinálni.
– Ott is alszunk?
– Ha neked nem baj
– feleltem, mert én kibaszottul szerettem volna Louis-val eltölteni még egy
éjszakát.
Niall elhúzta a
száját, és lerogyott az ágyra.
– Ha két éjszakát
kibírtam Zayn mellett, akkor a harmadik is menni fog, csak ne szekáljatok vele
állandóan – dünnyögött.
– Én nem foglak –
veregettem meg a vállát. – Akkor most megyek, aludni akarok. Reggel
találkozunk.
Másnap, ahogy
megbeszéltük, tíz órakor már úton voltunk. Először a kulcsmásolóhoz mentünk,
aki gyanakodva méregetett, miután letettem elé a mintákat.
– Ugye nem betörni
akartok valahová? – kérdezte.
Niall nyomban
toporogni kezdett, én pedig csak mosolyogva a fejem ráztam.
– Úgy nézünk ki,
mint a betörők? Különben is, ez egy egyszerű beltéri ajtó kulcsa, méghozzá a
szobámé, csak az eredetit ott hagytam a bejárónőnek, hogy ki tudjon takarítani
– magyaráztam, és közel hajoltam hozzá. – Tudja, rajta kívül senkit sem engedek
be oda. Nem szeretném, ha a szüleim meglátnák a kis játékszereimet –
kacsintottam rá.
A fickó
jelentőségteljesen végigmért. Gondolom, a Gucci öltönyöm meggyőzte, hogy
tényleg nem betörni akarunk sehová, mert bólintott egyet.
– Egy óra múlva
jöjjenek vissza, addigra kész leszek vele, de ilyen minta alapján nehéz pontos
másolatot készíteni – mondta. – Lehet, hogy itt-ott még reszelni kell rajta.
Ez nem volt túl jó
hír. Előkaptam a tárcám, és elé toltam egy bankjegyet.
– Tudom, hogy
ügyes, és megoldja. Egy óra múlva itt leszünk – intettem, és távoztunk.
Ezután elmentünk
bevásárolni. Igazából gőzöm nem volt, mi hiányozhat nekik, ezért vettünk még
kajákat és innivalókat is. Utána az egyik áruházban dobáltam be mindenféle
holmikat. Törölközőt, zoknikat, pólókat és néhány egyszerű melegítőalsót is.
Így talán tényleg semmiért nem akar majd Louis hazamenni.
A kulcs valóban
kész volt, mire visszamentünk. A fickó magyarázott valamit, hogy ha nem pontos,
akkor hol csiszoljak rajta, de szerinte működni fog, és ennyi nekem elég is
volt. Pár perc múlva már ismét a kocsiban ültünk, és én kezdtem egyre
feszültebb lenni. Nagyon vártam már, hogy találkozhassak Louis-val, ugyanakkor
rettenetesen bántott a dolog, amiért el kell titkolnom előtte a kilakoltatást.
Leparkoltunk a ház
előtt, de zárva találtuk, pedig a kocsijuk ott volt. Tanácstalanul néztünk
szét, majd egyszer csak hangokat hallottunk az erdő felől. Négy csatakos,
izzadt és bekötözött végtagú fiú igyekezett felénk, de én kizárólag egyet figyeltem.
A kék szemek azonnal megbabonáztak, és le sem tudtam venni a tekintetem róla,
ahogy boldog mosollyal az arcán közeledett felém.
Már teljesen
biztos voltam benne, hogy szerelmes vagyok. Méghozzá őrült módra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése