Üdv a klubban - 15. fejezet

Octavia

Octavia már rengeteg dolgot összepakolt, a dobozok ott sorakoztak a nappaliban. Kelton egy kissé furcsállta a dolgot, hiszen még meg sem vették a másik házat. Octavia azzal magyarázta neki, hogy a jövő hét szerdára van időpontjuk az ügyvédhez, de nem akar mindent az utolsó pillanatra hagyni, ezért inkább előre becsomagolja az olyan dolgokat, amelyekre nincs szükségük mindennap.

Meglehetősen nehézére esett koncentrálnia a tervére, mert folyamatosan Daniel szavai jártak a fejében. Nem tudta eldönteni, mennyire voltak őszinték azok a mondatok. Talán csak az ágyába akarta csalogatni, de az is lehet, hogy tényleg többet akar. De mégis mit? Legyen a szeretője? Mit akarhat egy ilyen férfi egy férjes asszonytól?

Ha elmondhatná neki az igazat… Miért is ne mondhatná el? Most már nincs semmi veszítenivalója. Kelton nem zsarolhatja többé semmivel, a házat is eladták. Az sem érdekelné, ha utána Daniel kirúgná Keltont. Semmi akadálya nincs már, hogy őszinte legyen vele, utána végre mindketten tisztábban láthatnának.

Octavia egy pillanat alatt döntött: El kell mennie a klubba! Ezen az estén volt az utolsó lehetősége, hogy ezt megtegye. Villámgyorsan lezárta a bőröndöt, amibe éppen pakolt, és már hívta is Ambert. A hangjából ítélve, a lány mintha kicsit maga alatt lett volna, de Octaviának most nem volt ideje más lelkével foglalkozni. A sajátját kellett rendbe hoznia. Amber vállalta a felügyeletet, főleg, hogy reggel egyébként is ő vitte volna el Jaydant.

Octavia abban bízott, hogy ha Daniel nem lesz ott a klubban, akkor Kelton talán szólni fog neki. Semmit sem veszíthet azzal, ha elmegy, és tisztázza magát. Ha más nem, legalább a saját lelkiismeretén könnyíthet kicsit.

Kitárta a szekrényét, és elcsüggedve nézte, hogy mennyire kevés olyan ruhája van, amit felvehetne. Hosszas kutakodás után végül belebújt egy szűk farmerbe és egy pánt nélküli, fehér topba, melyből kilátszott a hasa. Így elég csupasznak érezte magát, ezért felvett hozzá egy vékony, piros bőrdzsekit. Fekete lakk övet és szintén fekete magas sarkú szandált választott hozzá, hogy valamivel partiképessé tegye a szerelését. Egy merészebb sminket is bevállalt, hogy ellensúlyozza a túl egyszerűnek vélt öltözékét.

Taxival ment, mert biztos volt benne, hogy fog alkoholt inni, hiszen még be sem ért, de a gyomra máris görcsbe ugrott az idegességtől.

Rengetegen voltak a klubban, alig talált szabad helyet a bárpultnál. Azonnal rendelt egy italt, és szétnézett, hátha megpillantja valahol Danielt. Lassan iszogatott, közben úgy tett, mint aki unottan a szórakozó embereket szemléli. Lent sehol sem találta a férfit, ezért felnézett a páholyába. Az üvegfal el volt húzva, de onnan lentről semmilyen mozgást nem látott ott sem. Aztán Keltont kezdte keresni, ám ő is felszívódott.

Kedvetlenül nézett vissza a páholyra. Éppen akkor egy fiatal lány sétált a korláthoz. Octavia még távolról is látta, milyen csinos a zebramintás ruhájában. A féltékenységgel vegyes csalódás rögtön mardosni kezdte belülről. Képtelen volt elfordítani a fejét, pedig jobban járt volna. A lány mögött megjelent Daniel, a kezébe adott egy italt, majd szinte azonnal el is tűnt.

Octavia torkát szorítani kezdte valami, innia kellett. Mennyire bízott… A remény, mint egy eltévedt lepke libbent be lelkének nyitott ablakán, és épp olyan sietősen távozott, mint ahogyan jött. Már nem érezte szükségét annak, hogy feltárja Daniel szavainak őszinteségét. Felesleges lenne.

Újra felnézett. A lány is elsétált az ablaktól.

Octavia feszülten fordult ismét a pult felé, és megitta a maradék italát. Nem akart arra gondolni, mit csinálhatnak ott fent. Nem akarta maga előtt látni a piros-fekete szobát, a sejtelmes fényeket, a férfi meztelen felsőtestét, a halk sóhajait, valamint a vágyakozó tekintetét.

Haragudott magára, amiért ennyire naiv volt, és bedőlt egy nyilvánvalóan szoknyabolond férfi szavainak. Csak az ágyába szerette volna csalni, azért szédítette azokkal a szép szavakkal.

– Hogyhogy egyedül üldögél egy ilyen csinos hölgy? – állt meg mellette egy jóképű, magas férfi.

Octavia ránézett, és nyelt egy nagyot, hogy eltüntesse a torkában lévő gombócot.

– Még nem akadt társaságom – mosolygott esetlenül.

– Akkor nem zavar, ha csatlakozom? – kérdezte az idegen, és meg sem várva a válaszát, leült a mellette lévő bárszékre.

Szürke elegáns inget és kék zakót viselt. Világosbarna haját hátrafésülve hordta. Nem tűnt link alaknak, ezért Octavia felé fordult.

– Egyáltalán nem – felelte sután, hiszen a pasi már rég ült.

Octavia nem szokott így ismerkedni, és hirtelen semmi olyan témát nem talált, amit felhozhatna, ezért várt, hogy inkább az idegen beszéljen.

– Meghívhatom egy italra? – nézett a férfi az üres poharára.

Már az első kettő is Octavia fejébe szállt, de elfogadta. Szüksége volt valamire, ami csillapítja a benne tomboló keserűséget.

Amíg a férfi rendelt, Octavia lopva újra a páholy felé pillantott, de senkit sem látott. Daniel valószínűleg már elvonult a titkos kis szobájába azzal a lánnyal. Akkor most jól fogja magát érezni ő is. Ha Daniel bárkit felszedhet, ő miért ne tehetné meg ugyanezt? Holnaptól úgyis minden megváltozik.

– Ha nem vagyok indiszkrét, megtudhatom, miért vagy egyedül? – kérdezte a férfi.

Udvarias volt, ami kimondottan tetszett Octaviának. A vele egykorú fiúk nem ilyen dumával fűzik a csajokat.

– A bátyám beszélt rá, hogy eljöjjek – hazudta. – Ő vezeti ezt a helyet.

– Á, értem. És csak úgy magadra hagyott?

– Dolga van – emelte fel a poharát zavartan.

Octavia lehajtotta a harmadik italt is. Érezte, hogy az alkohol égeti a torkát, és a karjai ellazulnak, kellemes bódulat öntötte el. Már nem nézett fel többé a páholyra. Helyette ezt a jóképű férfit stírölte, aki szintén le sem vette róla a szemét.

– Annyira nem is baj, hisz máskülönben nem ülhettem volna le ide – mosolygott az idegen, és szemtelenül végigmérte. – Azonnal kiszúrtalak, mikor bejöttél. A szépséged eléggé kitűnt a tömegből.

A pasas flörtölt vele, amit igen hízelgőnek talált. Octavia kihívóan kihúzta magát, és újra szemrevételezte hódolóját. Nem az a férfi volt, aki azonnal megdobogtatja a szívét, de összességében kellemes benyomást tett rá.

– És te? Ha jól sejtem, szintén egyedül vagy – kérdezte, közben a poharán akadt meg a szeme, amit újra teletöltöttek.

Lehet, mégsem kellene ennyit innia, de jólesett neki, ahogy a férfi udvarlása is.

– Nos, igen. Partner nélkül érkeztem – mosolygott a férfi szerényen. – Szeretem az ilyen helyeket. Néha beugrok egy-egy italra, és ha kellemes társaságom akad, annak kifejezetten örülök.

Octavia képtelen volt viszonozni a bókokat, ehelyett újra kiürítette a poharát. A partner nélkül érkeztem duma kicsit elvette a kedvét. Akár még nős is lehet. De mégis kit érdekel?

– Táncolunk? – kérdezte váratlanul.

A férfi meglepődött, de bólintott. A keze után nyúlt, hogy lesegítse a székről.

Amikor Octavia felállt, kicsit megszédült, de hagyta, hogy a férfi, kézen fogva behúzza a tömegbe. Az első bizonytalan mozdulatok után fesztelenül táncolt a dübörgő zene ritmusára. Nem akart többé Danielre gondolni. Most itt volt ez a férfi, aki meg akarta őt hódítani. Behunyta a szemét, hagyta, hogy testét átjárja az alkohol okozta mámoros szabadság érzése. Eggyé vált a ritmussal és a vibráló fényekkel. Kezeit magasba emelve érzékien ringatta a csípőjét, és csábos pillantásokat vetett áldozatára, aki szinte már a nyálát csorgatva figyelte őt. Élvezte a férfi szemében megcsillanó vágyakozást, aki nem bírta tovább visszafogni magát. Kezét a kabátja alatt a meztelen derekára csúsztatta, és szorosan magához rántotta.

– Észbontóan jó nő vagy! – súgta az arcába lihegve.

Octavia kihívóan mosolygott vissza rá, csípőjét tovább ringatva a férfi ágyékéhoz dörgölőzött. Az idegen a tarkójára csúsztatta a kezét, szája az övé felé közelített. Octavia behunyta a szemét, és várta, hogy megcsókolja.

– Bocs, haver! A hölgy velem van! – szólalt meg egy hang a semmiből.

Octavia kábultan nyitotta ki a szemét. Daniel állt a férfi mögött, és a vállát megragadva, határozott mozdulattal választotta szét őket egymástól. Ezután megmarkolta Octavia csuklóját, és maga után húzva vezette kifelé a tömegből. Octavia értetlenül pislogva bukdácsolt utána.

– Ezt mégis, hogy képzeli? – hallotta a táncpartnere hangját mögöttük.

– Nem akarok balhét, ezért mondd neki, hogy velem vagy! – utasította Daniel dühösen, és a karját erősen megmarkolva, az ismeretlen pasas felé fordította.

A két férfi megállt, tekintetük egymásnak feszült.

– Semmi gond. Vele vagyok – mondta gyorsan Octavia, attól félve, hogy összeugranak.

Az idegen megvetően ránézett, majd annak jeléül, hogy megértette, maga elé tartotta kezeit, aztán távozott. Daniel azonnal sarkon fordult, tovább vonszolta Octaviát a lépcső felé.

– Nem megyek oda fel! – szabadította ki Octavia a karját a fogságából, és dacosan lecövekelt.

– De beszélnünk kell! – nézett rá mérgesen Daniel, majd ismét megragadta, és a függöny mögött folyosó felé vett az irányt.

Ahogy beléptek, Keltonnal találták szembe magukat, aki meglepetésében tágra nyílt szemekkel bámult rájuk.

– Mi folyik itt? – nézett értetlenül rájuk.

– Most ne! – emelte fel Daniel a mutatóujját, és belökdöste Octaviát a második ajtón.

Egy raktárhelyiségben voltak. A polcokon körbe mindenhol italok sorakoztak, középen pedig széles asztal állt. Daniel kivette kívülről a kulcsot, és magukra zárta az ajtót. Octavia feje és füle is zúgott az előbbi hangzavartól, na meg a nem kevés alkoholtól, amit nemrég magába öntött.

– Elmondanád, mit műveltél az előbb? – nézett rá Daniel olyan gyilkos pillantással, amitől Octavia egészen az asztalig hátrált.

– Semmi közöd ahhoz, hogy mit csinálok! – válaszolta makacsul, közben megtámaszkodott, mert erősen szédelgett.

Daniel közelebb lépett hozzá. Szemei félelmetesen sötétnek hatottak a gyéren megvilágított helyiségben.

– Tényleg nincs közöm hozzá, de egy feleség nem viselkedhet így! – dörögte ingerülten.

Octaviát is elöntötte a düh. Mégis mit képzel? Ő akarja kioktatni?

– Igazán? Akkor mondd meg, szerinted, hogy viselkedik egy jó feleség? Az rendben van, ha titokban kefélget a magad félékkel, de az nincs, ha másokkal csinálja ugyanezt? – kérdezte dacosan felszegett fejjel.

Csalódást látott megcsillanni a férfi szemében. Nehogy már ő legyen csalódott!

– Mi nem keféltünk, Octavia – felelte. Már olyan közel állt hozzá, hogy szinte összeért az arcuk. – De, ha azt akarod, hát legyen – tette hozzá elborult tekintettel. Hirtelen felkapta, és felültetette az asztalra.

Daniel szája mohón csapott le az övére, ő ugyanolyan mohón viszonozta. Annyira akarta ezt a férfit, hogy majd beleőrült az utána való sóvárgásba. Az alkohol tompította benne a rossz érzéseket, ellenben a vágyait meglehetősen felerősítette. Már semmi sem érdekelte, csak az, hogy az övé lehessen.

Nem ragadt meg benne minden mozzanat, így az sem, mikor került le róla a nadrágja. Azt viszont nagyon is jól érzékelte, mikor Daniel szétfeszítette a lábait, és durván belehatolt. Az élvezettől hangosan felsikoltott, erősen a férfi nyakába kapaszkodott. Daniel vad ritmusban, gátlások nélkül tette magáévá. Épp úgy, ahogy most szüksége volt rá.

– Ezt akartad, Octavia? Hogy valaki jól megdugjon? – kérdezte feltüzelve, és a tarkójánál belemarkolt a hajába.

Octaviának még sohasem volt része ilyen élményben. Hallotta Daniel hangját, de válaszra nem maradt ereje, annyira magával ragadta ez az állatias szenvedély. Az orgazmus is épp olyan viharos sebességgel sodorta magával, mint ahogyan egymásnak estek. Szinte magán kívül kapaszkodott a férfi nyakába, és sikoltotta a nevét az éjszakába.

Nem tudta, pontosan mi történt, vagy mennyi idő telt el. Daniel még mindig magához szorította, ő pedig a mellkasán pihentette a fejét. Lassan kezdett kitisztulni a kép, és lelki szemei előtt megjelent a lány, aki az ablaknál állt. Undorodva tolta el magától a férfit. Leugrott az asztalról, hogy felvegye a nadrágját.

– Minden rendben? – nézett rá gyanakodva Daniel.

Octavia nem fordult felé, csak belebújt a farmerébe, és a rá törő hányingerrel küszködött.

– Ugye, nem akarod megint eljátszani ugyanazt? – fordította maga felé a férfi.

– Én sosem játszottam, Daniel! – felelte hűvösen. – Te vagy az, aki csak szórakozik. Most pedig engedj el, és visszamehetsz a nőidhez a kéjbarlangodba!

Nem értette, mi az a félmosoly a férfi arcán, ettől még dühösebb lett. Kirántotta a karját a kezei közül, sután feltépte az ajtót, és kirohant a folyosóra.

Nem sírt, csak összetörten kuporgott a taxiban. Már egyáltalán nem haragudott magára, amiért ismét lefeküdt Daniellel. Úgy gondolt rá, mint egy búcsú ajándékra. Az sem zavarta, hogy nem tudta elmondani neki az igazat. Már közel sem volt olyan fontos, mint ahogy azt korábban érezte.

A gyomra háborgott a gondolattól, hogy előtte Daniel egy másik lánnyal volt. Csak szédítette, ő pedig bedőlt neki. Ez sem jött össze, mint már annyi minden az élete során. Úgy tűnik, már sohasem fogja keresztezni az útját a boldogság.

Talán majd holnaptól! Holnaptól minden más lesz! Daniel nélkül is más lehet…

16. fejezet