Harry
Hazafelé
megfenyegettem Niallt, hogy kidobom az út szélén, ha nem csicsereg azonnal,
úgyhogy most a beszámolóját hallgattam Zaynről. Végre semmit sem titkolt el
előlem, és elmondott mindent, az első csóktól kezdve a tegnap éjszakáig.
– Tudom, egy
hatalmas ökör vagyok, amiért bedőltem neki – zárta ezzel a beszámolóját.
– Nem vagy az. Nem
sajnálatból feküdtél le vele, hanem azért, mert tetszik neked. Más esetben
akármit is talált volna ki, simán bevered a képet, ha csak egy ujjal is hozzád
ér. Nem így van?
Niall rám meredt,
és az arcszíne ugyanolyan vörös maradt, mint a meséje alatt volt.
– De igen,
tetszik, csak ez akkor is olyan gáz – sóhajtott egy hatalmasat.
– Oké, aláírom,
hogy Zayn egy minden hájjal megkent fasz, de odáig van érted – nevettem.
– Azt mondta
szeret.
– Mindannyian
hallottuk – vigyorogtam rá. – Nem hinném, hogy csak úgy dobálózna hasonló
szavakkal, úgyhogy szerintem hihetsz neki. A kérdés már csak az, te mit akarsz,
mert bevallom, még nekem is fel kell dolgoznom a történteket. Kurva nehéz elképzelni,
hogy te egy fiúval…. khm.
– Hidd el, nekem
sokkal nehezebb. Azóta kínlódok, mióta először elkezdett közeledni – vallotta
be.
– Lehet, könnyebb
lett volna, ha beszélsz róla nekem – róttam meg, mert tényleg segíthettem volna
neki.
– Szégyelltem –
sütötte le a szemét.
– Pont előttem? Azt
hittem, a barátod vagyok.
– Az vagy, Harry,
de a többiek is folyamatosan maceráltak, és egy cseppet sem könnyítették meg a
dolgom – háborgott, és mérgesen kifelé bámult az ablakon.
– Oké, most már
úgyis mindegy. Nagyon fáj? – kérdeztem, mert láttam, hogy nehezére esik az
ülés.
– Annyira nem,
csak húzódik – morogta.
– De miért
engedted neki? Csinálhattátok fordítva is.
– Én erőltettem.
Azt mondtad, Zayn inkább aktív, és azt akartam, szép emlék legyen neki.
A kis hülye!
– Ja, szép emlék,
egy haldokló betegnek – kacagtam fel. – Jó, nincs több kérdésem. Otthon adok rá
valamit, amitől jobb lesz.
Azt nem kérdeztem
meg, Zayn durva volt-e vele, mert tudtam, hogy nem. Első alkalma volt Niallnek,
így teljesen természetesek ezek a tünetek.
– Kösz. Mi a
terved mára? – váltott témát Niall.
– Elég sok dolgunk
lenne, de majd elmondom fent. – Lassítottam, mert közben hazaértünk.
Apám nem volt
otthon, így valószínűleg ma semmit sem kell csinálnom neki. Tegnap meg volt
elégedve velem, mert mindössze csak két lakásból nem sikerült összeszednem a
bérleti díjat, ugyanis senki sem nyitott ajtót.
Miután felmentünk,
először is odaadtam Niallnek a kenőcsöt, és ráparancsoltam, hogy pihenjen
kicsit. Addig én elkészítettem a házunk részletes alaprajzát, majd az ablakban
csüngve, a nagyobb fákat és bokrokat is próbáltam a pontos elhelyezkedésük
szerint bejelölni a papíron. Ezután végigjártam a házat, és a kamerák helyét is
feltüntettem. Abba a helyiségbe nem tudtam bemenni, ahol a monitorok voltak,
mert az őr megint ott tanyázott, de később úgyis kimegy, és a ház körül
sétálgat majd. A bejárónőnk fent takarított, így kipróbálhattam volna a kulcsot
az irodához, de az őr miatt megint csak nem mertem megkockáztatni. Kénytelen
voltam várni, amíg kimegy.
Ebéd után nyílt
lehetőségünk mindenre, amit mára elterveztem. Először is Niall-lel úgy tettünk,
mintha megálltunk volna az iroda előtt beszélgetni. Ő takart engem, én pedig
kipróbáltam a kulcsot. Egy kicsit akadt, de kattant a zár, úgyhogy az első
lépéssel megvoltunk. Ezután a rajzzal a kezemben betanyáztam a monitoros
szobába, és felhívtam Niallt. Ő úgy tett, mint aki telefonál, és közben az
előkertben sétálgatott. Mondjuk telefonált is, mert velem beszélt, és mindig
mondtam merre menjen. Az őr így azt hihette, hogy a barátom csak elmélyülten
beszélget valakivel, és bóklászik összevissza. Sikeresen megtaláltuk az összes
helyet, ami a kamerák látóterén kívül esik. Ezután már más dolgom sem volt,
mint megtervezni a fiúk pontos mozgási útvonalát.
Erre azért volt
szükség, hogy ne lehessen tudni, valójában hányan lesznek a rablásnál, mert a
belső felvételeken elvileg csak ketten látszanak majd, és persze azért is, hogy
ne legyen visszakövethető pontosan hogyan jutottak be. Azután már csak az őr
kiiktatásának terve maradt, de arra is volt ötletem.
Szinte az egész
nap elment, mire mindennel elkészültem. Niall hosszasan tanulmányozta a
rajzomat.
– Eddig a fáig
értem – mutatott az egyik pontra –, de utána valahogy el kell érniük az
ablakig, és ott már kamerák vannak.
– Igen, csakhogy
sötét lesz, és ezt az oldalt nem világítja be az oldalsó lámpa, így a fák
árnyékában el tudnak osonni odáig. Közvetlenül az ablaknál van gond, mert azt
látja a kamera. Az első betörésüket is végigvette, úgyhogy azt muszáj lesz
elfordítani egy picit – magyaráztam.
– Észre fogják
venni, ha nem ugyanazt a képet mutatja, mint eddig – nézett rám Niall.
Igaza volt.
– Akkor mit
csináljunk? – ültem le az ágyamra tanácstalanul.
– Rögzített kép –
vonta meg a vállát Niall.
– Szuper. És ki
tud olyat csinálni?
– Hát én – vigyorodott
el.
– Ez komoly?
– Nem nagy ügy.
Emlékszel, amikor kilógtunk a koliból éjfélkor? Szerinted miért nem buktunk le?
Felidéztem az
emlékeket. Másodévesek voltunk, a hátsó bejáraton szöktünk ki az éjszaka
közepén. Akkor fel sem merült bennem, hogy miért nem vette észre a portás,
hiszen lent mindenhol be volt kamerázva a kollégium.
– De hogy jutottál
be a portásfülkébe? – néztem fel rá.
– A nagymellű Rose
megvan? – vonta fel a szemöldökét, és én bólintottam. – Elég volt tíz percre
elterelnie a portás figyelmét. Villámgyorsan rögzítettem a hátsó képet, és
beállítottam visszajátszásra. Úgyhogy egész éjszaka ugyanazt nézte. Itt is ezt
kell csinálni, és amikor visszanézik, nem lesz rajta senki.
Hümmögtem egyet.
– Honnan tudsz te
ilyeneket?
– Anyám elől is
gyakran meg kellett lógnom a középsuliban – huppant le mellém, és rögtön fel is
szisszent. – Szóval, azzal az eggyel meg tudom csinálni, de az összessel nem.
– Nagy vagy –
öleltem magamhoz, mire újra felszisszent. – Bocsi!
– Már egész jól
vagyok.
– Holnap már alig
fogod érezni. Ha rám hallgatsz, amikor visszamegyünk, bosszúból jó alaposan
lerendezed Zaynt – löktem meg játékosan.
– Lehetne, hogy
nem beszélünk róla? – kapta Niall az arca elé a kezét.
– Most miért
szégyenlősködsz? Bezzeg a csajokkal mindig eldicsekedtél.
– Az más. Még
saját magam előtt is zavarban vagyok, akárhányszor csak eszembe jut a dolog.
Szóval inkább beszéljünk másról – kérte.
Nem erőltettem
tovább, mert beláttam, hogy ez tényleg nagyon nagy változás az életében, és idő
kell, amíg feldolgozza magában.
– Lemegyek, mert
ha megjön az öreg, akkor meg akarom csinálni a másik felvételt. Remélem, azon már
látszani fog a teljes kód – álltam fel.
Niall követett a
tekintetével.
– Nem tudom,
honnan van ekkora bátorságod. Én örülök, ha nem kell találkoznom apáddal.
– Én sem
jókedvemben teszem, de ha arra gondolok, hogy ezzel segítek Louis-nak, az erőt
ad.
– És Zaynnek –
tette hozzá.
– Meg a másik két
srácnak. Úgyhogy ügyesnek kell lennünk. Na, majd jövök, ha végeztem – intettem
neki.
– Sok sikert! –
kiabált még utánam Niall.
A szobámba mentem,
és összeraktam a holmikat, amire szükségem volt. Mire leértem, meglepetésemre
apám már itthon volt. Ezt onnan tudtam, hogy Ray akkor jött ki az irodából. A
pasas csak felém biccentett, majd távozott, én pedig bekopogtam.
– Jó, hogy jöttél,
fiam – nézett fel ismét egy vaskos iratkötegből apám, és magához intett.
Ez nem volt túl
biztató, mert valószínűleg újabb melót akar majd rám bízni, és én köszöntem, de
nem igazán kértem már belőle. A szokásos helyemre ültem le.
– Van valami
fontos? – kérdeztem.
– Igen –
bólintott. – Mi az a kezedben? – méregette az ölemben szorongatott dobozt.
– Ja, ez – emeltem
meg a kis csomagot. – Csak néhány ékszerem, amiket nem használok. Gondoltam,
jobb helyük lenne a széfben. Mi az a fontos dolog? – tereltem a témát, mintha
nem is lennének olyan fontosak azok az ékszerek.
Apa felállt,
elvette a kezemből a dobozt, és beszélni kezdett. Alig tudtam rá figyelni, mert
amíg háttal állt, addig be kellett kapcsolnom a felvétel indítását a
telefonomon.
– Mindjárt indulok
egy tárgyalásra, és szeretném, ha elkísérnél. Egy nagyon fontos üzletet
készülök megkötni. Neked más dolgod nem lesz, csak figyelj és tanulj! – dörögte
a mély hangján.
Az idegességtől
remegett a kezemben a telefon, és feszülten azt figyeltem, mikor fordul meg,
hogy abban a pillanatban ki tudjam kapcsolni. Emiatt elég lassan jutott el a
tudatomig, amit mondott.
– Rendben –
nyögtem, és azzal egy időben leállítottam a felvételt, mert éppen akkor csukta
be a széfet. Sietősen a zsebembe csúsztattam a készüléket.
– Akkor menj, és
öltözz fel elegánsan. Fél óra múlva indulunk – adta parancsba, és én már ott
sem voltam.
Egyértelmű volt,
hogy ismét egy illegális üzletről lesz szó, nem véletlenül tették kora estére.
Igazából ez a része különösebben nem érdekelt. Ha annyira akarja, elkísérem,
türelmesen végighallgatom, és ennyi. Sokkal inkább izgatott, vajon sikerült-e a
felvétel. A szobámba érve gyorsan visszanéztem. Néha most is beletakart apám
keze, de sokkal jobb lett, mint az első.
Nem sok időm
maradt a készülődésre. Összekötöttem a hajamat, magamra kaptam egy sötét öltönyt,
fehér pólóval. Gondoltam, ez is megteszi. Ezután gyorsan bekopogtam Niallhez,
felvilágosítottam a helyzetről, közben átküldtem neki a felvételt, és már
siettem is lefelé.
– Azért egy inget
vehettél volna fel – mért végig apám zsebre dugott kézzel, és választ sem
várva, kinyitotta az ajtót.
Azzal a limuzinnal
mentünk, amivel ő szokott járni. A kopasz, szakállas vezetett, Ray pedig
mellette ült. Egy fekete terepjáró követett bennünket. Ezek szerint ők is a
kísérethez tartoztak. Nem kérdezősködtem, csak türelmesen vártam, hogy
megérkezzünk a célunkhoz. Egy szórakozóhelynél álltunk meg. Még sosem jártam
itt, de amikor bementünk, rájöttem, hogy miért. A helyet főként kínaiak
töltötték meg. Ezek szerint, apám velük üzletel most.
Időm sem volt rendesen
szétnézni, mert egy kövér pacák jött oda hozzánk, és egyből egy hátsó helyiség
felé kísért minket. Kinyitott előttünk egy bőrbevonatos ajtót, amin
bevonultunk. Ray és a kopasz ment elől, mögötte apám és én, aztán még két
testőr, valamint az ajtó előtt is maradt egy páros. Azt hiszem, eléggé
biztonságban voltunk. Az egész helyiség fekete és vörös színben játszott, csak
a falon égtek lámpák, emiatt nem volt túl világos, de azért jól lehetett látni.
Középen, egy nagy asztal mögött egy szemüveges kínai fazon ült, mellette két
hosszú hajú, kecskeszakállas testőr ácsorgott. Ők is ugyanolyan ferdeszeműek
voltak, mint a főnökük. Nem tűntek olyan kigyúrtnak, mint a mi embereink, de
tutira ki voltak képezve mindenféle harcművészetre. Ahogy beljebb léptünk,
akkor vettem észre, hogy mindkét oldalon áll még kettő-kettő.
A szemüveges
hellyel kínált minket az asztal előtt lévő bőrfotelekben. Nem kérdezte meg, ki
vagyok, és apám sem mutatott be neki, úgyhogy nekem tényleg nem volt más
dolgom, csak hallgatni a beszélgetésüket. Eleinte csupán udvariaskodtak, de
aztán a lényegre tértek. Meglehetősen virágnyelven beszéltek egymással, így nem
mindig vágtam, miről tárgyalnak. Aztán összeadtam, hogy a kínai fazon át akar
települni másik államba, és valamit el akar adni apámnak, de sosem mondták ki
konkrétan, hogy mit, mindig csak áruként emlegették. Már kezdtem unni az
egészet, amikor hirtelen érdekessé vált a dolog.
– Tizenöt millió
sok érte – mondta rezzenéstelen arccal apám.
– Ugyan már,
Desmond! Te is tudod, hogy jóval többet ér – győzködte a szemüveges.
– Kockázatos, és nem
is a legjobb áru – felelte apám.
– Semmi kockázat
nincs benne. Még a raktárakat is megkapod hozzá – érkezett a szemüveges
válasza, akinek olyan ravasz képe volt, hogy én tutira nem üzleteltem volna
vele. Mondjuk amúgy sem.
– Tízet adok érte
– vágta rá apám határozottan.
A kínai fazon
felnevetett, majd ugyanolyan gyorsan el is komolyodott.
– Harmad árat nem
szokás alkudni – csóválta a fejét.
– Neked sürgős,
nem nekem, és nincs nagy szükségem rá. Megvannak a saját forrásaim. Hétfő délig
van időd átgondolni. Ha áll az üzlet, kedden megkapod készpénzben. – Apám felállt,
és én is felpattantam, de már csak az idegességtől is, mert ez azt jelentette,
hogy ki fogja venni a pénzt a széfből.
A kínai arcán látszott,
hogy nagyon nem tetszik neki az ajánlat.
– Átgondolom.
Köszönöm, hogy idefáradtál – nyújtott kezet apámnak.
Miközben
távoztunk, fejben már pánikolni kezdtem, mert így a fiúknak nagyon kevés idejük
maradt a felkészülésre. A kocsiba is gyomorideggel ültem be, és apám még
idegesített azzal, hogy elkezdett papolni arról, milyen keménynek kell lenni az
üzletfelekkel, nem láthatják rajtunk a bizonytalanságot, blablabla. A faszomat
sem érdekelte a süket dumája. Bezzeg, ha az én életemről és jövőmről lenne szó,
nem dumálna annyit. Sőt, egy szót sem szólna, mert az sosem volt érdekes
számára.
Amint hazaértünk,
rohantam Niallhez, aki legalább azzal a jó hírrel fogadott, hogy a felvételen
elég jól látszik a kód. Elkértem a telefonját, és felhívtam Brandont. Muszáj
volt lefixálni az akciót hétfőre.
Imádkoztam, hogy
addigra minden flottul menjen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése