Üdv a klubban - 10. fejezet

 Octavia

Octavia napjai ismét rendkívüli módon összesűrűsödtek. Az egyetemen a vizsgaidőszak következett, úgyhogy rengeteg tanulnivalója akadt. Mellette ott volt a két játék, habár az új még nem indult el, de le kellett tesztelnie, mellette tanulmányozni a leírást, megszerkeszteni a fórumot és megtanulni az új munkafelületek kezelését. Igaz, mindezt úgy is tudta csinálni, miközben Jaydenre vigyázott. De mellette a sok házimunka, szaladgálás a bölcsibe és a heti nagy bevásárlás lekötötte minden percét. Hogy a pénzzel spóroljon, igyekezett minél kevesebbet Amberre bízni a húgát, mert tudta, hogy a vizsgák alatt többször is szüksége lesz a segítségére.

Egy hét telt el, de a gondolatait ugyanúgy Daniel töltötte ki. Nem akadt olyan nap, vagy olyan óra, hogy ne gondolt volna rá. De ezt nem találta meglepőnek, hiszen a férfi volt az első az életében. Daniel igazi testi vágyat ébresztett benne, a többi ábrándjáról nem is beszélve. Nem csoda, hogy beleszeretett. Mert igen, beleszeretett. Ezt már kár lett volna tagadnia. Ha nem így lenne, akkor nem gondolna folyamatosan rá, nem verne hevesen a szíve, amikor lelki szemei előtt megjelenik a kedves mosolya, az izmos teste és a csábító szemei.

Jayden aludt, így legalább lett egy szabad órája. Mindenképpen ki akarta használni, ezért kiült a kertbe az egyik fa alá tanulni. Alig kezdett hozzá, Kelton jelent meg a tornácon, és láthatóan őt kereste.

– Itt vagyok! – intett neki Octavia, mire a férfi zsebre dugott kézzel odasétált hozzá.

– Mit csinálsz? Tanulsz? – kérdezte meg a nyilvánvalót.

– Láthatod – emelte fel a jegyzeteit.

Kelton tétován körbenézett.

– Amúgy, minden oké?

Octavia gyanakodva nézett fel rá.

– Mit akarsz?

– Semmit. Csak érdeklődök, hogy minden oké-e veletek.

Kelton hiába próbált úgy tenni, mintha tényleg jó fej lenne, és csak a hogyléte érdekelné, Octavia átlátott rajta.

– Ismerlek már, Kelton. Akarsz valamit. Na, ki vele! – állt fel ő is.

A férfi bóklászni kezdett, mint aki a kertet tanulmányozza, majd hirtelen megfordult.

– Na, jó! Találkozni akar veled.

Octavia válasz helyett hevesen rázni kezdte a fejét.

– Ne is folytasd! – emelte Kelton elé a mutatóujját.

– Most minek játszod meg magad? Azt hiszed, nem láttam, hogy neked is bejön? – gúnyolódott Kelton. – Mióta vele voltál, mintha kicseréltek volna. Folyamatosan csak álmodozol. Nekem is van ám szemem!

Hát ennyire nyilvánvaló lenne, hogy szerelmes?

Ha Daniel újra látni akarja, akkor gondol rá. Ez jóleső érzéssel töltötte el Octaviát. Azonban az sem kizárt, hogy csak épp hozzá támadt kedve, és tegnap még mással szórakozott. Nem fog egy ilyen férfival találkozni azért, hogy újra csak megalázza saját magát. Keltonra pedig végképp dühös lett, amiért megint ilyen kéréssel állt elé. Elege lett az egészből.

– Nem érdekelsz, és nem érdekel a főnököd sem! – kiáltotta Octavia magából kikelve. – Azt kérted, feküdjek le vele, mert kell az a kibaszott állás. Megtettem. Utána azt kérted, vacsorázzak vele. Ezt is megtettem. Vége, Kelton! Soha többé nem bújok ágyba senkivel! Sem a te, sem a főnököd kedvéért!

Ahogy kiadta magából a dühét, egy árnyat látott a tornác felől. Odakapta a fejét. Nora állt ott egy tálca süteménnyel a kezében. Octavia elsápadt.

– Szervusztok! – dadogta zavartan Nora. – Kopogtam, de senki sem válaszolt. Nyitva volt az ajtó. Csak hoztam egy kis sütit – emelte fel a tálcát bizonyítékként.

Vajon hallotta miről beszéltek? Mióta állhatott ott?

Kelton ment oda elsőnek, és nyájasan mosolyogva megköszönte a sütit. Octavia nyelt egy nagyot, és követte.

– Köszönjük, Nora! Ez igazán kedves! Majd igyekszem viszonozni.

– Ugyan! – legyintett Nora. – Nem azért hoztam. Csak gondoltam, annyira elfoglalt vagy, biztosan nincs időd sütögetni – vigyorgott szélesen. – De megyek is, nem akarok zavarni. A tálcát majd visszahozod valamikor – mondta, azzal megfordult, bement a házba.

Az asszony egyenesen a kijárat felé tartott, Octavia pedig rohant utána, hogy kikísérhesse.

– Viszlát, Nora, és még egyszer köszönjük! – intett utána.

Ahogy az asszony távozott, Octavia az ablakhoz lépett, és kilesett. Nora nem hazament, hanem Prestonékhoz. Remek! Mindent hallott, most pedig szétkürtöli az összes szomszédnak. Erről is csak Kelton tehetett. Valahogyan el kell érnie, hogy eltűnjön ebből a házból.

– Szóval elmész hozzá? – szólalt meg mögötte a férfi.

– Biztos lehetsz benne, hogy nem! – suttogta Octavia indulatosan, nehogy felébressze Jaydent. – Látod mit csináltál megint? – mutatott az utca felé. – Most már mindenki tudni fogja, mire vettél rá! Nem volt még elég? Mégis mit akarsz tőlem? Nem tettél már tönkre eléggé?

– Ugyan már! Kit érdekel az a vén szatyor? – legyintett Kelton.

– Talán elfelejtetted, hogy egy kislányt nevelünk? – sziszegte mérgesen Octavia.

– Mi köze a gyámügynek ahhoz, hogy kivel bújsz ágyba? Neked az agyadra ment valami, Octavia – gúnyolódott, és úgy nézett rá, mintha tényleg megbolondult volna.

Octavia idegei ezt már nem bírták tovább. Sírással küszködve felrohant a lépcsőn, és magára zárta a szoba ajtaját. Úgy tűnt, sem Daniel, sem Kelton nem száll le róla. Kelton már annyira nem is érdekelte, de Daniel annál inkább. Azt hitte, világosan a tudomására adta, hogy nem akarja többé látni. Pedig akarta. De még mennyire. Igaz, most már maga dönthetett arról akar-e találkozni vele, senki sem kényszerítheti rá. Ha nem lenne Jayden, talán vállalná, hogy összetörjön a szíve. Így viszont bármennyire is vágyott rá, nem tehette meg.

Kelton

Kelton dühös lett, amiért Octavia visszautasította, de már nem volt mivel zsarolnia. Tudta, hogy emiatt nem fogja Reyes kirúgni, de azért jobb szerette volna, ha nem okoz neki csalódást.

A bosszankodása ellenére, titkon imádta, amikor Octavia így kiakad és dühösen kiáltozik vele. Olyankor legszívesebben maga alá gyűrte volna, de nem nyúlhatott hozzá. Octavia soha többé nem állna szóba vele, ha újra erőszakos lenne, de már igencsak kezdte elveszíteni a türelmét. Ha még sokáig nem kaphatja meg, nem fogja bírni. Valahogy a kedvére kellene tennie, de ő nem az a nyálas, udvarlós típus, pedig szép szavakkal biztosan le tudná venni a lábáról. Tutira az olyan pasik jönnek be neki. Na, meg a pénzzel kitömött Reyes, akit fel kellett hívnia.

Nehezen szánta rá magát. Kelletlenül közölte a főnökével, hogy nem tudta a nejét rávenni az újabb találkozásra, aztán rögtön Ambert tárcsázta. Valakin le kellett vezetnie a feszültséget.

– Mi a baj? – Amber nyomban kiszúrta a rosszkedvét, de csak a szeretkezésük után kérdezett rá.

– Miért? – fordult felé Kelton, kezét a lány meztelen derekára fektette.

– Látom, hogy feszült vagy. Nem ilyen szoktál lenni – fürkészte a lány az arcát.

– Talán nem volt jó? – kérdezte Kelton.

– De igen, csak máskor valahogy felszabadultabb vagy.

Kelton visszafordult, és a mennyezetet bámulta.

– Semmi, csak Octavia felhúzott kicsit.

– Mivel? – támaszkodott a mellkasára Amber.

– Lefeküdt a főnökömmel, és tulajdonképpen neki köszönhetem az állásomat. A pasi teljesen belé van zúgva, és újra találkozni akarna vele, de Octavia nem hajlandó elmenni hozzá.

Amber meglepetten pislogott rá.

– Akkor miért feküdt le vele?

– Mert megkértem rá – felelte Kelton kertelés nélkül.

Amber majdnem a száját is eltátotta.

– És Octavia belement ebbe? Sosem néztem volna ki belőle.

– Csak egy ribanc, és most engem akar szívatni – húzta el Kelton a száját.

– De gondolom, ezért nem fognak kirúgni, ugye?

– Persze, hogy nem, csak dühít, amiért megjátssza magát. Ha már úgyis lefeküdt vele, teljesen mindegy lett volna neki, ha újra megteszi. Velem akar kicseszni, de ezt benézte – mérgelődött tovább.

Amber felült, és komoly arccal nézett rá.

– Miért nem költözöl hozzám? Akár velem is felnevelhetnéd Jaydent. Szeretem azt a kislányt, és szerintem mi is jól megvagyunk – vetette fel.

Kelton elképedt. Jó ideig csak a lányt bámulta. Nem értette, hogy juthatott ilyesmi az eszébe. Ha le akarna lépni, biztosan nem vinné magával a kölyköt, de amúgy sem akarta feladni az Octaviával kapcsolatos terveit. Addig nem fog nyugodni, míg meg nem kapja. Gondolkozott, mit válaszoljon, amivel nem bántja meg Ambert.

– Nem butaság, amit mondasz. Adj egy kis időt, bébi – karolta át Amber karcsú derekát. Lenyomta az ágyra, majd a szájára tapadt.

Octavia

A szomszédok már másnap furcsán nézek Octaviára. A nők összesúgtak, amikor elhaladt mellettük, a férfiak pedig feltűnően méregették. Nem elég, hogy saját maga előtt szégyellte, amit tett, most már az egész utca tudott róla.

Alig várta, hogy beérjen, és bezárja maga mögött az ajtót. Sírva borult az asztalra. Nem akarta elhinni, hogy ezentúl így kell élnie. Most már mindenki könnyűvérű nőnek tartja, és sajnos ez nem csak az ő szégyene, hanem szegény Jaydené is. Róla ugyanúgy fognak pusmogni, és sajnálkoznak majd, amiért egy ilyen feslett nő neveli. Már előre hallotta, ahogy arról sustorognak, hogy majd biztos ő is olyan lesz, mint a nővére. Mert az emberek már csak ilyenek. Gonoszak.

Octavia igyekezett minél kevesebb időt tölteni az utcán, hogy senki arcán ne kelljen látnia a megvetést. Most már értette, mit érezhetett Daniel, amikor a kocsiban szembesítette a valósággal. Valójában mindketten megérdemelték ezt. Mindegy milyen okból, de mindketten olyan dolgokat műveltek, ami az emberek szemében elítélendő.

Egyik nap a bevásárlásról ért haza, amikor a szemben lakó Mr. Preston épp kijött a postáért. A férfi integetett, ezért Octavia visszaintett neki, majd elkezdte kipakolni a súlyos szatyrokat a csomagtartóból.

– Segítek! – lépett oda hozzá váratlanul Preston.

– Köszönöm, igazán kedves, de elbírom – mosolygott rá kedvesen Octavia. – Legfeljebb majd kétszer fordulok.

– Nem hagyom, hogy egy ilyen törékeny nő cipekedjen! – közölte a férfi, azzal fel is kapta a két legnehezebb csomagot.

Octavia nem bánta. Örült, hogy végre valaki kedves vele, hiszen a köszönésen kívül senki sem állt vele szóba. Preston egészen a konyháig bevitte a csomagokat, majd letette őket a székre.

– Köszönöm a segítséget – nézett rá hálásan Octavia. – Esetleg egy kávét?

– Elfogadom, köszönöm – bólintott a szomszédja.

Octavia bekapcsolta a készüléket, és azonnal megérezte, hogy Preston le sem veszi a szemét róla.

A férfi az ötvenes éveiben járt, de a rendszeres futásnak köszönhetően jól karbantartotta magát. Haja már őszbe fordult, rövid tüsi frizurát hordott, amitől a koránál még fiatalabbnak tűnt.

– Hallottam, miket pletykálnak rólad – fecsegte a férfi az ajtókeretnek támaszkodva.

Octavia arca azonnal égni kezdett.

– Mr. Preston, én nem…

– Előttem nem kell mentegetőznöd! – vágott a szavába Preston. – Megértelek!

Octavia enyhén remegő kézzel nyújtotta felé a csészét. Mit ért meg? Mit lehet azon megérteni, amit ő csinált?

– Hallottam már ilyenről – folytatta Preston, a kávét kortyolgatva. – Drága az egyetem, a lányok kénytelenek így megkeresni a pénzt a tanulmányaikra. Ráadásul neked itt a húgod is, akiről gondoskodnod kell.

Jézusom! Azt hiszi, hogy pénzért fekszik le férfiakkal?

– De én nem! Higgye el, Mr. Preston, hogy én nem… – Octvia dadogott. Nem készült fel ilyesmire, és rögtön rájött, hogy a magyarázkodása csak ront a helyzetén.

– Na, semmi baj, Octavia! – vágott a szavába ismét a férfi. Letette az üres csészét az asztalra, majd közelebb lépett hozzá. – Nem kell szégyenkezned!

Preston lassan végigsimított Octavia karján, amitől ő ösztönösen hátrált egy lépést.

– Arra gondoltam, én is támogatnálak, ha néha-néha összebújnál velem. Szép lány vagy, és szerintem van néhány ismerősöm, akik szintén örömmel a pártfogásukba vennének – duruzsolta negédesen Preston, közben kéjes vigyor terült el az arcán.

Octaviával forogni kezdett a világ. Ezek azt hitték róla, hogy egy olcsó kis kurva, aki némi zsebpénzért cserébe bárkinek szétteszi a lábát. Tudni sem akarta, mi egyebet beszélhetnek még róla. Rettentő dühös lett.

– Takarodjon innen, vagy megyek, és elmondom a feleségének, hogy mekkora perverz disznó! – sziszegte mérgesen.

Preston elhúzta a száját, és szánakozva mérte végig.

– Ha azt mondanám, hogy te kezdtél ki velem, szerinted mégis kinek hinne?

– Takarodjon! – kiáltotta újra Octavia, miközben könnyek folytak végig az arcán.

– Szóval válogatós ribanc vagy? Aztán csak nehogy megbánd! – vetette oda gúnyosan a férfi, majd, mint aki jól végezte a dolgát, felszegett fejjel kisétált a házból.

Ahogy eltűnt, Octavia kulcsra zárta az ajtót, és berohant a fürdőszobába hányni. Annyira kikészült, hogy egész éjszaka csak forgolódott. Úgy érezte, képtelen tovább ott élni. Addig-addig hánykolódott, míg reggelre kész terv született meg a fejében.

Az előadások után rohant haza, hogy megfőzze Kelton kedvencét. Útközben felhívta Ambert, és megkérte, kivételesen hozza el ő Jaydent a bölcsiből. Miután kész lett az ebéd, szépen megterített, és várta, hogy Kelton felébredjen. Arra készült, hogy rábeszélje valamire, és ezért bármit képes lett volna megtenni. Igen, ha minden kötél szakad, még azt is. Egyszer már megtette, miért ne menne másodszor is? Keltontól undorodott, de most még ezt is félre tudta tenni. De azért őszintén remélte, hogy arra mégsem kerül sor.

– Hogy aludtál? – üdvözölte a legkedvesebb mosolyával a férfit, amit magára tudott erőltetni.

– Helló! Kösz, jól. – nézett rá meglepődve Kelton.

– Megvártalak az ebéddel. Nem volt kedvem egyedül enni – füllentette Octavia.

– Mitől van ilyen jókedved? – mustrálta gyanakodva a férfi, miután leült az asztalhoz.

Lehet, túlzásba viszi?

– Semmi különös, csak jól sikerült az egyik vizsgám. Örülök, hogy túl vagyok rajta – csacsogta Octavia könnyedén.

Igaz, még nem is kezdődtek el a vizsgák, de Keltonnak fogalma sem volt erről. Valószínűleg azt sem tudta, mikor végez. Soha nem kérdezte semmiről.

– Nem tudom, hogy lehet ennyit tanulni. Állandóan a könyveket bújod – rázta a fejét Kelton, de mikor letette elé a tálat, az arcra azonnal felderült. – Á, egy istennő vagy, bébi! A kedvencemet főzted!

Persze, mert én legalább figyelek rád, pedig a legkevésbé sem érdemled meg, te szemét! – morgolódott magában a lány.

– Tényleg? Örülök! – mosolygott kedvesen a férfira. – Jó étvágyat!

Egy ideig csendesen falatoztak. Octavia nem tudta, hogyan kezdjen hozzá, eljött-e már a megfelelő pillanat, de bele kellett vágnia.

– Kelton… – Úgy tett, mint aki épp tűnődik valamin.

– Igen? – nézett fel a tányérjából a férfi.

– Azon gondolkodom, szerinted nem lenne jobb, ha eladnánk a házat?

Kelton kezében megállt a villa.

– Miért adnánk el? – kérdezte felvont szemöldökkel.

– Vehetnénk egyet a belvárosban, hogy ne kelljen annyit autóznod a klubba. Jaydennek ott is találnánk bölcsit, de amúgy is mindjárt ovis lesz. Nekem pedig onnan ugyanannyi lenne bejárni az egyetemre – vázolta fel Octavia az ötletét.

– Kibírom – dőlt hátra jóllakottan Kelton. – Miattam aztán nem tényleg nem fontos ilyesmin törni a fejed.

Octavia sejtette, hogy nem lesz ilyen egyszerű.

– Igen, de most már, hogy egy ilyen menő klubban dolgozol, ahhoz menőbb környék is dukál. De persze, lehet, hogy hülyeség – rántotta meg a vállát, hogy úgy tűnjön, igazából nem fontos.

Ivott egy kis vizet, közben fél szemmel Keltont leste. Egyértelmű volt, hogy a férfi elgondolkozott a szavain.

– Hm, talán igazad van. Viszont azon a környéken a házak is drágábbak. Nekünk pedig nincs annyi pénzünk, hogy kipótoljuk – felelte Kelton.

– Ugyan, csak keresgélni kell, és lehet találni jó vételt. Kávét? – kedveskedett tovább Octavia.

Kelton bólintott, és még mindig maga elé meredt. Bekapta a horgot.

– Azért egy háromszobás ház nem olcsó arrafelé. Kisebbet meg nem vehetünk – morfondírozott a férfi.

Octavia a tűzzel játszott, de meg kellett tennie. Letette a kávét Kelton elé, és olyan bájosan pislogott mellé, hogy még Kelton élettelen, szürke szemeiben is kedvesség csillant.

– Minden házat át lehet alakítani, addig pedig ideiglenesen akár meg is osztozhatunk egy szobán – mosolygott rá Octavia bűbájosan, majd ahogy ellépett tőle szándékosan leejtette a konyharuhát.

A férfinak háttal, lassan lehajolt érte, és hagyta, hogy Kelton a miniszoknyás fenekét bámulja.

Istenem, kérlek, segíts, hogy tudjon uralkodni magán! – fohászkodott magában.

Visszalépett a pulthoz, majd még mindig mosolyogva megfordult, és lopva Kelton nadrágjára lesett. Ahogy sejtette, a férfi azonnal izgalomba jött, ráadásul megdöbbent azon, amit az előbb mondott neki.

– Nem isszuk meg inkább kint a kávét? – próbált menekülni Octavia a veszélyes szituációból, amit okozott.

– Tényleg velem aludnál? – kérdezte hirtelen Kelton.

– Ideiglenesen? Persze. Te éjszaka úgyis dolgozol, csak ritkán kellene együtt aludnunk. És nem egy idegen vagy – felelte könnyedén, de a gyomra reszketett. Gondolni se bírt arra, hogy valaha is egy ágyban feküdjön vele.

Kelton tűnődve felállt, kisétált a tornácra, Octavia pedig utána. A korlátra támaszkodva folytatták a beszélgetést.

– És nem félnél, hogy…?

Nem, mert olyan sosem lesz. Most viszont kurvára félek – gondolta Octavia.

– Ha megígérnéd, hogy jó fiú leszel, akkor nem. Bizonyítottad már, hogy tartod a szavad.

Ha ezt a maszlagot beveszi, akkor ostobább, mint hitte – forgatta a szemeit.

– Végül is, megpróbálhatjuk! – meredt maga elé Kelton, és egy félmosoly jelent meg a szája sarkában.

Octavia tudta, hogy gondolatban már őt döngeti a közös ágyukban. Álmodozzon csak!

– Talán majd utána a kocsim is lecserélhetem valami menőbbre, ami jobban illik hozzám – szólalt meg egy idő után Kelton.

– Vagy akár egy motort is vehetnél. Arra buknak a csajok – adta alá a lovat Octavia.

– Ja, az csúcs lenne! – vigyorgott elégedetten a férfi. – De rád bíznám ezt az egészet, tudod, hogy én sosem érek rá. Ha szerzel egy jó házat, akkor benne vagyok.

– Á, nem gond – legyintett. – Majd nézelődök, és szólok, ha találtam valamit.

Kelton még nem tudta, de Octavia már rég utánajárt, mennyiért menne el a házuk, és már ki is nézte a megfelelő csalit is számára.

– Tudtam, hogy jól ki fogunk jönni egymással – húzta magához Kelton a vállánál fogva.

Octavia csak néhány másodpercig bírta, aztán elhúzódott.

– Könnyebben ment volna, ha nem veszel rá bizonyos dolgokra – felelte, mert nem bírta megállni, hogy vissza ne szóljon. – De már túl vagyunk rajta. Felejtsük el!

– Okos lány vagy te, Octavia. Kicsit belekóstoltál a jóba, ami szerintem kifejezetten az előnyödre vált. Más ember lett belőled – járatta végig rajta a férfi a tekintetét.

– Mire gondolsz?

– Sokkal kedvesebb és szexisebb vagy. Határozottan tetszik ez az Octavia – vonta magához újra Kelton, ami miatt Octavia majdnem infarktust kapott.

– Talán egyszer kicsit behatóbban is megismerheted ezt az énem – kacérkodott, és mutatóujját végighúzta a férfi mellkasán.

Kelton egy szempillantás alatt csapott le a szájára. Octavia még fel sem fogta, Kelton nyelve már be is hatolt az ajkai között, ő pedig ijedtében majdnem elharapta azt.

– Hé, azért ilyen gyorsan nem megy. Dolgozz meg érte! – tolta el magától mosolyogva, közben pedig majd felfordult a gyomra.

Mielőtt Kelton reagálni tudott volna, ő sietően besurrant a házba. A konyhából még látta, ahogy a férfi mosolyogva néz maga elé, majd megharapja a szája szélét. Remek. Fantáziálj csak! – gondolta Octavia.

Ahogy túl lett a nehezén, fellélegezve ment a szobájába. Azt a csókot ugyan nem tervezte, de az a pár másodperc megért annyit, hogy Keltont teljesen megbolondítsa. Végigdőlt az ágyon, és a következő lépésen gondolkodott, de nem igazán tudott koncentrálni, mert hirtelen elöntötte a vágy, hogy láthassa Danielt. Semmi mást nem akart, csak újra belenézni azokba a vonzó, sötét szemekbe, megcsodálni a széles vállait, hallani a férfias baritonját és látni az ellenállhatatlan mosolyát. Rettenetesen hiányzott neki.

Most kivételesen úgy mehetne el a klubba, hogy nem ő rendelte magához. Ezúttal saját maga dönthette el, mit akar tenni, és ő Danielre vágyott. Igaz, megfogadta magának, hogy nem fog találkozni vele, de ez akár még a terve szempontjából is jól jöhet. Kelton biztosan boldog lenne, és véglegesen elnyerné a bizalmát vele. Ezzel győzte meg magát, hogy semmi baj nem lesz abból, ha elmegy Danielhez.

Halkan bekopogott Kelton szobája ajtaján.

– Gyere! – kiáltotta a férfi.

Octavia csak benyitott, de nem ment be.

– Mit szólnál, ha ma este én is elmennék veled a klubba? Úgyis azt mondtad, hogy sosem szórakozok.

Kelton meglepetten felvonta a szemöldökét, majd felderült az arca.

– Felőlem. De akkor tényleg szórakozz is végre! Még nem láttalak táncolni – kacsintott rá.

– Persze, csak akkor tudok menni, ha Amber vállalja Jaydent éjszakára. Mindjárt megyek érte, és megbeszélem vele. Majd hívlak – hagyta volna ott, de Kelton utána szólt.

– Tudod mit? Elhozom én Jaydent. Ha már ilyen jó fej voltál velem, én is az akarok lenni – kedveskedett tőle szokatlan módon.

11. fejezet