Üdv a klubban - 16. fejezet

Octavia

Octavia már korán reggel lázasan csomagolt. Most következett a terve legnehezebb része. Kellett egy hideg zuhany, hogy az előző esti kilengése után magához térjen, de mivel a legfontosabb nap előtt állt, gyorsan fel tudta rázni magát. Amíg Kelton aludt, addig kellett mindent elrendeznie. Általában a férfi délután két óra előtt nem szokott felébredni, de ő már tízre odarendelte a költöztetőket. Lábujjhegyen hordta le a szobáikból a dobozokat és a bőröndöket. Szinte pont akkor lett kész, amikor a költöztetők megérkeztek. Gyorsan kirohant eléjük, és megkérte őket, hogy ha lehet, csendesen pakoljanak, mert a férje éjszakás volt, még alszik. A férfiak egy hang nélkül cipelték ki az összekészített holmikat, a bútorokért pedig majd másnap fognak visszamenni.

Amikor az utolsó doboz is felkerült az autóra, Octavia halkan becsukta utánuk az ajtót, és ránézett az órájára. Majdnem dél volt. Bement a lenti fürdőbe, ledobta a koszos farmerját, aztán belebújt egy könnyű, nyári ruhába. Előkereste a táskából a csekket, melyet letett a konyhaasztalra. Eszébe jutott, hogy a laptopot még az ágyán hagyta, ezért felosont érte. Először Jayden szobájába ment be, hogy újra átnézze, nem maradt-e ott valami, ami esetleg fontos lehet. Utána halkan a sajátjába nyitott be, és félig behajtotta az ajtót maga után. Összecsukta a gépet, kihúzta a csatlakozót, összetekerte, majd becsúsztatta őket a táskába. Odament az íróasztalhoz, gyorsan átnézte a fiókokat. Még egy pillantást vetett a szobára, a vállára kapta a táskát, és indult volna lefelé, de az ajtóban beleütközött Keltonba. A férfi vérben forgó szemekkel nézett rá, majd egy gyors mozdulattal visszalökte őt a szobába.

– Ez mi? – kérdezte a csekket lebegtetve.

Octavia egy pillanatra rettenetesen megrémült. El akarta kerülni a Keltonnal való találkozást, éppen ezért szervezte így az egészet. De most már úgyis mindegy volt, hiszen mindent elrendezett.

– A részed a házból – felelte felszegett fejjel.

Kelton összehúzta a szemöldökét, majd tekintetét villámgyorsan végigfuttatta az üres szobán.

– Hová készülsz? Miért adtad ezt ide? – kérte számon. Biztosan nehezen akarta elhinni, amire valószínűleg már rég rájött.

– Elköltözünk. Mégpedig nélküled – közölte Octavia szemrebbenés nélkül. – Ennyi a ház negyed része, ami neked jár, és most engedj elmenni.

Kelton arcára volt írva, mennyire váratlanul érte a dolog. Kellett neki néhány másodperc, mire felfogta, amit hallott. Tekintete elsötétült. Octavia olyan haragot látott a szemében, ami megrémisztette, de nem akart többé félni tőle. Ez az ember nem irányíthatja tovább az életét.

– Mégis mit hittél? Azok után, amit velem tettél, majd boldogan újra összeköltözünk? Tiszta szívemből gyűlöllek, Kelton! Gyűlöllek azért, mert képes voltál odadobni egy vadidegennek! Gyűlöllek, amiért megzsaroltál, hogy intézetbe juttatsz egy ártatlan kisgyereket! – kiabálta. – Már a puszta jelenléted is irritál! Egy utolsó lelketlen, senkiházi alak vagy! – törtek ki belőle a rég visszafojtott szavak. Végre kiadhatta magából, amit hosszú hetek óta érzett, és ettől magabiztossá vált. Elhitte, hogy már senki és semmi sem állíthatja meg. – Ott a pénzed, arra költöd, amire akarod. Holnap estig van időd elhagyni a házat, mert költöznek az új tulajdonosok. – Mondandója végén eltökélten indult az ajtó felé.

Kelton nem lépett félre az útjából, mint azt remélte, helyette kirakta elé a kezét, és olyan erővel dobta hátra, hogy Octavia hanyatt esett az ágyon, a laptop pedig táskástól a földön landolt.

– Azt hiszed, ennyivel megúszod ezt? – Kelton vérben forgó szemekkel közeledett felé.

Octavia azonnal fel akart ugrani az ágyról, hogy elmeneküljön, de Kelton megragadta, és durván visszanyomta.

– Teszek róla, hogy örökre megbánd, amiért átbasztál, te mocskos kis ribanc! – magasodott felé fenyegetően, hogy véglegesen az ágyhoz préselje őt.

A kezeit a feje mellett szorosan lefogta, és Octavia hiába rángatózott, nem tudta kiszabadítani őket. Csak a lábai voltak még némileg szabadon, így amilyen erővel csak tudta, félig-meddig ágyékon rúgta a tomboló férfit. A rúgás nem lett valami pontos, de Kelton egy másodpercre meghátrált, ami elégnek bizonyult ahhoz, hogy Octavia ki tudjon csusszanni alóla, és az ágy túlsó vége felé megpróbáljon elmenekülni. Kelton azonban utána vetődött, elkapta a lábát, és visszarántotta az ágyra. Octavia hasra vágódott, feje a puha matracon puffant, karjait pedig Kelton hátrafeszítette. A dühös férfi teljes súlyával ránehezedett.

– Engedj el, Kelton! – kiáltotta Octavia kétségbeesetten, és próbált hátranézni rá, de moccanni sem tudott.

A férfi telefonja ott hevert a feje mellett, ami akkor eshetett ki a zsebéből, amikor elkapta őt.

– Ne ficánkolj, mert azzal csak még jobban felizgatsz – hörögte eszét vesztve Kelton, és kezét Octavia lába közé csúsztatta.

Octavia rémülten próbált kiszabadulni, de a férfi testsúlya az ágyhoz szögezte.

– Kelton, ne csináld ezt! – könyörgött már síró hangon.

– Te provokáltad! Hát, most megkapod! – nyögte a hajába eltorzult hangon, és kezét feljebb tolta.

A hangja eszelősen csengett. Octavia rájött, hogy elveszett. Most nem fogja megúszni. Kelton hirtelen megragadta a bugyija pántját, és letépte róla. Szétfeszítette a lábait, ujjaival durván belé hatolt. Octavia fájdalmában felkiáltott, vállát zokogás rázta.

– Milyen szűk vagy! – zihálta a feje fölött a férfi. – Ezt szerette benned Reyes is, igaz?

Octavia arcán könnyek csorogtak le. Kelton meg fogja erőszakolni. Pont úgy, mint azt a lányt a suliban. Épp az utolsó napon, mikor végre megszabadulhatott volna tőle. A tehetetlen félelem lebénította, odalett minden ellenállása. Egyszerűen csak hagyta, hogy megtörténjen, és utána elmehessen innen. A tűzzel játszott, elbukott. Ez a büntetése. Behunyta a szemét, felkészült a legrosszabbra.

Kelton kihúzta a kezét a combjai közül. Octavia cipzár súrlódását hallotta. Mély levegőt vett, és próbálta visszatartani zokogását. Már elengedte a füle mellett Kelton ocsmány szavait. Semmi sem érdekelte, csak legyen végre túl rajta.

A férfi fészkelődve helyezkedett rajta. Octavia már érezte az undorító keménységét a lába között, ám ekkor, mint a riasztó éles hangja, megszólalt a telefon a feje mellett. Az egyik népszerű rockzene első ütemei üvöltöttek a fülébe. A szeme kipattant. Kelton sem mozdult, azonban ugyanolyan szorosan tartotta, mint korábban. Octavia amennyire tudta, felemelte a fejét, és a kijelzőre nézett. Reyes. Ez a név villogott a képernyőn. Az egész olyan valótlannak tűnt. Reyes. Olvasta el újra.

Kelton még mindig rajta feküdt, de továbbra sem mozdult. Aztán egyik felkarját a hátának támasztva préselte továbbra is az ágyhoz, míg a másikkal felkapta a telefonját, és megnézte, ki hívja. Octavia feszülten figyelt.

Ne tedd le, Daniel! Istenem! Kérlek, ne tedd le! – fohászkodott magában.

A zene még mindig szólt, és akkor Kelton minden előzmény nélkül leszállt róla, majd kiment a szobából. Octavia abban a pillanatban felpattant, megragadta a táskáját, és mikor kirontott, majdnem felborította az ajtó előtt telefonáló Keltont. Lerohant a lépcsőn, kezébe kapta a szandálját, mezítláb futott ki az utcára. Beült a kocsiba, amit azonnal lezárt. Remegve bújt bele a lábbelibe, aztán sietősen elhajtott.

Nem tudta, hogyan jutott el az új házukig, amit titokban vásárolt. Egész testében remegve szállt ki a kocsiból, és míg a bejárathoz ért, igyekezett összeszedni magát, mert a költöztetők már az utolsó dobozokat hordták be a házba. Sikerült tartania magát, de miután elmentek, az ajtónak támaszkodott, és zokogva rogyott le a földre. Épp úgy, mint a temetés napján a gesztenyefa alatt.

Életében nem félt még ennyire. Daniel mentette meg, és még csak nem is tud róla. Neki köszönhette, hogy Keltonnak nem sikerült egy életre tönkre tennie őt, és már soha nem mondhatja el neki, mennyire hálás érte.

Daniel

Daniel mosolyogva ült az íróasztalánál. Szeretlek, Daniel! Ez a rövid mondat visszhangzott a fülében egész nap. Kellemes hangulatban idézte fel magában, az előző éjszakát.

Kedvetlenül ballagott le a lépcsőn, miután Stella magára hagyta a gondolataival. A pulthoz érve csak véletlenül fordította a fejét a táncoló tömeg felé, és akkor földbe gyökerezett a lába.

Octaviát pillantotta meg, ahogyan erotikusan vonaglik a táncparkett közepén. Észbontóan nézett ki. Farmere a fenekére feszült, és ide-oda ringatta a csípőjét. Karjait a magasba emelte, előbukkant meztelen, karcsú dereka, mely minden férfi tekintetet magára vonzott. Hogy került ő ide? Egy idegen pasas előtt riszálta hátsóját, aki nyálát csorgatva tapadt rá, és hirtelen magához vonta. Danielt rettenetesen felbőszítette a látvány.

Abban a pillanatban tudta, hogy bármit is gondolt eddig, igenis kell neki ez a nő. Octavia csak az övé lehet, senki másé. Sem férj, sem gyerek és semmilyen vele járó probléma nem állhat az útjába. Meg fogja szerezni, bármibe is kerüljön! Habozás nélkül szabadította ki a kéjenc pasasnak a karmai közül, és a lépcső felé vonszolta. Octavia akadozó beszédéből és billegő járásából azonnal rájött, hogy ivott, méghozzá nem keveset. Egyáltalán miért jött ide? A szeme láttára akart felszedni valakit? Ismét csak szándékosan fel akarta húzni?

Annyira kiborította az egész jelenet, hogy még a tulajdon férjét is elzavarta az útjukból, aki akkora balfék, hogy szó nélkül végignézte, ahogy a feleségét betuszkolta a raktárba.

Miután számonkérte Octaviát, az enyhén imbolyogva próbálta kioktatni. Titokban meg is mosolyogta magában, annyira édes volt. A makacsságával nemcsak felbosszantotta, de rendkívüli módon izgalomba is hozta. Nem volt nehéz rájönni, mivel tudná lecsillapítani, és ezer örömmel tette meg.

Az éjszaka legnagyobb meglepetését mégsem Octavia váratlan felbukkanása, vagy az őrült szeretkezésük okozta, hanem az, amit Octavia a teljes extázisa közben nyögött a fülébe: Szeretlek, Daniel!

Octavia szereti. Ez pedig egészen feldobta Daniel hangulatát. Már nem gyötrődött, pontosan tudta, mit akar. A nő most haragszik rá, mert a szavaiból ítélve megláthatta Stellát nála, és azt hiszi, vele volt. Daniel még a féltékenységének is örült, mert az is azt bizonyította, hogy nem csupán az alkohol mondatta ki vele azokat a szavakat.

Ezek után semmi más dolga nem maradt, csak hogy meggyőzze Octaviát a szándékairól, amit nem is akart sokáig halogatni. Reményekkel telve fordult vissza az ablaktól, és a telefonja után nyúlt. Kénytelen volt Silvát berendelni az irodájába, ugyanis az egyik lány panaszt tett rá, mert az a seggfej olyasmire kényszerítette, amit a lány nem akart megtenni. Úgy tűnt, amíg ő az asszonyát szórakoztatta, addig Silva valaki másban lelte örömét. Gyomorforgatónak találta ezt az egészet, és alig várta, hogy véget vethessen neki.

Először azt hitte, Silva fel sem veszi a telefont. Azt gondolta, talán még alszik, éppen ezért szándékosan végigcsörgette, hogy felébressze. Mire végre Silva beleszólt, furcsán zihált a vonal túlsó végén. Daniel inkább nem gondolt arra, vajon mit csinálhatott otthon, Octaviával kettesben. Tíz percet adott neki, hogy odaérjen. Képtelenség volt annyi idő alatt a házuktól elérni az irodájáig, de azt akarta, hogy Silvának a késés miatt is szabadkoznia kelljen.

Bő húsz perc telt el a hívás óta, mire a titkárnője bekísérte Silvát. A fickó meglehetősen zaklatottnak tűnt.

– Mr. Reyes – biccentett felé. – Elnézést a késésért. Nagy volt a forgalom.

– Szeretem, ha az embereim pontosak – jegyezte meg Daniel hűvösen.

Szándékosan nem kínálta hellyel, és nem is kezdett bele a mondandójába. Hagyta, hadd feszengjen egy ideig, addig pedig úgy tett, mintha egy iratot tanulmányozna. Silva már hetek óta neki dolgozott, de még nem ajánlotta fel neki, hogy szólítsa a keresztnevén, mint a többi alkalmazott. Egyszerűen annyira viszolygott ettől az embertől, hogy ránéznie is nehezére esett.

– Megtudhatom mi volt ilyen sürgős? – kérdezte egy idő után Silva, miközben egyik lábáról a másikra állt.

Daniel lassan letette a papírt, és szigorúan nézett rá.

– Panaszt tettek rád.

– Kicsoda? És miért? – kerekedett el az ellenszenves, szürke szeme.

Daniel nem válaszolt, csak mereven nézte őt. Annyira szánalmas volt, ahogy ott toporgott előtte. Hogyan tudott ebbe az alakba beleszeretni Octavia?

– Ha még egyszer molesztálni mered bármelyik lányunkat, azonnal ki foglak rúgni! – közölte vele hűvösen.

Silva nyelt egy nagyot. Természetesen tudta, miről van szó.

– Ígérem, nem fog többet előfordulni! Rá se nézek egyikre se! – dadogta alázatosan.

Daniel ismét a kezébe vette a papírt, és olvasást imitált. Fél szemmel látta, hogy Silva zavartan végigsimít a nadrágján. Valószínűleg azon töprenghetett meg merjen-e szólalni. Aztán csak összeszedte a bátorságát.

– Van még valami, Mr. Reyes?

– Nem, nincs semmi – nézett fel az irat mögül. – Mehetsz.

– Köszönöm – biccentett, és szerencsétlenkedve kihátrált az ajtón.

Danielnek jólesett, hogy megalázhatta, bár legszívesebben már most kirúgta volna, de hamarosan annak is eljön az ideje. Igazából csak amiatt várt még vele, mert ő az egyetlen kapocs Octavia és közötte. Egyébként sem tehette most meg, hiszen Octavia haragudott rá, nem akarta még azzal is tetézni, hogy a férjét is elbocsátja.

Később azon töprengett, hogyan hozhatna össze egy újabb találkozót a nővel. Kénytelen lesz várni néhány napot, amíg Octaviában csillapodnak az indulatok, mert most biztosan azonnal elküldené melegebb éghajlatra. Valahogyan el kellene hívnia egy rendes randira, ahol tudnának beszélgetni egymással. Mondjuk, elhívhatná ebédelni egy étterembe. Fényes nappal, nyilvános helyen biztosan nem tartana Octavia attól, hogy hátsó szándékkal környékezte meg. Azonban egyelőre még várnia kell ezzel.

Két nap múlva hajnalban Daniel Jamal hívására ébredt. Azonnal tudta, hogy valami gond lehet, mert a barátja nem szokta ilyen korán zaklatni.

– Mi történt? – kérdezte álmosan, és ránézett az órájára.

Hajnali öt volt.

– Be kéne jönnöd a klubba – kérte Jamal.

– Miért? – Daniel ásított egy nagyot, és kikelt az ágyból.

– Van itt valami, amit látnod kell.

Mi a fene történhetett? Most zártak, Jamal ilyenkor szokta összeszedni a bevételt.

– Mondd már! – szólt rá türelmetlenül, miközben besétált a fürdőbe.

– Majd meglátod. Megvárlak. – Azzal Jamal ki is nyomta a telefont.

Daniel mérgesen kapott magára egy pólót és egy farmert. Semmi kedve nem volt hajnalban a klubba furikázni, de tudta, hogy Jamal nem hívta volna, ha nem lenne fontos. Csak azt nem értette, miért nem árulta el a telefonban, hogy mi a fene történt.

Jamal a klub előtt várta. Az egyik kidobóval beszélgetett, majd mikor meglátták őt, elköszöntek egymástól. A srác elindult haza, hiszen lejárt a műszakja.

– Szóval? Miért rángattál ide hajnalok hajnalán? – tárta szét Daniel a karját értetlenül, ahogy a barátja felé közeledett.

– Gyere – intett a fejével Jamal, és egyenesen Silva irodájához vezette.

– Mi van bent? – nézett rá gyanakodva.

– Nézd meg magad!

Daniel benyitott. A szoba tele volt mindenféle cuccokkal. Táskák, ruhák, cipők, egymás hegyén-hátán.

– Kié ez a holmi? – fordult kíváncsian a barátja felé.

– Az övé – válaszolta vigyorogva Jamal.

Daniel döbbenten nézett szét újra, és lassan tudatosult benne, hogy Octavia kidobta Silvát. El sem akarta hinni, hogy pont ő fogja majd megkönnyíteni a dolgát.

– Mióta vannak ezek itt?

– Tegnap kerülhettek ide, mert előtte még nem voltak itt – lökött arrébb egy kisebb táskát Jamal.

– És hol van most az a balfék?

– Az egyik lány hazavitte magához – felelte a barátja.

Daniel megfordult, és kiviharzott az ajtón.

– Daniel, várj! – szólt utána Jamal. – Tudom, mire gondolsz, de verd ki a fejedből!

Daniel nem válaszolt, egyenesen a kijárat felé tartott.

– Ne csinálj semmi hülyeséget! – figyelmeztette Jamal, miután a kocsinál utolérte. – Ne rontsd el, mikor végre van esélyed!

A barátja pontosan tudta, hogy azonnal Octáviához rohant volna. Daniel szembefordult vele, és megvárta, mit akar mondani.

– Adj neki időt. Nem ronthatsz rá csak úgy! Most biztosan ki van borulva, és nem arra vágyik, hogy valaki egyből még jobban megbonyolítsa az életét – nézett rá Jamal szúrós szemekkel.

Már megint igaza volt. Daniel megadóan csapta be az ajtót, és karba tett kézzel nekitámaszkodott a kocsijának.

– Mondd, mit tegyek! – sóhajtotta.

– Tudom, hogy nehéz, de várnod kell legalább két hetet, hogy rendezze az életét.

– Két hét? Addig nem fogom kibírni – rázta a fejét.

– Muszáj lesz, különben megint el fog küldeni! Higgy nekem! – tette Jamal a vállára kezét, majd folytatta. – Azért hívtalak ide, mert láttam, mennyire kikészültél miatta. A barátom vagy, Daniel. Először nem örültem, hogy pont egy ilyen bonyolult nőbe szerettél bele, de jót akarok neked, és nem szeretem nézni, mennyire szenvedsz. Ha eddig kibírtad, az a két hét már nem olyan sok.

– És mi van, ha kibékülnek addig? – kérdezte Daniel nyugtalanul.

– Akkor amúgy se lett volna esélyed. Várd ki a sorod, barátom!

Daniel a fejét csóválta. Ilyen sem történt még vele soha. Várnia kellett egy nőre.

– Oké, legyen – nyitotta ki a kocsi ajtaját. – Silvát pedig hagyd, hadd rendezkedjen be ideiglenesen. Amíg a cuccai itt vannak, legalább tudjuk, mi a helyzet, és köszönöm, Jamal – fogott kezet a barátjával, majd hazahajtott.

Madarat lehetett volna vele fogatni, annyira feldobta, ami történt. Igaza volt Jamalnak. Kapott egy esélyt, nem szabad elrontania. Tudta, hogy hosszú hercehurca vár még rájuk, hiszen ott a gyerek, a válás, az osztozkodás, de bármeddig képes lett volna várni Octaviára, ha ő is úgy akarja. Ő pedig támogatni fogja mindenben.

Csigalassúsággal teltek a napok. Jamalt már kiborította azzal, hogy állandóan megkérdezte tőle, ott vannak-e még Silva cuccai. Gyakran eszébe jutott, hogy elmegy Octavia házához, de aztán mindig letett róla, és türelemre intette magát. Folyton azon járt az esze, hogy a nő mennyire össze lehet most törve, és milyen nehéz egy anyának egyedül nevelnie a gyermekét. Annyira fiatal volt még. Élhetné az életét, ehelyett kapott a sorstól egy rohadék férjet, aki valószínűleg egy percre sem tette boldoggá.

Egyik este ő maga ment el a klubba, hogy meggyőződjön róla, Silva még mindig ott lakik. Normál esetben már rég kihajított volna bárkit, aki átmeneti szállásnak tekinti a klubját, de most kénytelen volt szemellenzőt viselni. Úgy tett, mint aki semmiről se tud. A bárpultnál ültek le Jamallal, és beszélgetés közben a szórakozó embereket figyelték.

– Nézd, megint itt vannak azok az alakok – bökött Jamal a fejével az egyik eldugott sarok felé.

– Nem tudom, miért szoktak ide, pedig nem igazán az ő pénztárcájukhoz való ez a hely – vonta meg Daniel a vállát, aztán hirtelen szemet szúrt neki valami.

Silva tűnt fel az idegenek asztalánál. Egy darabig zsebre dugott kézzel dumálgatott velük, majd lassan kihúzta a zsebéből az egyik kezét, és diszkréten átcsúsztatott a másiknak valamit, aki szintén zsebre tette. Utána az a fickó adott át Silvának valamit.

Daniel egyáltalán nem örült annak, amit látott. Dühösen fordult vissza a pulthoz.

– Ne nézz oda! – dörögte Jamalnak. – Szólj a biztonságiaknak, hogy feltűnés nélkül kísérjék be a társaságot az irodába. Silvával együtt. És ügyelj arra, hogy senki ne rendezzen jelenetet!

A barátja nem kérdezett semmit, csak bólintott, majd elment szólni az embereinek. Jamal tudta, hogy komoly dologról van szó, ha ilyet kér tőle. Daniel is felállt, majd bement Silva irodájába.

Még mindig ott voltak a cuccai. A fickó azóta próbált valamiféle rendet tenni, de még mindig nagy felfordulás volt a hegyekben álló zsákok és dobozok miatt. Daniel leült az asztalhoz, aztán szétnézett. Sehol egy kép a családjáról. Még a fiókjában sem talált eldugva egy fotót a kislányáról.

Nyílt az ajtó. Jamal és az emberei négy kölyköt lökdöstek be maguk előtt, majd Silvát, aki hangosan mondta a magáét, csak akkor hallgatott el, mikor észrevette őt.

– Mit jelentsen ez, Mr. Reyes? – kérdezte, mikor az egyik jól megtermett biztonsági emberük szó szerint belökte a helyiség közepére.

Daniel hátradőlt a székében, nyugodt hangon válaszolt.

– Azt majd te megmondod.

– Mégis mit? – nézett körbe Silva zavartan. – Ha ezekre a holmikra gondol, ígérem, holnap már nem lesznek itt.

– Abban biztos vagyok – bólintott, majd Jamalra nézett. – Kutassátok át a zsebeiket.

Mind a négy kölyök próbált ellenállni, de mikor hátrafeszítették a karjaikat, szó nélkül hagyták, hogy átkutassák őket. Jamal hét fehér port tartalmazó tasakot dobott elé az asztalra, melyből három a Silva zsebéből került elő, némi pénz társaságában.

– Engedjétek el őket – bökött Daniel fejével a négy suhanc felé. – Tűnjetek el, többé meg ne lássalak titeket ebben a klubban.

Azok csak bólintottak, és gyorsan kimenekültek az ajtón. Daniel higgadtan az asztalon fekvő tasakokat figyelte, majd felállt, és Silvához sétált. A férfi úgy reszketett, mint a kocsonya. Megvolt az oka rá, hogy ideges legyen.

– Mr. Reyes, megmagyarázom. Nem úgy van, ahogy gondolja…

Daniel lenézett a szánalmas ábrázatára, majd teljes erőből állon vágta. Silva elterült a földön, és rögtön vér folyt a szájából. Nyöszörögve kapta oda a kezét, és próbált feltápászkodni.

– Diszkréten ürítsétek ki az egész helyet, aztán tüntessétek el innen ezt a barmot a holmijával együtt – nézett le undorodva a földön fetrengő Silvára. –  Utána kutassatok át mindent, egy csomag ilyen szar se maradhat az épületben.

Azzal fogta, otthagyta őket, majd dühöngve felment a lépcsőn.

Ez az idióta drogot árult a klubjában. Ki tudja, mióta csinálta, és csoda, hogy eddig még nem buktak le. Egyáltalán nem hiányzott sem a klubnak, sem a hírnevének, hogy ilyen balhékba keveredjen. Muszáj volt bezárnia, és eltüntetni az összeset, mielőtt valaki rájuk küldi a zsarukat. Fentről nézte, ahogy kiterelik az embereket.

Utána egymás után hordták ki Silva cuccait, majd végül őt magát kivezették. Az arca maszatos volt a vértől, ahogy szétkenődött rajta, miközben két erős kar között vergődött. Danielnek kifejezetten jólesett, hogy végre pofán vághatta, és örült, hogy nem kell tovább a tenyérbemászó képét bámulnia.

Az eset után nem tudott tovább várni, másnap reggel munka előtt elhajtott Octavia házához. Fogalma sem volt, mit fog mondani neki, de mindenképpen látni akarta. A ház előtt egy számára ismeretlen kocsi parkolt. Tétován üldögélt egy darabig, közben azon tanakodott, ki lehet nála. Így nem akart becsengetni hozzá, és szidta magát, amiért korábban nem jutott eszébe, hogy elkérje a számát. Persze, lehet, hogy Octavia nem adta volna meg neki, de Silvától is megszerezhette volna.

Végül úgy döntött, hogy inkább másnap visszajön. Már épp beindította a motort, mikor egy férfi jött ki az ajtón. Daniel szívébe mintha egy kést döftek volna. Ugye nem? Az nem lehet, hogy máris talált magának valaki mást. A negyvenes, magas, szikár férfi beszállt a kocsiba, majd elhajtott, Daniel pedig a csalódottságtól legszívesebben szétvert volna valamit.

Az irodában már kicsit lehiggadt, és próbálta meggyőzni magát, hogy az a férfi bárki lehet. Akár Octavia egy hozzátartozója, vagy csak egy ismerős, nem kell azonnal a legrosszabbra gondolnia. Ezen felbuzdulva másnap reggel újra elment, de ismét ott állt ugyanaz a kocsi. A gyomra görcsbe rándult. Korán reggel volt, ami azt jelentette, hogy az a férfi ott is aludt, hiszen biztosan nem hajnalban ment oda.

Egyre csak a házat bámulta, maga sem tudta, mire várt. Megszólalt a telefonja. A titkárnője hívta, hogy hol van már, mert az egyik ügyfél azonnal ott lesz. Daniel ígérte, hogy hamarosan beér, de még le sem tette, amikor kinyílt az ajtó, és a házból kijött egy nő két kamaszkorú srác társaságában.

– Mi a franc? – kérdezte hangosan magában.

Mögöttük megjelent a tegnapi férfi, puszit nyomott a nő szájára, majd a két gyerekkel beültek a kocsiba, és elindultak, a nő pedig visszament a házba.

Daniel nem értette, mi folyik itt. Kik ezek az emberek, és hol van Octavia? Biztos, hogy nem tévesztette el a házat, hiszen már járt itt.

A szomszédban egy idősebb nő épp a szemetest húzta ki a ház elé. Daniel kipattant a kocsiból, és utánaszólt, mielőtt visszament volna a házba.

– Elnézést, hölgyem! Egy pillanatra – intett neki, mire az asszony megfordult, és megvárta.

– Octavia Silvát keresem. Nem tudja, melyik házban lakik? – kérdezte.

– Octavia Banksre gondol, ugye? – kérdezett vissza gyanakodva a terebélyes nő.

– Ó, igen. Rá gondoltam.

Ezek szerint Octavia nem használja a férje nevét.

– Ők múlt héten elköltöztek – legyintett az asszony. – Ez volt a házuk – mutatott Octavia otthonára.

Akkor ezek az idegen emberek az új tulajdonosok voltak. Daniel ettől még idegesebb lett.

– Nem tudja, hová költöztek? Feltétlenül beszélnem kellene vele.

– Sajnos nem. Az utóbbi időben nem volt túl jó viszonyban a szomszédokkal – árulta el bizalmasan az asszonyság, majd közelebb hajolt hozzá. – Tudja, elég rossz hírű nő, sokan nem nézték itt jó szemmel – súgta, és közben rosszallóan csóválta a fejét. – Azt hallottam, hogy pénzért bújt ágyba férfiakkal.

Daniel döbbenten nézett rá. Nem tetszett neki a többes szám, de tudta, hogy egy pletykás vénasszony szavaira nincs mit adni.

– Csak nem maga is az egyik kuncsaft? – húzódott arrébb a nő, megvető pillantásokkal méregette őt.

– Talán jobb lenne, ha a saját dolgával foglalkozna! – hordta le Daniel, és faképnél hagyta a felháborodott öreglányt.

Daniel életében először kétségbeesett. Octavia elköltözött, és még csak azt sem tudja, hová. Ráadásul Silvát is kidobta, így tőle sem tudhatta meg. Mégis hogyan fogja így megtalálni?

17. fejezet