Végzetes alku - 22. fejezet

 

Harry

Egy röpke pillanatra megfordult a fejemben, egyáltalán miért csinálom ezt. Aztán elég volt csak Louis meseszép szemeibe néznem, és már nem töprengtem tovább rajta. Érte és saját magamért csináltam. A boldogságunkért. Szerettük egymást, ez nem volt kérdés. Ha apám szégyell, az az ő baja. Én minden körülmények között a fia maradok, és egyedül csak rajta múlik, a továbbiakban milyen lesz a kapcsolatunk.

– Jól vagy, Harry? – kérdezte Louis aggódva.

– Persze, csak most nehéz, de túl leszek rajta – erőltettem magamra egy mosolyt.

– Hívd meg őket minél hamarabb. Akár már hétfő este – biztatott. – De azt tudnod kell, bárhogyan is alakul, én mindig melletted leszek – nyúlt újra a kezem után.

Az előbb elhúzódtam tőle, most nem tettem. A két tenyerem közé zártam a kézfejét.

– Köszönöm, Lou!

– Nincs mit megköszönnöd. Menjünk, mert még ki kell pakolnunk, és engem vár a délutáni műszakom – kacsintott rám, aztán felálltunk, és rendeztük a számlát.

Annyi hátránya volt a tizediknek, hogy mindent többször kellett megfogni. Kocsiból ki, liftbe be, liftből ki, házba be. Az egész hetem másból sem állt, csak a pakolásból, és jövő héten még jönni fognak a bútorok is.

– Holnap egész nap itt leszel, akkor akár itt is aludhatnál ma, és persze holnap szintén – vetettem fel Louis-nak, és reméltem, hogy nem lesz ellene kifogása.

Annyira szerettem, hogy minden jó hírnél egyből vigyorogni kezd.

– Rendben, de munka előtt ugorjunk be hozzám a ruháimért.

– Oké, akkor összegezzünk – csaptam össze a tenyeremet. – A pia megvan, a kaját négyre hozzák, a többiek tíz körül jönnek berendezni a lakást. Dekoráció? Arra nem gondoltunk.

– Szerintem elég, ha csak valami színes lámpákat szerünk. Zaynnek biztosan az is van a klubban. Majd megcsörgetem, hogy hozza el azokat is. Kijössz velem rágyújtani? – invitált az erkélyre.

– Hamutál sincs. Majd szedek össze a játékteremből. – Követtem, és kint átkaroltam a derekát, mert valami olyat akartam mondani, amiről tudtam, hogy nem fog örülni neki. – Figyelj, Lou! Holnap a régi barátaim lesznek itt, és előttük még nem szeretném felvállalni ezt az egészet. – Louis szemei máris összeszűkültek, nekem pedig a gyomrom lett egyre kisebb. – Ők mind úgy ismernek, mint a nagy csajozógép, és nem most akarom megdöbbenteni őket, ha nem gond.

Louis hosszan a szemembe nézett.

– Szóval, úgy fogsz tenni, mintha én is csak egy haverod lennék? – kérdezte.

A hangja hűvös volt és csalódott.

– Nem hiszem, hogy Niall is bevállalná. Csak egy este…

Louis kibontakozott az ölelésemből, és arrébb sétált. Idegesen szívott bele a cigijébe.

– Engem nem érdekel Niall, de oké. Ha te így szeretnéd, Harry, akkor játsszuk ezt – felelte.

Nem éreztem fairnek, hogy haragszik ezért. Bő egy hét alatt mindent vállaltam érte, csak ezt az egyet nem. Nem akartam, hogy a barátaim összesúgjanak a hátam mögött, vagy rányomja a bélyegét az estére a melegségem, vagy legalábbis a biszexualitásom ténye. Majd valamikor úgyis megtudják, és akkor kiderül, ki marad mellettem, és ki nem. De most úgy éreztem, ez nekem sok lenne.

– Haragszol? – léptem oda újra hozzá.

– Nem – vágta rá túl gyorsan –, de nem fogok táncolni örömömben.

– Attól még együtt vagyunk, és ugyanúgy sok időt fogok tölteni veled – próbáltam engesztelni, de éreztem, hogy most úgysem számít. Elrontottam a kedvét. Nem most kellett volna közölnöm ezt.

A beszélgetés elrontotta a napunk további részét. Lou csendes volt, és már azért se lelkesedett annyira, hogy nálam fog aludni. A munkában is alig szólt hozzám, így inkább az irodában töltöttem el az időt, vagy a többi részleget jártam be. Őket úgyis sokat hanyagoltam a héten, így legalább velük is váltottam néhány szót. Azt hittem, sosem jön el a tíz óra, amikor végre mehettünk haza.

– Elfáradtál? – kérdeztem a kocsiban, mert már zavart a nagy csend, ami beállt közénk.

– Egy kicsit. Sokan voltak. Gondolom, a péntek mindig ilyen – felelte Louis, és nem nézett rám.

– Éjszaka kipihenheted magad. Ígérem, amíg nem jönnek a haverjaink, addig nem ébresztelek fel – próbáltam egy kis figyelmességgel oldani a hangulatot.

– Köszönöm – érkezett a rövid válasza.

Hát, ezzel nem lettem sokkal előrébb. Louis duzzogott, én pedig nem akartam neki tovább magyarázkodni. A hálóban is csendesen vetkőztünk, de fél szemmel egymást lestük. Szándékosan felé fordultam, és letoltam előtte a bokszerem, de úgy tettem, mint aki zuhanyozni készül. Végül is, tényleg oda készültem, csak éppen nem a szobában szoktam levetkőzni. El kellett rejtenem a mosolyomat, mikor láttam, hogy Louis szemei tágra nyílnak.

– Mész zuhanyozni, vagy menjek én először? – kérdeztem tök pucéran.

Nem mondom, hogy könnyű volt így állni előtte, de meg akartam törni a makacsságát.

– Ööö, menj csak te – dadogta, és elkapta a tekintetét rólam.

– Oké. Kiverem, úgyhogy sokáig leszek bent – jelentettem ki, és elindultam.

– Mi? – szólt utánam Louis.

Megálltam, és visszanéztem rá.

– Gondolom, neked most nincs kedved hozzá – vontam meg a vállam, és bementem.

Vigyorogva tartottam a zuhanyfülke felé. Tudtam, hogy utánam fog jönni.

– Ezt nem teheted, Harry! – hallottam magam mögött a hangját.

Nem foglalkoztam vele. Megnyitottam a csapot, és beálltam a vízsugár alá. Louis sietősen levette az alsóját, és bejött utánam.

– Ne merj magadhoz nyúlni, amikor én itt vagyok! – szidott le, és a falnak döntve a számra tapadt.

Talán ilyen birtoklóan még soha nem csókolt. Olyan volt, mintha még rám is féltékeny lenne. Senki sem érhet hozzám, még én magam sem. Átadtam neki az irányítást, elértem, amit akartam. Louis újra az enyém volt, és olyan hévvel mutatta ki a szeretetét, hogy abba az egész fülke beleremegett.

– Kurvára ne csinálj ilyet még egyszer! – túrt bele a hajamba, és fejét a homlokomnak támasztotta. – Szeretlek, bébi, és ha kell valami, akkor azt tőlem kérd!

– Téged akartalak és megkaptalak – suttogtam az ajkaira, és ismét megcsókoltam.

Ez már a békülős csók volt. Nagyon gyengéd és nagyon hosszú. Összebújva feküdtünk be az ágyba, és így aludtunk el egymás karjaiban.

Valószínűleg a feszültségtől merülhettem ki ennyire, de én is a csengő hangjára ébredtem. Amikor a kezembe vettem a telefonomat, nem akartam elhinni, hogy már tíz óra van. A földön fekvő törölközőért nyúltam, és jobb híján azt tekertem magamra. Louis a kispárnát a fejére nyomta, és aludt tovább. Kibaktattam az előszobába, és kinyitottam az ajtót. A hármas rögtön vigyorogni kezdett, mikor megláttak.

– Louis-ról vagy Louis-ból rángattunk ki? – kérdezte Zayn, és már jöttek is befelé.

A portásnak már előre szóltam, hogy vendégeim érkeznek, így felengedte őket.

– Te jó ég! Látom, jó napunk lesz – nevettem a fejem rázva.

– Bocs, ő ilyen – kért elnézést Zayn helyett Niall, de persze neki is fülig ért a szája.

– Elaludtunk – ásítottam egy nagyot. – Főzne valaki kávét, amíg felöltözök és felébresztem Louis-t?

– Ó, őt majd én! Melyik a háló? – kérdezte Liam.

A szememet dörzsölve sétáltam be előtte, és mire észbe kaphattam volna, Liam odaszökkent az ágyhoz, és lekapta Louis-ról a takarót, ezzel feltárva az én mélyen alvó kócosom teljes meztelenségét.

– Ébresztő, hősszerelmes! Dolog van! – kiáltotta el magát Liam jó hangosan.

– Kapd be, Payne! – morogta Louis, aztán egy cseppet sem zavartatva magát, az én takaróm után nyúlt, és áthúzta az ő oldalára.

Mosolyogva néztem őket. Liam leült az ágy szélére, Lou mellé, és elkezdett rugózni rajta.

– Kelj már fel, te lustaság!

– Hagyj már! – rúgta volna odébb Louis.

– Ha nem kelsz fel, megdugom Harryt! – közölte Liam, mire Louis szemei kipattantak.

– Most akarsz meghalni, vagy inkább a buli után? – ült fel morogva.

– Én inkább felöltözök. – Otthagytam a két bolondot, és kerestem valami kényelmes ruhát.

Louis utánam jött a gardróbba. Már alsónadrág volt rajta.

– Jó reggelt, életem! – vont magához egy csókra. Fogkrém ízét éreztem az ajkain. Hogy ilyen gyors?

– A barátaid nem normálisak – jegyeztem meg.

– Sosem voltak azok. Hová tetted a ruháimat? – nézett szét.

– Csak a polcra raktam őket – mutattam mögé. – Tegnap este morcos voltál, így nem volt kedvem elpakolni.

Louis levett egy melegítőalsót.

– Nem rád haragudtam, csak a helyzetre. Így nem táncolhatok veled és nem ölelhetlek át mások előtt. Büszke vagyok arra, hogy te vagy a párom, de megértelek. Ki fogok bírni egy estét – mondta már teljesen nyugodt hangon.

Odamentem hozzá, és az arcára tettem a tenyeremet.

– Szeretlek! És ezen ez az egy este sem változtat semmit. Az első és utolsó ilyen lesz, ígérem – leheltem egy puszit a szájára.

– Remélem is! – billentette oldalra a fejét édesen.

– Ha minden igaz, főztek nekünk kávét, menjünk, mert fel kell ébrednem – nyitottam ki előtte az ajtót.

A fiúk nem csak kávét főztek, hanem Zayn még palacsintát is sütött nekünk.

– Te tényleg házias vagy – léptem mellé, és elvettem a két csészét, amit már odakészítettek nekünk.

– Segítek pótolni az elveszett energiátokat – mutogatott Zayn a sütőlapáttal. – Feltéve, ha Niall hagy nektek – nézett a szőke barátomra, akinek a szája rögtön megállt rágás közben.

– Most mi van? Csak kettőt ettem meg! – tiltakozott.

– Egyél csak! – Otthagytam őket, és odavittem Lou-nak a feketét, mert ő már Liammel az erősítőt bűvölte.

A nappalim megint úgy nézett ki, mintha most költöztem volna. Mindenhol volt valami.

– Elhoztad a lámpákat? – kiabáltam be Zaynnek.

– A kocsimban vannak – kiáltott vissza.

– Megiszom a kávét, utána lejössz velem, Niall?

– Tele hassal cipekedjek?

– A lift hozza fel, nem te. Nehogy már nehezedre essen az a három lépés! – csóváltam a fejem nevetve.

– Van az hat is, de mindegy, menjünk – állt fel.

Zayn odaadta neki a kulcsát, úgyhogy lementünk a mélygarázsba. A fekete sportkocsi az enyém mellett parkolt. Niall kinyitotta a csomagtartót, és mielőtt kivette volna a nem is olyan nagy lámpákat megállítottam.

– Beszéljünk pár szót.

– Miről? – vonta össze a szemöldökét.

– Tegnap megsértettem Louis-t, mert azt mondtam neki, hogy nem szeretném, ha a barátaim együtt látnának minket. Előttük még nem akarom felvállalni a dolgot – magyaráztam.

Niall nekidőlt a kocsi hátuljának, és keresztbe fonta a karját maga előtt.

– Megsértődött? Pedig szerintem ez teljesen érthető. Én sem fogok eléjük állni, hogy szevasztok, eddig a nőket szerettem, de most két pasival dugok – viccelte el a dolgot.

– És Zaynék mit szóltak hozzá?

– Egyelőre semmit, ugyanis még nem mondtam nekik. Gondolod, hogy ők is megharagszanak? – vágott egyből aggódó képet.

– Nem tudom. Zayn laza, és szerintem megértő, Liamet kevésbé ismerem – vakargattam a homlokom. – De Louis nem fogadta jól. Alig tudtam kiengesztelni, habár valószínűleg csak úgy tesz, mint akit nem zavar a dolog, de még mindig haragszik.

– Akkor jobb lesz, ha minél hamarabb megbeszélem velük, hátha estére már túlteszik magukat rajta – tanakodott a barátom.

Ezután elmeséltem neki az apámmal való kínos találkozást is, és a bizonytalanságomat, amiért még mindig nem tudom, mi a véleményük az egészről.

– Miért idegeskedsz miatta? Akármit gondolnak, úgyis Louis-val maradsz, nem? – kérdezte Niall.

– De igen – bólintottam. – Nagyon szeretem őt, Ni. Eszemben sincs elhagyni.

– Akkor meg? Hívd el őket, beszélgessetek, aztán vagy jól sül el a dolog, vagy nem. Úgysem rajtad fog múlni. Ráadásul, ahogy Anne-t ismerem, ő hamar elfogadja a helyzetet, és meggyőzi apádat is. Szerintem nincs miért aggódnod – veregette meg a vállam.

Igaza volt. Feleslegesen rágódtam emiatt. Ha megérkeznek a bútorok, azonnal elhívom őket, és végre legyünk túl rajta. Utána pedig meg fogom kérni Lou-t, hogy költözzön hozzám. Vele akartam lenni, és erről senki sem beszélhet le. Még a saját szüleim sem!

23. fejezet