Egy feleség naplója - 3. fejezet

foto: pixabay

 Ruby

A szerkesztőségben mindenki be volt zsongva. Ruby nem hitte volna, hogy ilyen felkavaró lesz az a rövidke írása. Az összes kollégája a hozzászólásokat olvasta, és közben jókat nevettek, vagy épp egymással vitatkoztak, kinek van igaza.

– Ugye mondtam, hogy ez lesz? – lépett oda hozzá vidáman Aurora.

– Még mindig nem tudom elhinni, hogy tényleg ennyire odáig vannak ezért a pasasért. Egyesek úgy védelmezik, mintha valóban a férjük lenne. Nézd ezt! Azt írja, hogy csak azért próbálom rossz színben feltüntetni Butlert, mert féltékeny vagyok – nevetett Ruby, majd továbbgörgetett. – Mégis kire, vagy mire? Az egyéjszakás kalandjaira? Hihetetlenek!

– Azért a legtöbben veled értenek egyet. Felnyitottad a szemüket. Szerintem ez az Adrian Butler nagyon sok rajongót veszített.

– Nem hinném, hogy zavarja. Sőt, valószínűleg nem is tud erről az egészről.

– Meglehet, de lényegtelen. Az a fontos, hogy most mindenki rólunk beszél –vigyorgott Aurora. – Láttad, hogy más újságok is idéztek? Carlos rettenetesen elégedett, de szerintem épp neked integet – bökött fejével az üvegfal felé.

– Liv, tudnál segíteni egy kicsit? – szólt oda Ruby az egyik nemrég felvett kolléganőjének.

– Persze – sietett oda hozzá a lány.

– Kinyomtatnád nekem ezeket az oldalakat, amíg beszélek Carlossal? Mindig megszakad ez a vacak. Csak rá kell nyomnod a folytatásra.

Ruby felállt, és átadta a helyét Livnek.

– Oké, nem gond. Az összeset?

– Igen, mind a harminchatot. Köszi – kacsintott Ruby, majd besietett a főnökéhez. – Valami gond van? – kérdezte rögtön, mert egy ilyen munkahelyen soha nem lehetett tudni, mire számítson az ember.

– Nem – rázta a fejét Carlos. – Csak meg akartalak dicsérni. Jó ötlet volt ez a cikk, és cserébe a következő számban lehozom arról a parkokról szóló írásodat.

Ruby mosolyogva rakta csípőre a kezét.

– Szóval mégsem dobtad ki…

– Nem, de azért ne hidd, hogy a jövőben is megengedem. Maradj csak a bulvárnál. Az nagyon megy neked. Mindig tudod, mivel zaklathatod fel az emberek lelkivilágát – dörmögte a főnöke elégedetten, majd intett, hogy a mondanivalója végére ért.

Ruby széles mosollyal az arcán jött ki az irodából. Végre! Győzött! Csak megjelenik az a cikk is, nem hiába dolgozott rajta annyit. Kiment a bejárat előtt elhelyezett automatához, hogy vegyen egy kávét, és az ajtóban beleütközött egy férfiba.

– Oh, bocsánat! – lépett egyet hátra Ruby, mert ő volt figyelmetlen. – Segíthetek valamiben?

– Nem, köszönöm. Csak egy meghívót hoztam – mutatott fel a férfi egy borítékot, és feltűnően végigmérte őt. – Beadom, és már itt sem vagyok.

Ruby egy pillanatra utána fordult, majd kilépett az automatához, és bedobta a pénzt. A kávé szépen lefolyt, de a visszajárót nem kapta meg.

A férfi épp akkor lépett ki az ajtón.

– Kér egy kávét? Nem adott vissza ez a vacak, úgyhogy meghívom egyre, ha szeretné – szólt oda neki Ruby.

A férfi megilletődve biccentett.

– Köszönöm, elfogadom.

– Válasszon – állt félre az útból, hogy az idegen odaférjen.

– Ha tudom, hogy itt ilyen kedves emberek dolgoznak, gyakrabban benézek – sütött el egy gyenge poént a férfi.

Ruby mosolyogva ingatta a fejét.

– Kivételes pillanatot fogott ki. Milyen meghívót hozott? – érdeklődött.

– Öhm, rajta van minden – dadogta a férfi, majd Aurora felé mutatott. – Átadtam annak a kedves, szőke hölgynek. De megyek is, mert néhány helyre még be kell ugranom. Köszönöm a kávét – emelte meg a poharát, és elsietett.

Ruby csak megrázta a fejét, és visszament az asztalához.

– Kész van. Össze is tűztem őket – adta át neki Liv a lapokat.

– Szuper vagy. Köszönöm. – Ruby átvette a kinyomtatott anyagot, majd betette egy dossziéba.

Ezután újra beleolvasott a kommentekbe, majd elmerült egy másik anyagban. Az egyik híres zenész-táncos házaspár válni készült, úgyhogy jó szaftos sztorinak ígérkezett.

A nap végére egész sok anyagot gyűjtött össze róluk, és már épp indulni készült haza, amikor Carlos újra kiszólt neki.

– Ruby, be tudnál jönni egy kicsit?

Egy idős, ősz hajú, szemüveges férfi állt Carlos irodájában. Ruby rögtön ideges lett, ösztönei bajt szimatoltak.

– Az úr Jacob Wilson, Adrian Butler ügyvédje – mutatta be neki Carlos az öregurat.

Ruby érezte, hogy elsápad. Ezek szerint Butler mégis csak értesült a cikkéről, és milyen gyorsan reagált… Be fogja perelni? Mégis miért? Semmi olyat nem írt róla, amit ne írtak volna meg már mások, ő csak más megvilágításba helyezte a dolgokat.

– Üdvözlöm, Ruby Gates – nyújtotta Ruby a kezét az ügyvéd felé. – Miben segíthetek?

– Mr. Butler megbízásából jöttem. Ügyfelem szeretne önnel egy megállapodást kötni – közölte a férfi, miközben megrázta a kezét.

– Miféle megállapodást? – kérdezte Ruby gyanakodva, és Carlosra nézett, aki rögtön intett neki.

– Ülj le a helyemre. Iszok egy kávét, amíg megbeszélitek. Ha pedig a tanácsomra lenne szükséged, csak szólj! – hagyta magukra őket.

Ruby most kezdett csak igazán pánikolni, hiszen merőben szokatlan az ilyesmi Carlostól, az pedig különösen, hogy Adrian Butler – ha nem is személyesen –, de szóba álljon a sajtóval.

– Milyen megállapodásról van szó? – kérdezte újra, miután leült Carlos székébe, és az ügyvéd is kényelembe helyezte magát.

– Mr. Butler olvasta a…, hogy is fogalmazzak, a rá nézve kevésbé hízelgő írását, és úgy döntött, ajánlatot tesz az önnek, miss Gates. Ügyfelem szeretné, ha kicsit jobban megismerné őt és az életét, abban a reményben, hogy utána megcáfolja az összes negatív állítását, amit róla írt.

Erre Ruby majdnem felnevetett. Butler eléggé öntelt lehet, ha ennyire biztos abban, hogy egy-két kedélyes beszélgetés után rögtön megváltozik a véleménye róla.

– Tehát Mr. Butler találkozni akar velem? – kérdezte, és nem igazán tudta elrejteni a hangja remegését, hiszen ez nem akármilyen lehetőség.

– Igen – bólintott az ügyvéd –, de nem csupán egy találkozásra gondolt. Mr. Butler azt kéri, próbálja ki, milyen lenne a feleségeként élni.

Ruby döbbenten nézett az ügyvédre, majd rögtön úrrá lett rajta a csalódottság. Ezek a bolondját járatják vele. Hol a kandi kamera?

– Nézze, Mr. Wilson, szeretem a tréfákat, de erre most nincs időm. Szóval pontosan mit szeretne az ügyfele? – türelmetlenkedett.

Az ügyvéd elmosolyodott.

– Nem tréfálok. Mr. Butler felajánlja önnek, hogy egy hónapra költözzön hozzá, ismerje meg, és amennyiben belátja, hogy tévedett vele kapcsolatban, akkor nyilvánosan kérjen tőle bocsánatot, és köszörülje ki a csorbát, amit a hírnevén ejtett – darálta az ügyvéd, majd elővett a táskájából egy dokumentumot, és átadta Rubynak. – Ebben megtalálhatja az összes feltételt, és amennyiben elfogadja, akkor írja alá, kérem, és már holnap költözhet is Mr. Butler birtokára.

Ruby lenézett a papírra, majd újra az ügyvédre. Ezek tényleg nem viccelnek vele.

– Most kell döntenem? – kérdezte.

Az ügyvéd kimérten bólintott.

– Kint megvárom, amíg átolvassa. Nem kell kapkodnia. Ha pedig kérdése van, jelezze. – Felállt, és távozott.

Ruby nyomban kinyitotta a háromoldalas szerződést. Először csak bámulta a sorokat, de semmit sem tudott felfogni abból, amit odaírtak, mert egyre csak az járt a fejében, hogy ha ez igaz, akkor elképesztő lehetőséget kapott. Ő lehet az egyetlen újságíró, aki Adrian Butler közelébe kerül, és írhat róla. Ha megcsinálja, ez lesz a karrierje csúcspontja.

Izgatottan kezdte el olvasni a gépelt szöveget. Néhol a homlokát ráncolta, máskor pedig felnevetett.

Úristen, mitől fél ennyire ez az ember? – kérdezte magában, és kétszer is átfutotta azokat a sorokat, amelyben külön meghatározták, miről nem írhat. Ezt számos pontba foglalták, ellenben azzal, amiről írhat. Az lényegében csak egy kósza mondatot tett ki: leírhatja, milyen embernek ismerte meg Adrian Butlert. Nos, máris tudott volna miről írni...

Az egész szerződés lényege annyiból állt, hogy egy hónapra költözzön Butler birtokára, és éljen vele úgy, mintha a felesége lenne. Természetesen házastársi kötelezettségek nélkül, külön hálószobában. Ott lehet vele akár egész nap, hallhatja az üzleti tárgyalásait, láthatja hogyan él, mivel telik a napja, de kizárólag az általa meghatározott dolgokat hozhatja nyilvánosságra. Ehhez külön csatoltak egy titoktartási szerződés is.

Ruby ismét nekiveselkedett, nehogy valami apró részlet kimaradjon, de tudta, hogy alá fogja írni, legyen bármi az ára. Egy ilyen lehetőséget nem hagyhat ki.

Amikor végzett, behívta Carlost, és vele is elolvastatta a szerződést.

– Semmi bajod nem lehet belőle – tette le a főnöke a papírokat a kezéből. – Megjelenés előtt minden írásodat el fogja olvasni, tehát semmi olyan nem kerülhet napvilágra, ami miatt később esetleg beperelhetne.

Ruby efelől nyugodt volt, hisz tulajdonképpen semmi veszélyt nem rejtegetett a feladat, de egy idegen házába beköltözni, és úgy élni vele, mintha házasok lennének, az mégis csak szokatlan. Ráadásul nem kizárt, hogy Butlernek egy halom idegesítő szokása van, és kész rémálom lesz ez a négy hét.

– Rendben, aláírom – jelentette ki mégis, és rögtön tollat kapott a kezébe.

Carlos helyeslően bólogatott, majd együtt kivitték az ügyvédnek a papírokat.

– Nagyszerű. Köszönöm, miss Gates. Kérem, adja meg a címét, hogy reggel hová menjen az autó.

Ruby elmosolyodott. Álmában sem gondolta volna, hogy egy indulatból megírt cikk ide vezet majd.

4. fejezet