Egy feleség naplója - 6. fejezet

 foto: pixabay

Adrian

Amíg Rubyra várt, Adrian ujjaival az étkezőasztal lapján dobolt. Ettől félt. Illetve nem egészen. Azt hitte, Ruby túl kívánatos lesz, és piszkálni fogja a fantáziáját, ami tulajdonképpen így is van, de máris érezte, hogy sokkal több történik ennél. Nemcsak a figyelemreméltó külseje keltette fel az érdeklődését, hanem az egész lénye. Ruby szókimondó, őszinte és rendkívül okos. A szépségével együtt veszélyes kombináció.

Elnyomott egy mély sóhajt, aztán meglátta a nőt, és majdnem légzési gondjai adódtak. Ruby egy világoskék, apró virágos nyári ruhában közeledett felé, vékony derekát öv fonta körbe, haja rakoncátlan hullámokban omlott a vállára. Elbűvölő látványt nyújtott.

Egy pillanatra egymás szemébe néztek, majd Adrian szó nélkül a szemközti hely felé intett, Ruby pedig leült.

– A barátja nem tart velünk? – kérdezte Ruby, miután meglátta, hogy csak kettejüknek terítettek.

– Már távozott – felelte Adrian röviden.

Eva feltálalta nekik az ételt, és néma csendben kezdtek hozzá az étkezéshez. Adrian tudta a feszült hangulat okát, de eszében sem volt magyarázkodni. Nem tartozott semmivel ennek a nőnek, és jó lesz, ha ezt máris megszokja. Nem fogja a lelkivilágát ápolgatni, ha netán érzékenyen érinti valami.

– Miért pont a hálószobát és a fürdőt zárta ki a szerződésben? – szólalt meg vártalanul Ruby. – Akármelyik helyiségben történhet bármi. Miért csak abban a kettőben történtekről nem írhatok?

Adrian nem értette, hogyan jutott eszébe most ez.

– Szeretne tudni a hálószobatitkaimról? – kérdezett vissza pimaszul, mire Ruby arcára halvány pír kúszutt.

– Nem, habár az olvasóim biztosan örülnének neki. Csak arra voltam kíváncsi, miért pont az a két helyiség.

– Szerintem a legtöbb titkot ez a két helyiség őrzi. Nem szeretném majd azt olvasni a pletykalapokban, hogy milyen alsónadrágot viselek, milyen gyakran borotválkozok, vagy mennyi ideig állok a tükör előtt.

Ruby elnevette magát.

– Miért, sokáig áll a tükör előtt?

– Nem tovább, mint mások – intézte el a választ Adrian egy vállrándítással.

– És miért nem készíthetek magáról egy fotót sem? – kérdezősködött tovább Ruby.

– Nem szeretném mutogatni magam.

– Manapság már mindenki mutogatja magát.

– Én nem és maga sem – felelte Adrian.

Ruby kíváncsian billentette oldalra a fejét.

– Tényleg nyomozott utánam?

– Miért, maga nem? – dobta vissza Adrian a kérdést.

– De én újságíró vagyok.

– Én meg befogadtam a házamba egy idegent. Azt hiszem, teljesen érthető, hogy megpróbáltam utána nézni, kivel fogom megosztani az otthonomat.

Ruby egyetértően bólintott.

– És talált valamit?

– Nem, de nem merültem bele túlságosan.

– Akkor nem sok mindent tudhat rólam – jegyezte meg Ruby, majd a szalvétával finoman megtörölte a száját.

Adrian is befejezte az étkezést. A poharával a kezében dőlt hátra a székben.

– Valójában semmit sem tudok, azon kívül, hogy újságíró és nincs senkije.

Ruby a válaszra egyből felkapta a fejét.

– Ezt mégis miből szűrte le?

Adrian elmosolyodott.

– Férje biztosan nincs, mert akkor nem lenne itt, illetve gyűrűt sem látok az ujján. Ha kapcsolatban élne, akkor nem fogadta volna el ilyen gyorsan az ajánlatomat, mert egy férfi sem szeretné, ha a párja összeköltözne egy idegen pasassal. De persze mindenki meggyőzhető, viszont a rólam megjelent írásából arra következtettem, hogy a saját vágyait vetette papírra, ami természetesen egyezhet mások vágyaival is, de szerintem ez sokkal inkább magáról szólt – vezette le Adrian az elméletét.

– Téved – rázta a fejét Ruby.

– Miben? A párkapcsolatában vagy a vágyait illetően?

– Kicsit mindkettőben. Viszont, ahogy rám sem tartoznak bizonyos dolgok, úgy magára sem.

Adriannek határozottan tetszett ez a válasz. Nem tárulkozik ki. Jól teszi.

– Nem faggattam. Csak azt kérdeztem meg, miben tévedtem – kötekedett mégis, mert azért csak furdalta az oldalát, Rubynak van-e valakije.

Mivel nem kapott választ, bár nem is kérdezett konkrétan semmire, így felajánlotta, hogy megmutatja a ház többi részét. Rubynak nem volt ellenvetése, így Adrian átkísérte őt a konyha és a lépcső között húzódó folyosón keresztül, a ház másik részébe.

– Itt többnyire csak a kedvteléseimet kiszolgáló helyiségek vannak – nyitotta ki az edzőterme ajtaját.

– Ezt mind egyedül használja? – forgatta körbe a fejét Ruby.

– Néha Felix is ráveszi magát, de legtöbbször csak egyedül. Minden reggel ezzel kezdem a napot. Feltölt energiával.

– Akkor biztosan korán szokott kelni – állapította meg Ruby.

– Hat órakor.

– Minden nap?

– Minden nap – bólintott Adrian, majd átment a következő ajtóhoz, és szintén kitárta.

Ruby besétált az uszodába. Cipősarkának kopogása visszhangzott a falakon.

– Szóval a mozgás szerelmese – fordult felé a nő mosolyogva.

– Bármikor használhatja, ha van kedve hozzá.

Ruby elismerően hümmögött.

– Már értem, miért itthon dolgozik. Ki sem kell mozdulnia innen, hisz mindene megvan.

– Majdnem mindenem – tette hozzá Adrian, majd visszamentek, és utoljára a kis könyvtárszobát mutatta meg Rubynak.

– Lenyűgöző – sétált végig a nő a mennyezetig érő polcok mellett, és kezével végigsimított a könyveken.

– Láthatja, sok minden más is van itt – mondta Adrian, mert a helyiség nem csupán könyvtárként funkcionált, hanem sok festményt, szobrot és egyéb kincseket is rejtett.

Ruby mindent megcsodált, egész hosszan nézelődött, Adrian pedig őt csodálta közben.

– Ezek szakácskönyvek? – kérdezte Ruby, és belelapozott az egyikbe.

– Igen, elég sok van belőlük – bólintott Adrian.

Ruby szürke szemei kíváncsian csillantak.

– Egy férfi miért gyűjt szakácskönyveket?

– Csak régi, különleges darabokat gyűjtök – magyarázta Adrian. – Majd egyszer talán elmesélem az okát. Most menjünk, mert szeretném megmutatni a kertet.

Kimentek a már ismerős teraszra, majd a lépcsőn le, és megkerülték a kinti medencét, ami jóval kisebb változta volt a bentinek.

– Remek ízlése van Adrian. A ház is gyönyörű, de ez a kert álomszép – dicsérte a nő.

– Nem túl nagy, de nekem épp elég – szerénykedett, de közben rettenetesen büszke volt a parkszerű kertjére.

Ruby itt is ugyanolyan csodálattal lépkedett a díszkővel kirakott, keskeny úton, mint a könyvtárban. Mindent megszemlélt, és folyamatosan kérdezgetett, Adrian nem győzött válaszolgatni, de rendkívül élvezte a helyzetet.

– És ki gondozza? Mert gondolom, nem maga – érdeklődött Ruby.

– Van egy állandó emberem, aki itt lakik. Abban a házban, ott – mutatott Adrian a kert vége felé, ahol a bokrok között látni lehetett a kis házikót, melyet ő maga épített.

– Hol? – hajolt le Ruby, mert a ház valóban eléggé takarásban volt a növények által.

Adrian mellé lépett, és a derekát átkarolva a jó irányba fordította. A mozdulat ösztönösen jött, de nem kellett volna, mert amint megcsapta Ruby érzéki illata, Adrianen azonnal végigszáguldott a vágy. Elkapta a kezét, és a nő háta mögött zavartan megrázta, mintha csak valami megégette volna.

Ruby mindössze annyit érzékelt mindebből, hogy Adrian villámgyorsan két lépést eltávolodott tőle.

– Jimmy, a mindenesem lakik ott – mondta egy torokköszörülés után. –  Valamikor hajléktalan volt. Munkát adtam neki. Először természetesen nem itt, mert attól azért óvatosabb vagyok, hogy bárkit ide engedjek, de nagyon hamar bebizonyosodott, hogy Jimmy megbízható, ráadásul sok mindenhez ért. Úgyhogy építettem neki egy kis házat. Azóta itt lakik, és gondozza a kertemet, és elvégzi az apró szerelési munkákat.

Ruby szoborrá válva bámulta őt. Adrian kezdett zavarba jönni.

– Mi az? – kérdezte tőle.

– Egyre jobban szégyellem magam, amiért az a cikket megírtam magáról – ingatta a fejét Ruby.

– Akkor máris volt értelme idehívnom – mosolyodott el, majd intett, hogy indulhatnak. Legközelebb a teraszon állt meg újra. – Vissza kell mennem dolgozni. Próbálja magát otthon érezni, Ruby. Bármit csinálhat, amihez csak kedve van. Ha pedig szüksége lenne valamire, az irodában megtalál. Egyébként pedig vacsoránál találkozunk.

– Rendben, köszönöm, Adrian, és jó munkát – biccentett Ruby.

Adrian megfordult, és mosolygott. Nem tudta, mikor váltottak át, de mindketten a keresztnevükön szólították egymást. Apróság, mégis egészen kellemesen érezte magát ettől. Először vidáman ült le az íróasztala mögé, majd mikor kezdett eloszlani a rózsaszín köd, amit ez a boszorka bocsátott rá, rögtön ismét aggódni kezdett. Nem szabad elfelejtenie, hogy Ruby egy újságíró, és csak azért van itt, hogy a céljait szolgálja. Vigyáznia kell milyen információkat oszt meg vele.

7. fejezet