Facebook profilom

Facebook profilom
Kövess be!

2024. január 25., csütörtök

Játék, szex, szerelem - 19. fejezet

foto: pixabay
 

Most először léptem be az irodaházba Jacob hivatalos barátnőjeként. Pontosabban mennyasszonyaként, de ezt még senki sem tudta. Ahogy felértünk a lifttel, Bobby és Juliet fogadott bennünket.

– Épp időben! A többiek a tárgyalóban várnak, de először menjünk be az irodába – mondta Bobby, miután üdvözöltek bennünket.

Bent az asztalon már előkészített papírok hevertek.

– Írd alá őket, és mától tiéd a cég – mutatott Bobby a papírokra.

Jacob egymás után írta alá őket, majd a homlokát ráncolva újra átlapozta az iratokat.

– Ez csak negyven százalék – nézett a szüleire.

– Igen, mert öt százalékot Gianna nevére írunk. Szeretnénk, ha ő is részt vehetne a vállalat életében, és Tessa mindegy egyes alkalommal szembesülne a kudarcával. Gondolom, nincs ellenvetésed – felelte Juliet mosolyogva.

Az állam leesett. Nekem akarnak adni öt százalékot? Az nagyon sokat ér…

– Persze, hogy nincs. Főleg, hogy Gianna hamarosan a feleségem lesz, ugyanis megkértem a kezét – árulta el nekik Jacob sugárzó arccal.

– Eljegyeztétek egymást? – csapta össze a tenyerét Juliet.

– Nincs gyűrű – emeltem felé a kezemet, mert egyből azt kereste.

– Majd az is lesz, de a lényeg, hogy Gianna igent mondott – hadarta Jacob.

– Akkor anyádnak lesz mit szerveznie a következő napokban. Gratulálok! – Bobby mindkettőnket magához ölelt.

Miután én is aláírtam a papírokat, átmentünk a tárgyalóba. Jacob végig fogta a kezem. A hosszú asztal jobb oldalán ült Tessa és egy számomra idegen férfi. A másikon David, egy szintén ismeretlennel. Amint Tessa meglátott minket, lefagyott az arcáról a mosoly, és kérdőn nézett Davidre, aki csak karba tett kézzel hátradőlt. Jacob David mellé ültetett, ő maga pedig a másik oldalamon foglalt helyet, míg Juliet vele szemben ült le, Bobby megállt az asztal végén.

– Ő mit keres itt? – bökött a fejével felém Tessa, és a hangja már remegett az idegességtől.

– A fiam menyasszonyára gondolsz? – kérdezett vissza Bobby, mire Tessa egészen elsápadt. – Türelem, mindjárt megtudod!

Ezután Bobby elmondta, hogy azért hívta össze a megbeszélést, mert volt némi átrendeződés a cég életében.

– Tehát az új felállás szerint, Jacob Morris, negyven, David Presley huszonöt, Tessa Lohan tíz, Peter Smith tíz, Steve West tíz és Gianna Black öt százalék tulajdonrésszel rendelkezik – sorolta fel Bobby.

– Nem erről volt szó! – pattant fel Tessa az asztaltól.

– Arról sem, hogy te eladod a részed – állta Bobby a nő gyilkos tekintetét.

– Részemről örülök, hogy David lett a többségi tulajdonos, és az arcokat elnézve, mindenki más is örül ennek – szólt közbe Jacob.

Tessa feje olyan vörös lett, hogy már azt vártam, mikor robban szét.

– Ezt meg fogjátok bánni! – sziszegte. – David! Beszélni szeretnék veled – parancsolt rá a férfira, és elindult kifelé.

– Bocs, Tessa, de először gratulálni szeretnék a barátaimnak – vigyorodott el David.

Tessának ekkor esett le, hogy nemcsak Jacob szülei, de David is megvezette, és nem fog mellette állni. Szinte élvezet volt látni, ahogy a felismerés átfut az arcán, és a vörös arcszíne ismét fehérré változik. Olyan hangosan csapta be maga után az ajtót, hogy az majdnem kiesett a keretből.

Fogadtuk a gratulációkat, de nem csak mi, Davidnek is gratuláltak a társai.

– Szóval férjhez mész – mondta, miután odajött hozzám.

– Hála neked – néztem bele a sötét szemeibe.

– Nem jellemző, hogy saját magam ellen dolgozzak, de egyszer én is lehetek szamaritánus. Talán kedvező elbírálásban részesülök odafent ezért – mutatott a kezével az ég felé.

– Nem is tudtam, hogy vallásos vagy – mosolyogtam.

– Én sem. Sok boldogságot nektek – ölelt magához, és az az ölelés tényleg őszinte volt.

Később Jacob szüleivel beszélgettem, amikor arra lettem figyelmes, hogy Jacob és David félrevonul, és elmélyülten társalognak egymással. Mosolyogva figyeltem őket. Más-más módon, de mindkettőt nagyon szerettem. Az ember megérzései tényleg jók. Egyaránt felismeri a valódi szerelmet és az igaz barátságot. Két férfi, akik annyira hasonlóak, és mindketten az életem részévé váltak. 

Amikor végül mindenki elköszönt, Jacobbal mi is hazamentünk. Útközben Jacob felhívta Nelsont, és nagyvonalakban elmondta neki, mi történt. Alig pár percre rá már hívott is River.

– Ez tényleg igaz, Gianna? Az egész csak színjáték volt?

– Igen. Így tudtuk eltávolítani Tessát az életünkből – feleltem.

– Elképesztő! Ne haragudj, amiért úgy kiabáltam veled. Mennyire ki lehettél készülve, én pedig még rátettem egy lapáttal – sajnálkozott.

– Nem tudhattad. Viszont jólesett, hogy kiálltál Jacob mellett.

– Fel sem fogom ezt az egészet. Most biztos kettesben akartok lenni, de holnap este átjöhetnétek elmesélni mindent.

– Holnap este átmegyünk hozzájuk? – kérdeztem Jacobot, miközben eltartottam a telefont a fülemtől.

– Persze. Steaket szeretnék enni, mondja meg Nelsonnak – viccelődött.

– Hallottad. Az úr steaket rendelt – tolmácsoltam kacagva Rivernek.

– Meglesz, de akkor te hozod a sütit – egyezett bele a barátnőm.

– Megbeszéltük. – Kinyomtam a telefont, és azon vettem észre magam, hogy egyfolytában vigyorgok a boldogságtól.

Otthon is úgy turbékoltunk, mint a galambok. Korán ágyba bújtunk, és Jacob azonnal becézgetni kezdett. Nem csupán szavakkal… Behunytam a szemem, és átadtam magam az érzéseknek. Pillanatok alatt teljes tűzbe hozott, majd arra  egyszer csak leállt minden ilyen tevékenységével. Kinyitottam a szemem, és Jacob fürkésző tekintetével találtam szembe magam.

– Nem haragszom, amiért lefeküdtél vele – mondta halkan.

– Szóval elmondta – sóhajtottam.

Jacob biccentett.

– Egyenes ember.

– Én pedig nem voltam az…

– Ne mentegetőzz! Azt mondtad, olyan, mint én, és igazad van. Engem láttál benne, és ha én vagyok David helyében, ugyanezt tettem volna. Biztos, hogy meg akartalak volna szerezni, ha csak egy éjszakára is.

– Tényleg sajnálom – sütöttem le a szememet.

– Engem választottál, és nekem ez épp elég bizonyíték. Ahogy az is, amit a kapcsolatunkért tettetek. Ti hoztátok helyre az én hibáimat, úgyhogy semmi okom haragudni rátok – simogattam az arcom.

– Szóval, akkor erről beszélgettetek az irodában.

– Igen, és David megkért, hogy egy időre vegyem át projektjeit, mert úgy döntött, elutazik egy időre.

– Miért? – nyílt nagyra a szemem.

– Hogy kiheverjen téged, Gianna. Olyan, mint én… Ugyanolyan gyorsan beléd szeretett.

Elképedve a fejemet ingattam. David hazudott nekem. Csak azért tette, hogy engem kíméljen.

– Ennek nem örülök.

– Nyugi! Az ígérte, az esküvőnkre visszajön – mosolyodott el Jacob. – És amúgy sem akartam osztozkodni.

– Nekem épp elég egy tökéletes férfi – emeltem meg a csípőm jelezve, hogy ideje lenne folytatnia.

– Biztos? Azt hittem, felizgatna, ha két ilyen menő pasival lehetnél – suttogta érzékien a fülembe, és kezét becsúsztatta a lábam közé.

– Veled sem bírok – nyögtem, ahogy megéreztem magamban az ujjait.

– Szerintem meg nagyon is élveznéd. Még meggondolom... Lehet, nászajándékba megleplek vele.

Ebben az volt a legszebb, hogy tudtam, komolyan is gondolja. Jacob bármit megadna nekem, amire csak vágyok. Ha két férfira, még azt is…

Vége

Játék, szex, szerelem - 18. fejezet


 foto: pixabay

Alig vártam, hogy David értem jöjjön, mert egyedül mellette éreztem biztonságban magam. Ő tudta, mi miért történt, és nem ítélt el miatta.

Épp vacsoráztunk, amikor megszólalt a telefonom.

– Jacob az! – néztem rémülten Davidre.

– Ne vedd fel!

– Beszélnem kellene vele. – Szinte könyörögve pillantottam rá.

– Majd holnap, Gianna! Ne kínozd magad! Holnapig már kibírod – szólt rám szigorúan.

Igaza volt. Meg kell várnom a holnapot. Remegő kézzel kapcsoltam ki a telefont, hogy ne is lássam, ha újra próbálkozna. David felállt, és magához ölelt.

– Csak a te érdekedben. Már így is épp eleget szenvedtél. – Belepuszilt a hajamba.

– Köszönöm, hogy itt vagy velem. Sosem fogom tudni meghálálni – néztem fel rá.

Sötét szemében vágy csillant. Álszent dolog lenne azt állítani, hogy engem nem érintett meg a közelsége. David jóképű, szexi és mellé egy csomó más tulajdonsággal rendelkezett. Gyengédségre vágytam. David pedig rám. Ez a napnál is világosabb volt ebben a pillanatban.

Ajka lassan közelített, nem tértem ki előle. Amikor hozzámért, gondolkodás nélkül viszonoztam a csókját. Ebben a csókban benne volt minden, amit éreztem. A fájdalmam, a hálám, a vonzalmam, míg David részéről a természetes vágyakozás, amit egy férfi érezhet a nő iránt. Nem tartott sokáig, de mindkettőnket felzaklatott. Zavartan váltunk szét.

– Ne haragudj! Ezt nem kellett volna – fordult el, és a bárszekrényhez lépett italt tölteni mindkettőnknek.

Odahozta, a szemébe nézve vettem át tőle a poharat.

– Én is akartam.

Elmosolyodott.

– Akkor jó, mert én is így éreztem.

Szerettem, amiért ilyen. Nem drámázott, nem csinált ügyet semmiből. Laza. Talán ez a legjobb szó rá. Laza, de ugyanakkor nagyon érzékeny. Bárcsak többet adhattam volna neki.

– Biztosan érdekel, Jacob ma bent volt dolgozni. Igaz, hogy csak fél napra, de bejött – mesélte.

– Örülök, hogy nem hagyta el magát.

– Mondtam, hogy erős. Ahogy te is – emelte rám a poharát.

– Khm, meg ez az ital is – köhécseltem, miután beleittam. – Mi a fenét öntöttél nekem?

David jót derült a grimaszomon.

– Vodka. Egyenesen a hazájából – közölte, és lehúzta az egészet.

– Még sosem ittam tisztán. Elég ütős.

– Idd csak meg, legalább jól alszol majd – nevetett.

– Nem akarok másnaposan dolgozni menni.

– Nem arra kértelek, hogy az egész üveggel idd meg, hanem csak ezt az egyet. – Ő töltött magának egy újabbat.

Ivott, mert feszült volt. Méghozzá miattam. Annyira sajnáltam őt... Megvártam, amíg ismét kiiüríti a poharát.

– Gyere, most én duglak ágyba téged, mielőtt kiütnéd magad – kézen fogtam, és a hálószobája felé vezettem.

– Ezt a szerepet eddig én játszottam. Ne akarj a helyembe lépni, mert még a végén feleslegesnek érzem magam – morgott, de követett.

– Az én életemben te már soha nem leszel felesleges. Most pedig aludj, mert rád fér a pihenés! – parancsoltam rá, aztán megfordultam, hogy ott hagyjam.

David a kezem után nyúlt, és magához húzott. Ijedten néztem fel rá. Szemében megint ott táncolt a könyörgő vágyakozás.

– Kérlek, Gianna! – nyögte fájdalmasan.

Kívánt és gyötrődött. Akárcsak én. Tisztában voltam vele, hogy minden egyes nap csak szenvedést okoztam neki a jelenlétemmel, ő mégis mellettem volt. Úgy éreztem, nem tagadhatom meg tőle, amit szeretne. Nem csak azért, mert rengeteget köszönhettem neki, hanem, mert én is akartam. Adni akartam neki valamit azért, amit tett értem.

Amikor meglátta az engedélyt a szememben, szája azonnal mohón követelte a jussát. David úgy csókolt, mintha egész életében csak erre várt volna. Engem is gyorsan magával ragadott a szenvedély. A legkisebb szégyenérzet nélkül dobáltuk le a ruháinkat. David az ágyra döntött, és rövid előjáték után határozottan hatolt belém. Engem nézett közben. Mindketten tudtuk, hogy ez csak egyszeri alkalom. A vágyakról szól, semmi másról. Neki szüksége volt rám, nekem pedig rá. Mindkettőnkben rengeteg feszültség gyűlt össze, kellett a közelség, kellett az érintés, és végre valami jó, ami rövid időre boldogságot képes adni számunkra.

David lassan mozgott bennem, mintha csak ki akarna élvezni minden lopott másodpercet. Nem is nagyon ért hozzám. Nem simogatta a melleim, nem puszilgatott. Húzott egy láthatatlan határvonalat, amit nem lépett át. Nem akart érzelgős lenni, csak a vágyait csillapította.

Amikor elért az orgazmus, David majdnem megtört. Rám rogyott, fejét a nyakamba fúrta, és csak halványan éreztem meg a cirógató ajkait a bőrömön. Utána rögtön felemelkedett, mindkét kezem lefogta a fejem mellett, és elhomályosult tekintettel folytatta ritmikus mozgását. Mikor látta, hogy újra az orgazmus határán egyensúlyozok, gyorsított. Fejem hátrafeszítve sikoltottam fel, ezzel együtt David kéjes nyögéseit visszahangozta a szoba. Néhány határozott utolsó mozdulat után rám nehezedett, és elengedte a karomat. Kimelegedve ziháltunk egymásba gabalyodva.

– Köszönöm – suttogta a fülembe, és lefordult rólam, majd betakart.

Nem válaszoltam, mert nem volt rá szükség. Szavak nélkül is tudtuk, hogy ami most történt, az örökre a kettőnk titka marad. David olyan dolgot tett értem, amit egy éjszakával nem lehet meghálálni. De nem is teljesen hálából tettem.

Megsimogattam a haját, felkeltem, és átmentem a másik szobába. Nem volt bűntudatom. Úgy éreztem, ezt Jacob is megértené, de nem kell majd ezen rágódnia, mert soha nem fogja megtudni.

Reggel mosolyogva üdvözöltük egymást, és sokáig csak szótlanul reggeliztünk meg.

– Rendkívül szerencsés lesz az a nő, aki megkapja a szíved, David – mondtam, mikor elvettem előle a tányérját.

– Ha tudsz olyat, mint te vagy, szólj!

Megdermedtem.

– Ugye nem?

– Nem. Még nem, de közel állok hozzá. Szóval jó is, hogy ma vége lesz – felelte.

Nagy kő esett le a szívemről. Fájt volna, hogy belém szeret. Nem akartam kihasználni őt.

Elvitt a kávézóba, aztán bement az irodába. A telefonom egy pillanatra sem hagytam el magam mellől, annyira izgatott voltam. Jacob háromszor hívott, míg ki voltam kapcsolva. Alig vártam már, hogy visszahívhassam. Az asztalomnál ültem, és türelmetlenül doboltam az ujjaimmal. Hívj már, David! – mondogattam magamban, és szinte megijedtem, amikor végre megszólalt a készülék. Azonnal felkaptam.

– Hívhatod! – szólt bele David.

– Sikerült?

– Igen.

– Akkor várlak, és imádlak! – mondtam boldogan, és le is tettem, mert máris Jacobot tárcsáztam.

Először azt hittem, fel sem veszi, de aztán csak beleszólt.

– Szia, Gianna!

Hangja olyan szomorú volt, hogy majd meghasadt a szívem.

– Haza tudsz most menni? Beszélni szeretnék veled – kértem izgatottan.

Hosszú csend a vonal túlsó oldalán. A pulzusom az egekben táncolt.

– Megoldható – mondta ki végül.

– Fél óra múlva ott leszek – válaszoltam, de ő már nem, csak letette.

Nem szomorkodtam. Felkaptam a táskám, és kimentem a kávézó elé, hogy ott várjam meg Davidet. Egy pokol volt ez a két nap, de már vége.

– Felkészültél? – kérdezte David, miután beültem mellé.

– Igen. És te?

– Lehet, hogy kapok egy állast, de megéri – nevetett.

Jó érzés volt, hogy ő ismét a régi. Megkapta, amit akart, méghozzá mindenféle szempontból. Nem csoda, hogy elégedetten mosolygott maga elé.

Jacob autója már a ház előtt állt, amikor odaértünk. Reszketeg lábakon sétáltam a bejáratig. David nyomta meg a csengőt. Míg várakoztunk, finoman megsimogatta a kezem, hogy nyugtasson.

Jacob kinyitotta az ajtót, és amint meglátta Davidet mellettem, arca rögtön elkomorult. Nem bírtam ki, azonnal a nyakába ugrottam, amitől ő meglepetten lépett egyet hátra.

– Semmi sem az, aminek látszik, Jacob. Szeretlek, és örökké szeretni foglak! – suttogtam a fülébe.

– Mi ez az egész, Gianna? És miért van itt ő is? – kérdezte értetlenül.

– Mindjárt elmondjuk – húzódtam el tőle. – Persze, ha beengedsz.

Jacob zavartan lépett arrébb, belőlem pedig rögtön dőlni kezdtek a szavak.

– Ez az egész csak színjáték volt. Tudom, hogy nagyon fájt, ahogy nekem is, de végig kellett csinálnom.

– Nem értem miről beszélsz – rázta Jacob a fejét, miközben a nappali felé tartottunk.

– Elmondom elejétől a végéig. Ülj le, pontosabban üljetek le mindketten – hadartam izgatottan.

David a fotelbe ült, míg mi a kanapéra. Jacob a homlokát ráncolva nézett rám, ezért már bele is kezdtem a magyarázkodásba.

– Szóval, aznap, mikor Tessa átvette az apja részvényeit, megkeresett engem édesanyád, és elmondta, hogy Tessa csak arra vár, hogy te is átvedd apádtól a céget, aztán rögtön válaszút elé állított volna. Vagy én, vagy a vállalat. Juliet jól tudta, hogy engem választanál, ezért megkért, hagyjalak el.

Jacob arcára döbbenet ült ki.

– Anyám ilyet kért tőled? Ehhez nem volt joga!

Gyorsan leintettem, mielőtt jobban belelovalja magát.

– Szeret téged, Jacob, és kétségbe volt esve, ahogy én is. Rájöttem, hogy igaza van, és teljesen padlóra kerültem. Emlékszel? Még aznap bejöttetek a kávézóba Daviddel, amikor késtél.

– Igen – bólintott.

– Szóba került a tulajdonrész. David megemlítette, hogy szeretne nagyobb hányadot, de senki sem hajlandó megválni tőle. Azt javasoltam neki, hogy próbálkozzon Tessánál, habár semmi reményt nem fűztem a dologhoz.

– Hé, akkor még azt mondtad, hogy jóképű vagyok, és talán ez meggyőzheti – szólt közbe David megjátszott felháborodással.

– Igaz, tényleg ezt mondtam – mosolyogtam rá, aztán visszafordultam Jacobhoz. – Tehát, ott voltam megsemmisülve, és állandóan azon törtem a fejem mit tehetnék. Anyukád külön megkért, hogy veled ne beszéljek erről, de ettől egyre inkább magamba fordultam. Minden egyes nap úgy kellett rád néznem, hogy tudtam, kénytelen leszek elhagyni téged, mert nem hagyhattam, hogy ekkora áldozatot hozz értem.

– Nem érdekelt volna, Gianna – mondta Jacob eltökélten. – Nem is értelek…

– Tudom. Juliet is jól tudta ezt. Szóval ott tartottam, hogy azon gondolkodtam, milyen módon léphetnék ki az életedből, mert már rettenetesen szenvedtem, és az összeomlás szélén álltam, amikor megjelent David a kávézóban. Ezt a részt szerintem elmondja ő – adtam át a szót neki.

– Jól van – bólintott David, és Jacobra nézett. – Megfogadtam Gianna tanácsát, és megkerestem Tessát. Szépen körítettem miért vagyok ott, felvázoltam neki milyen jóban vagyunk, majd rákérdeztem nem válna-e meg a kedvemért némi részesedéstől, mire egyszerűen csak kinevetett. Aztán arról kezdett el faggatni, mégis mennyire vagyunk jóban, én pedig - és ezért ne haragudj, Jacob -, azt feleltem, hogy Giannával eléggé működik a kémia közöttünk. Hozzátenném, akkor még nem tudtam, milyen probléma van köztetek  – mentegetőzött. – Tessa azonnal rám mozdult, és közben arról faggatott, el tudnám-e csábítani Giannát. Majd kibökte, ha megteszem, hajlandó velem tárgyalni a részesedéséről – fejezte be David az ő részét, én pedig ismét magamhoz ragadtam a szót.

– Szóval ezután bejött hozzám David, és elmesélte ezt az egészet.

– Te pedig rávágtad, hogy akkor csábítsalak el – szólt közbe ismét David nevetve.

Szegény Jacob csak ide-oda kapkodta a fejét közöttünk.

– Pontosan, de nem igaziból. Mindent elmeséltem Davidnek kettőnkről és Tessa áskálódásairól. Rábeszéltem, hogy csinálja velem végig a tervemet, úgyhogy kötöttünk egy megállapodást, ami után mindketten, pontosabban mindhárman jól járunk majd. David megszerzi a tulajdonrészt, mi pedig megszabadulunk Tessától – magyaráztam lelkesen.

– Szóval csak eljátszottátok ezt az egész megcsalást? – nézett Jacob egyikünkről a másikunkra.

– Igen – mondtuk szinte egyszerre.

Arra most nem akartam gondolni, hogy végül tényleg megtettem, mert azt nem tartottam igazi megcsalásnak.

– És Tessa eladta neked a részét? – kérdezte Jacob hitetlenkedve Davidtől.

– Nem az egészet, de jelentős részét – bólintott David.

– De miért? Azzal, hogy mi szakítottunk, még egyáltalán nem lehetett biztos benne, hogy összejövök vele, vagy elveszem feleségül – ráncolta a homlokát Jacob.

– Erre is gondoltunk, és itt jött képbe Juliet – feleltem. – Még aznap, mikor megszületett a tervünk Daviddel, felhívtam az édesanyádat, és ő segített nekem. Elhívták magukhoz Tessát. Biztosították róla, hogy továbbra is a támogatásukat élvezi, és ki is találták, hogyan vehetnének rá téged a házasságra.

Ezen a ponton meg kellett állnom, hogy igyak, mert annyira kiszáradt a szám a sok beszédtől. Kiszaladtam a konyhába, és fiúknak is vittem be egy-egy pohárral. Leültem, és nyomban folytattam.

 – Apád felajánlott Tessának tizenöt százalékot a részéből, amivel megfordultak volna az arányok, és Tessa birtokolt volna negyvenöt, te pedig harminc százalékot. Meggyőzték Tessát, hogy ilyen arányok mellett te mindenképpen el fogod őt venni, mert nem fogod hagyni, hogy többségi tulajdonosként ő irányítson. Tessa persze azonnal ráharapott a csalira, mert rájött, hogy így nem kell megzsarolnia téged. Anélkül is nyerő pozícióba kerül. De persze még mindig ott voltam én, aki miatt egyáltalán nem lehetett biztos abban, hogy meggondolod magad, és ekkor lépett színre ismét David – néztem a férfira, hogy folytassa.

David biccentett.

– Megkerestem Tessát, hogy húsz százalékért cserébe szétválasztalak benneteket. Azt nem tudom, mennyire bízott bennem, de belement a játékba. Ekkor már kimatekolta, hogy ha sikerrel járok, és nekem adja, a húsz százalékot, az apád részével együtt akkor is marad neki huszonöt, a te harmincaddal szemben, így tulajdonképpen ugyanúgy nyeregben érezheti magát. De még engem is maga mellé kellett állítania. Miután megrendeztük nektek ezt a színjátékot, és Tessa a saját szemével győződött meg arról, hogy tényleg szétmentetek, eladta nekem a megbeszélt részesedést, ami ma reggel történt meg.

Látszott Jacob arcán, hogy gyors fejszámolást végez, mert eléggé követhetetlen volt, amit hirtelen elhadartunk neki.

– Hogyan győződött meg róla a saját szemével? – kérdezte visszatérve az egyik részletre.

– Felvettem videóra az egészet. Tudtuk, hogy jössz – válaszolta David.

– Mégis honnan? Teljesen véletlenül tudtam meg…

– Dehogy is! Logan hívott fel, nem? – kérdeztem közbe.

– De igen. Azzal, hogy nem éri el Giannát, és segítség kellene neki. Ő árulta el, hogy elmentetek együtt.

– Pontosan, mert így akartuk – bólintott David.

– Fontos volt, hogy mindenki számára teljesen hitelesnek tűnjön ez az egész. Ne haragudj rám! – biggyesztettem le az ajkam bűnbánóan.

– Elképesztő vagy, Gianna! – rázta a fejét Jacob. – El sem hiszem, hogy mindezt így kiszámoltad…

Látszott, hogy legszívesebben a karjaiba kapna, de még mindig próbálta felfogni ezt az egészet.

– Mivel hitetted el Tessával, hogy mellette állsz? – kérdezte aztán Davidtől.

– Hát… – biccentette oldalra a fejét a férfi –, miután megfektettem, el kellett játszanom a hősszerelmest.

– Te lefeküdtél Tessával? – csattantam fel.

– A jó ügy érdekében bármit – vonta meg David a vállát.

Nem tudtam haragudni rá, mert miért is tettem volna. Független pasi, azt csinál, amit akar. David pedig tényleg azt csinálta…

– Köszönöm, és bocs a gyomrosért – kért tőle elnézést Jacob.

– Milyen gyomros? – kérdeztem most én közbe.

– Nem érdekes! – legyintett David. – Az irodaházban összefutottunk a mosdóban, és Jacob megmutatta mennyire haragszik rám. Bevallom, kellett pár perc, mire levegőhöz jutottam – nevetett.

Én is nevettem, ahogy elképzeltem a szituációt. Jacob kitöltötte a dühét Daviden, ő pedig gondolom, szó nélkül tűrte.

– Én most magatokra hagylak benneteket, mert van még mit megbeszélnetek – állt fel David.

Jacob kezet fogott vele.

– Nem fogom tudni meghálálni neked ezt.

– Nem azért csináltam. Kellett az a húsz százalék – kacsintott rá David.

Jacob egy röpke pillanatra még meg is ölelte, amitől David láthatóan zavarba jött. A zavarának az okát csak én tudtam. Felébredt benne a bűntudat, ahogy bennem is, főleg, amikor Jacob végre magához szorított.

– Az hittem, elveszítettelek – nyögte elfúló hangon.

Az erős férfi elsírta magát. Szegény, rettenetes kínokat élhetett át, és most a megkönnyebbülés könnyei voltak a szemében.

– Soha, Jacob! Szeretlek, és mindig melletted leszek! – suttogtam megrendülten.

Jacob vett néhány mély lélegzetet, aztán elhúzódott, és a két tenyere közé zárta az arcomat.

– Én is szeretlek téged, és még egyszer nem hagyom, hogy bárki is szétválasszon bennünket. Nincs nálam gyűrű, de hozzám jössz feleségül, Gianna? – kérdezte teljesen váratlanul.

Mindenre számítottam, csak lánykérésre nem. Alig láttam a könnyeimtől, de most már nem a fájdalomtól, hanem a boldogságtól bőgtem.

– Igen, Jacob. Szeretnék a feleséged lenni – bólogattam hevesen.

Szája megtalálta az enyémet, sírva és nevetve csókoltuk egymást. Vége volt. Nem kellett már rettegnünk attól, hogy megpróbálnak szétválasztani minket.

Újra a régi hévvel estünk egymásnak. Felszabadultan, boldogan és igaz szerelemmel szeretkeztünk. Az összes lánc lehullott rólunk, és erősebbek lettünk, mint valaha.

– Mennyire hiányzott ez nekem – csókolt meg Jacob gyengéden.

– Nehéz volt. Azt hittem, belehalok, amikor láttalak elmenni – sóhajtottam fel az emlékre.

– Ha Nelson nem állít meg, eszméletlenre iszom magam – vallotta be.  – Életemben nem szenvedtem még úgy, mint akkor.

– Bennem David tartotta a lelket. Ha ő nincs, nem tudtam volna végig csinálni.

– Jó ember – ismerte el Jacob is.

– Olyan, mint te!

Jacob résnyire szűkült szemekkel nézett rám. Úgy éreztem, belém lát. A bűntudat ismét felszínre tört, de akkor szerencsére megszólalt a telefonja. Kelletlenül ült fel és nyúlt utána. Az apjával beszélt.

– Gyűlés lesz háromkor. Azt akarja, hogy te is ott legyél – közölte Jacob, miután letette.

– Én? De miért?

– Nem mondta, de így legalább láthatod Tessa arcát, mikor rájön, hogy rendesen átejtettétek.

Elvigyorodtam. Még szép, hogy látni akartam.

19. fejezet

2024. január 24., szerda

Játék, szex, szerelem - 17. fejezet


 foto: pixabay

A hétvége egy fokkal jobb volt, ugyanis Jacob elvitt egy kiállításra, este pedig a barátainkkal grilleztünk. Valahányszor rájuk néztem, a szívem összefacsarodott. River régóta a barátnőm, de már Nelsont is a barátomnak tartottam. Elképzelni sem tudtam, mi lesz, ha el kell hagynom Jacobot. Valószínűleg őket is elveszítem majd, hiszen Nelson és Jacob barátsága megmarad, River pedig két tűz közé kerül. De nemcsak őket, a munkámat is el fogom veszíteni. Úgy éreztem, kezdenek összenyomni a súlyos gondolatok, és a teher, amit magamban kellett cipelni.

Vasárnap Jacob megkérdezte, mikor akarom elvinni a szüleimnek bemutatni. Ha nem beszéltem volna Juliettel, akkor most repestem volna a boldogságtól, hiszen ez azt jelentette, hogy Jacob komolyan tervez velem. Most viszont már az is fájt, ha rá kellett néznem.

Hétfőn a munkába temetkeztem, és mindenféle vadabbnál vadabb ötlet megfordult a fejemben. Az első a terhesség volt. Ha teherbe esnék, akkor talán Tessa tényleg feladná. Persze gyorsan elvetettem ezt az őrültséget, és időm se lenne annyi. Aztán jött a házasság gondolata, de eléggé világos volt, hogy az semmit sem oldana meg. Tessa akkor is bosszút állna, és talán még elszántabbá tenné. Még az is megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha mi kényszerítenénk térdre Tessát mondjuk, azzal, hogy megzsarolnánk, hiszen bizonyára nem örülne, ha sokan megtudnák, milyen helyeket látogat. Végül jól leszidtam magam, amiért hagyom, hogy a kétségbeesés ilyen gondolatokat szüljön a fejemben.

A napok így teltek. Szenvedtem. Jacob mindig elmesélte Tessa ügyetlen próbálkozásait, panaszkodott, én pedig megértően vigasztaltam, és bátorítottam, hogy úgyis fel fogja adni. Holott jól tudtam, hogy nem így lesz. Sőt…

A legrosszabb mégis az volt, hogy azóta egyszer sem mondtam Jacobnak, hogy szeretem, ugyanis nem mondhattam. Ha mégis el kell hagynom, akkor nem hiheti azt, hogy még mindig szerelmes vagyok belé. Igaz, attól még, hogy nem mondtam, mindenfelé módon kimutattam, mert képtelen lettem volna másképp viselkedni vele. Azonban egy hét múlva megláttam az aggódást a szemében. Jacob nem vak. Pontosan látta, hogy valami nem stimmel velem, de csupán annyit kérdezett néhányszor, hogy minden rendben van-e. Mindannyiszor vidámságot erőltettem magamra, és úgy tettem, mint aki nem is érti, miét kérdez ilyeneket. Ekkor viszont már tudtam, hogy lépnem kell, mert ezzel nemcsak magamat, de Jacobot is tönkre fogom tenni.

A kávézóban voltam. Dél körül beálltam a pult mögé segíteni. Épp egy adag lattét készítettem, mikor David ismerős hangja csendült fel mögöttem.

– Hogy itt milyen csinos pincérnők dolgoznak! Én is kaphatok egyet?

– Kiemelt vendég vagy, de neked is várnod kell a sorodra – fordultam meg mosolyogva.

– Türelmes ember vagyok. Főleg, ha megéri a várakozás.

A mosolyom kiszélesedett a kétértelmű megjegyzésére.

– Akkor parancsolj! Egy tökéletes kávé, és még egy nagyon finom sütit is kapsz hozzá – csúsztattam elé a csészét.

– Azt hittem, csak viccelsz ezzel a kiemelt vendég dologgal. Köszönöm! – biccentett David elégedetten.

– Egészségedre! Még ezeket meg kell csinálnom – lobogtattam meg a rendeléseket a kezemben –, és a tiéd vagyok.

– Ne mondj ilyeneket, mert a szavadon foglak! – kacsintott játékosan.

– Nem vagy te olyan – ingattam a fejem, és közben készítettem a következő rendelést.

– Hm, a kísértés túl nagy, de igyekszem jó fiú lenni.

Erre már nem válaszoltam. Összeraktam a rendelést, aztán kiraktam tálcára, amit Logan már vitt is, aztán feltöltöttem a gépet szemes kávéval.

– No, most már ráérek – fordultam David felé.

– Örülök, mert igazából azért jöttem, mert beszélni szeretnék veled – mondta.

Egy pillanatig haboztam, nem tudtam, mit akarhat.

– Persze. Leülhetünk itt is, vagy akár az irodámban – ajánlottam.

David felállt a bárszékről.

– Legyen az iroda, ha választhatok.

Miután hellyel kínáltam, David beszélni kezdett. Érdekes dolgokat hallottam tőle, amelyek egy merész gondolatot ültettek el a fejemben. Hosszan beszélgettünk, és mire a végére értünk, teljesen vegyes érzelmek keringtek bennem. Talán mégis csak van remény. Ezt a reményt pedig maga David jelentette.

A hétvégét kettesben töltöttük Jacobbal, semmilyen programot nem szervezett, mert egy sürgős projekt miatt hazahozott némi munkát.

– Pihenj csak! Majd én megcsinálom az ebédet – ajánlottam neki, mikor végre felállt az íróasztala mögül. – Ja, és ne felejtsd el felhívni anyukádat, mert születésnapja van – emlékeztettem, mert ez többször is szóba került a héten.

– Jó, hogy mondod. – Jacob egyből a telefonja után nyúlt, és én is, mert üzenetet kaptam Davidtől.

Bementem a konyhába, hogy Jacob ne lásson. Feszülten olvastam el, és attól, amit ott láttam, még idegesebb lettem. Elküldtem egy gyors választ, majd kitöröltem mindent, hogy nyoma se maradjon. Innentől kezdve, semmire sem tudtam kellőképpen koncentrálni. Az ebéd íztelen lett, de Jacob nem tette szóvá, viszont a délutáni úszólecke közben már megjegyezte, hogy úgy látja, nem sok kedvem van hozzá.

A nap csigalassúsággal telt, aminek kivételesen örültem. Féltem a hétfőtől, mert szörnyű dologra készültem. Este, amikor Jacob fent zuhanyozott, leosontam, és felhívtam Juliettet, hogy közöljem vele a döntésemet, és persze egyúttal én is felköszöntöttem. Juliet sírt, ahogy én magam is, de a végén megköszönte, hogy meghozom ezt az áldozatot a fiáért. Furcsa volt, hogy épp ez kellet hozzá, hogy közel kerüljünk egymáshoz. Megkedveltem őt. Jacobnak igaza volt. Juliet tényleg nem rossz ember.

Hétfőn minden a szokásos módon indult. Úszás, közös reggeli, Jacob az irodába, én pedig a kávézóba tartottam. Talán életemben nem voltam még ennyire ideges. David tizenegy óra körül üzent, hogy a kávézó előtt vár. Szóltam Logannek, hogy el kell ugranom valahová, és csak később jövök, aztán beültem David mellé a kocsiba. Nem beszélgettünk, mindketten feszültek voltunk. David olyan dolgot vállalt értem, amit kevesen tettek volna meg. Viszont ezzel egy életre az adósa maradok.

– Szóval itt laktál? – kérdezte, és szétnézett a kis bérelt lakásban.

– Igen, a barátnőmmel. – Ledobtam a táskám az egyik székre.

David odalépett hozzám.

– Most jól jön, hogy megtartottátok.

– Nem gondoltam, hogy ilyesmire fogom használni – sóhajtottam.

– Az ilyesmit nem tervezi előre az ember, de nyugodj le, mert látom, majd elszaladsz – simogatta meg az arcom gyengéden. – Igyál egy kis vizet.

Már ment is, és a kezembe nyomott egy tele poharat, én pedig felét rögtön lehajtottam, aztán vettem egy mély levegőt.

– Essünk túl rajta!

– Biztos, hogy akarod? Még meggondolhatod magad – kérdezte meg utoljára.

– Igen, csináljuk! – bólintottam most már sokkal határozottabban.

David szeme megcsillant, és lassan elkezdte kigombolni az ingét. Le sem tudtam venni a szemem róla, megkövülten bámultam.

– Te is csináld! – szólt rám, mire összerezzentem.

Egymással szemben állva kezdtünk el vetkőzni. Én sokkal lassabb voltam. Tekintetem David izmos felsőtestén felejtettem, miután levette az ingét, és hanyagul a szék támlájára dobta. Tagadhatatlanul tetszett a látvány. Ő is engem figyelt, ahogy lépésről lépesre haladtam lefelé a fehér ingemen. Az utolsó gomb után nem vettem le, helyette a szoknyám cipzárját húztam le lassan, majd hagytam, hogy a földre essen. David nadrágjára pillantottam, és nem volt nehéz megállapítani milyen állapotba került. Idegesen néztem fel rá, mire bocsánatkérő mosolyra húzódott a szája.

– Magamon hagyom – mondta, és láttam, hogy ő is zavarba jött kicsit.

Ott álltunk egymással szemben, szinte teljesen meztelenül. Mindketten tudtuk mire készülünk, és azt is, hogy mekkora aljasság, amit teszünk. Amikor megszólalt a csengő, azt hittem, rögtön szörnyethalok. A szívem eddig is a torkomban dobogott, de most aztán végképp.

– Épp időben. Menj, nyisd ki! – mondta David egészen nyugodt hangon.

Lábaim nem akartak mozdulni.

– Menj! – biztatott újra.

Remegve lépkedtem az ajtóhoz, és közben az inget összehúztam magamon. Elfordítottam a biztonsági zárat, és résnyire kitártam az ajtót. Amikor megláttam Jacobot, minden erő kiment a lábamból.

– Gianna? – kérdezte Jacob elképedve, és ezzel egyidőben belökte az ajtót, és meglátta Davidet.

Szinte hallani véltem, ahogy Jacob szíve darabokra törik, és hangos pattogással ér földet, akárcsak egy gyönyörű kristály.

– Jacob, én… – nyögtem, de nem tudtam folytatni.

Jacob dühösen csapott az ajtókeretre.

– A kurva életbe, Gianna!

– Annyira sajnálom! – A hangom elcsuklott, és a könnyeim máris záporozni kezdtek.

– Sajnálod? Ezt rohadtuk kétlem! – ordította magából kikelve.

– Az én hibám – szólalt meg David.

– Te kibaszottul ne szólj ebbe bele! – emelte fel Jacob fenyegetően a mutatóujját.

– Kérlek, ne kiabálj! – kértem szipogva.

Jacob hitetlenkedve a fejét rázta, és undorodva nézett rám.

– Azt hittem te más vagy. Mekkora barom voltam! – nevetett fel keserűen. – Folytassátok csak! Már itt sem vagyok! – vetette oda, majd kirobbant az ajtón, és leviharzott a lépcsőn.

David tartotta meg, mert a lábaim kiszaladtak alólam. Az ölébe vett, bevitt az ágyra, és körbetekert egy pléddel.  Megállíthatatlanul hullottak a könnyeim. David kiment a ruhájáért, és miután felöltözött, leült hozzám.

– Túl vagy rajta – húzott magához, és a hátam simogatta.

– Nagyon fáj – sírtam a mellkasába.

– Tudtuk, hogy ez lesz. De segítek végigcsinálni. Nem vagy egyedül Gianna! – vigasztalt.

Amikor végre sikerült úgy, ahogy megnyugodnom, behozta az én ruháimat is. Képtelen voltam az ingem begombolni, annyira remegtek a kezeim.

– Segítenél? – léptem oda hozzá.

David gyengéden elmosolyodott.

– Vetkőztetni akartalak, erre most öltöztetlek – tréfálkozott, majd sietősen végigszalad a gombokon. – Menj, mosd meg az arcod, aztán hazaviszlek.

– Hová haza? – néztem rá értetlenül.

– Hozzám. Adni akarok valamit, ami segít.

– Micsodát?

– Egy enyhe nyugtatót, mert teljesen szét vagy esve. Vissza kell menned dolgozni, de ilyen állapotban nem fog menni.

Nagyon hálás voltam neki ezért a gondoskodásért. Szó nélkül mentem be a fürdőbe, és megmostam az arcomat jó hideg vízzel. A sminkem teljesen elkenődött, rémesen néztem ki.

– Majd nálam megcsinálod – szólalt meg mögöttem David, mert látta, hogy megint ügyetlenkedek a remegő kezemmel.

– Sajnálom, hogy így kell látnod – sütöttem le a szemem zavartan.

– Te így is gyönyörű vagy! Na, gyere! – intett a fejével.

David egy elegáns társasház felső szintjén lakott. A lakás a legújabb dizájn szerint volt berendezve, letisztult formák és modern stílus jellemezte. Illet hozzá.

Az étkezőasztalhoz ültem le, fáradtan könyököltem fel rá, amíg David bement a fürdőbe a gyógyszerért. Gondolni sem mertem arra, Jacob mit élhet át ezekben a pillanatokban. Legalább annyira szenvedhet, mint én, ha nem jobban. Rettenetesen csalódott lehet.

– Tessék! Vedd be nyugodtan, nem erős – tartott felém David egy szem ovális alakú gyógyszert, és egy pohár vizet.

– Honnan van neked ilyen? – kérdeztem, miután lenyeltem.

– Anyám miatt. Eléggé hisztis, habár ő ezt másnak hívja, és amikor rájön a bolondóra, olyankor mindig egy ilyet vesz be. Mivel gyakran meglátogat, így itt is tart egy dobozzal, hogy mindig legyen kéznél, ha szüksége lenne rá – magyarázta, és kifordított egy széket, majd leült velem szembe.

– Remélem, nem fog nagyon kiütni.

– Biztos, hogy nem. Anyámon se látok soha, semmi változást – nevetett.

– Akkor meg minek veszem be? – mosolyodtam el én is.

– Ha más nem, a placebo miatt – vonta meg a vállát.

Mélyet sóhajtottam.

– Nagyon kedvellek téged, David – néztem rá elérzékenyülve.

– Én is téged, Gianna! Máskülönben nem ülnénk most itt. Viszont szerintem itt kellene aludnod. Nem jó ilyenkor egyedül.

– Nem lenne jó ötlet – ráztam a fejem.

– De igen. Egész éjszaka csak sírnál, és szükséged lesz valakire. Ha nem alszol itt, akkor én alszok nálad. Túl leszel ezen, és nem kell egyedül végigcsinálnod – zárta tenyere közé a kezem.

– Sosem tudom ezt meghálálni neked – néztem rá szomorúan.

– Dehogy nem! Majd visszatérünk rá később. Most pedig melegítek neked egy pici levest, és meg fogod enni! – állt fel, én pedig ámulva néztem utána.

David hihetetlen gondoskodó, pedig jóformán alig ismert. El sem mozdult mellőlem, amíg be nem kanalaztam a levest, amit nem mellesleg ő maga főzött. A nyugtatótól picit elálmosodtam, de lényegesen jobban éreztem magam, mert már csak minden tizedik percben akartam elsírni magam. Később visszavitt a kávézóba, és megbeszéltük, hogy ötre eljön értem, mert nem akarta, hogy ilyen állapotban vezessek.

A munkahely annyiban segített, hogy muszáj volt erőt venni magamon, hogy ne lássanak rajtam semmit. Állandóan a telefonom lestem, hogy Jacob hív-e, de nem tette. Igaz, fogalmam sem volt, mit mondhattam volna neki.

Valamivel öt óra előtt szólalt meg a telefonom, de nem Jacob volt, hanem River.

– Mi a fenét műveltél, Gianna? – támadt le azonnal, amint felvettem.

– Ezek szerint pontosan tudod, hogy mit… – sóhajtottam, és lerogytam a fotelbe, az irodában.

– Hogy tehetted ezt? Megcsaltad Jacobot? Mégis miért? Elment az eszed? – kiabált a barátnőm magából kikelve.

– Sajnálom… Nem terveztem… David kedves… – dadogtam esetlenül.

– Hogy mi van? Nem érdekel, hogy kedves-e vagy sem! Azt hittem, tényleg szereted Jacobot! Remélem, tudod, hogy most óriásit csalódtam benned!

– Tudom, és tényleg sajnálom. – A könnyeim megint szakadatlanul hullani kezdtek, úgy éreztem, mindjárt megszakad a szívem.

– Sajnálod? Hát, sajnálhatod is! Fogalmad sincs, mekkora fájdalmat okoztál Jacobnak!

A gyomrom gombóccá zsugorodott.

– Ott vagy nála?

– Hol máshol? Amikor Nelsont felhívta, azonnal idejöttünk.

– Hogy van? – kérdeztem elcsukló hangon.

River gúnyosan felhorkantott.

– Ne tegyél úgy, mint akit tényleg érdekel!

– Kérlek, River! – zokogtam most már hangosan.

– Hogy lenne? Össze van törve. Már félig részeg volt, mire ideértünk. Nelson itt marad vele éjszakára.

Kopogtattak, és David lépett be az ajtón. A fejét csóválva jelezte, hogy mennyire nem tetszik neki, amiért újra így lát.

– Lehetne egy kérésem? – beszéltem ismét Riverhez. – Hoznál el nekem néhány ruhát Jacobtól?

A barátnőm azonnal felháborodott.

– Nem, Gianna! Nem lehet ilyen kérésed! Ha kell valami, akkor gyere el érte, és állj Jacob elé! Hibáztál. Vállald a következményeit! – Azzal rám csapta a telefont.

– Te szándékosan kínzod magad? – szidott le most meg David.

– A barátnőm volt, és ő hívott – magyarázkodtam a szememet törölgetve.

– Most mindenki rád fog haragudni, de majd megbocsátanak. Jobb lenne, ha most nem beszélnél senkivel. Adj időt magadnak, és nekik is.

– Mintha ez olyan könnyű lenne. Teljesen egyedül maradtam.

David elmosolyodott.

– Nem vagy egyedül, mert én itt vagyok veled. Most pedig gyere, hazaviszlek!

Az alkalmazottaknak valószínűleg gőzük nem volt, mi történhetett, amiért mindig egy másik férfival megyek el. Már ez sem érdekelt, csak legyek már túl ezen az egészen.

– Össze tudod szedni magad annyira, hogy beugorjunk valahová néhány ruhát venni neked? – nézett végig rajtam David.

– Persze. Mindenképpen kell valami, különben nem lesz miben dolgoznom – bólogattam kábán.

– Csak néhány nap, Gianna! Ennyit kell kibírnod – szorította meg a kezem.

– Tudom. Menni fog, csak ez a mai nap nagyon nehéz volt.

– Megértelek. Viszont nem szeretnék több ilyen összeroppanást látni.

– Ez volt az utolsó, ígérem. – Áthajoltam hozzá, és megpusziltam az arcát.

– Ez jólesett – vigyorodott el.

Tényleg villámgyorsan vásároltunk be. Nem válogattam, nem próbáltam, csak bedobáltam három váltóruhát és fehérneműt. David persze nem bírta ki megjegyzések nélkül a bugyik látványát. Rövid idő alatt nagyon közel kerültünk egymáshoz, és bár legbelül tudtam, hogy ő többre vágyna, egész végig úriemberként viselkedett velem.

A másnap egy hajszálnyival jobb volt a hangulatom. David vitt el dolgozni, és megdicsért, amiért nem sírással kezdtem a napot. Azt nem tudtam, ő beszélt-e Jacobbal, mert nem említette, rákérdezni pedig nem mertem. Sejtettem, hogy ha eddig nem is, de ma biztosan találkozni fognak. Nehéz lehetett neki, mert ezek után ugyanúgy üzlettársak maradnak, ráadásul ő teljesen új a csapatban.

 Délben kaptam tőle egy üzenetet, ami után kissé fellélegezhettem. Később Juliet is felhívott, hogy megkérdezze, hogy vagyok. Őszintén elmondtam neki. Együtt sírtunk, és nem győzött hálálkodni. Sok mindenkinek volt fájdalmas ez az egész, csak egy valakinek nem. Azóta Tessa valószínűleg örömtáncot járt Jacob irodájában. De úgy voltam velem, csak hadd táncikáljon. Röpke boldogság ez neki.

Ahogy sejtettem, Tessa tényleg boldog volt, és ezt nem felejtette el nekem is megmutatni, ugyanis három óra körül megjelent a kávézóban. Elegáns olajzöld kiskosztümében egyenesen felém sétált.

– Milyen meggyötört az arcod. Csak nincs valami baj, Gianna? – kérdezte megjátszott aggódással a hangjában.

– Ha lenne, sem tartozna rád. – Elfordultam el tőle, és bementem a pult mögé.

Tessa felült a bárszékre.

– Hallottam, milyen rosszkislány voltál. Ejnye! Nem is néztem volna ki belőled – ingatta a fejét.

– Milyen jólértesült vagy! – Munkát mímelve idétlenül pakolásztam a poharakat egyik helyről a másikra.

– Összetörted szegény Jacob szívét. Ugye nem baj, ha megvigasztalom? – Olyan gonoszan vigyorgott, hogy legszívesebben kikapartam volna a szemét.

– Máris kezdheted. Viszlát, Tessa! – mosolyogtam rá, és bementem az irodámba.

A szívem zakatolt, és az ajtónak támaszkodva mélyeket lélegeztem. Nem fogom túlélni, ha Jacob tényleg Tessával fog vigasztalódni. Biztosan nem tesz ilyet. Még nem…

18. fejezet