Szerelem négy fal között - 13. fejezet

 

foto: pixabay

13. fejezet

12. nap

Reggel Brian csalódottan állapította meg, hogy Randy kocsija még mindig a ház előtt parkol. Annyira ideges lett, ki kellett mennie úszni, hogy levezesse a feszültséget. Amikor már a parton törölközött, Amelia jött ki a házból. Tekintetük egymásba fonódott. Brian intett a fejével, hogy menjen oda. Amelia zavartan nézett vissza a háza felé, majd odasietett hozzá.

– Jó reggelt! Mondd gyorsan, mert még nem vagyok egyedül – suttogta.

– Csak meg akartam kérdezni, hogy minden rendben van-e – felelte Brian, és ledobta a törölközőt a napozóágyra.

Amelia meglepetten bólintott.

– Persze. Miért kérdezed?

– Semmi, csak hiányzol és aggódtam – vonta meg Brian a vállát.

– Ez kedves tőled, de nincs miért aggódnod.

– Hol van most? – nézett el Brian a ház felé.

– Még alszik.

Brian kézen fogta Ameliát, behúzta a növények takarásába, és mire a nő kettőt pisloghatott volna, megcsókolta.

– Te tényleg őrült vagy, Brian – csóválta a fejét kipirulva.

– Csak hiányzol – cirógatta meg Brian a nő arcát. – Meddig lesz itt?

Amelia belesimult az érintésébe.

– Nem tudom. Buliban voltunk, eléggé kiütötte magát.

Brian vett egy mély levegőt, hogy ne mondja ki, amit gondol.

– Oké, menj vissza, nehogy keresni kezdjen, ha felébred. Később majd beszélünk.

Egy finom puszival vált el a nőtől. Keserűen gondolt arra, hogy már csak kilenc napja maradt a két hétből, amiben megállapodtak. Egyedül Judy miatt nem adhat több időt maguknak. Igaz, szakíthatna vele anélkül is, hogy elmondaná az igazságot, de nem akart még mélyebbre süllyedni. Már így is sok volt a rovásán.

Nyugtalanul járkált fel-alá a házban. Máskor mindig le tudta kötni magát valamivel, most viszont sehogy sem sikerült. Bezárva érezte magát, de mégsem akart elmenni sehová, hogy otthon legyen, ha esetleg Randy távozna. Utálta az egész helyzetet, nem tett jót az önbecsülésének, hogy nem kívánt harmadikként epekedve várta, mikor kerül rá a sor. Viszont ilyen rövid ismeretség után nem volt joga Ameliát választás elé állítani.

Később mégis csak kiment a kertbe dolgozni, hogy gyorsabban teljen az idő. Kitakarította a bokrok tövét, lemetszette a túlnőtt ágakat, és közben Hunterrel is játszott kicsit.

– Helló, szomszéd! – üdvözölte messziről Randy, és egy bögrével a kezében egyenesen felé sétált.

Brian megtörölte a kezét a nadrágjába, és fogadta a kézfogását.

– Mi jót csinálsz? – kérdezte Randy unottan.

– Igyekszem rendben tartani a kertemet. Mi a helyzet? – nézett rá kérdőn.

– Próbálok magamhoz térni – nevetett Randy. – Tegnap este kicsit kimozdultunk Ameliával, és tudod, hogy van ez. A másnap sosem túl kellemes.

– Na, igen. Ismerem az érzést – értett egyet vele Brian.

Randy egyik kezét a zsebébe süllyesztve bámészkodott tovább, majd újra megszólalt.

– Nem tudod, Amelia miért akarja eladni a házat?

Brian megdöbbent. Erre most mit feleljen? Fogalma sem volt, Amelia milyen indokot adott be neki, és nem akart mást állítani.

– Miért? El akarja adni? – Inkább úgy tett, mintha nem is tudna róla.

– Azt hittem, neked is említette. Azt mondja, mégsem szeret itt élni, pedig szerintem jó a környék és a ház is. Én is szívesen ideköltöznék.

Na, még csak az hiányozna! – morgott Brian magában. Bele is őrülne, ha mindennap ennek a fickónak a képét kellene bámulnia. Akkor inkább ő adná el a sajátját.

– A nők eléggé kiszámíthatatlanok – felelte, és még egy mosolyt is erőltetett magára.

Randy a szemébe nézett.

– Rábeszélhetnéd, hogy ne adja el.

– Hogy én? – hökkent meg Brian. – Ha rád nem hallgat, akkor nem hiszem, hogy nekem sikerülne, de megemlíthetem neki…

– Kösz, haver! – veregette vállba Randy. – Amúgy azt hiszem, találtam egy helyet a klubnak. Megnézhetnéd, érdekelne a véleményed. Te mégis csak ebben utazol, jobban értesz hozzá, mint én.

Brian nem akart Randyvel barátkozni, és rendkívül idegesítette ez az egész szituáció.

– Jól van, valamikor elugorhatunk – bólintott rá mégis, hisz nem tudott volna értelmes indokot az elutasításra.

– Ha ráérsz, akár elmehetnénk most is. Úgyis indulni akartam haza – élt Randy azonnal a lehetőséggel.

Brian beleegyezett, mert így legalább gyorsan túl lehet rajta. A ház előtt Amelia idegesen pillantgatott felé, amikor meglátta, hogy együtt mennek ingatlant nézni. Briannek el kellett fordulnia, mert nem bírta nézni, amikor Randy búcsúzóul hosszan megcsókolta Ameliát. Alig bírta legyűrni a féltékenységét, és végig forrt benne a harag, amíg az épülethez nem értek.

– Ez lenne az – mutatott egy üresen álló épületre Randy, miután kiszálltak a kocsijukból.

A férfi, aki az épületet őrizte, beengedte őket. A hely tágas volt, de Brian azonnal látta, hogy nagyon sok munka lenne klubbá alakítani, bár fogalma sem volt, Randynek milyen elképzelései vannak. Mindent körbejártak, majd Randy izgatottan fordult felé.

– Na, mit szólsz?

– A hely könnyen megközelíthető, az épület is jó állapotban van, de túl sok a lakóház a környéken, és az gondot okozhat. Meg kell oldanod a hangszigetelést, de attól még az utcán is zajongani fognak. Sok falat ki kell bontanod, amihez statikusra lesz szükséged. Szerintem túl sok költséggel járna, és lehet, az engedélyt sem kapnád meg rá. Járj utána mindennek, és készíts egy költségvetést. Utána majd tisztábban látsz – darálta le Brian a meglátásait.

– Akkor azt mondod, keresgéljek tovább? – kérdezte Randy csalódottan.

– Mindenképpen. Ne kapkodd el, mert a hely kiválasztása a legfontosabb. Inkább szánj rá több időt, minthogy később megbánd – javasolta Brian.

– Még jó, hogy magammal hoztalak. Kösz, haver – csapott újra a vállára, mintha valami országos haverok lennének.

– Igazán nincs mit. Akkor én megyek is, a héten még úgyis találkozunk. – Brian kezet fogott vele, és már sietett is ki, hogy minél hamarabb hazaérjen.

Első útja egyenesen Ameliához vezetett. A nő a teraszon ült, előtte a laptopja. Briannek már a látványától is hevesebben kezdett el dobogni a szíve.

– Már vissza is értél? – nézett fel Amelia, miután észrevette.

Brian leült az asztalhoz.

– Nem volt sok néznivaló rajta.

– Akkor ezek szerint nem jó a hely. Bocs, hogy ilyen helyzetbe hoztalak.

– Nem a te hibád, de kibírtam. És te, mit csinálsz?

Amelia lágyan elmosolyodott.

– Azt hiszem, találtam egy házat.

Brian nem akarta, hogy Amelia elmenjen, hiába ő maga kérte ezt tőle.

– Megmutatod? – kérdezte ahelyett, hogy marasztalná vagy őszintén elmondaná neki, mit érez.

Amelia felé fordította a gépet, Brian pedig végiglapozta a képet, és elolvasta a leírást is.

– Jónak tűnik, és az ára is egész kedvező, de járj utána, vajon mi az oka, hogy áron alul kínálják.

– Háromra beszéltem le az ingatlanossal. Még ma elmegyek megnézni – árulta el Amelia.

– Akkor veled megyek – jelentette ki Brian.

Ha már így alakult, akkor az a legkevesebb, hogy segít neki normális házat találni. Bár titokban még mindig abban reménykedett, Amelia rádöbben majd, hogy nem Randyre van szüksége.

– Ennek nagyon örülnék – mosolygott Amelia.

Meg kellett csókolnia, mert annyira édes volt a kissé szomorkás tekintetével, ám a csók sokkal szenvedélyesebbre sikerült, mint amilyennek szánta.

– Brian, ne! – állította le Amelia. – Most nem lehet.

Brian tudta, miért utasítja el. Randyvel volt. Máskülönben nem állította volna le.

– Oké, semmi baj. Látom, kicsit zaklatott vagy – simogatta meg az arcát, de Amelia felállt.

– Azt hiszem, nekem ez mégsem megy. – A hangja elcsuklott, aztán berohant a házba.

Brian nagyot sóhajtva nézett utána. Egyesek könnyűszerrel lépnek félre, egy csepp lelkiismeret-furdalásuk sincs emiatt, míg mások nagyon megszenvedik a tetteik következményeit. Úgy tűnt, Amelia az utóbbi.

Ő is felállt, és bement a házba. Amelia a nappaliban ült, térdeit felhúzva szipogott. Brian leült mellé, és magához húzta.

– Ne sírj, kérlek! Nem erőltetem, megértem, ha nem akarod. Az én hibám, amiért belerángattalak ebbe. Ne haragudj!

– Önző voltam, bele sem gondoltam, mit teszek Randyvel – törölgette Amelia a szemeit.

– Mondtam, hogy semmi baj. Ígérem, hozzád sem érek ma, de nem hagylak egyedül. – vigasztalta. – De tudod mit? Átvisszük hozzám a festőállványod, és fess. Azt mondtad, az kikapcsol, én pedig beizzítom a grillsütőt, és ott leszek, ha kellek. Mit szólsz?

Amelia végre elmosolyodott.

– Oké, ez jó ötlet.

– Akkor ne itasd tovább az egereket. Gyere, segítek.

Mire átpakoltak, Amelia is abbahagyta a sírást. A teraszon állították fel az állványt, Brian még az egyik kis asztalt is odatette, hogy Amelia arra pakolhassa a festékeit.

– Jöhet egy kis zene? Hátha jobb kedvre derít – nézett kérdőn a nőre.

– Ha én választhatok – felelte Amelia már sokkal vidámabban.

Brian kivitte a lejátszót, és amíg ő rendbe tette a grillsütőt, addig Amelia elindított egy lágy, kellemes muzsikát, majd rögtön a vászon felé fordult, és a gondolataiba mélyedt.

Brian nem akarta zavarni. Bement a konyhába, hogy előkészítse a húst és a zöldséget. Nem érzett csalódást, amiért Amelia visszautasította. Igazából jó is, hogy ilyen. Az lett volna a furcsa, ha nincs bűntudata.

Amikor Brian visszament, Amelia már hozzákezdett a képhez.

– Elárulod, mit festesz? – lépett oda hozzá.

A nő a fejét ingatta.

– Nem, de majd úgyis rá fogsz jönni.

Brian ennyiben hagyta a dolgot, és nekilátott a főzésnek. Amíg a sütő melegedett, felvágta a zöldségeket, és gyakran Amelia felé pillantgatott. Tökéletesnek érezte a pillanatot. Tudta, hogy ők ketten remekül meglennének egymással.

A hangulat remek volt: kellemes zene, ínycsiklandozó illatok, egy virgonckodó kutya, egy lustálkodó macska, kedves mosolyok és sokatmondó összenézések. Amelia festménye is kezdett alakot ölteni. Brian azonnal rájött, hogy a kert egy része került a vászonra.

– Miért éppen ez ihletett meg? – kérdezte, mikor odament, hogy közelebbről is megcsodálhassa a félkész képet.

– El akarom vinni magammal emlékbe – válaszolta Amelia.

Hosszan néztek egymás szemébe, és Brian úgy érezte, mindketten ugyanarra gondolnak. Ameliának nem lenne szabad innen elmennie. De miért nem mondja el, ha vele akar maradni? Miért nem lép ki abból a kapcsolatból, ami láthatóan nem teszi boldoggá? Mire vár? Éreznie kell, hogy ő törődik vele, sokkal több figyelmet fordít rá, mint az elvárható lenne…

Brian tekintete lesiklott Amelia szép formájú ajkaira. Odahajolt, és gyengéden megcsókolta. Amelia távol tartotta tőle a maszatos kezeit, Brian pedig olyan szerelmesen ölelte magához, mint talán még soha. Úgy hitte, már mindenféle módon kimutatta, mit érez iránta, de a várva várt szavak csak nem jöttek.

– Azonnal kész a kaja. Meg kellene mosni a kezed – szólalt meg rekedt hangon.

– Másra vágyok, Brian – felelte váratlanul Amelia, és bele is pirult.

Brian alig tudta elrejteni a mosolyát.

– Biztos vagy benne? – kérdezte, mert nem akarta, hogy utána Amelia megint sírjon.

– Teljesen.

Brian villámgyorsan lekapkodta a rácsról a húsokat, és bevitte, nehogy az állatok kedvet kapjanak hozzá, Amelia pedig a kezét most a fürdőben.

A hálószobába már teljesen összegabalyodva jutottak fel, és hosszú ideig ki sem jöttek onnan.

Annyira eltöltötték az időt, hogy Ameliának oda kellett szólnia az ingatlanosnak, hogy egy órát késnek. Az ebédet is kapkodva fogyasztották el, de legalább újra jókedvűen tették.

Ezúttal Brian kocsijával mentek. Együtt járták körbe az épületet, mintha csak maguknak keresnének közös otthont. Brian legszívesebben csupa rossz dolgokat mondott volna a házról, de nem volt képes hazudni. Ráadásul kiderült, hogy válás miatt adják áron alul, úgyhogy tényleg jó vételnek számított.

– Nekem tetszik, de kíváncsi vagyok a te véleményedre is – fordult felé Amelia.

Brian még egyszer körbefordult a tágas nappaliban.

– Tökéletes. Nem túl nagy, de nem is kicsi, nemrég volt felújítva, így ezzel sem lesz gondod. A helyiségek kellemes méretűek, nincsenek felesleges terek, és a kert pont akkora, hogy még akár egyedül is rendben tudod tartani.

Miután elhallgatott, nagyon rosszul érezte magát, mert ez volt az első lépés ahhoz, hogy elveszítse Ameliát. Máris azon töprengett, nem kellene-e elmondani neki, mit érez. Egyedül az tartotta vissza, hogy Amelia még csak célzást sem tett arra, hogy nem Randy mellett képzeli az életet, vagy nem érzi jól magát a kapcsolatukban. Azt sem mondta, hogy fél a lánykéréstől, vagy bizonytalan lenne okosan dönt-e, ha hozzámegy Randyhez.

Brian nem tartotta kizártnak, hogy Amelia pofára fogja ejteni, és úgy megy el, mintha semmi sem történt volna közöttük. Azt kívánta, bárcsak tudna a nők fejével gondolkozni, mert képtelen volt Ameliát megfejteni. Legalább tudná mi a helyes. De nem tudta. Érzett dolgokat, ám lehet, hogy csak ő képzelte be őket, mert az a fránya szerelem vakká teszi az embert. Neki kimondott szavakra lett volna szüksége, csakhogy úgy tűnt, azokra hiába vár.

– Megveszem – lépett oda hozzá Amelia, miután újra végigjárta a házat. – Megbeszélem az ingatlanossal a részletek, és megkérdezem, elvállalja-e az enyém eladását is.

Amelia újra sarkon fordult, de Brian utánaszólt.

– Azt hagyd!

– Miért? – fordult vissza.

Brian hezitált, de végül kimondta:

– Mert én fogom megvenni.

Amelia a homlokát ráncolta.

– Miért akarod megvenni?

– Mert rajtad kívül senki sem költözhet oda – felelte Brian. Most már ez volt a teljes igazság. Egyedül csak Ameliát tudná ott elviselni.

– Rajtam kívül? – értetlenkedett Amelia. – Első perctől kezdve azt kérted, költözzek el onnan…

Brian összeszorította az állkapcsát, és próbált nem ingerülten válaszolni.

– Ha hozzá mész Randyehez, akkor nem csak te laknál ott.

Amelia keserűen felsóhajtott.

– Hát persze – mondta, és otthagyta őt.

Brian rettenetesen ideges lett. Eddig annyira jól alakult minden, de most úgy érezte, kettőt visszaléptek, pedig ő előre akart haladni.

Amikor mindennel végeztek, beültek a kocsiba, és feszült csendben tartottak hazafelé.

– Tényleg meg akarod venni a házamat? – törte meg a csendet Amelia.

– Igen. Már ismersz, tudod, milyen vagyok – bólintott Brian. – Nem tűrök meg akárkit magam mellett. Ha megkötöttétek a szerződést, akkor azonnal megírhatjuk a mienket is. Leegyeztetem az ügyvédemmel, és rögtön ki is fizetem.

– Rendben – felelte Amelia csendesen.

– Ez nem jelenti azt, hogy azonnal ki kell költöznöd – tette hozzá Brian gyorsan. – Tudok várni, amíg mindent elrendezel. Pár nap már semmit sem számít.

Amelia nem válaszolt, csak kifelé nézett az ablakon. Tapintható volt a feszültség kettejük között. Hogy más irányba terelje a gondolataikat, Brian lelassított és megfordult.

– Hová megyünk? – kérdezte rögtön Amelia.

– Kiválasztjuk a keretet a képedhez.

– De ahhoz a kép is kell.

– Még tegnap beraktam a csomagtartóba – válaszolt Brian.

Megkeresték a helyet, és amíg válogattak, mindketten újra feloldódtak. Végül Amelia döntötte el, melyik legyen, mert Briannek bármelyik megtette volna.

– Eljössz velem vacsorázni? – kérdezte, miután újra beültek a kocsiba.

Amelia elnevette magát.

– Istenem, Brian! Mindig olyasmiket kérsz tőlem, ami elbizonytalanít, és nem tudom helyes-e. Több időt töltök veled, mint a barátommal.

– Ha hazamennénk is velem lennél, nem? Ha már úgyis itt vagyunk, akkor miért ne? – rántotta meg Brian a vállát.

– Utálom, hogy mindig meg tudsz győzni – ingatta Amelia a fejét.

– Nemcsak meggyőzlek, de meg is csókollak – jelentette ki Brian, és áthajolt hozzá egy hosszú, érzéki csókra.

– Néha úgy érzem, melletted sosincs választásom – suttogta Amelia kipirultan.

Brian megcirógatta az arcát.

– De igen, mindig van választásod, Amelia!

14. fejezet

Szerelem négy fal között - 12. fejezet

foto: pixabay

12. fejezet

11. nap

Brian elégedetten és meglehetősen vidáman készítette a reggelijüket. Az előző nap tökéletesre sikerült. Egésznap együtt lehettek, meztelenül fürdőztek, óriásit szeretkeztek, egy ágyban aludtak és egymás mellett ébredtek. Nem is kívánhatott volna ennél többet, ám tudta, hogy most viszont gyötrelmes nap elé néz.

Finom reggelivel és forró teával várta Ameliát, mert kint esett az eső. Hunter is behúzódott a házba, és ott sertepertélt körülötte. Amelia kissé szégyenlősen sétált le a lépcsőn, és meleg öleléssel üdvözölte Briant.

Hallani lehetett az eső ütemes kopogását, ezért Amelia kinézett az ablakon.

– Ennyire esik? – kérdezte.

Brian jóleső érzéssel mérte végig a csinos nőt.

– Igen, de nem tart egész nap. Az előbb néztem meg. Kávét is kérsz?

– Majd kicsit később, köszönöm. – Amelia leült az étkezőasztalhoz, Brian pedig feltálalta a reggelit.

– Van valami programotok mára? – érdeklődött, miután ő is leült.

– Nem tudok róla. Randy eléggé kiszámíthatatlan. És te mit akarsz csinálni ma?

– Azt hiszem, elugrok néhány helyre. Az egyik ingatlanomban átalakítást kezdtek, egy másikból pedig kiköltöznek, úgyhogy van mit intéznem. Talán Judyhoz is beugrok, mert azt hiszi, még mindig haragszok rá a szombat este miatt – sorolta Brian a terveit.

– Tudom, nem tartozik rám, de ha már döntöttél, akkor miért halogatod a szakítást? – Amelia felkönyökölt az asztalra, és érdeklődve várta a válaszát.

– Csakis rád való tekintettel, különben már rég őszinte lettem volna Judyval.

– Vállalom a következményeket, ne ezen múljon. Mindketten hibásak vagyunk – válaszolta Amelia komoly tekintettel.

– Amit csinálunk az kétségtelenül rossz, de egyelőre még senkinek sem fogadtunk örök hűséget, és vannak tőlünk sokkal rosszabb emberek is. Már, ha ez vigasztal – fejtette ki Brian a véleményét. – Judy nem fog belehalni, ha két hét múlva tudja meg.

Amelia bólintott, majd felállt. Brian is követte a példáját. Megálltak egymással szemben, és mindketten tétováztak.

– Csodás volt a tegnapi nap, és köszönöm a finom reggelit is – szólalt meg végül Amelia.

– Bármikor megismételhetjük. – Brian odahajolt hozzá, és rövid csókkal búcsúzott el tőle.

Alig, hogy Amelia távozott, megérkezett a bejárónő, akiről Brian teljesen megfeledkezett. Nem mintha sokat számított volna, ha meglátja őket együtt, de azért mégis csak jobb volt így. Amíg az asszony végezte a dolgát, Brian kocsiba ültette Huntert, és elindult a körútjára. Az átalakítással nem volt semmi baj, azonban a megüresedett lakást kissé ki kell pofoznia az előző lakók után. Felhívta a szakembereket, akikkel dolgoztatni szokott, és ígéretet kapott, hogy jövő héten kifestik, valamint elvégzik a szükséges javításokat.

Ezután nem túl nagy örömmel, de beugrott Judyhoz is. Huntert kénytelen volt a kocsiban hagyni, ám résnyire lehúzva hagyta az ablakokat, hogy ne legyen nagyon melege. Úgysem szándékozott túl sok időt tölteni a parfümériában.

– Nahát, Brian! Micsoda meglepetés, nem is szóltál, hogy jössz! – fogadta Judy kitörő örömmel.

– Erre jártam, és gondoltam, beugrok, de Hunter kint van a kocsiban – mutatott maga mögé –, úgyhogy nem maradhatok sokáig.

– Most nincs senki, kimehetünk az üzlet elé beszélgetni – karolt bele Judy.

– Itt minden rendben? – kérdezte Brian, mikor kiléptek az utcára.

– Elég jól megy most a bolt. Nálad is minden oké?

– Persze. Elintéztem néhány ügyet, innen már haza megyünk. Azon gondolkoztam, hogy nekünk kell-e valamivel készülni erre a hétvégi medencés partira – nézett tanácstalanul Judyra, és közben kivette Huntert a kocsiból.

– Nekem ez eszembe sem jutott – gondolkozott el Judy egy pillanatra. – De talán csinálhatnánk parti falatkákat, és vegyünk néhány üveg italt is.

– Jól van, akkor majd küldd át a listát hozzá – bólintott Brian.

– Beszéltél azóta Ameliával? Ugye, tényleg nem haragszik? – sandított rá Judy.

– Persze, hogy beszéltünk, nem haragszik. Tegnap segítettem elhozni a festőcuccait a szülei házából, és kaptam tőle egy képet.

Brian nem akart ilyen dolgokat eltitkolni Judy elől, hisz amúgy is kiszúrná majd a képet a falán.

Judy elmosolyodott.

– Örülök, hogy végül ilyen jóban lettetek egymással.

Brian számított egy kis féltékenységre, de Judy semmi jelét nem mutatta annak, hogy zavarná, amiért Ameliával tölti az idejét. Különösnek találta, de annak tudta be a dolgot, hogy Judynak még mindig bűntudata van a vacsora miatt.

Rövid ideig még csevegtek, aztán Judyhoz vevők érkeztek, így Brian elköszönt tőle. Amikor hazaért, Randy kocsija már ott állt a ház előtt. Brian próbált nem tudomást venni róla.

Az eső már rég elállt, de még minden vizes volt, így kénytelen volt Huntert kizárni, különben összesározta volna a frissen kitakarított lakást. A bejárónője még az emeleten tett-vett, ő pedig jobb híján eldöntötte, hogy főzéssel üti el az időt.

Késő délután lett, mire mindennel végzett, és a bejárónője szintén elköszönt. Tisztaság és jó illat lett az egész házban. Ahogy nem volt mit csinálnia, Brian egyre feszültebbé vált, mert folyamatosan az járt a fejében, hogy Amelia azzal az irritáló Randyvel tölti az idejét. Egy pohár konyakkal kiült a teraszra, és közben a neten böngészett a laptopján. Egyszer csak mozgolódásra lett figyelmes a szomszédban, de nem mozdult, csak fülelt.

– Most komolyan inkább kiültél olvasni? – hallotta Randy felháborodott hangját. Bizonyára Ameliához beszélt. – Mondtam, hogy el szeretnék menni Mark bulijába.

– De nekem nincs kedvem hozzá, Randy. Különben is, hétköznap van… – tiltakozott Amelia.

– Úgy csinálsz, mintha neked ez bármit is számítana. Egész nap itthon vagy – felelte erre Randy.

– Ha annyira szeretnél, nyugodtan elmehetsz, szívem. Nem haragszok meg érte. – Amelia nyugodt hangon válaszolt.

– Tedd már le ezt a kurva könyvet – kiáltotta ingerülten Randy, majd egy csattanás hallatszott.

Valószínűleg Randy elvette Ameliától a könyvet, és azt csapta az asztalra, vagy a földre, ki tudja. Brian a homlokát ráncolta, de nem mozdult.

– Menj, és öltözz! A csajom vagy, és velem fogsz jönni! – hangzott Randy parancsa.

Brian alig bírta visszafogni magát, hogy ne menjen át, és húzzon be egyet annak a baromnak, de nem avatkozhatott bele az életükbe. Amelia felnőtt ember, el tudja dönteni, mit akar.

– Jól van, ha neked ennyire fontos, akkor elmegyek – hallotta most Amelia hangját.

Brian rettentő dühös lett. Nem értette, Amelia miért tűr ilyesmit, és Randy, hogyan képes így beszélni a tulajdon barátnőjével. Persze ez csak az ő malmára hajtja a vizet, de rombolni tudott volna tehetetlenségében.

13. fejezet

Szerelem négy fal között - 11. fejezet

foto: pixabay

11. fejezet

10. nap

Ébredés után Brian egyből kilesett az ablakon, hogy megnézze, Randy kocsija a ház előtt áll-e. Nem volt ott. Ez alapján azt feltételezte, nem aludt Ameliánál.

Elégedetten sétált le az emeletről. Ma nem szándékozott kezdeményezni, meg akarta várni, hogy Amelia tegye meg a következő lépést.

Legurított egy kávét és elmajszolt egy szelet pirítóst, majd nekilátott megmetszeni a sövény Amalia felé eső oldalát. Hunter ott szaladgált körülötte. Briannek időnként meg kellett szidnia, mert állandóan a szájába vette a kisebb ágakat, és mindenfelé széthordta.

Kilenc óra után már némileg nyugtalankodott, mert Amelia még mindig nem jelent meg. Brian kihozta a fűnyírót, úgy volt vele, hogy már nincs túl korán ahhoz, hogy elkezdjen hangoskodni.

Nagyjából a felénél tarthatott, mikor Amelia végre felbukkant a teraszon. Egy pohár itallal a kezében felé sétált. Mikor odaért, Brian leállította a gépet.

– Hoztam egy kis frissítőt a szexi kertészfiúnak. – Amelia felé nyújtotta a poharat.

– Nocsak! A seggfejből szexi kertészfiú lettem? – nevetett Brian, és elvette a hűsítő, citromos italt.

– Köszönöm, hogy megcsinálod – nézett rá hálásan a nő.

– Már nem bírtam nézni, csak azért.

– Na persze, és nem vársz érte cserébe semmit, igaz? – somolygott Amelia.

Brian felvonta a szemöldökét.

– Miért? Adni akarsz valamit?

Amelia elrejtve a mosolyát, körbefordult, hogy szemrevételezze a kertet.

– Hm, az attól függ, milyen munkát végzel.

– Én mindig alapos munkát végzek. Azt hittem, ezt már tudod – évődött vele Brian.

– Majd meglátjuk. – Amelia elvette tőle a poharat, és visszasétált a házba.

Brian hosszan nézett utána. Imádta. Rájött, hogy beleszeretett ebbe a nőbe. Nem igazán ijedt meg ettől az érzéstől, sokkal inkább a föld felett lebeg most. Régóta várt valami hasonlóra, és már kezdte azt hinni, képtelen a szerelemre, de lám, kiderült, hogy mégsem.

Befejezte az egész területet, visszatolta a gépet a helyére, majd felment zuhanyozni. Mikor újra a teraszon állt, boldogan szippantott bele a levegőbe. Szerette a frissen vágott fű illatát, a szemnek pedig kellemes látványt nyújtott a gondozott kert. Másnap a bejárónő is jönni fog, hogy portalanítsa a házat. Általában hetente egyszer járt hozzá, minden kedden, de a múlt héten lebetegedett, úgyhogy most két hetes port kell majd törölgetnie. Hunter miatt amúgy is ráfér már a nagytakarítás a házára.

Brian kiment az újságokért, leült a teraszon, hogy elolvassa a híreket.

– Zavarok? – Amelia lépkedett fel a lépcsőn.

Brian összehajtotta az újságot, és letette az asztalra.

– Te sosem zavarsz.

Amelia zavartan a kezét tördelte.

– Ma egész nap egyedül leszek, és gondoltam… Szóval átjöhetnél, ha van kedved.

Brian máris örömtáncot járt legbelül. Felállt, és várakozóan nézett Ameliára.

– Lehet róla szó. Mit szeretnél csinálni?

Amelia megkönnyebbülten elmosolyodott.

– Először is rendezném a tartozásomat a fűnyírásért, aztán adnék neked egy rendes ebédet, nehogy azt gondold, hogy csak tojást tudok sütni. Utána eljöhetnél velem haza, elhozni a festőkészletemet és a képeket.

Brain szeme nagyra nyílt.

– Haza? Úgy érted, a szüleidhez? – kérdezte meglepetten.

– Senki sincs otthon ilyenkor – nevette el magát Amelia. – Ne aggódj, észre sem fogják venni, hogy ott jártunk.

– Egyáltalán nem zavarna, ha találkoznom kellene a szüleiddel, csak meglepődtem.

– Nos, mit szólsz? – sürgette Amelia.

– Lássuk csak… – töprengett Brian. – A fizetség mindig jól jön, az ingyen ebédet sem utasíthatom vissza, és azt hiszem, szívesen kocsikázok veled egyet.

Amelia csillogó szemmel biccentett. Brian kézen fogta őt, és együtt átsétáltak hozzá.

– Helyezd magad kényelembe! – kínálta Amelia hellyel a kanapén.

Brian leült, és érdeklődve nézett fel rá.

– Nem akarok követelőzni, de mintha valami fizetséget emlegettél volna. – Pimasz mosoly kúszott az arcára.

– Nem felejtettem el. Hihetetlen, milyen türelmetlen vagy – ingatta Amelia a fejét, és bizonytalanul gombolni kezdte a ruháját.

– Gyerünk, ne szégyenlősködj! – biztatta Brian izgatottan mosolyogva.

Amelia az alsó ajkát szexin beharapva végiggombolta a ruháját, majd lassan letolta a vállán. Alatta halvány rózsaszín, csipkés fehérneműt viselt. Brian nyelt egy nagyot a látványra, Amelia pedig láthatóan élvezte, hogy milyen reakciót vált ki belőle.

– Vetkőzz, Brian! – parancsolt rá.

Brian soha ilyen gyorsan nem dobta le még magáról a pólót, mint most.

Amelia lehajolt hozzá egy csókra. Nyelve azonnal átsiklott a szájába, és Brian felnyögött a jóleső ingerre. Érezte, hogy a nő kezei a nadrágjánál matatnak, majd Amelia hirtelen térdre vetette magát előtte. Innentől kezdve Briannek nem maradt más dolga, mint kényelmesen hátradőlve élvezni az orális kényeztetést.

A lehető legtovább próbálta húzni, hogy minél hosszabban tartson a csodálatos érzés, ám egy idő után kénytelen volt leállítani Ameliát, különben elélvezett volna. Brian sietősen letolta magáról a nadrágját, aztán szép lassan lehúzta Amelia bugyiját. A nő szemből az ölébe ült, és Brian még a lélegzetet is visszatartotta, amíg óvatosan ráereszkedett. Onnantól kezdve pedig alig volt magánál, mert Amelia valami hihetetlen érzéki módon kezdett el vonaglani az ölében.

Kezdtek tökéltesen egymásra hangolódni. Testük egy ritmusra mozgott, hamar ráéreztek, mit szeret a másik, és nyoma sem volt már köztük a kezdeti bizonytalanságnak.

Az orgazmus megállíthatatlanul közeledett. Elsőként Amelia sikoltott fel halkan, körmeit Braian vállába vájva, az ő ujjai pedig a nő csípőjébe mélyedtek, és fejét hátravetve élvezett egy hatalmasat.

– Azt hiszem, minden nap lenyírom a füvet nálad, ha ilyen fizetséget kapok érte – pihegte jólesően.

– Ne reménykedj! Egyszeri alkalom volt – kacagott fel Amelia.

Brian egy puszit adott a szájára.

– Kizárt. Ilyet többször akarok még.

Amelia hosszan a szemébe nézett, majd vágott egy aranyos grimaszt.

– Túl jó vagy az ágyban – sóhajtotta, aztán leszállt az öléből, és öltözni kezdett.

– Sok minden másban is jó vagyok – tette hozzá Brian.

– Azt hiszem, néhány dolgot már tudok – bólogatott Amelia mosolyogva. – Jól főzöl, van érzéked az üzlethez, és ahhoz is értesz, hogyan idegesíts fel.

Brian nevetve nyúlt a pólója után.

– Az utóbbi napokban nem is idegesítettelek fel semmivel. Rendes szomszéd lettem.

– Akkor gyere enni, te kis rendes szomszéd. – Amelia kuncogva invitálta az étkezőbe.

Ebéd közben végig beszélgettek és rengeteget nevettek. Amelia mesélt korábbi ügyfelekről, vicces esetekről és egy kicsit a családjáról is. Együtt pakoltak el, és amíg Amelia kávét készített, Brian elmosogatott. Mindketten úgy viselkedtek, mintha ténylegesen együtt lennének, és Brian hiába tudta, hogy ez rendkívül veszélyes, nem akart véget vetni neki. Azt is többször észrevette, hogy Amelia néha ok nélkül elkomolyodott. Brian biztosra vette, hogy ilyenkor arra gondol, mekkora bűn, amit csinálnak. És valóban az volt. Még részéről is, hiszen nem szakított Judyval, Amelia pedig a leendő vőlegényét csalja. Méghozzá folyamatosan. Ezt rendkívül nehéz lehet lélekben feldolgozni, ám a saját érzéseiből kiindulva meg tudta érteni, miért nem tud nemet mondani. Ő is képtelen rá. Ahhoz pedig túl rövid ideje ismerik egymást, hogy Amelia csak úgy felrúgja miatta a kapcsolatát. Ördögi kör.

Miután mindennel végeztek, Amelia átöltözött, Brian pedig indulásra készen várta.

– Menjünk az én kocsimmal, abban jobban elférnek a cuccaid, bár nem tudom, mennyi lesz – javasolta.

– Talán félsz mellém beülni? Jól vezetek – ugratta nyomban Amelia.

Brian csak megforgatta a szemét.

– Te mindig azt hiszed, félek mindentől.

– A macskámat sem simogattad még meg. Először bizonyítanod kell. Az én kocsimmal megyünk – jelentette ki a nő.

Brian nem tiltakozott. Hamar kiderült, hogy Amelia tényleg jól vezet, és a piros gyönyörűség rettenetesen jól állt neki. Brian büszkén feszített mellette.

Amikor megérkeztek Amelia otthonához, Brian nem csalódott. A házuk épp olyan nagy és elegáns volt, mint amire számított. Amelia beállt a háromgarázsos bejáró elé.

– Úgy látom, tényleg senki sincs itthon – jegyezte meg, miközben kinyitotta a bejárati ajtót.

A ház belülről is olyan fényűző volt, mint kívülről. Tele drága bútorokkal, szőnyegekkel, számtalan festménnyel, különféle szobrokkal és óriási virágokkal.

– Szép otthonotok van – dicsérte Brian.

– Már csak a szüleimé. Gyere, fent van a műtermem. – Amelia felszaladt előtte a lépcsőn.

Egy folyosóra értek, ahol Amelia kitárt egy ajtót, majd továbbment.

– Az én szobám volt, ha érdekel – magyarázta, aztán kinyitotta a szemben lévő ajtót is. –  Ez pedig a műterem.

Brian csak egy pillanatra nézett be a szobába. Jóval csajosabb volt, mint Amelia mostani lakása, és mivel a személyes tárgyak már többnyire hiányoztak, ténylegesen olyan hatást keltett, mint amit már nem használnak.

Átment a műterembe, és elcsodálkozott azon, amit látott. Tájképek, csendéletek és egészen absztrakt alkotások sorakoztak mindenfelé. Ezek a képek korántsem voltak olyan kezdetlegesek, mint amelyeket Judy készített.

– Te tényleg nagyon ügyes vagy. Bevallom, nem gondoltam, hogy ilyen jól festesz. – Brian sorban megszemlélte mindegyiket.

– Szeretem, mert kikapcsol. Nem akarom mindet magammal vinni, de van néhány kedvencem. – Amelia elkezdte kiválogatni őket.

Jó néhányat félre rakott közülük, addig Brian egy dobozba pakolta az asztalon lévő felszereléseket. Utána ténylegesen teletömték Amelia kocsiját, alig fértek, de Brian nem tette szóvá, hogy az övével kellett volna jönniük.

– Akarsz visszafelé vezetni? – kérdezte Amelia.

– Naná!  – csillant fel Brian tekintete, és átvette tőle a kulcsot.

Az ő terepjárója után kissé szokatlan volt a fürge sportkocsi, de tetszett neki. Habár saját magának biztosan nem vásárolna ilyet.

Amelia mosolyogva nézte őt.

– Mi az? – kérdezte Brian.

– Jól áll neked.

– Micsoda? A piros sportkocsi? Ugye csak viccelsz? – kacagott hátravetett fejjel.

– Nem viccelek. Tényleg jól áll. Olyan… Nem is tudom… – tűnődött Amelia. – Vagány és fiatalos.

– Túl öregnek tartasz? – nézett rá Brian.

– Jesszusom, nem! – nevetett Amelia, majd áthajolt hozzá, és megpuszilta az arcát. – A legjobb korban vagy, és imádom a hihetetlenül férfias sármodat.

Brian biztos volt benne, hogy az arcára van írva a büszkesége. Amelia szavai roppant mód legyezgették a hiúságát.

– Hol lesz a műtermed? – kérdezte később, miután visszaértek, és bepakoltak egy adag holmit.

– Sehol – felelte Amelia komoly tekintettel. – Felesleges lenne, hisz úgyis elköltözök.

Brian kényelmetlenül elnézett másfelé. Legszívesebben visszavonta volna a szavait, de nem tehette meg. Addig nem, amíg Amelia nem szakít Randyvel.

– Oké, akkor hová tegyük? – kérdezte végül.

Amelia kinyitotta a vendégszoba ajtaját, úgyhogy oda pakoltak be mindent.

– És kerestél már házat? – kérdezte Brian óvatosan.

– Nézelődtem, de még nem találtam olyat, ami tetszene – felelte Amelia.

– Még van időd.

Ettől a beszélgetéstől kissé megfagyott a hangulat közöttük. Miután végeztek, egy-egy pohár limonádé társaságában kiültek a teraszra, de előtte ellátták az állataikat.

– Kérdezhetek valamit? – nézett Amelia Brianre.

– Persze – biccentett a férfi.

– Téged nem bánt a dolog? Úgy értem, nem nehéz Judy szemébe nézned azok után, hogy… – kérdezte bizonytalanul.

Brian halványan elmosolyodott.

– Sosem könnyű az ilyesmi, azért is akarom elmondani neki. És gondolom, ez tudod, mit jelent…

Amelia bólintott.

– Szakítani fogtok.

– Jó ideje csak barátiként funkcionál ez a kapcsolat – mondta Brian. – Illetve Judy valószínűleg többet érez, de nem boldog mellettem. A te érkezésed csupán felnyitotta a szemem, hogy ideje lépni. Úgyhogy nekem ez egy fokkal egyszerűbb, mint neked.

– Értem – sóhajtott Amelia. – Én viszont eléggé küzdök, de szerintem ez látod. – Zavartan elmosolyodott. – Mióta veled vagyok, Randyvel nem igazán megy a dolog... Pedig hosszú idő után most ért haza, és mégsem. De ami a legfurább, hogy ő sem erőlteti. Vagy csak megértő, nem tudom.

Brian a homlokát ráncolta. Ezt örömmel hallotta, ám ha ő lenne Randy helyében, minden percben kívánná Ameliát. Bár meglehet, hogy túl régóta együtt vannak már, és talán csökkent a vágy.

– Ki nem vétkezik? Senki sem szent, Amelia – vonta meg Brian a vállát. – A bűn mértéke mindig attól függ, ki kiált ki bűnösnek.

Brian tudta, hogy ezzel szavak nélkül ítélkezett Randy felett. Amelia sem lehet annyira naiv, hogy azt higgye, Randy nem lépett félre, amíg Európában tartózkodott.

Amelia hirtelen felállt.

– Mindjárt jövök – közölte, és bement a házba.

Egy képpel a kezében tért vissza, és Brian felé nyújtotta.

– Ez a tiéd, ha elfogadod.

Brian megilletődve vette át. Egy tájkép volt, kecsesen hajladozó fűzfákkal és mezei virágokkal tarkított réttel.

– Köszönöm, ez gyönyörű – nézett fel Ameliára. – De miért kapom?

– Az egyik kedvencem. Amikor veled vagyok olyan, mintha ezen a réten sétálnék. – Amelia hátradőlt, és becsukta a szemét. – Lágy szellő fújdogál, lefekszek a földre, hallgatom a méhek duruzsolását, mélyen beszippantom a virágok kellemes illatát, és örökre ott akarok maradni, abban a nyugalmas biztonságban.

Briannek elállt a szava ettől a vallomástól. Egyáltalán vallomás volt vagy csak egy művész álmodozó szavai? Amelia örökre vele akar maradni? Nem csak félreérti ezt az egészet? Mit jelent mindez?

– Köszönöm ezt az ajándékot. Ígérem, nagy becsben fogom tartani. Sokat jelent nekem – felelte Brian őszintén, és arra gondolt, mennyivel egyszerűbb lenne, ha Amelia világosan fogalmaz.  – Átjössz velem kiválasztani a helyét?

Csak azért akart valamit csinálni, mert Amelia teljesen összezavarta ezzel a gesztussal, valamint a szavaival. Brian most úgy érezte, nem viszonzatlanok az érzései, és jó úton halad. De óvatos akart lenni, nehogy valamivel elrontsa az egészet.

Bementek a házába, és körülnéztek.

– A kandalló fölött? – kérdezte Brian.

– Ennyire szem elé akarod rakni? – csodálkozott el Amelia.

– Persze, hiszen gyönyörű.

Amelia elvette tőle a képet, a kandalló fölé tartotta, hogy Brian távolról megszemlélhesse, aztán cseréltek. Végül megállapodtak abban, hogy tényleg jó helyen lesz ott.

– Nem akarod keretbe tenni? Ebbe a lakásba illene valami szép keret, és kiemelné a képet is – javasolta Amelia.

– Jó ötlet – értett egyet vele Brian. – Holnap elmehetünk, és kiválasztjuk együtt.

Amelia a homlokát ráncolva nézett rá.

– Miért akarsz mindent velem csinálni?

Briannek fel sem tűnt ez, és most meglepve nézett Ameliára.

– Kivel csináljam? Tőled kaptam, és ma te is elhívtál magaddal. De ha nincs kedved hozzá, nem gond – felelte.

– Holnap jön Randy, de nem tudom, mikor – biggyesztette le Amelia az ajkait.

Brian odament hozzá, és átölelte.

– Én mindig itt leszek. Akkor jössz át, amikor akarsz, vagy amikor van időd rám. Alkalmazkodok hozzád.

– Köszönöm, Brian. – Amelia elérzékenyülten bújt hozzá.

– Lenne kedved nálam aludni? – kérdezte Brian ezen felbátorodva.

Amelia elengedte, és csodálkozva nézett rá.

– Micsoda? Aludjak veled?

Brian csak megrántotta a vállát.

– Te is egyedül töltenéd az éjszakát, és én is. Akkor már nem jobb együtt?

– Nem hiszem, hogy ez okos dolog lenne.

– Mivel nagyobb bűn éjszaka csinálni, mint nappal? – szállt vitába vele.

Amelia még mindig hezitált, de végül mosolyogva megrázta a fejét.

– Őrült vagy, Brian. Mindenre ráveszel.

Brian tekintete felcsillant.

– Hm, akkor mit szólnál egy meztelen fürdőzéshez a medencében?

12. fejezet