Szerelem négy fal között - 17. fejezet

foto: pixabay

17. fejezet

16. nap

Amikor Brian felébredt, akkor érezte csak igazán a tegnap este hatását. A feje hasogatott, a lelke pedig mintha kiszállt volna belőle, és a helye annyira fájt, majd belehalt. Szörnyülködve gondolt vissza arra, mit csinált, és főleg, hogy Amelia mit tett vele.

Nehéz volt tudomásul vennie, hogy a nő nem viszonozza az érzéseit. A reményvesztettség talán a legcudarabb érzés a világon. Úgy érezte, már nincs miért felkelnie, nincs miért várni a holnapot, de tisztában volt vele, hogy ez csak átmeneti, el fog múlni. Nincs egyedül, hisz van egy kutyája, akiről gondoskodnia kell. Halkan mászott ki az ágyból, nehogy Judyt felébressze.

Hunter már türelmetlenül várta, és mint a golyó, úgy száguldott ki a kertbe, amint kinyitotta előtte az ajtót. Brian főzött magának egy jó erős kávét, és ő is kiment.

A kert kész csatatér volt, mintha nem is szimpla házibuli, hanem egy komplett fesztivál helyszíne lett volna. Bodza az egyik asztal tetején falatozott a kint hagyott ételekből, de Brian nem zavarta el. A medencében csendesen ringatóztak a matracok, míg arrébb összegyűrt szalvétákat sodort a szél. Mindenfelé üvegek, szétszórt sörös dobozok, kilyukasztott léggömbök maradványai. Egy romhalmaz lett a kertje, akárcsak az élete.

Megitta a kávéját, majd nekilátott eltakarítani a romokat. Kihalászta a medencéből a matracokat, és mindet átvitte Amelia kertjébe. Leengedte a vizet, aztán szemeteszsákot hozott ki, egyszerűen csak belesepert mindent az asztalokról, és a saját oldalán, a földről is összeszedte a szemetet. Ezután gondosan letörölgette az asztalát és a székeit, majd visszacipelte őket a teraszra. Minden mást csak átvitt a másik térfélre. Nem fog utánuk takarítani. Az ő részét szépen rendbe rakta, a többit pedig majd megcsinálja a boldog jegyespár.

Miután a medence kiürült, slaggal kimosta és kifertőtlenítette, majd újra elkezdte feltölteni.

Fáradtan ült le a terasz lépcsőjére, kezében egy flakon vízzel. Ürességet érzett, és  keserűen bámult maga elé.

– Látom, már rendet is raktál – szólalt meg mögötte Judy, és leült mellé.

Egy ideig a gondolataikba mélyedve ücsörögtek egymás mellett.

– Megdugtad azt a csajt, igaz? – kérdezte váratlanul Judy, de semmi harag nem volt a hangjában.

– Hja – bólintott Brian.

Nem akart magyarázkodni, mert sem energiája, sem kedve nem volt hozzá.

– Én is lefeküdtem Randyvel – közölte Judy egyszerűen.

Brian elővette a cigit a zsebéből, amit magával hozott, és rágyújtott. A hír nem okozott neki akkora meglepetést, mint az elvárható lett volna, de azért kíváncsian nézett a barátnőjére.

– Tegnap este? – kérdezte tőle.

Judy megrázta a fejét.

– Említettem, hogy a héten bejött hozzám. Munka után elhívott egy italra, és a lakásomon kötöttünk ki. Erre tegnap megkérte Amelia kezét… – sóhajtott egy nagyot.

– Nagy hiba volt lefeküdni vele.

– Már tudom.

Brian lassan fújta ki a füstöt.

– Felejtsd el, és keress magadnak valakit, aki szeret és megbecsül.

– Nem lesz egyszerű. Azt hiszem, beleszerettem. – Judy elvette Briantől a cigit, beleszívott, aztán visszaadta neki.

Úgy ültek ott, mint két szerencsétlenség. Mindketten ugyanazt a hibát követték el, és most rendesen pofára ejtették őket. Már nem volt szükség arra, hogy beszéljenek a saját kapcsolatukról. Mindketten tudták, hogy vége. Ezen a reggelen barátként üldögéltek a lépcsőn. Brian nem beszélt Ameliáról, mert nem akarta, hogy Randy tudomást szerezzen kettőjükről. Amelia döntött, és egye meg, amit főzött. Menjen csak hozzá Randyhez, egymáshoz valók.

– Erős nő vagy, túl leszel rajta – mondta Brian egy idő után.

– Hazamegyek. Kikísérsz? – állt fel Judy, és lesöpörte a fenekét.

Brian segített neki összeszedni a cuccait, és mindent bepakolt a csomagtartóba.

– Azért még beszéljünk néha – mosolyodott el halványan.

– Az jó lenne – bólintott Judy, majd elhajtott.

Hát ennyi volt. Egy hétvége alatt két nőtől is elbúcsúzott. Egyedül maradt.

Kiment Hunterért, beültette a kocsijába, és elment otthonról. Nem tudta, hová tart, de nem akart ott maradni, hogy ne kelljen találkoznia a szomszédaival. Sokáig csak kocsikázott, majd megálltak a parton, ahol hosszú időt töltöttek. Beültek valahová enni, aztán ismét céltalanul rótták a kilométereket. Brian néha megállt egy erdős részen vagy egy mezőn, ahol Hunter rohangálhatott, és csak akkor mentek haza, amikor egészen rájuk sötétedett.

Amikor hazaért, már nem volt ott Randy kocsija. Huntert kiengedte a kertbe, ő pedig egyenesen felment a szobájába, és reggelig le sem ment onnan.

 

17. nap

Brian nem gondolta, hogy az egyébként is zárkózott életét még tovább tudja fokozni, de sikerült. A következő napját a négy fal között töltötte, mert képtelen lett volna ránézni Ameliára, és amúgy sem hitte, hogy szóba állna vele azok után, amiket neki mondott.

Ha nem épp magát ostorozta, akkor Judy és Randy kapcsolatán töprengett. Mennyire a szemük előtt zajlott minden, és nem vettek róla tudomást, de talán csak azért, mert magukkal voltak elfoglalva. Judy naivsága a személyiségéből adódóan talán érthető, de a sajátja felfoghatatlan volt számára. Észre kellett volna vennie, és akkor talán megakadályozhatta volna. Nem maga miatt, hanem Judyért.

Kora délután Brian halk kopogtatást hallott. Először azt hitte, csak a képzelete játéka, de a kopogás hamarosan megismétlődött. A hátsóajtóhoz ment, ahol ott állt a nő, akit látni sem akart. Brian szíve hangosan kalapált, amikor nyúlt a kilincs után.

Fájdalommal, csalódással és haraggal telve néztek egymásra. Végül Amelia lesütötte a szemét.

– Megvettem a házat, és szeretném, ha mi is elrendeznénk az adásvételt – közölte halkan.

Minden egyes szava egy újabb késszúrás volt Brian számára, és csak azt várta, mikor fog belehalni ezekbe a sebekbe. Még fel sem fogta az előző eseményeket, és máris itt olt a végleges lezárás.

Szó nélkül a tárcájáért sétált, kivett belőle egy névjegyet, és átadta Ameliának.

– Az ügyvédem száma. Mindjárt felhívom, hogy számítson rád. Egyeztesd le vele a részleteket – közölte érzelemmentes hangon.

– Köszönöm – suttogta Amelia alig hallhatóan.

Egy pillanatig úgy tűnt, mintha még mondani akarna valamit, de végül megfordult, és elsétált.

Brian nem akarta elhinni, hogy ez történik velük. Hogyan tudott egy szempillantás alatt minden megváltozni? Hová tűnt az a szoros kötődés, ami eddig egymáshoz láncolta őket, Hogyan tud egyik napról a másikra gyűlöletté változni a szerelem? Mert ebben a pillanatban gyűlölte őt. Gyűlölte azért, amiért elhagyja, amiért nem érzi ugyanazt, amit ő, amiért bolondot csinált belőle, és amiért mindkettőjüket boldogtalanságba taszította.

Soha nem érzett még így egyetlen nő iránt sem. Amelia volt az, akivel gondolkodás nélkül összekötötte volna az életét, és egészen biztos volt abban, nem lesz még egy ilyen. Nem tudta megragadni az alkalmat, amit a sors kínált fel számára, mert az, hogy Amelia a szomszédjába költözött, csakis a sorsnak volt köszönhető.

Brian felhívta az ügyvédet, és másnap délelőttre lebeszélte a találkozót.

Hamar vége lett mindennek. Tudta, hogy telnek a napok, de ez mégis túl gyors volt és túl fájdalmas.

Muszáj volt kimennie, hogy levegőhöz jusson, mert úgy érezte, bent megfullad. Elsétált a kert közepéig, ahol leheveredett a fűbe Hunter mellé.

– Ugye te nem okozol nekem csalódást? – Meggyomrozta az ölébe bújó vidám állatot, és közben a háta mögött is mozgolódást érzett.

Amelia macskája sündörgött körülötte, és amint Hunter kicsit távolabb ment, azonnal át akarta venni a helyét. Először csak Brian lábának dörgölőzött neki, majd mindkét mancsát feltette a combjára, és nyávogott egyet.

– Jól van, értem én mit akarsz – grimaszolt Brian, és csak rászánta magát, hogy megsimogassa.

Bodza szőre bársonyosan puha volt, és rögtön dorombolni kezdett. Beefészkelte magát Brian ölébe, és elnyújtózva várt a további kényeztetésre. Amikor Hunter észrevette, féltékenyen ugatni kezdett, de a macska rá sem hederített.

– Ne irigykedj, hamarosan el fog menni – sóhajtotta Brian, és a szomszéd terasz felé nézett.

Amelia ott állt, és őket figyelte. Brian most nem látott haragot az arcán, inkább szomorúnak tűnt. Végül Amelia megfordult, és visszament a házba, magára hagyva őt a fájdalmával.

Pokolian lassan teltek a percek, pedig nem is várt semmire. Vagy mégis. Arra, hogy nem érezzen többé.

 

18. nap

Másnap Brian érkezett hamarabb az ügyvédhez, ahol már a papírok elő voltak készítve, Amelia pedig óramű pontossággal, tizenegykor lépett be az irodába.

Hűvösen üdvözölték egymást, majd leültek, és meghallgatták az ügyvéd szokásos szövegét. Közben Brian lopva Amelia kezére lesett. Ujján ott csillogott a gyűrű, mely falat állított kettejük közé. Elkapta a tekintetét, nem akarta tovább kínozni magát.

– Már csak a fizetési határidőben kellene megegyezni – hallotta az ügyvéd hangját.

– Most azonnal átutalom az összeget – felelte, és elővette a telefonját.

– Gondolom, ez Önnek is megfelel, Miss Brooks – nézett az ügyvéd Ameliára.

– Természetesen – bólintott Amelia.

– Kiköltözési határidőnek mit írjak? – nézett fel a papírjából az ügyvéd.

– Már holnap este át tudom adni a kulcsokat – közölte Amelia.

Brian felkapta a fejét. Már holnap? Holnap tényleg örökre kilép az életéből? Egyszerre verte ki a víz és fázott.

– Nahát, ez igazán gyors birtokba adás lesz – biccentett az ügyvéd, és már gépelte is a sorokat.

Amelia megköszörülte a torkát.

– Költözés terén elég nagy gyakorlatom van.

– Rendben. Akkor máris kinyomtatjuk a szerződést, és már csak alá kell írniuk. Pár perc az egész. – Az ügyvéd felállt, és odament a titkárnőjéhez.

Brian nem mert Ameliára nézni, mert félt, hogy meglátja rajta, min megy most keresztül. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire az ügyvéd újra visszaült, és eléjük tette az elkészült példányokat. Sorban aláírták mindegyiket, majd Brian elindította az utalást.

– Akkor ezzel meg is volnánk. Ezek a te példányaid, Brian, ez pedig a magáé, Miss Brooks – adta át nekik az ügyvéd az iratokat.

Miután elköszöntek, Brian udvariasan maga elé engedte Ameliát, és ezúttal egyik sem tudta elkerülni, hogy ne együtt kelljen lemenniük a lifttel.

– Miattam nem kell ilyen gyorsan kiköltöznöd – mondta Brian, mert már nem bírta a közéjük beállt feszült csendet.

– A ház beköltözhető, nincs mire várnom – felelte Amelia úgy, hogy rá se nézett.

Aztán, ahogy nyílt a lift ajta, szinte kiviharzott rajta, faképnél hagyva Briant. Mintha csak menekülne előle.

Brian hazafelé a képkeretező felé fordult, és magához vette az elkészült képet. Most már szomorú emlékek kötötték hozzá, de nem akarta elrejteni. Miután hazaért, feltette a kandalló fölé, majd egy pohár konyakkal a kezében a képet szemlélte.

„Amikor veled vagyok olyan, mintha ezen a réten sétálnék. Lágy szellő fújdogál, lefekszek a földre, hallgatom a méhek duruzsolását, mélyen beszippantom a virágok kellemes illatát, és örökre ott akarok maradni, abban a nyugalmas biztonságban.”

Mennyit gondolkozott ezeknek a szavaknak a jelentésén, és már tudta, hogy valójában semmit sem jelentettek. Jól hangzó, üres szavak voltak csupán. Egy művészlélek képzelgései, nem pedig egy érző ember szerelmes vallomása.

Felállt, és az ablakhoz sétált. Amelia éppen a kocsijába gyömöszölt egy bőröndöt, de már az ülésen is volt kettő. Máris megkezdte a költözést.

Brian felidézte magában az első találkozásukat, mikor Amelia kertésznek nézte őt. Segített neki a beköltözésben. Milyen heves szócsatákat vívtak egymással, és milyen hamar rabul ejtette a szívét a lobbanékonyságával. Számtalan égető emlék kínozta. Az első csókjuk és az első vad szerelmeskedésük… Soha nem fog megélni még csak hasonlót sem. Az ital, amit tőle kapott... Az utolsó cseppjeit itta éppen. Mintha az is pont úgy lett volna kiszámolva, mint az együtt töltött idejük.

Amelia már rég elment, és Brian még mindig az utcát bámulta. Üres volt, ahogy a pohara és a lelke is. Meleg valami folyt végig az arcán, amit zavartan törölt le. Azóta nem sírt, mióta elveszítette a szüleit és a nagymamáját.

 

19. nap

Másnap talán még fájdalmasabb volt nézni, ahogy beállt a költöztető kocsi, és Randy szintén. Azért jött, hogy elvigye Ameliát tőle.

Brian nem akarta tovább gyötörni magát. Felhívta az építészt, akinek odaadta a régi tervrajzokat, és megbeszélték, hogy holnap elmegy hozzá. Azonnal hozzá akart kezdeni az átalakításhoz, mert muszáj lesz valamivel lekötnie magát, különben bele fog őrülni ebbe az egészbe.

Kora délután csengettek be hozzá, és Amelia állt az ajtóban. Brian szerette volna átölelni, hogy aztán soha többé ne engedje el. Eljött a pillanat, hogy utoljára lássa őt. Szíve annyira fájt, hogy legszívesebben kitépte volna a helyéről, csak ne érezze tovább.

– Itt vannak a kulcsok, és ez – nyújtott felé Amelia egy kisebb könyvecskét.

Brian kíváncsian belelapozott.

– Mi ez?

– Már korábban is oda akartam adni. Az egyik beépített szekrényben találtam. Gondoltam, örülnél neki – mondta csendesen.

Brian a fájdalma ellenére elmosolyodott. Egy régi fotóalbum volt a korábbi szomszédai képeivel.

– Köszönöm, ez nagyon kedves.

Amelia zavartan megtörölte a kezét a nadrágjában.

– Akkor én megyek is.

– Amelia...  – szólt volna utána kétségbeesetten, de Randy nem hagyta, hogy befejezze.

– Brian, cimbora. Azt hittem, már nem is látlak, úgy eltűntél a buli óta. – Odalépett Amelia mellé.

– Sok dolgom volt.

– Sajnálom, hogy nem sikerült Ameliát meggyőznöd a maradásról, de örülök, hogy megismertelek – mondta Randy, mire Amelia értetlenül nézett rájuk. – Na, de ilyenek a nők. Ha valamit a fejükbe vesznek, annak úgy kell lennie.

– Én is sajnálom, hogy Amelia nem találta meg itt a boldogságát – felelte Brian mélyen a nő szemébe nézve. – De legalább lesz egy szép emléketek, ami a lánykérést illeti – tette hozzá.

Amelia arcából kifutott a vér, és zavartan másfelé nézett.

– Így igaz, barátom. Remélem még összefutunk valamikor – rázott kezet vele Randy.

– Viszlát, Brian! – biccentett felé Amelia.

Nem lesz viszontlátás. Ezt mindketten nagyon jól tudták.

Brian vett néhány mély lélegzetet, mert torkában gombóc gyülekezett. Egyszer már elsiratta, nem fogja megismételni. Úgy döntött, inkább alkoholba fojtja bánatát.

 

20. nap

Másnap Brian határozottan nem volt jól, és eldöntötte, nem fogja rombolni magát, mert semmi értelme. Nem fog hetekig bánkódni egy olyan nő miatt, aki nem érdemli meg.

Átment az üres lakásba, és próbálta kizárni az olyan gondolatokat, melyek újra padlóra küldhették volna. Átnézte a helyiségeket, és a legpraktikusabb kihasználtságon gondolkozott. Mindenképpen nagy lesz neki a ház, de sebaj. Most már egészen biztos, hogy nem lesz egy közvetlen szomszédja sem, az elejétől fogva ezt akarta, most pedig elérte a célját.

Elhívta az egyik építész ismerősét, aki a tervrajzok alapján megerősítette abban, hogy nem kell külön átépítési rajzot készíteni, mert egyetlen egy falbontással egybenyitható a két épület, a helyiségeket pedig szabadon átalakíthatja majd. Brian fejben azonnal tervezgetni kezdett, és miután az építész távozott, újra telefonálásba fogott, és hétfőre le is szervezte a munkát. Addig három üres napja maradt, és nem akart otthon maradni. Leült a gépe elé, valami úti célt keresett, meg egy kutyabarát hotelt. Életében most először egyedül, pontosabban a kutyájával, kirándulni ment, mert menekülnie akart az emlékek elől.

18. fejezet