Neon Blue - 5. fejezet

 

5. fejezet: Olaj 

Ashton

Gregory felzaklatott, ezt kár lett volna tagadnom. Nagyon kicsi kellett hozzá, hogy megcsókoljam. Istentelenül vágytam rá, hisz annyira vonzónak találtam, mint talán még soha senkit. De megint csak szórakozott velem, úgyhogy még időben kapcsoltam. Nem megyek bele ilyen játékokba, mert túl sokat veszíthetek vele. Sem a saját érzelmeimet, sem a Jordannel való kapcsolatomat nem akartam kockára tenni egy komolytalan románc miatt. Ez az ő világuk, és nem az enyém.

Azt hiszem, Gregory megsértődhetett, mert nem szólt hozzám. Némán törültük a port a polcokról, pedig sokkal jobban telt volna az idő, ha beszélgetünk egymással. Tudni szerettem volna, valójában ki ő, mivel foglalkozik, mi érdekli, honnan jött, és főleg, hogy miért ilyen velem. Azt állította, tetszek neki. Talán el is hittem, csak azt nem értettem, akkor miért így közelít. Lehetne kedves és udvariasan érdeklődő. Akkor egészen másképp állnék a dolgokhoz, és sokkal jobban felkeltené az érdeklődésem. Habár, valljuk be, így is sikerült neki. Volt valami Gregoryban, ami az első pillanattól kezdve megfogott. Nem a bunkó flegmasága, hanem sokkal inkább az, amit mögötte sejtettem. A pillantásai sokkal többet elárultak róla, mint a cselekedetei. Úgy éreztem, ez az egész, amit mások felé közvetít, csak egy álca, és nagyon keveseknek engedi meg, hogy belássanak mögé. Az előbb egy icipicit megmutatott ebből azzal, ahogyan rám nézett. Gyengédséget és vágyat olvastam ki a tekintetéből.

Már a gondolattól is újra zavarba jöttem, hogy tegnap este ő járt a fejemben, miközben Jordannel voltam. Miért van rám ilyen hatással? Óvatosan rásandítottam. Komoly arccal ürítette le a polcot, aztán letörölte, majd a levett tárgyakat megtisztította, és úgy rakta újra vissza őket. Sötét, fényes haját most is a füle mögé tűrte, aztán felém fordult, hogy a közös vödrünkben kimossa a ruháját. Összeakadt a tekintetünk.

– Mondani akarsz valamit? – szólalt meg végre.

Igen. Sok mindent tudtam volna mondani, vagy inkább kérdezni, de nem volt bátorságom feltenni azokat a kérdéseket.

– Kicserélem a vizet. – Lehajoltam a vödörhöz, és elvittem a csaphoz.

Nem én akartam beszélgetést kezdeményezni vele. Ő viselkedett idiótán, neki kell helyrehoznia a dolgokat, ha egyáltalán szándékában állt ilyesmi. Visszasétáltam hozzá. Még csak az első polc közepénél tartottunk, elég lassan haladtunk. Letettem kettőnk közé a vödröt, és elkezdtem leszedni a következő adag holmit. Ahogy felemeltem egy dobozt, egy nagy pók mászott ki alóla. A vér meghűlt az ereimben, abban a pillanatban hangosan sikkantva ugrottam egyet hátra, és kiejtettem a kezemből a dobozt, melynek tartalma a földre hullott. Gregory rögtön felém kapta a fejét, és meglátta, mitől paráztam be. Egy mozdulattal lecsapta a szörnyet egy mappával, majd vigyorogva felém fordult.

– Félsz a pókoktól, gyönyörűségem?

Olyan lágy hangon kérdezte, hogy attól az én szívem is nyomban megenyhült.

– Kicsit – mosolyodtam el, de a hangom remegése elárult.

– Kicsit? Olyat sikítottál, hogy még rám is a frászt hoztad – kacagott fel.

Szerettem hallani a mély hangját, megnyugtatónak találtam. Örültem volna, ha a személyisége is ilyen.

– Jó, nem kicsit. Nagyon félek tőlük. Undorító, ha rámásznak az emberre azzal a rengeteg lábukkal – feleltem megadóan, és még a gondolatra is megborzongtam.

Gregory odalépett hozzám, és végigsimított a lúdbőrös karomon.

– Akkor cseréljünk helyet, jó? Én leszedem a dolgokat, te pedig áttörlöd.

Elmerültem azokban a csodás, sötét szemekben, melyek most megint egészen másképpen néztek rám. Sokkal kedvesebben, sokkal törődőbben. Ezt a Gregoryt láttam akkor is, amikor a falhoz támaszkodva provokált, és ezúttal nem csak egy-két pillanatra mutatta meg.

– Köszönöm – biccentettem zavartan.

Gregory ellépett tőlem, és átvette a helyem.

– Igazán nincs mit. Nem szeretném, ha elájulnál itt mellettem, habár, a lélegeztetésre azt hiszem, vállalkoznék – kuncogott.

– Már megint itt tartunk – forgattam a szemem, de még mindig mosolyogtam mellé.

Nekiláttam felszedni a kihullott dolgokat.

– Nehéz továbblépni – jegyezte meg halkan.

Ezzel ismét kényes terepre értünk, így újra beállt köztünk a csend, de nem a teljes csend. Beszélgettünk, de többnyire csak az ott talált érdekes dolgokról. Például egy régi térképről, amit tüzetesen megvizsgáltunk, vagy arról a kövekkel díszített ékszeres ládikáról, ami nekem nagyon tetszett, de Gregory szerint túl giccses. Kezdtem egészen jól érezni magam a társaságában.

– Nem kellene ebédelnünk? – nézett az órájára. – Már dél is elmúlt. Biztosan tarthatunk ebédszünetet.

Az első polccal már végeztünk, de még hátra volt kettő. A tenyerem teljesen szétázott a víztől, úgyhogy egyáltalán nem bántam, ha abbahagyjuk.

– Amúgy is megnézhetnénk, mit csinálnak a többiek – értettem egyet vele.

Mindent ledobtunk a kezünkből, és felmentünk a lépcsőn. Gregory udvariasan maga elé engedett. Szokatlannak véltem, hogy hosszú ideje nem kötekedett velem. Ám sejtettem, hogy ez nem fog mindig így maradni.

Fent Ryant pillantottuk meg először. Victorral beszélgetett az irodája előtt.

– Hol van Tyler? – kérdezte azonnal Gregory, amint odaértünk hozzájuk.

– Én már végeztem vele, úgyhogy felküldtem Hubbard barátotokhoz – közölte Victor.

Meg mertem volna esküdni, hogy szándékosan fogalmazott így, mert ezzel megint felhúzhatta Gregoryt.

– Csak nehogy egyszer én is végezzek veled – vetette oda neki Gregory, és már szedte is a lábait az emeletre.

Egy picit rosszul érintett, hogy azonnal rohant Tyler után. Lehet, hogy nem jártak együtt, de bizonyára sokat jelentett neki a srác.

– Ebéd? – néztem Ryanre.

– Már intéztem – tájékoztatott. – Rendeltem pizzát.

Zavart, hogy Victor ott ácsorog velünk, és derűs arccal bennünket hallgat, mintha bármi köze lenne hozzánk.

– Hoztam szendvicset, de annál a pizza sokkal jobb lesz. Átmehetnénk a parkba kajálni, elegem van már a sötét helyekből – javasoltam.

– Csak fél óra ebédszünetetek van, úgy osszátok be – figyelmeztetett Victor.

– Lehetnél egy kicsit lazább hajcsár is – morogtam.

– Lazulni szeretnél, Lamont? – vonta fel a szemöldökét. – Hosszú még a két hét, talán arra is sort keríthetünk – húzódott sejtelmes félmosolyra a szája, majd bement az irodájába.

– Nem tetszik nekem ez a fazon – jegyeztem meg, és felpattantam az egyik asztalra a fal mellett, hogy ott várakozzunk, amíg megérkezik a pizza.

– Szerintem ártalmatlan, csak keménynek akarja mutatni magát – vette védelmébe Ryan.

– Neked is bejön – fintorogtam, de tagadhatatlan, hogy Victor olyan fazon, akin megakad az ember szeme. Én is így voltam vele először, de a viselkedése nagyot rontott a megítélésén.

Ryan megvonta a vállát.

– Irtó helyes pasi. Ez van.

– Nem zavar, hogy Tylernek teszi a szépet? Talán meg is húzta, amíg mi melóztunk.

– Ahhoz Tyler túl hamar jött ki onnan. Láttam őket – halkította le Ryan a hangját, mert az emlegetett éppen akkor jött le az emeletről, Gregory és Jordan társaságában.

Jordan egy puszival üdvözölt, Gregory pedig Andrest kérte számon Ryanen.

– A tánctermet mossa fel – felelte a barátom, és mindannyian megfordultunk, mert Emma igyekezett felénk.

– Miért üldögélnek itt? Nincs dolguk? – rikácsolta az idegesítő hangján.

– Ebédszünet – adtam választ a kérdésére.

A nő csípőre tett kézzel méregetett minket.

– Szeretném ellenőrizni az eddigi munkájukat.

Sóhajtva ugrottam le az asztalról. Ryan a terem felé vezetett bennünket, ami az öltözőtől két ajtóra nyílt. Andres éppen akkor végezte az utolsó simításokat rajta.

– Nahát, hogy ragyog! – csodálkozott Emma, és belépett. Abban a pillanatban kicsúszott a lába alól a talaj, és nagy huppanással a fenekére érkezett.

Elkerekedett szemmel néztem a jelenetet, és kezdett kitörni belőlem a nevetés. Hallottam, ahogy Gregory is mögöttem kuncog.

– Mi a fene ez? – emelte meg a tenyerét a nő, ami érdekesen csillogott.

Andres ment be hozzá, hogy felsegítse a földről, de amint megfogta Emma kezét, az ő lába is megcsúszott, és szintén elseggelt, mintha csak jégpályán lenne. Nem értettem, mi folyik itt, ám annyira vicces volt az egész, hogy már a vállam rázkódott a visszatartott nevetéstől.

– Olajat öntöttem a felmosó vizébe – súgta a fülembe Ryan.

Ekkor már el kellett onnan lépnem, és Jordant is húztam magammal, mert kitört belőlem a röhögés. Tyler és Gregory értetlenül bámulták a jelenetet, és rosszat sejtve hol ránk, hol pedig a két másikra néztek.

– Normális maga? Mi ez? Olaj? Olajjal mosta fel a padlót? – sipákolt a nő, majd az ajtókeretbe kapaszkodva kilépett a folyosóra. A ruhája egy merő folt lett.

– Nagy vagy – pacsizott össze Jordan az elégedetten feszítő Ryannel.

– Maguk hárman – mutatott Emma Andresékre. – Azonnal takarítsák fel! Nincs ebédszünet, amíg el nem tüntetik! – kiabálta, majd kicsit bicegve elviharzott mellettünk, és berontott Victor irodájába.

Andres villámló szemekkel közelített Ryan felé, de Jordannel összezártunk a barátunk előtt.

– Ezért még számolunk – mutatott fenyegetően Ryan felé.

– Lassabban, morcoska! – lökte arrébb Jordan. – Talán oda kellett volna figyelned.

– Szarháziak – köpte felénk a szavakat Tyler is.

Greggel egymásra néztünk. Íriszei sötéten csillogtak. Haragudott, amit meg tudtam érteni.

– Jól van, játszhatjuk így is – mondta nyugodt hangon. – Meglátjuk, ki húzza a rövidebbet. Jössz rágyújtani? – kérdezte Andrestől, majd dühösen elvonultak mellettünk.

Nem tetszett a fenyegetőzése. Főleg azok után nem, hogy tulajdonképpen egész jól kijöttünk egymással az alagsorban. Aztán arra gondoltam, hogy végül is nekik köszönhetően vagyunk itt. Megérdemlik a leckét.

– Menjünk, mert megjött a pizza – fordult meg Ryan, és elindult az aulában ácsorgó futár felé.

Kint valami szőke csaj beszélgetett a két fiúval. Mivel nem álltunk meg, ezért nem tudtam, mit akarhatott tőlük, de láttam, ahogy Gregory befelé mutat. Átmentünk a parkba, és kerestünk egy tiszta, füves részt, ahol a dobozt körbeülve falatozni kezdtünk.

– Nem kis meló lesz nekik azt eltüntetni – nevetgélt Jordan elégedetten.

– Pedig azt hittem, jól kijöttök Andresszel, olyan nagy egyetértésben indítottatok – pillantottam Ryanre.

– Ő is csak egy kötekedő kis pöcs. Egész végig be nem állt a szája, és engem ugratott, vagy épp a fenekemet stírölte – mesélte, miközben tömte magába az ételt. – Mondtam, hogy szívatni akarom őket, így is lesz.

– És neked mi volt Greggel? – méregetett Jordan gyanakodva.

– Semmi. Polcokat törölgettünk, és csak néha szólogatott be – füllentettem félig-meddig. – Inkább te mesélj a kis méregzsákról – tereltem a témát.

Jordan felnevetett.

– Az a srác tényleg az. Végig csak morgott. Szerintem zsigerből utál bennünket.

– Ryan szerint Victor nem húzta meg. – Kivettem az utolsó szelet pizzát.

– Biztos, hogy nem – rázta a fejét Jordan. – Ahhoz túl frusztrált a lelkem. Azt vágta a fejemhez, hogy egy elkényeztetett izomagy vagyok, akinek már fel sem áll a sok szteroidtól – kacagott hátravetett fejjel.

– Vagy csak Victornak nem állt fel, azért ilyen kis pukkancs – kuncogott Ryan is.

– Jól kifogtuk ezt a fazont. Mekkora esély volt erre, hogy pont egy ilyen alakot kapjunk? – tűnődött Jordan, és közben előkapta a telefonját, mert üzenetet kapott.

– Miért? Szerinted az nem fura, hogy hat meleg srácot tettek be ide dolgozni? – kérdezett vissza Ryan.

– Mivel olyan szórakozóhelyről szedtek össze bennünket, ez nem véletlen, de Victor valóban különös – értettem egyet vele.

– Mindegy – legyintett Ryan. – Ezt a két hetet valahogy kibírjuk.

Közben Jordan zsebre dugta a telefonját, és újra ránk figyelt.

– A jó kezdés már megvolt – veregette meg Ryan hátát.

– Nem tudom, honnan jött ez az olajos ötleted, de jó érzés elképzelni a három nagymenőt padlósikálás közben – vigyorogtam, mert én is örültem, hogy sikerült így kitolni velük. Túlságosan nagy volt a szájuk, főleg Tylernek.

– Tuti törleszteni akarnak majd, úgyhogy figyeljetek oda – bólogatott Ryan, és felállt. – Menjünk, mielőtt az a boszorka leszedné a fejünket.

Kidobtuk a dobozt a kukába, és visszasétáltunk az épületbe. Tévedtünk. Nem Emma, hanem Victor rendelt be minket az irodájába.

– Ti voltatok, igaz? – kérdezte karba tett kézzel az asztalának támaszkodva.

– Nem tudom, miről beszélsz – felelte először Jordan. – Én fent takarítottam az emeleten.

– Én meg az alagsorban – vágtam rá gyorsan.

– Én pedig veled beszélgettem – mosolygott Ryan szépen, hogy levegye a lábáról a felügyelőnket. – Egyikünk sem tehet róla, amiért annyira ostoba, hogy nem tudja megkülönböztetni az olajat a tisztítószertől.

Victor gyanakvóan méregetett, végül sóhajtott egyet.

– Jól van. Nem érdekel, hogyan szívatjátok egymást, de az intézmény kárára nem tehetitek! Értve vagyok?

Bólintottunk, akárcsak a kisiskolások.

– Helyes, akkor mehettek vissza dolgozni, mert gondolom, még egyikőtök sem végzett. A többiek majd csatlakoznak hozzátok, ha sikerült rendbe tenniük a termet – engedett az utunkra.

Ahogy kiléptünk, az előbbi szőke lány jelent meg a lépcsőfordulóban, a láthatóan sántikáló Emmát támogatta. Ezek szerint valami rokona lehetett. Azonnal lehúztam az alagsorba, hogy elkerüljem a fejmosást, de a két barátom is rögtön menekülőre fogta a dolgot.

Amíg egyedül törölgettem a polcokat, azon mosolyogtam magamban, hogy milyen fura helyzetbe kerültünk. Tegnap még komolynak mondható üzletemberek voltunk, ma pedig itt takarítottunk, és hagytuk, hogy jelentéktelen emberek ugráltassanak bennünket. Persze, ez még mindig jobbnak tűnt, mintha két-három napot le kellett volna ülnünk, de a szituáció eléggé szórakoztatott. Huszonhat évesen újra diáknak éreztem magam, és bevallom, némileg még élveztem is a dolgot. Röhejes, hogy egy ilyen munka után beülök a drága sportkocsimba, és hazamegyek a luxuslakásomba. Ahogy Jordan és Ryan szintén. Már előre láttam, mennyit fogunk ezen nevetni, ha pár év múlva felidézzük a dolgot.

Gregory három körül jött vissza az alagsorba. Morcosan vette kezébe a törlőruhát, és odasétált hozzám. Én akkor már a középső sor végénél tartottam, mert erre kevesebb holmit halmoztak fel. Feszengve néztem rá. Érdekelt, meg tudták-e oldani a problémát, de nem mertem rákérdezni, hiszen mi okoztuk a bajt nekik.

– A munkahelyeteken nem jelentett problémát, hogy itt kell lennetek? – tettem fel inkább egy viszonylag semleges kérdést. Valójában azért is választottam ezt a témát, mert szerettem volna megtudni, mivel foglalkoznak. Különösen ő.

Gregory megállt, és kérdőn nézett rám.

– Nem kell megjátszanod, mintha tényleg érdekelne, mi van velünk – morogta.

Zavartan beharaptam a szám szélét. Már megint bunkó. Legyek én is az?

– Nem tudom, miért feltételezel rólam ilyesmiket – fordultam el duzzogva.

Kapja be!

Gregory ledobta a kezéből a ruhát, és meglökte a vállam.

– Három kibaszott flakon mosogatószert használtunk el, mire felszedtük azt a kurva olajat a földről. Szóval, igen! Bármit feltételezek rólatok – kiabálta félhangosan. – Nem kértem, hogy barátkozz velem. Mi sosem leszünk egyenrangúak, nem igaz? – taszított még egyet rajtam. – Úgyhogy ne erőlködj, Lamont! Hagyd meg a jópofáskodást a haverjaidnak!

Csodálkozva néztem rá. Szóval, ez a baja. Azt hitte, többre tartom magam náluk, amiért van pénzem. A frusztrációit vezeti le ily módon. Most épp rajtam.

– Nem is ismersz – vetettem oda neki mérgesen. – Azt hiszed, ítélkezek, és közben te magad csinálod azt.

– Én ítélkezek? – nevetett fel gúnyosan. – Elég csak rátok nézni, baszd meg! Menő kocsival flangáltok, a legjobb italt kéritek, ha pedig egy magamfajta tanulatlan, csóró gyerek hozzátok szól, elkülditek a francba. Vagy nem így történt?

Gyönyörű szemei most egészen feketén csillogtak. Annyira szerettem volna neki megmagyarázni, hogy ez nem így van, én nem vetek meg senkit, aki szerényebb anyagi körülmények között él, és nem azért utasítottam el, de úgysem hinne nekem. Gregory dühös volt. Talán nem is rám, hanem a világra, vagy a fene tudja mire, de most rajtam csattant a haragja.

– Nem tudsz válaszolni, igaz? – lökött meg újra.

Elborult az agyam, le akartam állítani, mielőtt még több sértést vág a fejemhez.

– A francba már, Greg! – mordultam fel, utána nyúltam, és magamhoz rántottam.

Megcsókoltam. Nem tudom, miért tettem. Azt hiszem, bizonyítani akartam, hogy nincs igaza, vagy csak ennyire vágytam rá már az első perctől kezdve, esetleg így szerettem volna lecsillapítani. Lényegtelen. Megtettem, és piszkosul élveztem, mert Gregory visszacsókolt. Olyan szenvedéllyel, olyan kétségbeejtően finoman, hogy a lábaim megremegtek, és halkan felnyögtem a hiányától, amikor elszakadt tőlem.

– Most te játszol velem, tündérem – zihálta, és a tekintete máris vidáman csillant, mintha csak valami átkapcsolódott volna a fejében.

– Nemrég még te kértél ilyesmire, de én sosem játszok – ráztam a fejem.

Az arca még olyan közel volt. Szerettem volna újra érezni, de Gregory ellépett tőlem.

– Jól gondold meg, mit teszel, mert nem lesz visszaút! – mondta komoly tekintettel, majd egyszerűen csak sarkon fordult, és ott hagyott.

Ha szeretnéd megvásárolni a könyvet, akkor katt ide!