Visszatalálunk - 17. fejezet

 

17. fejezet

– Itthon vannak, csak szólok – közölte Louis, miután beengedett a házukba.

– Kik? A szüleid? – cövekeltem le az előszobában.

– Ühüm, de nem zavarjon. Találkoztál már velük – vonta meg a vállát, és kézen fogott, de azonnal elhúzódtam, Louis pedig felvont szemöldökkel nézett rám. – Még korai. Világos.

Ennyiben hagyta a dolgot, de lehet, kicsit megbántottam vele. Louis lelkes volt, és szerettem volna, ha megmarad ez a lelkesedése, csakhogy nekem ez még újnak számított. Az érzésekkel már megbarátkoztam, de a nyilvánossággal még nem. Délelőtt a kocsiban is zavarban voltam, amikor megcsókolt. Mit megcsókolt? Szinte felfalt, és ennek bárki szemtanúja lehetett. Még véletlenül sem szerettem volna, hogy esetleg a szüleim valaki mástól értesüljenek róla, mit művelek.

– Harryvel fent leszünk – kiáltott oda Louis a szüleinek, akik valószínűleg a nappaliban lehettek, mert az előtérből nem láttam őket.

– Milyen Harryvel? – kérdezett vissza egy női hang.

– Azzal a Harryvel, akivel már találkoztatok múltkor – forgatta a szemét Louis, nekem meg mosolyognom kellett rajta.

– Rendben, kisfiam – hagyta ennyiben a dolgot Mrs. Tomlinson, és megkönnyebbültem, amiért nem jött ki hozzánk.

– Kisfiam? – kuncogtam a lépcsőn felfelé menet.

– Mindjárt betömöm a szád valamivel – csapott a fenekemre Louis játékosan, nekem meg a lélegzetem is elakadt attól, amit mondott.

Furcsa volt újra belépni a szobájába, és ezúttal jobban szemügyre vettem. Louis azonnal ledobta magát az ágyára, ami valójában egyszemélyes lehetett, de olyan széles volt, hogy két ember is elfért rajta. Mindkét kezét a feje mögé téve nézett, ahogy körbejárom a helyiséget. Először az íróasztalához léptem oda, melyen a laptopja pihent lecsukva, mellette néhány tankönyv és papírlapok. Az asztal fölé egy nagyméretű posztert ragasztott, valamelyik híres focista volt rajta. Az ágya egyik oldalán fehér színű, fiókos komód, míg a másikon éjjeliszekrény állt, az íróasztallal szembeni falon pedig hatalmas, szürke gardróbszekrény és egy könyvespolc volt, roskadásig telepakolva.

– Ennyire szeretsz olvasni? – léptem oda a polchoz, és találomra leemeltem egy könyvet.

– Nem nézted ki belőlem? – fordult Louis oldalra, hogy jobban lásson.

– Nem azért kérdeztem, csak meglepett, milyen sok könyv van itt. Legutóbb nem tűnt fel.

– Mert legutóbb a farkam jobban érdekelt, és örülnék, ha ez most is így lenne – vigyorgott pimaszul.

– Még a végén azt gondolom, tényleg csak szexre kellek – grimaszoltam, és visszatettem a könyvet a helyére.

– Ha így lenne, már rég túl lennénk rajta, de azért idejöhetnél. Szeretném végre megcsókolni az első pasimat.

Ledobtam magam mellé, és azonnal a szájára tapadtam. Louis elégedetten belemordult a csókunkba, és kezét a hátamra fektetve húzott közelebb magához. Imádtam a belőle áradó erőt és szenvedélyt. Pillanatok alatt tűzbe tudott hozni. Rettenetesen vágytam rá, hogy végre úgy igazán együtt lehessünk. Fejben már ezerszer átéltem a dolgot, és bár féltem, a kíváncsiságom legyőzte az összes félelmemet. Tudni szerettem volna, milyen érzés teljes egészében átadni magam neki. Milyen az, amikor Louis-t úgy igazán magával ragadja a szenvedély. Szeretkezni akartam vele.

– Bezárom az ajtót – lihegte máris kifulladva, majd fürgén felpattant, és pár másodperc múlva ismét birtokba vette az ajkaimat.

– Nem fognak feljönni? – kérdeztem két csók között, és akkor már Louis pólóját húztam át a fején.

– Nem, de semmi olyanban nem fognak megzavarni – felelte egy ravaszkás vigyorral az arcán.

A homlokom ráncolva néztem rá.

– Azt hittem, hogy…

– Rosszul hitted, Göndör! – nyúlt ő is a pólóm szegélye után, hogy levegye rólam.

– Akkor? – értetlenkedtem.

– Még sok mindent meg kell tanulnod. Együtt felfedezzük, mit szeretsz, és mi jó neked – magyarázta a nyakam puszilgatása közben.

– Ó! – nyögtem félig-meddig csalódottan, de ez a csalódás rögtön tovatűnt, hiszen igaza volt.

Ilyen szempontból semmit sem tudtam a testemről, az övéről pedig végképp nem. Valahogy úgy képzeltem el, hogy Louis lesz a domináns fél, és a gondolat ellen sosem tiltakoztam. Egyszer sem értem máshogyan hozzá, és tulajdonképpen egyikünk sem tudta, mit szeret a másik. Ez viszont valahogy még izgalmasabbá tette a dolgot, és kicsit fel is bátorodtam tőle. Meg szerettem volna mutatni Louis-nak, hogy nincs semmi, amit visszataszítónak tartanék vagy félnék tőle, ugyanakkor tudni akartam azt is, őt mi hozza lázba.

Louis-t meglepte, amikor átvettem az irányítást, és hanyatt döntöttem az ágyon. Félig rajta fekve tértem át az ajkairól a nyakára, és figyeltem minden reakcióját. Amikor a füle mögötti részt kezdtem puszilgatni, halkan felsóhajtott, miután pedig finoman megharaptam a fülcimpáját, ujjait belemélyesztette a bőrömbe. Máris megtaláltam az egyik érzékeny pontját. Miközben még rövid ideig elidőztem az említett területen, tenyeremet végigsimítottam a hasán, és a merevedésén állapodott meg. Nadrágon keresztül szorítottam rá, mire Louis azonnal értem kapott, és fordított a helyzetünkön.

– Én jövök – közölte és nyelvét olyan mélyen dugta a számba, hogy alig kaptam levegőt.

Kétségtelen, hogy Louis sokkal nagyobb szakértője volt a dolognak, mert szinte tudatosan vette birtokba a testem minden olyan pontját, amivel az őrületbe kergetett. Imádtam, ahogy nyelvével finoman a mellbimbóimat kényezteti, vagy ahogyan az ujjaival fel-le cirógatott a köldököm alatti részen, de egyszer sem merészkedett mélyebbre. Szinte önkívületi állapotban túrtam a kócos hajába, mire ő gyengéden megharapott.

– Túl jól csinálod – kuncogtam kipirultan.

Louis felemelkedett, és egészen felajzva a szemembe nézett. Kék szeme kristálytisztán csillogott, tele volt vággyal és ígérettel. Feltérdelt, és letolta magáról a melegítőalsóját. Elbűvölve vettem szemügyre tettre kész férfiasságát. Kigombolta a nadrágomat, és lehúzta rólam. Huncut mosoly jelent meg a szája sarkában, miközben tekintetét végigvezette rajtam, majd mellém feküdt, és szorosan hozzám simult. Először öleltük egymást teljes meztelen valóságunkban. Semmihez sem fogható érzés volt, ahogyan bőre a bőrömhöz ért. Eszeveszett tempóban faltuk egymás ajkait, míg végül Louis elengedett, és újra a tekintetem kereste.

Azt hittem, mondani akar valamit, de nem szólt, csak nézett. Tenyerét az arcomra fektette, és hüvelykujjával végighúzta a csókolózástól duzzadt ajkaimon. Megéreztem, mire gondolhat.

– Szeretnélek megérinteni – suttogtam rekedt hangon. Louis egyik szemöldöke a magasba szaladt. – A számmal – tettem gyorsan hozzá, mielőtt kimondta volna, hogy nem kell engedélyt kérnem.

Láttam, ahogy nyel egy nagyot.

– Biztos?

Biccentettem, mire ő hanyatt fordult, de előtte magához vont egy újabb csókra, talán csak, hogy bátorságot öntsön belém, mert valljuk be, szükségem is volt rá. Lenyúltam hozzá, a kezembe vettem, és csak lassan ereszkedtem lejjebb a felsőtestére hintve lágy csókokat. Most nem tudtam koncentrálni arra, mi tetszik neki, mert csak az járt a fejemben, hogy hamarosan olyat teszek, amit még soha. Furcsa volt ennyire közel. Tulajdonképpen az orrom előtt volt Louis farka, ami rendkívül serkentően hatott rám.

Megpusziltam a hegyét, amire Louis egy meglehetősen hangos sóhajjal reagált. Ugyanezt tettem az egész hosszával, csak utána merészkedtem a nyelvem is használatba venni. Körbenyaltam a makkját. Ekkor Louis már a hajamba mart, ami még jobban felbátorított, és végül lassan a számba engedtem. Nem tudom, mit képzeltem, de meglepett, mennyire intenzív érzéseket váltott ki belőlem az, hogy Louis-t kényeztetem. Szabályosan remegtem, mintha legalább ő művelte volna ugyanezt velem. Már ennyitől is képes lettem volna elélvezni, éppen ezért nem is nyúltam magamhoz, pedig majd' szétvetett a vágy.

– Basszus, Harry! Isteni a szád! – nyögött fel Louis, és csípőjét felém lendítette. Köhögnöm kellett, annyira mélyre hatolt a torkomon. – A francba! Ne haragudj! – hajolt értem, és visszahúzott magához.

– Semmi baj, csak váratlan volt – nyugtattam könnyes szemmel.

– Elkapott a hév, annyira ügyesen csináltad, de azért minden oké? – nézett rám aggódva.

– Néha nehéz elhinnem, hogy ez tényleg te vagy – kuncogtam, mire Louis is elvigyorodott.

– Jóvá teszem – jelentette ki, és hanyatt döntött.

Majdnem tiltakozni kezdtem, hogy nem szükséges, de amint megéreztem a puha ajkait magam körül, belém fagyott a szó. Édes kínomban felváltva markoltam az ágytakarót és a párnát, akkor viszont megdermedtem, amikor Louis keze a lábam közé siklott. Megállt, és felnézett rám. Tekintetében ott volt a kérdés, amit azzal válaszoltam meg, hogy széjjelebb tártam a lábam, ő pedig máris visszatért a korábbi tevékenységéhez.

Tudtam, hogy bízhatok benne. Louis semmi olyat nem tenne, amit én ne szeretnék. Így is volt, mert azon kívül, hogy megérintett ott, és csak óvatosan simogatott, semmi egyebet nem csinált, de a szájával annál inkább. Így viszont nem tudtam eldönteni, melyik okoz nagyobb élvezetet, de úgy hiszem, mindkettőt rendkívül élveztem. Olyan hirtelen robbantam, hogy időm sem maradt figyelmeztetni őt.

Kezem az arcom elé kaptam, mint mindig, amikor rettenetesen zavarba jövök. Louis szájába élveztem, amit kínosnak találtam, csakhogy hirtelen olyan hangokat hallottam, ami arra késztetett, hogy leengedjem a kezem. A látvány, ami elém tárult, talán még attól is nagyobb hatással volt rám, mint amit az előbb átéltem. Louis a lábaim között térdelt, és magát kényeztetve le sem vette a szemét meztelen testemről. Az élvezet, ami megjelent az arcán, varázslatos volt, ahogy az is, amikor magja beterítette a még félkemény farkamat és a hasam egy részét. Kábultan néztünk egymás szemébe. Ez az egész valami hihetetlen bensőséges volt.

– Ezt váltod ki belőlem – szabadkozott Louis aranyosan, és elterült mellettem.

– Örülök, mert tetszett – vallottam be.

– Igen? Bármikor kiverem rád, ha ennyire élvezed – nevetett felszabadultan.

– Szívesebben csinálnám én neked.

– Abban is benne vagyok – emelkedett fel, majd egy csomag papírzsepit nyújtott felém.

Letörölgettem magam, és nem nagyon volt kedvem felkelni, de azért az alsómat és a pólómat csak felvettem, ha netalán valaki mégis bekopogtatna, ne legyek teljesen meztelen. Louis viszont nem zavartatta magát, mert meg sem moccant, de amikor visszafeküdtem mellé, felém fordult.

– Akkor, mi most járunk? – kérdezte gyermeki kíváncsisággal a szemében.

– Azt hittem, ebben maradtunk.

– Jó, de még nem kérdezted meg, leszek-e a pasid – kötekedett játékosan.

Felnevettem, és felé fordítottam a fejem.

– Leszel a pasim, Lou?

– Megfoghatom a kezed mások előtt? – kérdezett vissza válasz helyett.

– Ennyire szeretnéd?

– Nagyon. Imádnám látni, mekkora szeme lenne mindenkinek – kacagott.

– Csak ezért? – húztam el a számat.

Louis abbahagyta a nevetést, és ellágyult a tekintete.

– Nem. Büszke lennék arra, hogy veled járok. Szeretném, ha mindenki látná ezt.

Annyira édes tudott lenni ez a Louis, akit egyre gyakrabban mutatott meg nekem.

– Szeretlek – hajoltam újra az ajkaira.

– Én is szeretlek, Göndör – suttogta, és ismét elmerültünk egymásban.

– Először beszélnem kell a szüleimmel – mondtam, miután percek múlva abbahagytuk a csókolózást.

– Uh, az kemény. Félsz tőle?

– Kicsit. Anya elég laza, ő valószínűleg kevésbé fog megdöbbenni, de apát nem tudom. Sosem beszélhettünk még ilyesmiről – tűnődtem. – Viszont szeretném, ha megismernének téged.

– Ó, valóban? Még senki sem mutatott be a szüleinek. Ez nagyon komolynak hangzik – viccelődött Louis már megint.

– A te szüleid mit szóltak hozzá?

– Semmit. Nem tudják.

– Hogyhogy? – nyílt nagyra a szemem.

– Talán olyannak néznek ki, akiket érdekel az ilyesmi? Amúgy sem hoztam haza egy fiút sem eddig.

Éreztem Louis hangjában a keserűséget. Ahogy sejtettem, a szülei nem túl sokat foglalkozhattak vele.

– De hát, amikor jöttem, megfogtad a kezem, és megláthatták volna!

– És? Legalább végre mutattak volna valami érdeklődést felém – vonta meg a vállát.

Megfogtam a kezét.

– Keveset vannak veletek, igaz?

– Nem voltak mindig ilyenek. Amikor magukhoz vették Lolát, még tök normálisan viselkedtek, mint a legtöbb szülő. Aztán pár év múlva annyira beindult az üzlet, hogy minden szabad percüket elvette. Közben mi nőttünk, és talán azzal nyugtatták magukat, hogy már annyira nincs szükségünk rájuk. Mára viszont jó, ha egy héten egyszer leülünk együtt az asztalhoz – mesélte halkan Louis. – Akkor is csak megkérdezik, hogy megy a suli, és mennyi pénzre van szükségünk, ezzel elintézettnek tekintik a szülő kötelességüket.

– Sajnálom – feleltem szomorúan, és ekkor elhatároztam, hogy még ma este el fogok mondani mindent a szüleimnek.

Azt akartam, hogy ismerjék meg Louis-t, és hadd töltsön velünk minél több időt. Ha a saját szülei nem adják meg neki azt a törődést, amit megérdemelne, akkor majd megkapja az enyémimtől. Anya biztosan kedvelné őt, és reméltem, hogy apa is megbarátkozik majd a gondolattal, hogy én egy fiúba lettem szerelmes.

18. fejezet

Visszatalálunk - 16. fejezet

 

16. fejezet

Egy csendes kis bárban gyűltünk össze. Nem volt sok vendég, kellemes zene szólt, és mindannyian egy töményet kértünk indításnak, hogy oldódjon kicsit a hangulat.

– Szóval, mi ez az őszinte beszélgetős este? – nézett egyikünkről a másikunkra Liam.

– Mindenkinek vannak titkai. Ez az este arra lesz, hogy kitárulkozzunk egymás előtt. Ez a barátság fő alapja – magyarázta Niall.

– Hű, ez úgy hangzott, mintha valami terápián lennénk – nevetett fel Zayn.

– Felfoghatod annak is. De amúgy csak lazán. Egymás között vagyunk. Szóval, van valakinek valamilyen mondanivalója? – nézett végig rajtunk Niall.

Egyelőre én mélyen hallgattam, mert nem akartam az első lenni, aki elkezdi. Tuti annyira ledöbbenteném őket, hogy utána nem is foglalkoznának mással. Mindenki csendben várakozott, és a fejét törte, vagy arra várt, hogy a másik szólaljon meg először.

– Egyszer fantáziáltam Mrs. Grantről – törte meg a csendet Liam.

– Az irodalomtanárunkról? – emelkedett magasba a szemöldököm.

– Ja, elég jó segge van – vonta meg a vállát Liam.

– Kiverted rá? De hát, az egy bányarém! – háborgott Zayn.

– Az arcát nem képzeltem oda – védekezett Liam. – Vagy nem ilyen titkokra gondoltatok? – kapkodta a fejét közöttünk.

Röhögtem, mert tényleg nem ilyesmire számítottam, ugyanakkor meg is lepett a dolog, hogy Liam ráizgult a ronda irodalomtanárra.

– Hát, nem pont ilyenre, de jó tudni. Köszönjük – biccentett felé kuncogva Niall.

Megint csend telepedett ránk. Ittunk. Zayn néhányszor rám sandított, és egészen biztos voltam benne, hogy kikívánkozik belőle a dolog. Nem értettem, miért ilyen nehéz neki ez, hiszen soha nem orrolnék meg rá Lola miatt.

– A szüleim el fognak válni – törte meg a csendet ismét Liam, rendesen megdöbbentve mindhármunkat azzal, amit mondott.

– Mi van? – hasított Niall éles hangja a levegőbe.

Mi mindig egy ideális családot láttunk magunk előtt, és ez az információ hideg zuhanyként ért bennünket. Liam szülei jóval idősebbek, mint a mieink, és irigylésre méltónak találtam a köztük lévő harmóniát, amit sok éven keresztül láttatni engedtek nekünk.

– Apámnál előjöhetett a kapuzárási pánik, mert összeszedett valami fiatal csajt – magyarázta Liam keserűen. – Már két hete áll a bál otthon, néha nem is szeretek hazamenni.

– Basszus! Miért nem mondtad? – tette a vállára a kezét Zayn. – Nálunk se minden fenékig tejföl, de oda bármikor jöhetsz, te is tudod.

– Túlélem, de kösz – eresztett meg Liam egy gyenge mosolyt.

– Ránk is számíthatsz, ha nagyon eleged van – biztosítottam én is a támogatásomról, Niall pedig bólogatott hozzá. – És most mi lesz? A faterod elköltözik?

– Már lakást keres, de amíg nem talál, velünk marad, és ez az állapot engem kikészít. Ha épp nem ordibálnak egymással, akkor megy a csendes terror. Időnként a nővérem is becsatlakozik anyám oldalán – kesergett Liam. – Esküszöm, néha sajnálom a fatert, pedig haragszom rá, vagy nem is tudom.

– Ez nagyon gáz, haver! Cuccolj át hozzám pár napra – ajánlotta fel Niall. – Most, hogy Tamara nincs, úgyis egész nap otthon esz a fene.

– Talán élek vele – mosolyodott el Liam. – Akkor most már te is elmondhatnád, mi a fene volt ez kettőtökkel, mert nem vesszük be, hogy csak a suli váltás miatt mentetek szét.

Niall ezt a mesét adta be nekik, és én se voltam velük teljesen őszinte, mivel csak annyit mondtam, hogy kiszerettem Annából. Ez sehogy sem állta meg a helyét, mert soha nem is voltam bele szerelmes.

– Tamara teherbe esett, és a szülei eltiltották tőlem – foglalta össze röviden a dolgot Niall.

A két barátunk szeme tágra nyílt, és kérdések hadát zúdították rá, Niall pedig szépen elmondott mindent, az elejétől a végéig.

– Ez rohadt szemét húzás volt tőlük – morgolódott Zayn, és kikért egy újabb kör töményet, valamint sört is rendelt mellé.

– Mindegy, már kezdek túl lenni rajta, de az a néhány nap elég szar volt – legyintett Niall.

– Én is emiatt szakítottam Annával – szóltam közbe, és még én is meglepődtem azon, hogy elkezdtek dőlni belőlem a szavak. Először elmondtam nekik, mennyire kibuktam a telefonbeszélgetésünk során, aztán ecseteltem, hogy valójában nem voltam szerelmes, csak jól éreztem magam vele, és ennyi. – Azért nem tudtam szeretni Annát, mert volt valaki más, aki… – Itt elakadtam, mert nehezemre esett kimondani az igazságot.

– Akivel hónapok óta kerülgetitek egymást – fejezte be helyettem a mondatot Liam.

Eltátottam a szám, és Niallre kaptam a tekintetem, aki csak megvonta a vállát.

– Honnan? – nyögtem elképedve.

– Minden az orrunk előtt zajlott, Harry – vette át a szót Zayn. – Először nem akartuk elhinni, mert hát, elég nehéz volt elképzelni mindkettőtökről… Szóval, érted. De aztán az egyik bulizós esténken, mikor kimentem cigizni, megláttam Louis-t smárolni egy sráccal.

– Jesszusom! – rejtettem el az arcom a tenyerembe.

– Akkor már sejtettük, hogy igaz lehet a gyanúnk, és jött a szülinapod, amikor elég sokáig fent voltál nála. Láttuk, hogyan néztek egymásra – folytatta Zayn. – Csak azért nem hoztuk szóba, mert gondoltuk, hogy neked nem lehet könnyű ez, és inkább vártunk, hogy majd magadtól mondd el.

– De nincs bajunk vele, Harry – tette hozzá gyorsan Liam.

Égett a fejem, nem is kicsit. Elvettem a kezem az arcom elől, és végignéztem a barátaimon. Rettenetesen szégyelltem magam, amiért kételkedtem bennük.

– Sajnálom, srácok. Nem kellett volna titkolóznom előttetek.

– Ugyan, ez teljesen érthető – mosolygott rám Zayn biztatóan. – Csak azt nem értem, miért pont ő. Habár, még férfi szemmel is baszott jól néz ki, de hát egy kefélőgép.

– Zayn! – nézett mérgesen Niall a fekete hajú fiúra.

– Hagyd, Ni! Igaza van – intettem le. – Tudom, nehéz ezt elképzelni, de Louis velem más. Beszélgettünk, és… Oké, valószínűleg az is érdekel titeteket, hogy lefeküdtem-e vele, úgyhogy a válaszom, nem. Még nem jutottunk el odáig. Szeretem őt. Azóta, szeretem, mióta először megcsókolt, és akármennyire is küzdöttem, nem tudtam kiverni a fejemből azóta sem. Az első időszak gyötrelmes volt, mert meg kellett birkóznom a gondolattal, hogy egy fiúba zúgtam bele, közben az unokahúgával jártam. Teljes volt a káosz a fejemben.

– Nem csodálom – bólogatott Liam. – Most mi a helyzet veletek? Látjuk, hogy ő is rád van kattanva, de aggódunk.

El tudtam volna sírni magam, annyira jólesett minden szavuk.

– Azt mondta, szeret – sóhajtottam egy nagyot. – Ettől függetlenül én is aggódok, főleg azért, mert hamarosan sulit vált. Holnap találkozom vele, és eldöntjük, hogyan tovább.

Mély hallgatás következett. Nem kellett hosszan ecsetelnem, mitől tartok, mert pontosan tudták. Biztosra vettem, hogy azért nem szólnak semmit, mert ők sem tudnának tanácsot adni nekem. Mindenesetre már ennyiért is hálás voltam nekik, amiért elfogadtak ilyennek, és nem hordtak le Louis miatt. Mondhatták volna, hogy felejtsem el, keressek mást, de nem tették. Igazi barátként viselkedtek. Viszont Niallt majd le kell csesznem, mert ő biztosan tudott mindenről, de baszott szólni róla. Hihetetlen, hogy mindenki titkát képes volt őrizni.

– Jó, akkor már csak én maradtam – vett egy mély levegőt Zayn. – Lolával kavarunk, de úgy néz ki, nem csak az ágyban. Nem azért nem mondtam el, mert tartok a véleményedtől – nézett rám –, hanem hasonló okok miatt aggódom, mint te is, Harry.

– Lola olyan, mint Louis – mondtam ki hangosan, ami egyből az eszembe jutott.

– Úgy valahogy – értett egyet Zayn. – Azt hiszem, belezúgtam, és kurvára nem akarok csalódni.

– Azért jó tudni, hogy nem csak én vagyok ilyen elcseszett – nevettem fel.

– Ilyen az élet. Ha nem mi vagyunk elcseszettek, akkor az élet cseszik ki velünk – helyeselt Liam, és már ő is nevetett a kínjainkon.

A legjobb ötlet volt ez az este Niall részéről, mert mindannyian megkönnyebbültünk, miután kiadtunk magunkból mindent. A végére annyira megnyíltunk, hogy a leglényegtelenebb apróságot is megosztottuk egymással, amiről még soha nem beszéltünk. A gondjaink ellenére rengeteget nevettünk, és hittünk abban, hogy ez az állapot csak átmeneti, és szép lassan minden megoldódik körülöttünk. Vagy így, vagy úgy, de túl leszünk rajta.

Annyira későn értem haza, hogy be kellett állítanom az ébresztőmet nyolcra, le ne késem a reggeli randimat Louis-val. Mondjuk, amilyen izgatott voltam, biztos, hogy nem aludtam volna el, és ez így is történt, hiszen már fél nyolckor a szekrényem előtt álltam azon tanakodva, mit vegyek fel. Annyira hosszan bambultam, míg végül rájöttem, hogy nem a ruhák miatt voltam tanácstalan, hanem amiatt, mi legyen velünk. Szívem szerint belevágtam volna, de rettenetesen féltem. Végre eljutottunk odáig, hogy igaziból egy pár lehessünk, és nem akartam elrontani egy elhamarkodott döntéssel. Louis elszántsága törékeny, elég lenne egy apró csalódás ahhoz, hogy újra visszatérjen korábbi életviteléhez. Szemtanúja voltam, hogyan viselkedett a kocsiban, amikor elutasítottam. Rögtön meggondolta magát, és megbánta, amiért őszinte volt velem. Nem szerettem volna, hogy a kapcsolatunk is erre a sorsra jusson.

Hiába agyaltam, semmivel sem lettem előrébb, így teljes bizonytalanságban léptem be a kávézóba. Louis még nem volt ott, de én érkeztem tíz perccel korábban. Leültem az egyik eldugottabb asztalhoz az ablak mellett, és miután kértem két teát, az utcán sétálgató embereket bámultam. Elmosolyodtam, amikor megláttam őt. Távolabb parkolhatott, mert a túloldalról sietett át az úttesten. Egyik keze a zsebében, a másikban cigarettát tartott, haja a szemébe lógott. Vékony, citromsárga kapucnis pulcsit viselt, szürke melegítőalsóval, hozzá tornacipőt. Laza volt, mint mindig és elképesztően szexi. Már a látványától is felforrósodtam, pedig még bele sem ittam a teába.

Louis egy utolsót szívott a cigarettájába, majd elnyomta a kukánál, és a bejárathoz sietett. Mikor meglátott, rám kacsintott, és mutatta, hogy beszalad a mosdóba. Mivel nagyon gyorsan visszajött, biztosan csak kezet mosott.

– Jó reggelt! Fogadni mernék, hosszúra nyúlt az éjszakád – huppant le velem szembe.

– Neked is! Ennyire látszik rajtam? – fintorogtam, mert elképzeltem, hogy akkor milyen szarul festhetek.

– Csak kicsit karikás a szemed, de így is gyönyörű vagy – felelte Louis mindezt tök természetességgel.

Elérzékenyülten néztem a csillogó kék szemébe, ám mielőtt válaszolhattam volna, megjelent ugyanaz a pincérnő, aki a múltkor kiszolgált bennünket. A lány sokatmondó pillantást eresztett meg Louis felé, én pedig árgus szemekkel figyeltem a reakcióját. Louis egy szájhúzásnak inkább beillő félmosollyal nézett fel a lányra, majd elhadarta mit kér, aztán én is így tettem.

– Megjegyezted, milyen teát szeretek – tett egy megállapítást Louis, miután a lány távozott.

Nem akartam máris rosszul indítani, úgyhogy úgy tettem, mintha nem érdekelne, hogy ők…

– Figyelek a részletekre – vontam meg a vállam.

– Ez jó tulajdonság. Szóval, mesélsz a szakításról? – tért egyből a lényegre.

– Mit akarsz tudni? Összekülönböztünk valamin, és rácsaptam a telefont. Azóta nem beszéltünk.

– Gondolom, nem tartozik rám, hogy min – pillantott felém a csészéje fölött.

– Nem is lényeges, az viszont igen, hogy tegnap beszéltem a barátaimnak rólad.

– Hm, még egyben vagyok, úgyhogy nem fogadhatták olyan rosszul – tréfálkozott.

– Végig tudtak róla. Vagyis nem mindenről, csak látták rajtunk, hogy nem vagyunk közömbösek egymás számára. Nem csináltak belőle problémát, ami kifejezetten jólesett, de ők is aggódnak.

Őszinte akartam lenni, mert Louis-nak tudnia kell, hogy a barátaimnak mi a véleménye. Szerettem volna, ha ők jól kijönnek egymással, mert mindannyian fontosak voltak számomra.

– Nem akadtak ki rajta, hogy a fa… khm, hogy a fiúkat szereted? – igazította ki magát Louis vigyorogva.

– Ne legyél közönséges! – nevettem el magam.

– Oké. Tehát, aggódnak. Félnek, hogy összetöröm a szíved? – dőlt hátra, mert közben kihozták a rendelésünket.

Elpirultam, mert a lány tutira hallotta Louis kérdését, akkora szemekkel nézett ránk, de láthatóan ez csak engem zavart. Louis továbbra is engem nézett, és várta a válaszom. Még csak meg sem köszönte a lánynak a kiszolgálást.

– Ugyanaz miatt aggódnak, mint én. Ez valahol érthető – mosolyodtam el, hogy picit oldjam a hangulatot.

Louis hümmögött egy sort, majd jó étvágyat kívánt, és nekiesett a palacsintájának, én pedig megkentem a bagelem vajjal.

– Ha jól sejtem, már meghoztad a döntésed – szólalt meg egy idő után.

– Nem. Veled együtt szeretnék dönteni – jelentettem ki határozottan, amivel máris elégedett mosolyt csaltam Louis arcára.

– Szabad vagy. Az enyém lehetnél – felelte lágy hangon, és ezzel az én kétségeim máris kezdtek semmivé válni.

– És ha féltékeny leszek? Vagy ha bántani foglak?

– Vagy én téged? – kérdezett vissza.

A gyomrom görcsbe rándult. Egyiket sem akartam.

– Szándékosan biztosan nem tenném – sóhajtottam, és hátradőltem, mert már kevésbé volt étvágyam, pedig felét sem ettem meg.

Louis láthatta rajtam, mennyire magam alá kerültem, mert átnyúlt az asztal fölött, és megfogta a kezem.

– Ha nem kockáztatunk, sosem tudjuk meg, működne-e. Három hónapod lesz rá, hogy fenekestől felforgasd a világom. Tedd meg, Harry! – nézett mélyen a szemembe. – Sosem kértem még senkitől ilyesmit, de miattad nagyon szeretném megpróbálni.

– Te jó ég, Lou! – forgattam meg a szemem. – Elképesztő tudsz lenni, ha kicsit is összekapod magad!

– Azért ne szokj hozzá! – öltötte rám a nyelvét, és meg mertem volna esküdni, hogy zavarba jött, mert elengedte a kezem, és a tarkóját kezdte el vakargatni.

– Basszus, jól van, meggyőztél! Próbáljuk meg – vigyorodtam el.

– Szuper! Akkor ma szexelünk. Remélem délután szabad vagy – vonta fel a szemöldökét, belőlem meg kitört a nevetés.

– Te tényleg nem vagy normális – ingattam a fejem.

– Sosem voltam az. Amúgy csak vicceltem. Vagyis, ha akarod, akkor…

– Akarom – vágtam közbe gyorsan.

Louis meglepődött. Az arcára volt írva, hogy nem erre a válaszra számított. Lassan megnedvesítette az ajkait, és vett egy lassú, mély levegőt.

– Csak azért nem ülök át, és teperlek le, mert tudom, hogy zavarna a közönség, de ha kimentünk innen, nem fogod megúszni – mondta halál nyugodt hangon.

Nyeltem egy nagyot, és bólintottam.

– Én már befejeztem. Felőlem máris mehetünk.

Imádtam minden mozdulatát. Ahogy intett a lánynak, hogy fizetnénk, ahogy sietősen előkapta a pénztárcáját, és szinte számolatlanul rakta az asztalra a pénzt, ahogy udvariasan maga elé engedett, és ahogy a kocsiban rögtön nekem esett. Fényes nappal, a járókelők szeme láttára. Ez volt az őrülten szerelmes Louis, aki tényleg megérte a kockázatot.

17. fejezet

Visszatalálunk - 15. fejezet

15. fejezet

Május utolsó napjaiban jártunk. Két hét, és vége a sulinak. Nem esett jól, hiszen utána alig láthatom Louis-t. Minden egyes találkozásunk megváltoztatott bennünk valamit, de a legutóbbi különösen. Azóta állandóan azon törtem a fejem, hogy szakítanom kellene Annával, mert már végképp nem volt tisztességes, amit vele tettem. Igaz, ő nem érzékelt ebből az egészből semmit, mert ugyanolyan figyelmes, kedves és odaadó voltam vele, mint korábban, csakhogy kezdett kihunyni az összes szikra, amit valaha iránta éreztem. Már a szeretkezéseink sem voltak ugyanolyanok, leginkább sablonosnak mondhattam volna őket. Kezdett olyanná válni számomra, mint valami kötelesség. Letudtam, amikor igény volt rá, és ennyi.

Louis-nál a változás abban mutatkozott meg, hogy befejezte a csajozást. Először azt hittem, csak a tanulás miatt nem jár el szórakozni, de amikor a suliban se kaptam rajta soha, amint épp valakit fűzne, rájöttem, hogy miattam próbál változni. Louis minden egyes pillantása megerősített ebben a gyanúmban, és amellett, hogy rendkívül boldoggá tett vele, lelkiismeret-furdalást is ébresztett bennem, amiért ilyen nehéz próba elé állítottam. Ugyan nem én kértem erre, de így önkéntelenül is megvontam tőle azt a szórakozási lehetőséget, amiben igazán örömét lelte. Megpróbáltam ezt az egészet úgy felfogni, hogy talán ez most tényleg egy pozitív változás, és mire eljön az ideje, Louis készen fog állni rám.

– Gáz van! – jött oda hozzám Niall idegesen az egyik szünetben, és a telefonját lengette a kezében.

– Mi az? – csuktam be a szekrényem ajtaját.

Niall megragadta a karom, és félrehúzott az egyik oszlop mögé.

– Tamara terhes. Az előbb hívott. Az anyja elvitte orvoshoz – hadarta.

– Basszus! Nem védekeztetek? – suttogtam rémülten, mert hát ez eléggé meglepő fordulat.

– Csak egyszer nem – biggyesztette le az ajkát Niall. – Tamara gumi nélkül akarta, és nem tudtam időben… Érted…

– Azt a kurva! És most mi lesz? – kérdeztem, mert elképzelésem sem volt, mi a jó döntés ilyenkor. Niall tizenhét, Tamara tizenhat. Mindketten túl fiatalok ahhoz, hogy szülővé váljanak.

– Gőzöm nincs, Harry – túrt bele Niall idegesen a szőke tincseibe. – Szerintem, erről nem én fogok dönteni – sóhajtotta.

Annyira sajnáltam őt, ahogy ott állt előttem összetörve, bizonytalanul, tele kétségekkel. Hirtelen az én problémám eltörpült emellett. Niallt sokkal nagyon kihívások elé állította az élet, mint engem.

– Te tudod, mit szeretnél? – tettem fel óvatosan a kérdés, habár éreztem, hogy ez túl korai még.

– Még fel sem fogtam, hogy akár apa is lehetek – pislogott rám a barátom nagy szemekkel, melyben megcsillantak az első könnycseppek.

– Gyerek, lépjünk le! – karoltam át a vállát.

–  De még lenne két óránk – dadogta Niall maga mögé mutogatva.

– Leszarom, ez most fontosabb. Rendelek pizzát, hazamegyünk, és dumálunk – közöltem vele határozottan. Niall szerette a hasát, az evés lenyugtatta, és szükség is volt rá, hogy tisztázhassa magában a dolgokat. A segítségére akartam lenni abban, hogy felkészüljön mindenre, bárhogyan is dönt majd Tamara. Vagy talán még inkább a szülei, mert nem biztos, hogy egy tizenhat éves lányra bízzák a döntést.

Nagyon sokáig beszélgettünk. Niall nem érezte készen magát az apaságra, de szerette Tamarát, és ha szükséges, vállalni akarta a következményeket. Az más kérdés, hogyan meri majd elmondani a saját szüleinek, hiszen ez az esemény hatással lesz egyszem fiuk jövőjére. Apaként még a középiskola befejezése is kérdésessé válik, nemhogy az egyetem…

Két hosszú nap telt el teljes bizonytalanságban. Addig Tamara suliba sem jött, és Niall üzeneteire sem válaszolt. A végén én is annyira ideges lettem, hogy majdnem személyesen mentem el hozzájuk, hogy árulják már el végre, mi a fasz van, mert nem bírtam nézni Niall kétségbeesett arcát. Ráadásul a többiek sem tudtak semmit, és nehéz volt titkolnunk előttük a dolgokat, hiszen egyértelműen látták, hogy valami gáz van. Végül valami olyan történt, amire egyikünk sem számított. Tamara egy hosszú üzenetet küldött Niallnek, melyben leírta, hogy a szüleivel közösen úgy döntöttek, nem tartja meg a babát, mert túl fiatal hozzá. Ezenkívül kiveszik a suliból, és soha többé nem találkozhatnak egymással, mert mindenért Niallt tették felelőssé. A lány még csak egy sajnálomot sem fűzött mellé, amiért legszívesebben földhöz csaptam volna a telefont, de nem az enyém volt.

Niall szobájában ültünk, mert ebben a két napban, végig vele voltam, hogy ne legyen sokat egyedül. A barátom a szemét törölgette, nekem pedig a szívem szakadt meg érte. Egyszerre veszítette el a barátnőjét, és akárhogyan is nézzük, a gyermekét is. Kihagyták a döntésből, és még csak esélyt sem kapott arra, hogy tisztázza magát, vagy esetleg elnézést kérjen. Niall a szüleinek még nem szólt a dologról, így azt tanácsoltam neki, hogy most már ne is tegye. Feleslegesen zaklatná fel őket. Dühös voltam mindenkire, így amikor este fél nyolc körül elköszöntem Nialltől, egyből Annát tárcsáztam.

– Te tudtad, igaz? – támadtam le rögtön, amint felvette.

Anna egyből rájött, miről beszélek.

– Ez volt a legjobb döntés – felelte.

– Mi? Hogy mondhatsz ilyet? – háborogtam, és olyan hangosan csaptam be a kocsim ajtaját, hogy azt hittem, kitörik az ablaka.

– Niall ezzel a felelőtlenségével tönkretette volna Tamara életét, és részben már meg is tette. Egy életen keresztül hordozni fogja a fájdalmát – fejtette ki Anna a véleményét, én meg döbbenten hallgattam.

– Szerinted ez a sztori nem két szereplős? Úgy beszélsz, mintha Niallnek nem lennének érzései. Ketten kellettek ahhoz, hogy ezt összehozzák, és a döntést is közösen kellett volna meghozniuk – szálltam szembe Annával, mert rohadtul nem értettem vele egyet.

– Ugyan már, Harry! Niallnek csak az élvezet része jutott. Nem neki kellett volna felnevelni azt a gyereket.

Nem akartam hinni a fülemnek.

– Ezt te sem gondolhatod komolyan – horkantottam fel.

– Miért? Szerinted mi lett volna? Niall ugyanúgy élte volna az életét, vígan leérettségizik, aztán elmegy egyetemre, magára hagyva Tamarát a gyerekkel.

– Ezt meg honnan veszed? Niall mellettük maradt volna, de meg sem kérdezték róla – kiabáltam, mert már végképp elvesztettem a türelmem.

– Szerinted az lett volna a megoldás, hogy mindketten abbahagyják a sulit? – kérdezett vissza Anna. – Akkor mégis miből tartották volna el magukat? Tamara elment volna bolti eladónak, Niall meg raktárosnak? – nevetett fel gúnyosan.

– Nem hiszem el, hogy ilyeneket mondasz, Anna – ingattam a fejem döbbenten. – Nem ez a normális hozzáállás.

– Sajnálom, hogy ebben nem vagyunk egy véleményen, Harry.

Pár pillanatig hallgattam, de ahelyett, hogy lenyugodtam volna, a dühöm egyre csak nőtt.

– Tudod mit, Anna? Menj a francba te is! – bukott ki belőlem, és kinyomtam a telefont.

Nos, hirtelen Niall és én is újra egyedül találtuk magunkat. Nem voltam hajlandó többé szóba állni Annával, hiába hívogatott, meg írt. Ha egy ilyen fontos dologban nem értünk egyet, akkor nincs jövőnk egymás mellett. Amúgy is rég szakítanom kellett volna vele Louis miatt, úgyhogy ez most kapóra jött, és még csak nem is bántott a lelkiismeret miatta, mert nem ok nélkül dobtam el magamtól.

Persze, ez a szakítás más problémákat is magával hozott, mert most már semmi akadálya nem lett volna, hogy Louis és én végre megpróbáljuk együtt, csakhogy a tények nem változtak. Ő máshol folytatja a tanulmányait, én pedig maradni fogok. Annak ellenére, hogy láttam rajta a változást, megölne a féltékenység. Nagyon nehéz lenne bízni valakiben, aki egy éven keresztül hetente kétszer váltogatta a partnereit. Teljesen tanácstalan voltam, de legalább ott volt nekem Niall. Így, hogy szakítottak Tamarával, újra beavathattam őt mindenbe.

– Baszki, Harry! Annyira tudtam, hogy van valami közöttetek – szidott le a barátom.

A suli melletti parkban ültünk, ahová azután hívtam el Niallt, miután Zayn és Liam felszállt a buszra. Nekik még mindig nem mertem elmondani, mert féltem attól, hogy utána teljesen más szemmel néznének rám. Igaz, soha nem utálkoztak, ha valakiről tudták, hogy a saját neme iránt vonzódott, de én mégis csak a barátjuk voltam.

– Szerinted mit csináljak? – néztem most én segítségkérően Niallre.

– Őszintén? A helyedben én sem bíznék benne, de még lenne majdnem három hónaptok.

– Igen, ezt én is tudom, de mivel lenne jobb, ha három hónap múlva törné össze a szívemet? Ráadásul minden egyes nap arra gondolnék, hogy vajon kivel van.

– Ez a bizalom, Harry. Ha nem tudsz bízni benne, akkor bele se kezdj. Mindkettőtöket kicsinálnád vele – tette a vállamra a kezét.

– Akkor ne vágjak bele? – sóhajtottam egy mélyet.

– Ezt nem mondtam, de nagyon necces a dolog. Kicsi esélyt látok arra, hogy együtt maradnátok. Ha nem csal meg se biztos, hogy hinni fogsz neki, ami pedig veszekedésekhez vezetne. Nem leszel ott vele, nem látod, mit csinál, és nem kizárt, hogy talán még ő is féltékeny lenne. Túl sok a buktató – húzta el a száját.

Fájt, amit mondott, de legalább őszinte volt. Sajnos én is ugyanígy gondoltam, és hiába kerestem fejben a megoldásokat, nem találtam. Most magamat kellett volna megerősítenem, hogy bízni tudjak Louis-ban, csakhogy ez nem ment olyan könnyen.

– Azt sem tudom, elmondjam-e neki, hogy most már szabad vagyok – tűnődtem hangosan.

– Rá fog jönni – nevetett fel halkan Niall. – Rosszabb, ha mástól tudja meg. Beszéljetek egymással, aztán döntsetek együtt.

Elmosolyodtam. Ezzel arra célzott, ne kövessem el én is azt a hibát, amit Tamara. Nem hagyhatom ki ebből a dologból Louis-t, hiszen ez nem csak rólam szól, hanem róla is.

– Megvárom, amíg levizsgázik, utána megkeresem. Addig úgyis elfoglalt, és talán nem tűnik fel neki.

– Aha, és mi van Lolával? Zaynnel kavarni kezdtek, akkor őket is be kell avatnod – figyelmeztetett Niall.

– Komolyan? Már együtt vannak? Mióta? – nyílt nagyra a szemem.

– Nincsenek együtt, csak lefeküdtek egymással. Szerintem Zayn félt elmondani neked.

– De hát mondtam, hogy semmi bajom vele. Kapja be! Ezt még számon fogom kérni rajta – nevettem, mert nem akartam elhinni, hogy Zayn ennyire tart tőlem, és inkább eltitkolta a dolgot.

– Van egy ötletem! – kapta elő a telefonját Niall. – Péntek van. Üljünk össze, és tartsunk egy őszinte beszélgetős estét. Mindannyiunknak vannak titkai. Itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba – hadarta.

– Bakker! Egész este én lennék a téma – forgattam a szemem.

– Az én ügyem sem kisebb horderejű – vágta rá. – Hidd el, utána sokkal jobb lenne. Na, benne vagy?

Pár pillanatig mérlegeltem. Ha Louis-val összejönnénk, előbb-utóbb úgyis megtudnák. Ma este túl lehetnék rajta, és kiderülne, hogyan vélekednek minderről. A barátaim. Csak nem fordulnának el tőlem, amiért a fiúkat is szeretem. Legalább bennük meg kell bíznom.

– Oké, írj nekik – egyeztem bele –, és csendes helyet válasszatok, ahol tényleg tudunk dumálni is – tettem hozzá.

Niall felállt, és amíg a kocsimhoz sétáltunk, elküldte az üzenetet a közös chatszobába. A házuk előtt tettem ki, majd miután hazaértem, én is elővettem a mobilomat, de nem nekik írtam, hanem Louis-nak.

Harry: Hogy haladsz a tanulással?

Ez volt az első alkalom, hogy írtam neki. Nagyon sokszor megtehettük volna már, hogy így kommunikáljunk egymással, de ismerve magunkat, képtelenek lettünk volna csak barátilag csevegni egymással. Talán csak emiatt nem próbálkoztunk meg vele soha.

Louis: Kétszer is meg kellett győződnöm róla, hogy valóban te írtál. Történt valami? Amúgy nem állok rosszul.

Megmosolyogtam a válaszát. Ő is ismert már engem. Azonnal tudta, hogy nem ok nélkül írtam rá.

Harry: Szakítottam Annával. Gondoltam, nem árt, ha tudod.

Ennyit a korábbi elhatározásomról, hogy majd csak a vizsgák után szólok neki. Én sem gondolhattam komolyan, hogy ki fogom bírni addig.

Louis: Ugye, nem miattam?

Nem lepett meg, hogy ez az első kérdése.

Harry: Nem. Összekülönböztünk valamin, és ez lett a vége.

Louis: Magad alatt vagy? Mert szívesen megvigasztallak…

Hangosan felnevettem.

Harry: Köszönöm, de jól vagyok. Amúgy is tanulnod kell.

Louis: Arra ott az egész hétvégém. Átjössz?

Meredten olvastam az üzenetét. Annyira, de annyira csábító volt az ajánlata.

Harry: Programom van ma estére.

Louis: Csak nem máris felszedtél valaki mást?

Megint nevetnem kellett, mert szinte magam előtt láttam a pimaszkodó mosolyát.

Harry: Most készülök elmondani a barátaimnak, hogy szerelmes vagyok beléd.

Biztos voltam benne, hogy most döbbent arcot vág, és azon gondolkozik, vajon hülyéskedek-e, vagy tényleg igazat mondom. Láttam, ahogy ír, majd abbahagyja, aztán ismét nekikezd. Ezt így folytatta egy darabig, míg végül elküldte.

Louis: Ha le akarnak beszélni rólam, ne hagyd magad, Göndör! Gondolj a kivételes helyzetedre.

Harry: Ööö, milyen kivételes helyzetre gondolsz?

Szándékosan provokáltam, mert azt akartam, hogy leírja. Szedje össze a bátorságát, és igenis, mondja ki újra. Ismét várnom kellett, mire ezerszer belefogott, aztán megállt.

Louis: Szeretlek!

Megsemmisültem. Megtette. Louis már másodjára közölte velem, hogy szerelmes belém. Ettől boldogabb nemigen lehettem volna, pedig most voltam túl egy szakításon.

Harry: Ezt az egy szót írtad ilyen sokáig?

Louis: Gonosz!

Harry: Egy kivételes helyzetben lévő gonosz. Holnap?

Louis: Velem reggelizel?

Harry: Kilenckor a kávézóban?

Louis: Ahol először találkoztunk?

Harry: Ott, de ezúttal nem szedheted fel a felszolgáló csajt.

Louis: És a fiút?

Harry: Kinyírlak!

Louis: Szex közben. Az szebb halál lenne.

Harry: Álmodozz csak! Viszlát, holnap!

16. fejezet

Visszatalálunk - 14. fejezet

 

14. fejezet

Louis hanyatt döntött a puha fűben, és egész testével fölém hajolt. A szülinapom jutott eszembe, amikor a gipszelt lába megakadályozta ebben. Most viszont semmi sem tarthatta vissza, és ezt meg is mutatta nekem. Egy pillanatra sem vált el az ajkaimtól, olyan szenvedéllyel csókolt, ahogy eddig még soha. Általában a gyengédség volt jellemző rá, de most szinte felfalt a mohóságával. Kezét a derekamnál a pólóm alá csúsztatta, és a széttárt lábaim között előre-hátra ringatta a csípőjét. Olyan erősen ingerelt vele, hogy azt hittem, menten a nadrágomba élvezek.

– Lou, Lou, kérlek! – állítottam le nyögdécselve, mire ő kérdőn nézett rám. – Ez így nekem sok – magyaráztam sűrűn levegő után kapkodva.

– Ne haragudj, elkapott a hév – mosolyodott el, és újra megcsókolt.

Ezúttal sokkal gyengédebben tette, pedig nem a csókja hevességével volt bajom, hanem azzal, amit lentebb művelt. Éreztem, hogy lenyúl kettőnk közé, és először kigombolta a saját nadrágját, majd az enyémmel bíbelődött. Amint engedett az anyag, szaggatott sóhaj szakadt fel belőlem. Főleg azért, mert Louis máris becsúszott az alsóm alá, és hirtelen marokra fogott.

– Idő előtt ki fogsz végezni – szóltam rá ismét.

– Gyakrabban kellene csinálnunk, hogy ne legyen ezzel problémád – kuncogott szemtelenül.

– Ne csináld ezt! – néztem rá könyörgve.

– Melyiket? Ezt? – mozdította meg kezét a merevedésemen.

– Ah, inkább ne beszélj! – csaptam hátra fejem, feladva mindent, tegyen velem azt, amit csak akar.

Nos, amit Louis tett, arra azért mégsem számítottam. Feltérdelt elém, lehúzta rólam a nadrágot annyira, hogy kényelmesen hozzám férjen, és minden előjel nélkül a szájába vett. A levegő bennem rekedt, és a nevét kiáltottam meglepetésemben. Ő szót fogadott, nem beszélt, helyette teljesen másra használta a száját, én pedig a világomat sem tudtam. Anna is csinált már hasonló dolgot velem, de össze sem lehetett hasonlítani a kettőt. Louis pontosan értett hozzá, hogyan kergessen az őrületbe. Csak az utolsó utáni pillanatban állt le, és tért vissza hozzám.

– Veled szeretnék elmenni – suttogta az ajkaimra.

Értettem, mire gondol, úgyhogy amíg elmerültünk egy újabb fergeteges csókban, addig én nyúltam érte, és Louis szinte felkínálta magát nekem. Nagyon rég érintettem már őt, és ugyanolyan bizonytalan voltam, mint első alkalommal. Lehet, tényleg gyakrabban kellene csinálnunk ezeket.

Louis egyik kezével lejjebb tolta a nadrágját, majd félreseperte a kezem. Azt hittem, valamit rosszul csináltam, és rendesen megrémültem, de kiderült, hogy nem ezért tette. A szája elé emelte a kezét, és egy kis nyálat csorgatott a tenyerébe, majd csípőjét előre tolva összefogta mindkettőnk merevedését. Nyitottam a számat, de szavak már nem jöttek ki rajta, de minden más hang igen. Hangos voltam, nem is kicsit. Időnként lenéztem kettőnk közé, mert a sötét ellenére is látni akartam, mit művel velünk, és valami elképesztően izgatóan hatott rám a dolog.

Természetesen megint én robbantam először, de Louis szinte rögtön követett. Imádtam hallani a hangját élvezet közben, ami még a megszokottnál is sokkal magasabban csengett. Egy fáradt csókot lehelt az ajkaimra, mielőtt elterült volna mellettem, majd hirtelen nevetni kezdett.

– Mi az? – fordítottam felé a fejem.

– Érzem, hogy tiszta füves a seggem.

– Jesszusom, Lou! – nevettem én is, és önkéntelenül megemeltem a fenekem, hogy ellenőrizzem. Tényleg ráragadt néhány fűszál. Ezen még jobban kacagni kezdtem, mire Louis is.

Mint két idióta, úgy fetrengtünk a fűben. Amikor feltérdeltünk, hogy leseperjük magunkat, és visszahúzzuk a nadrágunkat, akkor is egyfolytában nevettünk.

– Most már azt is elmondhatom, hogy füveztem is veled – húzott magához, és visszafektetett.

– Hülye vagy – fúrtam be a fejem a vállgödrébe.

Louis nem válaszolt, csak a hátam simogatta. Olyan meghitt volt ez a pillanat, pedig már kezdtem fázni.

– Nem ítélsz el, amiért megcsalom a barátnőmet? – kérdeztem, mert nemcsak Anna jutott eszembe, hanem az is, amiről korábban beszélgettünk a könnyen kapható emberekről.

– Nem, mert velem teszed – felelte. – Egyébként, te is ugyanúgy elítélhetnél engem, amiért elcsábítalak.

– Az nem olyan nagy bűn, te szabad vagy.

– Bűnösnek érzed magad? – állt meg a keze egy pillanatra.

– Nem – vágtam rá gondolkodás nélkül. – Vagyis, nem annyira.

– Ez őszintének hangzott.

– Talán más lenne, ha egy lánnyal csinálnám ugyanezt – tűnődtem.

Louis kimászott alólam, és felém fordulva felkönyökölt.

– Akartál már más fiúval lenni? – kérdezte halál komolyan.

– Mi? Nem. Hogy jutott ez eszedbe? – Felültem, és a karom összefontam a felhúzott lábaim előtt. – Amikor először megcsókoltál, megpróbáltam más szemmel nézni a barátaimra és az osztálytársaimra – beszéltem a sötétséghez, mert Louis mögöttem volt. – Egyik sem mozdított meg bennem semmit. Először azt hittem, hogy ez csak valami téves jelzése a testemnek, vagy ilyesmi – idéztem Niall szavait –, de elég hamar rájöttem, hogy nem az.

– Hogyan? – ült fel mellém Louis is.

– Úgy, hogy kivertem, miközben rád gondoltam – nevettem el magam megint.

– Ó, ez hízelgő. Ha ez vigasztal, én is csináltam ilyet. Nem is egyszer – közölte teljes természetességgel.

– Tényleg? – kaptam rá a tekintetem vigyorogva.

– Ühüm, és nem kizárt, hogy holnap is megteszem – vonta meg a vállát.

– Nem vagy normális – löktem meg.

– Miért? Mert vágyom rád? Néztél te tükörbe mostanában? – kuncogott aranyosan. – Kurva szexi pasi lett belőled.

– Lou! – temettem az arcom a tenyerembe, mert már megint zavarba hozott.

– Figyelj, Göndör! – csúszott az ölembe, és lefejtette a kezem az arcom elől. – Előttem soha ne legyél zavarban, habár ezt is rendkívül szexinek tartom.

– Oké. Tudod még fokozni valamivel? – grimaszoltam kínomban.

– Hm, ha most megdughatnálak, bizonyára sikerülne – gonoszkodott tovább velem.

– Inkább üljünk be a kocsiba, mert fázok – löktem le magamról zavaromban, amin persze ő megint csak jót nevetett.

Beindítottam a kocsit, és felvettem a fűtést.

– Eléggé eltelt az idő – említettem meg, miután észrevettem, hogy már hajnali kettőt mutatott az óra.

– Akkor gondolom, most már tényleg haza akarsz vinni – sandított rám Louis, majd hirtelen átment duzzogósba. – Miért mindig rám szánod a legkevesebb időt?

Nevetnem kellett rajta, annyira aranyos volt, és elindultam.

– Úgy csinálsz, mintha nem tudnád az okát.

Nem válaszolt, ami kezdett zavarni. Sosem tudtam, mi járhat a fejében éppen, mert csak nagyon ritkán tárulkozott ki előttem. Amiről ma beszélgettünk, az is igen kivételes dolognak számított, mert Louis talán csak Lolával tudott teljesen őszinte lenni, és most már kicsit velem. Azóta is furcsállottam, hogy Lola tud kettőnkről, habár a szülinapom óta a jelét sem mutatta. Talán csak kiszúrta az egymás iránti vonzalmunkat, vagy az is lehet, Louis magától mondta el neki.

– Állj meg! – kiáltott rám Louis.

Úgy megijedtem, hogy rögtön satuféket nyomtam, épp a főút előtt. Azt hittem, kiszaladt elénk egy állat, vagy valami ilyesmi, de hiába kapkodtam a fejem, semmit sem láttam.

– Mi az? – néztem mérgesen Louis-ra, amiért így rám hozta a frászt.

– Én… – Rögtön elakadt a mondatban. Tekintete ide-oda járt rajtam. Zavarban volt. Most először láttam Louis-t zavarba jönni, és ettől összerándult a gyomrom, mert tudtam, hogy valami fontosat akar mondani.

– Igen? – kérdeztem halkan.

Louis vett egy mély levegőt, és elkapta rólam a tekintetét.

– Kurva éhes vagyok – nyögte ki.

– A francokat! – csattantam fel. – Nem ezt akartad mondani.

– Ezt meg honnan veszed? – terelt eléggé átlátszó módon.

– Louis! – dörrentem rá.

– Vigyél haza! – követelte.

– Louis! – ismételtem a nevét ezúttal kérlelően.

– Ha nem viszel haza, kiszállok! – fenyegetett meg.

– Azt mondtad, nem szeretsz gyalogolni – mosolyodtam el, annyira cukinak találtam a zavarát, de azért a biztonság kedvéért azonnal lenyomtam a gyerekzárat.

– Tényleg éhes vagyok – hagyta figyelmen kívül a kattanást, és végre újra a szemembe nézett.

– Elviszlek kajálni, ha megígéred, hogy elmondod, amit akartál – kezdtem el egyezkedni vele.

Láttam az arcán, hogy fontolóra vette a dolgot, de nem az ajánlatom miatt, hanem valószínűleg tényleg el akarta mondani, csak nem tudta, hogyan fogjon hozzá. Újra maga elé nézett, majd megmasszírozta az orrnyergét.

– Oké, csak arra gondoltam, talán megpróbálhatnánk… – hadarta olyan gyorsan, hogy szerintem még ő maga se értette tisztán.

– Mit? – csúszott ki a számon a világ leghülyébb kérdése.

– Most komolyan? – sóhajtott egy nagyot. – Nem vagyok jó ebben, Harry.

A szívem máris úgy kalimpált, hogy majd' átszakította a mellkasomat. Boldognak kellett volna lennem, hisz mindig is erre vártam, de nem voltam az.

– Rossz az időzítés – nyúltam át hozzá, és a combjára tettem a kezem.

Louis szinte azonnal ellökte onnan, és meglepett, mennyire indulatossá vált.

– Tudtam, hogy nem kellett volna felhoznom. Menjünk! – fordult el tőlem durcásan.

– Meg sem kérdezed, miért?

– Nem érdekel. Rossz ötlet volt. Elindulsz végre? – kiáltott rám.

Megtettem, de nagyon rosszulesett, amiért így viselkedik. Sejtettem, mekkora erőfeszítésbe telt neki, hogy előhozakodjon a dologgal, és nem számított a visszautasításomra.

– Hamarosan érettségizel, utána pedig elmész egyetemre vagy fősulira – kezdtem el magyarázatot adni neki, akár akarta hallani, akár nem.

– És? – fordult felém hevesen.

– Új környezet, új lányok és…

– Új fiúk? Ezt akarod mondani? – Végre megenyhült a hangja, de még mindig érezhető volt a feszültség benne.

– Igen, Louis – bólintottam.

– Nem bízol bennem – horkantott fel, és megint kifelé bámult az ablakon.

Fogalmam sem volt, hogyan magyarázhatnám el ezt neki, mert nem akartam megsérteni, de tényleg nem bíztam benne. Neki is tudnia kellett volna, hogy mennyire jogos a félelmem. Ha elkerül egy másik helyre, és nem leszek a közelében, könnyen el fog csábulni, mert ő ilyen. Nem hittem abban, hogy képes lenne kitartani mellettem, hiszen még sosem járt senkivel. Teljesen más lenne, ha egy évvel ezelőtt lennénk, mert akkor maradt volna időnk próbálkozni.

– Féltékeny lennék, és az megölné a kapcsolatunkat – válaszoltam végül ezt.

– Ebben te vagy a szakértő – morgolódott.

– Ne gúnyolódj! – szidtam meg, és bekanyarodtam az első McDolnald's-hoz.

– Már nem vagyok éhes.

Louis úgy hisztizett most, mint egy gyerek, aki nem kapta meg a vágyott ajándékát.

– De én igen, és amúgy sem viszlek haza anélkül, hogy ezt megbeszélnénk – közöltem határozottan.

Kikértem két menüt, amit Louis duzzogva vett el tőlem, majd beálltam a parkolóba. Be is ülhettünk volna, de így legalább kettesben lehettünk. A motort járva hagytam a fűtés miatt, de kikapcsoltam az övet, és Louis felé fordultam.

– Szerelmes vagyok beléd – mondtam ki nemes egyszerűséggel, és nem kellett sokat várnom a reakciójára.

Louis rám kapta a tekintetét. Arca először meglepettnek tűnt, aztán megjelent egy halvány mosoly a szája sarkában.

– Ezzel akarsz kiengesztelni, Göndör? – vonta fel a szemöldökét.

– És én még azt hittem, örülni fogsz – nevettem fel. Érdekes módon, nem hozott zavarba a vallomásom, pedig azt gondoltam, soha nem merem majd kimondani neki.

– Örülök, de annak nem, hogy visszautasítottál. Viszont megértem. – A zacskóba nyúlt, és felém nyújtotta az egyik hamburgert.

Lenyugodott. Ez már jó pontnak könyveltem el.

– Olyan régóta húzzuk már ezt. Nem hiszem, hogy az a kis idő sokat számítana – nyitottam fel a dobozt, és beleharaptam a hamburgerbe. Louis szintén enni kezdett.

– Az a három év? – kérdezte, miután lenyelte az első falatot. – Vagy meddig akarnál várni?

– Semmiképpen sem három évet – ingattam a fejem. – Tudni akarom, hogy miután elmész, és távol leszel tőlem valamennyi ideje, akkor is úgyis akarod-e majd. Ha igen, akkor visszatérhetünk a dologra.

Louis hümmögött egyet, és tovább folytatta az evést, ahogy én is.

– A városban maradok. Ide adtam be a jelentkezésem – közölte egy idő után. – Annyira nem leszek távol.

Ez meglepett, és örültem is neki. Már nagyon sokszor eszembe jutott, mi lesz, ha Louis elmegy, és én talán soha többé nem láthatom, de nem szerettem gondolni erre.

– Attól még a környezet új lesz. Mondhatnám azt is, hogy új vadászterület – próbáltam viccelődni.

– Addig emlegeted, míg a végén felcsigázol vele – nevette el magát végre.

– Ó, azt azért nem szeretném – ingattam fejem, majd ittam egy kortyot –, de azt tudd, hogy én mindig itt leszek. Részemről semmi sem fog változni.

Louis is ivott, aztán felhúzta a lábát, és teljes testével felém fordult.

– Sosem voltam még szerelmes, de most az vagyok.

A szívem kihagyott néhány ütemet, és dermedten néztem rá. Louis tovább beszélt.

– Amikor először megláttalak, már akkor tetszettél. Imádtam a gödröcskéket az arcodon, a kusza fürtjeidet, vagy amikor olyan hülyén felnevetsz.

– Mi? Nem szoktam hülyén nevetni – vágtam közbe vigyorogva.

– Dehogynem, viszont én szeretem. Gyakran rajtad felejtettem a tekintetem, és azt hiszem, akkor szerettem beléd, amikor fülig vörösödve álltál előttem a fürdőszoba ajtóban – idézte fel életem egyik legkínosabb pillanatát. – Talán soha nem láttam még senkit ennyire szépnek és ártatlannak, mint akkor téged.

– Jesszusom, Louis! – ráztam a fejem. – Mondjuk, pont akkor vesztettem el az ártatlanságom, szóval, ez nem állja meg a helyét.

– Számomra az voltál, és valamilyen szinten még mindig az vagy – rántotta meg a vállát.

– Miért nem mondtad soha? – kérdeztem most már komolyan.

Louis a kezem után nyúlt, és két tenyere közé zárta.

– Lolával jártál, és amúgy sem tudtam, hogy mi ez az egész. Fel sem fogtam igazán, hogy mit érzek. Akkor világosodtam meg, mikor hazavittelek, és beszélgetni kezdtünk. Előtte azt hittem, hogy csak meg akarlak rontani, vagy mit tudom én – nevetett fel halkan. – De te olyan szépen pislogtál rám a gyönyörű zöld szemeiddel, hogy abba szinte beleszédültem. Szóval, rájöttem, hogy nem csak azt akarom, hanem attól sokkal többet.

Tátott szájjal hallgattam Louis vallomását. Egy percig sem kételkedtem abban, hogy mindez csak félrevezetés lenne. Végig ezt éreztem. Tudtam, hogy ami kettőnk között történt, az jelentett valamit. Örültem, hogy ezzel kapcsolatban nem tévedtem.

– Utána pedig jött a félreértés, majd belépett a képbe Anna – fejeztem be röviden Louis helyett a beszámolót.

– Nagyjából így – értett egyet velem –, de eddig bírtam. Nos, mit szólsz? – engedte el a kezem és széttárta a karját. – Most már mindent tudsz, és örülnék, ha díjaznád a dolgot, mert még senki előtt nem nyíltam meg ennyire.

– Poénkodással ütöd el a zavarodat. Ez aranyos – emeltem meg a kezét, és belepusziltam a tenyerébe. – Értékelem az őszinteséged, bár megtehetted volna hamarabb is.

– Ja, megint elbasztam – grimaszolt Louis.

– Nem, ezt azért nem mondanám.

– De, mert most sem leszel az enyém – ellenkezett. Most már sokkal könnyedebben ejtette ki ezeket a szavakat.

– A tiéd leszek. Nem foglak elengedni anélkül, hogy…

Louis tekintete felcsillant, majd a pólómat megragadva rántott magához, és olyan szenvedélyes csókba vont, hogy abba az egész testem beleremegett.

14. fejezet