Sziasztok!
Ez egy nagyon régi regényem, még az elsők között írtam. Nem olyan, mint amit már megszokhattatok tőlem, de remélem, sikerül élvezhetőre kijavítanom :)

1. fejezet

Brian mérgesen dobta le a telefont az asztalra. Tudhatta volna, hogy az a szemét West direkt nem adja el neki a házat. Talán mégsem volt túl jó ötlet összeveszni vele, de akkor nagyon kiakadt. Teljesen jogosan.

West szülei a szomszédjában laktak. Két tündéri, idős ember, akiket Brian úgy szeretett, mintha a saját nagyszülei lettek volna.

Jó hat évvel ezelőtt vásárolta meg tőlük a két lakásra osztott kúriájuk egyik felét. Azonnal beleszeretett a házba és a hozzá tartozó csodálatos kertbe. Az öregek a kúriát két önálló lakásra alakították, viszont a kertet közös használatra egyben hagyták. Valóban vétek lett volna szétdarabolni a gyönyörűen beültetett üde, zöld birodalmat.

Az évek során Brian összebarátkozott a szomszédaival. Sokat segített nekik. Eljárt helyettük vásárolni, leszervizelte a kocsijukat, intézte az ügyes bajos dolgaikat. Cserébe az ő kertrészét is gondozták, teleültették szebbnél szebb virágokkal. Az öregek rengeteget meséltek az életükről. Kiderült, hogy van egy fiuk, aki feléjük se néz, és ez nagyon nagy szívfájdalmat jelentett nekik. Brian a hat év alatt mindössze kétszer találkozott a fiukkal, és második alkalommal szó szerint kihajította Westet a szülői házból.

Aznap a két öreg nagyon készült West fogadására. Izgatottan sütöttek-főztek, különleges italokat vásároltak, és kicsinosították az otthonukat. Brian is vitt át nekik két üveg finom bort, és velük együtt örült, hogy a fiuk végre újra meglátogatja őket.

Kint ült a saját teraszán, amikor meghallotta a beszélgetésüket. West félig részeg volt, és alpári módon kezdte el szidni a szüleit, amiért nem kapta meg a fél ház árát, amit ő vásárolt meg. Olyan dolgokat mondott a saját szüleinek, amit Brian már nem volt képes tovább hallgatni. Amikor átment, mindkét öreg a könnyeit törölgette.

Brian egyszerűen csak megragadta Westet a gallérjánál fogva, és kihajította a házból, aztán közölte vele, hogy legközelebb csak akkor jöjjön, ha bocsánatot akar kérni a szüleitől.

Tudta, hogy nem lett volna szabad beleavatkoznia egy családi vitába, de majd megszakadt a szíve a két kis öregért. Szerencsére azok nem haragudtak rá, hanem még ők kezdtek el szabadkozni a fiuk miatt.

Nem sokra rá - talán a bánat lehetett az oka, vagy csupán az öregség -, de három hét különbséggel mindkét öreg csendesen elhunyt.

Brian a temetésen látta újra Westet, de az sértődötten elfordította fejét. A férfi úgy veszítette el a szüleit, hogy nem kért tőlük bocsánatot, habár láthatóan ez nem viselte meg túlságosan a dolog, ugyanis a temetés másnapján már kint állt a ház előtt az eladó tábla.

Brian úgy döntött, megvásárolja. Egyrészt nem szerette volna, ha valaki olyan költözik a szomszédjába, akivel esetleg nem tud kijönni, másrészt tervei voltak a házzal. Vissza akarta alakítani az eredeti állapotokat, hogy újra régi szépségében tündökölhessen, és egy kényelmes, nagy házként funkcionálhasson.

Azonnal hívta az ingatlanost, és megbeszélte vele a részleteket. Abban maradtak, hogy visszahívja, ha beszélt Westtel. Ezt a hívást nemrég bonyolították le. Az ingatlanos közölte Briannel, hogy West nem óhajtja neki eladni, de egyébként is van rá komoly vevője.

– Jól látom, hogy ideges vagy? – ráncolta Judy a homlokát.

Brian kelletlenül bólintott.

– Az a szemét West nem adja el nekem a házat.

– Ugyan, szívem! Emiatt nem kellene kiakadnod. Minek neked akkora ház? Ez is épp elég nagy.

Judy az a típus, aki megelégszik azzal, amije van, sosem vágyott többre. Van lakása, kocsija és egy kis parfümériája. Ez teljes mértékben kielégítette. Nincsenek tervei, egyet kivéve: egyszer férjhez megy, és jelenleg Briant tartotta az ideális jelöltnek hozzá.

– Nem akarok egy új szomszédot, és ez a ház sokat érne, ha újra össze lenne nyitva – magyarázta neki Brian.

A teraszon ültek, és mint általában, most is kertben gyönyörködtek. Brian tényleg nem akart új szomszédot, mert ki tudja, mit tenne a házzal és a kerttel.

– Így is sokat ér, de egyébként se akarnád eladni. Akkor meg nem mindegy? És lehet, tök jó fej szomszédod lesz – győzködte tovább az örökké pozitív Judy.

Briannek nem volt kedve tovább részletezni a dolgokat, mert Judy úgysem értené meg. Épp az ilyen egyszerű gondolkodása miatt szerette őt. Sosem bonyolított túl semmit. Meg persze jól nézett ki, és nem követelőzött. Nem akart hozzá költözni, nem nyaggatta állandóan mindenféle dolgokkal, mint az utazás, drága ruhák, ékszerek és hasonlóak. Ha hívta jött, vagy ha magától akart eljönni, akkor előtte mindig odatelefonált neki. Ez így volt tökéletes, és jól működött.

– Hamarosan kiderül, hogy milyennek lesznek, mert állítólag van rá komoly érdeklődő – sóhajtotta Brian.

Máris eltervezte, hogy ő maga nem lesz jó szomszéd. Nem az a fajta ember, aki könnyen lemond a céljairól. Ha máshogyan nem, akkor azzal elkergetheti az új tulajdonosokat, hogy állandóan bosszantani fogja őket. El kell érnie, hogy újra eladó legyen a ház, és tőlük majd megveheti.

Ez egy tökéletes tervnek tűnt, így máris tovaszállt Brian rosszkedve. Westnek nem sikerül kitolnia vele.

– Van kedved megmártózni? – intett Judy a fejével a medence irányába.

– Nincs, de te fürödj csak nyugodtan. Kihozom a laptopomat, van egy kis dolgom – állt fel Brian, hogy bemenjen a gépért.

Amikor újra kiment, látta, hogy Judy nem vesztegette az időt holmi öltözködéssel. Anyaszült meztelenül lubickolt. Most, hogy már nincsenek szomszédok, senki sem láthatta, ezért nem zavartatta magát.

Brian rövid ideig a csinos barátnőjét figyelte. Judy tényleg jól nézett ki rézvörös, hosszú hajával, apró formás melleivel és karcsú derekával. Ha kicsit több értékes belső tulajdonsággal rendelkezne, akkor Brian talán el is gondolkozna azon, hogy feleségül vegye. Bár sosem lehet tudni, talán egyszer meggondolja magát, mert végül is, Judy jó ember.

Visszafordult a gépéhez, és amíg Judy úszkált, addig ellenőrizte a könyvelést. Jól állt. Az ingatlanárak és ezzel párhuzamosan a bérleti díjak is folyamatosan emelkedtek, ami neki egyre nagyobb hasznot hozott.

Éppen végzett, amikor Judy kiszállt a medencéből, maga köré tekerte a törölközőt, és a ruhájáért nyúlt.

– Ne öltözz fel! – szólt oda neki Brian.

Judy szeme kacéran felcsillant. Odasétált hozzá, és lehajolt egy forró csókra.

– Akkor nem teszem. – Megfogta Brian kezét, és behúzta maga után a házba.

A nappaliig jutottak, ahol szenvedélyes perceket töltöttek el, majd Judy megszárította a haját, felöltözött, és elköszönt a barátjától.

Mióta Brian megvette ezt a házat, azóta nagyjából a négy fal között élte a mindennapjait. Pont eléget szórakozott már ahhoz, hogy ne vágyjon sehová. Tíz kemény bulizással és csajozással eltöltött év után elege lett, és megváltozott. Otthonülő lett belőle, de mindig le tudta magát kötni valamivel.

A két kisöregtől megtanulta, hogyan kell a kertet gondozni, és ez a szenvedélyévé vált. Örömmel metszette a fákat, bokrokat, nyírta a füvet és ültette a virágokat. Persze az utóbbit szívesebben bízta időnként Judyra, de ha ő nem volt, megcsinálta helyette. Emellett rengeteget olvasott, és szerette a jó filmeket. A haverokkal is gyakran összeültek sörözni vagy sütögetni, és persze eljárt velük focizni, esetleg kosarazni. Egyedül a hangos bulikat hagyta ki. Oda soha nem tudták elcsalni.

Nyugodt, stresszmentes életet alakított ki magának, és ezen nem is akart változtatni. Harmincöt éves, megvan mindene, amire szüksége lehet. Szép ház, szép autó, barátnő és pénz, amiből igyekezett mindig többet csinálni.

Most kis időre felborul majd ez a nyugodtság, amíg elüldözi az új szomszédját, de ennyi kis izgalom simán belefér. Talán még élvezni is fogja, és még majdnem várta is.

Brian azt hitte, már másnap megjelennek, mert az eladó tábla lekerült, de tévedett. A ház szerdán is ugyanolyan csendesnek tűnt, mint előtte, pedig nagyon kíváncsi volt, kik vásárolták meg. Már kezdett egyre nyugtalanabb lenni, mert a következő két nap sem történt semmi, azonban hétvégén végre felbukkant az új tulajdonos.