Egy újabb Larry (Louis és Harry) fanfiction :)

1. fejezet

Tizenhat voltam. Valahol a gyerek és a felnőtt lét közötti határvonalon mozogtam. Szerettem a gép előtt ülni és játszani a haverokkal, de ezek a közös időtöltések egyre inkább átmentek mindenféle csevegésbe. Leginkább a csajokról dumáltunk, főleg Zayn, akinek már megvolt az első, úgyhogy irigykedve hallgattuk a meséit, amikor a csodás élményről tartott kicsit sem visszafogott beszámolót.

Gyakran úgy éreztem, eltúlozza a dolgot, habár kétségtelen, fantasztikus élmény lehet, ha valaki olyan ér hozzád, aki nem te vagy. Liamnek is volt már hasonló élménye, de ő az együttlétig nem jutott el, csupán kiverték neki. Niallnek és nekem pedig még ennyi sem jutott. Mindketten csókolóztunk már, de egyikünk sem mert tovább lépni. Egész pontosan Niall lépett volna, de a lány nem az a típus volt, én pedig... Engem más késztetett megfutamodásra. Egyszerűen nem éreztem azt, amit éreznem kellett volna. Igaz, gőzöm nem volt, mit vártam, de semmiképpen nem azt, amit kaptam.

Senkinek sem szóltam róla. A többiek azt hitték, hogy meggondoltam magam, és mégsem akarok járni Sally-vel, ami igaz is volt. Miután megtörtént az a bizonyos első csók, közömbösen kezdtem el viselkedni vele, de csak azért, mert megijedtem. Nem tartottam magam túl érzelgősnek, de megrémisztett, hogy a közelsége semmilyen vágyat nem ébresztett bennem. Arra gondoltam, talán nem ő a megfelelő ember, így villámgyorsan ejtettem, ami persze azt eredményezte, hogy az osztályban a lányok fele bunkónak tartott, amiért összetörtem Sally szívet. Magamat nagyjából ugyanannyira utáltam emiatt, mint ők engem. Ez van. Túl leszek rajta.

– Holnap suli. Piszok gyorsan elment ez a nyár – vágta magát hanyatt Niall az ágyamon. Szőke haja összevissza állt, mintha konnektorba nyúlt volna.

– Ahogy az első év is – jegyeztem meg, miközben nagy hévvel a kontrollert nyomkodtam, mert vesztésre álltam.

– A strébereknek – lökött meg Zayn, ami azonnal kizökkentett, így szerzett még egy pontot.

– Ne csalj! – szóltam rá nevetve.

– Még nincs vége. Idejekorán kezded a siránkozást, Harry – kacagott mellettem a fekete hajú fiú.

– A győztessel játszok – huppant le Niall mellé a fürdőből visszatérő Liam.

Az egész nyarat így töltöttük. Valamelyikünknél összegyűltünk, és elvoltunk. Néha kiruccantunk a strandra, vagy csak flangáltunk a városban. Összesen négy házibulit tartottunk, ami fejenként egyet jelentett, de a szüleink nem is engedtek volna többet, viszont szórakozóhelyekre is eljártunk néha. Liam nézett ki a legidősebbnek közülünk, úgyhogy őt mindig kérdés nélkül kiszolgálták, ezért nem kellett trükkökhöz folyamodnunk, hogy alkoholhoz juthassunk.

Zayn azóta már szakított a lánnyal, akivel a nyár elején néhány kellemes éjszakát töltöttek, viszont mindig volt újabb áldozata, mert valahogy rákapott az ízére, és minket is folyamatosan biztatott, ne legyünk gyávák. Addig-addig rágta a fülünket, míg megfogadtuk, a tanév első felében mindenki túl lesz rajta. Hülyeségnek tartottam az egészet, mert nem túl lenni akartam rajta, hanem megélni. Azzal az emberrel, akit szeretek, vagy legalább kedvelek annyira, hogy működjön is köztünk a kémia. Nos, ilyennel még nem találkoztam.

– Amúgy – adtam át a helyem Liamnek –, Sally miatt annyira nem várom a holnapot.

Szinte egyszerre nevettek fel.

– Nyugi, egy egész nyár volt rá, hogy találjanak helyetted mást, akit utálhatnak – vigasztalt Niall, aki időközben már mogyorót ropogtatott.

– Te szeded össze az ágyamból – figyelmeztettem, mert nem ez lesz az első eset, hogy lekajálja a fekhelyemet. Állandóan tömte a fejét valamivel.

– Úgy tudom, Sally azzal a szemüveges gyerekkel jár a másik évfolyamból – motyogta Zayn, tekintetét szigorúan a képernyőn tartva, mert Liam sokkal erősebb ellenfél volt, mint én.

– Jasonnel? – ráncoltam a homlokom, mert rémlett, hogy én is láttam őket együtt, de azt hittem, csak haverok.

– Jaja! – bólogatott Zayn. – Tutira kihevert már, szóval, no para!

Reméltem, hogy így is lesz, mert semmi kedvem nem volt egyből szúrós tekintetek kereszttüzében találni magam. Épp elég volt az utolsó hónap, amikor ha lehetett, mindenkit kerültem, kivéve persze ezt a három idiótát, akik azóta is nap, mint nap boldogítottak. Szerettem őket, ez az igazság. Niall-lel már gyerekkorom óta barátok voltunk, és amikor elkezdtük a középsulit, szinte az első nap csatlakozott hozzánk Zayn és Liam. Ők nem ismertek senkit, így hozzánk ültek le kajálni. Onnantól kezdve pedig elválaszthatatlanok lettünk.

A másnapi sulikezdés miatt kivételesen hamar leléptek, pedig jól tudtuk, hogy az első nap nagyjából semmit sem fogunk csinálni. Niall a házuk előtt várt. Minden reggel így kezdtük. Mivel nem volt messze a suli, gyalog jártunk. A házuk útba esett, így mindig együtt mentünk. Zayn és Liam viszont távolabb lakott, ezért ők busszal jártak, de mindig bevártuk egymást a bejáratnál. Ez most sem volt másképp.

– Hé, láttad azt a csajt? – bökött meg Liam.

– Milyen csajt? – néztem körbe, ahogy a többiek is.

– Nem igaz, milyen vakok vagytok! – forgatta a szemét Li. – Az előbb ment el mellettetek, és nagyon megbámult, Harry.

– Szívatsz – nevettem el magam, és elindultam befelé. Követtek.

– Tényleg nem láttátok? – erőltette Liam tovább a témát.

– Én az elsősöket vettem szemügyre, úgyhogy nem – felelte Zayn unottan.

A lépcsőn tartottunk felfelé az első emeleten lévő osztálytermünkbe.

– Azokat már kielemeztük az évnyitón. Viszont ez a csaj nem volt ott, és tutira nem elsős, mert idősebbnek tűnt – magyarázta Liam.

– Nincs még reggel ehhez? – grimaszolt Niall. – A csajokon kívül sosincs más témátok.

– Csirkés szendvicset hoztam – vigyorgott rá Zayn. – Ez a téma jobban érdekel?

Nevetve léptem be a terembe, és azonnal megtorpantam, a többiek pedig belém ütköztek. Egy ismeretlen, fekete hajú lány ült a helyemen. A hirtelen támadt tumultusra felénk kapta a tekintetét. Kék szeme érdeklődőn csillant, szépen ívelt szája mosolyra húzódott, majd rögtön visszatért a táskájához, és egy füzetet húzott elő belőle.

– Róla dumáltam – súgta Liam.

– Mi a faszt csináljak? A helyemen ül – fordultam feléjük.

– Küldd arrébb. Úgysem ült melletted senki – vonta meg a vállát Zayn. – Aztán majd mutass be neki.

Ő ennyivel lerendezte a dolgot, és már huppant is le a helyére. Niall a mögöttem lévő padhoz sétált, Liam pedig leghátulra. Az első évben egymás mellett ültünk, de szétszedtek bennünket, mert túl sokat dumáltunk, és nekem nem maradt padtársam. Viszont most ez a lány önkényesen elfoglalta a helyem.

– Helló! – köszöntöttem egy idétlenre sikerült mosollyal, és mögötte beslisszantam a másik helyre. Jó lesz nekem az ablak mellett is, eszemben sem volt arrébb ültetni.

– Szia! Elfoglaltam a helyed? – kérdezte azonnal.

– Ó, nem! – ráztam a fejem, és ledobtam magam a székre, majd tollat és papírlapot halásztam elő a hátizsákomból. – Üdv, Harry vagyok! – mutatkoztam be.

– Lola – fogadta a kézfogásom.

Keze kicsi volt és puha. Ujjai véknyak, de mégis határozottan szorította meg a kezem.

– Hülye kérdés, de új vagy, igaz? – Éreztem, ahogy mindenki bennünket figyel. A barátaim is.

– Biztosan emlékeznél rám, ha tavaly is ide jártam volna – kuncogott aranyosan.

Érdekes, milyen világoskék volt a szeme, pedig a haja feketén csillogott. Talán festette, nem tudtam eldönteni, mindenesetre rendkívül különleges külsőt kölcsönzött neki. De Lola egyébként is szép lány volt. Olyan, akit azonnal észrevesz az ember.

– Valószínűleg – értettem egyet vele.

Nem tudtuk folytatni, mert megjelent az osztályfőnök. Mrs. Kingston alacsony nő volt, és olyan vékony, hogy egy nagyobb szélben nem engedtem volna ki az utcára. Viszont a törékeny külső meglehetősen szigorú belsőt takart. Nagyjából ötvenöt körül járhatott. Haja kicsit ódivatú, félhosszú, és tutira hajsütővel szokta göndöríteni. Orra egyenes, szája keskeny, és csak nagyon ritkán mosolygott. Amúgy nem volt bunkó, inkább csak érzelemmentes. Matematikát tanított, ami illett a modorához.

– Üdvözlök mindenkit az új tanévben – kezdte Mrs. Kingston. – Remélem, kipihentétek magatokat. – Ennél a pontnál mosolyognia illett volna, de az elmaradt, helyette Lolán akadt meg a tekintete. – Amint észrevettétek, egy fővel bővült az osztály létszáma. Kérlek, mutatkozz be a többieknek, Lola! – intett a kezével a padtársam felé.

Én zavarban lettem volna, ha ennyi idegen ember előtt kell megszólalnom, de Lola azonnal felpattant.

– Sziasztok! Lola Adams vagyok. Évközben költöztünk a városba. Halasztanom kellett egy évet, mert más kerettantervből tanultunk. Szóval, én most a harmadik évet kezdtem volna – magyarázta és közben tekintetét végigvezette a termen. – Remélem, jól ki fogunk jönni egymással – zárta le rövidre a dolgot, és egy elbűvölő mosolyt eresztett meg mellé, amit többen viszonoztak is.

Azon kaptam magam, hogy én is vigyorgok, de gyorsan rendeztem az ábrázatom, amint visszaült mellém. Az osztályfőnökünk egy biccentéssel nyugtázta Lola bemutatkozását, majd máris elkezdte sorolni, mire számíthatunk az évben. Két új tanárt is kaptunk, illetve lett néhány plusz délutáni klubfoglalkozás, ha valakinek kedve volt hozzá. Alig tudtam rá figyelni, mert folyton leragadtam Lola bámulásán. Hol a finom kezeit néztem, és a sötétre lakkozott körmét, hol a szűk farmerbe bújtatott formás lábát, melyet kinyújtva tartott az asztal alatt. Tetszett ez a lány, kár lett volna tagadnom. Viszont az, hogy egy évvel idősebb, rögtön elvette a bátorságom minden továbbitól. Ő bizonyára már tapasztalt, nem kezdene egy esetlen, szűz fiúval, mint én. Ennél a gondolatnál rögtön bánni kezdtem, amiért dobtam Sallyt. Tapasztalatszerzésnek nagyon is jó lett volna.

– Nem semmi a csaj – jegyezte meg rögtön Zayn, miután szünetben kiültünk az egyik padra a suli mögötti udvaron.

– Mármint? – vontam fel a szemöldököm, mintha nem tudtam volna, mire gondol.

– Egy bombázó – felelt helyette Niall. – És piszok jó illata van a hajának.

– Mi? – néztem fel rá megrökönyödve. Niall a pad támláján ült, én pedig mellette az ülőkén. – Csak nem szagolgattad óra közben?

– Nem, csak mikor közelebb hajoltam, éreztem – felelte, és még meg is rúgott kicsit, amiért ilyet feltételeztem róla.

– Miről dumáltatok? – faggatott Liam, aki mellettem terpeszkedett, Zayn pedig velünk szemben állt.

– Semmiről, csak bemutatkoztunk egymásnak. Egész órán figyelt – vontam meg a vállam.

– Persze, mert neki minden új itt – bólogatott Niall. – Irigyellek, amiért melléd került.

Tekintetem Sallyre tévedt. A lány tényleg Jasonnel volt. Egy nagy fa alatt ültek, és összeölelkezve diskuráltak. Lola annyira lekötött, hogy észre sem vettem, milyen szemmel néztek rám az osztálytársaim, de már valahogy nem is érdekelt. Lola sokkal jobban izgatta a fantáziámat.

A nap további részében is róla fantáziáltam. Elképzeltem, milyen lenne, ha őt csókolhatnám meg. Egészen biztos voltam benne, hogy Lola esetében megjönnének azok az érzések, amelyeket Sallynél hiányoltam. Ez a lány különleges volt, és ennél fogva a legfelkapottabb lesz majd az egész iskolában. Minden fiú vele akar majd randizni. Kár, hogy én magam is rögtön besorolhattam közéjük.

– Valamikor lenne kedved beülni valahová? – kérdezte Lola váratlanul az utolsó óránk közben.

Meglepett, mert eddig alig-alig szólt hozzám, akkor is többnyire csak a suliról kérdezgetett.

– Ööö, úgy érted egy kávézóba, vagy ilyesmi?

Ostobának éreztem magam. Hová máshová? Egy kád vízbe? Barom!

– Például – mosolygott a zavaromon. – Mesélhetnél kicsit a többiekről, meg úgy általában mindenről, hogy mit érdemes tudni erről a városról. Szeretek bulizni, de egy helyet sem ismerek – tette hozzá, mert tutira azt nézte ki belőlem, hogy a nevezetességekre gondoltam. Amúgy tényleg azok jutottak eszembe először. Tényleg egy barom vagyok. Ez a lány tizenhét éves, bizonyára nem a múzeumokra kíváncsi.

– Oké, akár ma délután is – súgtam.

– Ma nem jó, de holnap benne vagyok – felelte ő is halkan.

Eszembe jutott, amit Liam mondott, hogy Lola megbámult reggel. Lehet, tetszek neki? Csakis, különben miért hívott volna el? Madarat lehetett volna fogatni velem, és alig vártam, hogy elmesélhessem a többieknek.

– Akkor, viszlát, holnap – intett Lola, majd vállára kapta fekete bőr hátizsákját, és távozott.

Elvarázsolva néztem utána, aztán én is gyorsan összekapkodtam a holmimat, és siettem a többiekhez, akik már az ajtóban vártak. Máris bele akartam kezdeni a mesélésbe, de a torkomra fagyott a szó. Lola egy barnahajú sráchoz sétált oda, és puszit nyomott az arcára. Valamit beszéltek egymással, majd a srác felénk fordult. Helyes volt. Túlságosan is. Ráadásul talán végzős, mert idősebbnek tűnt nálunk. Az ő szeme is kéken ragyogott, de túl gyorsan elfordult ahhoz, hogy jobban szemügyre vehettem volna. Átkarolta a lány derekát, és elsétáltak a lépcső irányába.

Lolának barátja van. Ez a tény annyira letaglózott, hogy még mindig nem tudtam megszólalni. Ezek után eszemben sem volt megemlíteni a többieknek a találkozót. Egyszer tetszik meg valaki úgy igazán, és rögtön kiderül, hogy foglalt, és csak havernak kellek. Ilyen az én szerencsém.